SZÍNHÁZ

KERESZTÜL-KASUL

Rózsavölgyi Szalon

Már az első percekben érezni lehetett és később egyértelművé vált, hogy egy olyan darabot látunk, amelynek előadását a szereplők élvezik, imádják a ritmusát és a felvetett problémákat, sőt azok megoldására tett javaslatokat is. A szerző, Jerry Mayer által választott válaszokat el tudják fogadni, illik a saját életszemléletükhöz. Különösen a Király Dániel által alakított férfi szereplőt néztük úgy, mintha Király Dánielt hallgatnánk akkor, ha a női szereplő mi magunk lennénk egy Balatonhoz menő vonatban. Ez azért jutott eszembe, mert Pokorni Lia alakítása szintén életszerű volt, könnyen összetéveszthetném az ő szerepét az én felfogásommal. A színészek kiváló játéka olyanná tette a darabot, mintha velünk történne az esemény.

A történet lényege, hogy egy vonatfülkében egy nehéz nap után leroskad a Nő (Pokorni Lia), és hogy a feszültségét oldja, inkább elhessegesse, amennyire lehet, keresztrejtvényt kezd fejteni. A vonat indulásának pillanatában beesik a fülkébe egy fiatalember (Király Dániel), öltözete laza, szakállas, haja kontyba fűzve, hátán hátizsák, kezében újság. Beesését feltűnően valósítja meg, hangosan örül, hogy elérte a vonatot, és annak külön örül, hogy a Nő újságból keresztrejtvényt fejt, mert ő is hozzákezd. Mindezt nagy gesztusokkal hangosan hozza a nő tudomására. A Nő határozottan tiltakozik, közli, hogy nem akar beszélgetni, csendet szeretne. A fiatalember nem tud nyugton maradni, és kiharcolja, hogy a nő figyeljen rá. Kiderül, hogy a Nő pszichiáter – a férfi szerint ez látszik: zárt kiskosztüm, hosszú ujjú felsőrész, szigorú arc, lazításra alkalmatlan személyiség. Minden kiderül a rövid idő alatt. Először álkeresztnéven mutatkoznak be egymásnak. Mind a ketten azt állítják, hogy házasságban élnek, és ráadásul minden rendben van. Kiderül, hogy a Nő 6 éve elvált, és a fiával élt, aki most éppen katonának állt, ami nagy aggodalmat jelent a Nőnek, félti, és ezt meg is mondta a fiának. Megfenyegette, hogy egész életében bánni fogja a mostani döntését. A Férfi nem él azzal a szerelmével, akit imádott és imád ma is, mert amikor felmerült a házasság gondolata a szerelménél, akkor ő azt nem merte vállalni, és most más oldalán él boldogan, két gyönyörű gyermekkel. A munkájukkal is baj van. A Nőnek nincs annyi páciense, mint másoknak, mert ő őszinteséget vár el, de azt is ad, amit a páciensek nem szeretnek. A Férfi alkalmi számítógépes munkákból él már másfél éve. Beleavatkoznak egymás életébe. A Nő megtanítja a Férfit arra, hogyan viselkedjen az következő állásinterjún, a Férfi felhívatja a Nővel a fiát, bocsánatot kér tőle, biztatja, hogy állja meg a helyét a katonaságnál, és ő bízik benne. Végül a Férfi bevallja, hogy neki nagyon tetszik a nő, és hosszabb noszogatás után a nő csókkal be is bizonyítja, hogy a férfi stílusa, műveltsége (imádja Petrarca verseit, el is mond egyet) elbűvölte őt. Egy ebédet beszélnek meg, és mi nézők csak reménykedhetünk, hogy majd időben érkezik mind a kettő, és hosszú barátságot kívánunk nekik. Hosszantartó lelkes taps fejezte be az előadást.

Nemcsak a szereplők érezték jól magukat az előadás alatt, hanem mi nézők is. Az előadást hangos nevetés kísérte. A körülöttem ülők kuncogásából szinte ki lehetett hallani, hogy megtörtént-e velük hasonló eset, amelynek során egy idegennek őszintébben mondták el a problémáikat, mint másoknak, vagy az, hogy több segítséget kaptak egy laza kapcsolattól, mint egy sok éve tartó, de mindig aggódó társtól.

