Térey
János azonos című
regényét (2018, Jelenkor K.) Dömötör
András és Bíró Bence
írta át a Kamra színpadára, az
adaptáció rendezője
Dömötör András, és dramaturgja
Bíró Bence, mondhatnánk, belterjes munka a
javából. Mintha a regényben ábrázolt
torz és mesterkélt művészvilágot
vinnék
színpadra, amelyet többek között a
Katonában látott színdarabok alapján
írt meg
a szerző. Tehát a színház kicsit
önkritikát gyakorol, tükörbe néz,
és vállalja
önmagát. Dicséretes megméretés.
A gyanútlan
néző csak
beül a Kamra szabálytalan nézőterének egyik
székére, ahol a játszó tér, a
színpad egy kettős kereszt alapú palló, amelynek
hosszabbik vége a ruhatárig
tart, a rövidebbik végében pedig a Káli
medence makettjét állították fel.
Díszletnek szellemes és egyedi, a Káli
medencében játszódó jelenetek
háttereként ugyanis e makettnek videózott
változata lesz a háttér (tervező:
Dömötör András, Kálmán
Eszter, Szöllősi
Géza). Hamar kiderül, hogy a kutakodó Botond
jelenete a fenyegetőző
szőlősgazdával és a pince szellemével csak egy
zombis tv-sorozat aktuális
része. Egyszóval marhaság a köbön, de a
nézőknek – állítólag – ez kell,
hatalmas a nézettsége.
A Káli
medencében
történtek az előadás bevezetőjét
adják, a továbbiakban Csáky Alex fiatal
színész küzdelmes életmenetét,
stresszes napjait, lelki küzdelmeit követjük
végig a súlyos balesetéig. Dömötör András
kitágítja a
játékteret, a kifutószerű színpadon
túl az egész épület díszletként
szolgál, a
színház egyszerre hozza önmagát, és a
zombitörténet forgatási helyszínét.
Összemos műfajokat, a Káli holtak
adaptációjában színház és
film egymásba megy át: terepasztalon elevenedik meg a
sorozat, kamerák közvetítik a játékot,
azt is, ami nem előttünk zajlik.
Öltözőkbe leshetünk be,
színészbüfében, vagy két jelenet
forgatása között zajló
párbeszédeket hallgathatunk bele. Bukások
és sikerek, civódások és
évődések,
alku és meghasonlás tanúi leszünk.
A
Katona társulata óriási erőbedobással
játszik, a majd négyórányi
játék
alatt nincs megállás, de minden pillanat magával
ragadó. Tasnádi Bence Csáky
Alexként tökéletes mása annak, amit
Térey János
megírt: öntörvényű, érzékeny
művész, aki mindenben a legjobbra törekszik, de
végül saját magát emészti fel. Egyes
szám első személyben a nézők felé
közvetíti önreflexióként a szerepbeli
kétkedéseit, magánéletének
vitás
pontjait, amelyek felőrlik egyéniségét.
Színészként vívódik szerepeivel
és a
rendezői utasításokkal, magánemberként
frusztráltan éli meg, hogy elvált
feleségénél lévő fiát nincs ideje
látogatni, apja haldoklásában nem képes a
teljes együttérzésre, ráadásul keresi
az igazit, de mikor úgy néz ki,
megtalálta, továbbra is kikacsint belőle könnyelmű
kapcsolatot vállalva.
Korunk
stresszes fiatal értelmiségi típusa, aki
már harminc éves korára
kikészül. Alex önreflexiós figurája
mellett a színház belső élete vastagon
jelen van az előadásban. Ez az, amit a Katona erősen
felvállalt a regény
kritikájából. Hogyan játssza ki
egymást igazgató és rendező, hogyan zajlik egy
évadnyitó társulati ülés,
díjkiosztás, rendezői koncepció
elővezetése, valamint
a rendezői utasítások mögötti közhelyek
és semmit mondás. Alex sikeres
színészként érzi az
ellentmondásokat, képtelen betartani a sok üres
instrukciót, tűpontosan érzi a szerep igaz vagy hamis
megnyilvánulásait, ezt
éppen a Haramiák Schiller-darab
kapcsán élhetjük át, amikor
kommentálja felénk magát a szerepet.
Az
álságos rendezői koncepciók is
nevetségessé válnak az előadásban. A Hamlet koncepciójában a helyszín
Erdély, a játékidő 1918 és 1920
közé esik, ez az ún. trianoni Hamlet. Az
előadásbeli rendező maga sem veszi komolyan, amolyan
fricskának, kihívásnak
tekinti, remélve, hogy erre oda kell figyelni a szakmának
és a politikának is.
Alex ezzel a szereppel lett befutott művész, megkapta
érte a Jászai Mari-díjat.
A rendezés legeredetibb ötlete e körül a
díj körül forog, mivel a falon függő
érme sörrel locsolgatva megelevenedik, és maga
Jászai Mari lép elénk (Fullajtár
Andrea), tökéletes illúziót
keltő ruhában, hajviselettel, és Máthé
Erzsi [a Nemzet Színésze] hangján
beszélget Alexszel. A híres tragika megjegyzései
egyaránt illenek saját megélt
korára, de éppúgy adnak tanácsot egy mai
fiatal színésznek a tekintetben, hogy
leginkább csak magára számíthat.
Dömötör
András összevonta Térey többi
szereplőjét: Fullajtár Andrea, Rujder Vivien,
Elek Ferenc, Bán János,
Mészáros Béla, Takátsy
Péter, Dankó István
és Vízi Dávid mindegyik figurában igen
jók, de kicsit mások is. A
szerepösszevonások legsikeresebbjei Bán
János, aki Alex haldokló apját és
Hamlet apjának szellemét futtatja egymásba, Elek
Ferenc színigazgatóként
remekel, rajta teszteljük, milyen egy rossz igazgató, de
Claudiusként is
hiteles. Mészáros Béla
súgóként kollegiális, a Hamlet
ceremóniamestereként a
végletekig nevetséges figura, Fullajtár Andrea
legjobb Jászai Mariba bújva, de
Alex anyja és kiégett színésznő
alakítása is jelentős. Persze a pálmát
Tasnádi
Bence viszi, a gigaszerep iszonyatos energiát igényel a
színésztől, de egyszer
sem lankad, végig maximális bedobással,
állandóan színen és topon tartva
saját
magát, hitelesen adja az Alex jelenséget. A cinikus
rendezőt Takátsy Péter
alakítja, főként mikro eszközökkel (arcmimika)
operál, míg Vizi Dávid az
introvertált dramaturg szerepben pulóvere ujját
húzogatva árulja el gátlásait.
Dankó István elégedetlen filmrendezőként a
legjobb.
Jelmez:
Kálmán Eszter,
jelmezkivitelező: Böhm Katalin,
videó, operatőr: Török Marcell,
Kovács
Bálint, zene: Vranik Krisztián, Vajdai Vilmos, fény: Lohár
Antal, hang: Wirth Tamás, asszisztens: Fejes
Vera.
A
hónapokra előre eladott jegyek, a sorozatos teltházak
(utolsó
pillanatban jutottam be, amikor a z otthon maradt jeggyel rendelkezők
fennmaradt üres helyeit adták el a Kamra előtt jegyre
várakozóknak) azt
sugallják, a Katona megint nagyon eltalált valamit.
Bemutató:
2021. szeptember 17.
Megtekintett
előadás: 2021.
november 17.
Budapest,
2021. november
23.
Földesdy Gabriella
Megjelent
a Kláris 22/2.
számában