A darabban a lehető leghétköznapibb problémák merültek fel. A Férfi elmesélte, hogy nem bírta apját, és a szigorú, a Férfi által feleslegesnek tartott szabályokat, ezért elhagyta a családi vállalkozást, ami apáról fiúra szállt eddig, és biztosította a család jólétét. A Nővel folytatott beszélgetés végén megmondja, hogy bár egy másik vállalathoz akart felvételt nyerni, de most úgy döntött, hogy hazamegy és vállalja a családi gyár vezetését, ha eljön az idő, addig tanul apjától. Ugyanennek a problémának a másik oldala is terítékre került akkor, amikor a Nő fia iránti fantasztikus, szinte hisztériás aggodalmát hallgatja a Férfi. A Nő egyedül van a fiával és természetesen csak a legjobbat akarja, de azzal nem számol, hogy ha saját elvárásait akarja ráerőltetni, annak az lesz a következménye, hogy elriasztja magától. Erre határozottan a saját példájával figyelmezteti a Férfi. Segítenek egymásnak megtalálni egy talán jobb, hosszútávon kellemesebb megoldást. Ez a segítség barátsággá emeli a kapcsolatukat és így már őszintébbek lehetnek akkor is, amikor a hibáikra figyelmeztetik egymást. A Férfinak sikerül a szabályok merev betartásától az észszerűség felé terelni a Nőt, és jókat nevettek ők is, a közönség is, amikor a Nő megadta magát, és megette a Férfi szendvicsének felét, bár a vasúttársaság megtiltotta az étkezést a vonaton. El kellett ismernie, hogy az éhség felülmúlhatja a vasúttársaság döntését. A Férfi előre biztosította, hogy jobban fogja magát érezni a szendvics után, mint az étkezés tilalmát előíró szabály vég nélküli betartásakor.

A Férfinek tudomásul kellett vennie, hogy a lazaság nem minden esetben dicsérendő tulajdonság, mert odavezethet, hogy semmit sem fejez be, a keresztrejtvényt sem, a házasságra sem tudta rászánni magát, és a munkája sem hordoz jövőbeli lehetőségeket – ettől a Nőtől elfogadta a bírálatot, és azzal, hogy visszamegy a családi vállalkozásba, már bizonyos mértékig le is mond a csapodárságról.

Minden várható történésnek ellentmond az, ami a vonaton történt. Egy unalmas, keresztrejtvény fejtegetéssel tölthető utazási időből egy érzelmekkel teli eseménysorozat bontakozott ki, amit hihetőnek és természetesnek ítélhetünk meg. A tisztán ridegen követett racionalitás és a szabadságot a felelőtlenséggé degradáló életmódok között ott van egy felszabadító, egymás iránt érdeklődő kapcsolat, aminek a közepén két csók jelzi, hogy a kapcsolatok nemcsak rövidek lehetnek, hanem hosszúak és boldogítók, ha nem zárjuk be magunkat, a megszokott és általában jól működő kereteink közé, hanem nyitottan fogadjuk a véletlen által adott lehetőségeket.

Enyvvári Péter díszlettervező és Cselényi Nóra jelmeztervező gondoskodtak arról, hogy a kicsi tér elég legyen a megjelenítéshez, és az egyébként hétköznapi viselet kifejezze a szereplők különbségét. A rendező, Dicső Dániel gondoskodott arról, hogy mindenki jól érezze magát, hogy amikor a Nő mereven felugrik a helyéről, megbotránkozva a Férfitől hallottakon és amikor a Férfi hanyagul elterülve az ülésén gúnyolódik, a közönség bizton felnevessen. Remek előadás volt, amit a hosszantartó taps is igazolt.

Bemutató: 2010. július 5.

Budapest, 2021. szeptember 6.

Megjelent a Kláris 21/6. számában.

 
                 

Tóth Attiláné