Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HÁROM NŐVÉR

Debreceni Csokonai Színház – online

2021. április 6-án láthattuk az M5 csatornán Csehov legtöbbször játszott színdarabját, ezúttal egy három évvel korábbi bemutatóról készült filmfelvételt. A Csokonai Színház előadását egy orosz rendező, Ilja Bacsarnikovsz állította színpadra 2018 februárjában. A Három nővér 120 évvel ezelőtt indult el világhódító útjára a moszkvai Művész Színházból, első rendezője Nyemirovics-Dancsenko volt, aki akkor szembe került a szerzővel is, no meg a korabeli színházi szokásrendekkel is. Azóta több ezer rendezésben adták elő a darabot, mára szinte divat lett újra értelmezni a mondanivalót, újra fordítani, jeleneteket átrendezni. Végül is, bármi megengedhető, csak hozzánk szóljon.

Bacsarnikovsz nemzetközi hírű művész, a Harvardon tanít, Cambridge-ben, Los Angelesben, Németországban rendezői kurzusokat tart. Debrecenben most másodszor vállalt rendezést. Jelenlegi Három nővéréhez új fordítás kellett, ezt Kozma András készítette el a színház számára. A színpad tere is erősen átalakult, nincsen berendezett szoba, nincs háttér díszlet, az üres teret csak egy guruló zongora, egy állvány és sok kellék tölti be, kendők, lepedő, vödör, söprű és egyéb tárgyak kerülnek elő időnként. A jelmezek nem kifejezetten korhűek, inkább semleges idejű öltözékek, valójában a szereplők felismerését szolgálják kizárólag (díszlet és jelmez: Marfa Gudkova).

A rendező bemutató előtti nyilatkozatában próbálta megfogalmazni új koncepcióját, szerinte a darab összes szereplője boldogtalan (ezt eddig is így gondoltuk), minden szereplő szerelemről és boldogságról álmodik, kivéve Natasát, akit viszont inkább a társadalmi rang és szűk családja érdekli. Arra a kérdésre, hogy ki vagy mi teszi boldoggá az embert, az a válasza, hogy nem tudjuk, mert sem a nővérek lelkizése, sem a számító Natasa életformája nem megoldás. Vagyis nincs miért élnünk, mert egyik megoldás sem jó. Az értelmetlen élettel szemben azonban a hit az egyedüli orvosság, hinnünk kell abban, hogy létünknek van transzcendens, isteni elrendelést tartalmazó értelme. Szeretnék ebben hinni – fejezi be gondolatát az orosz rendező. Három bájos hölgyről van szó – teszi még hozzá –, akik belehalnak a kizökkent idejű életükbe, persze nem fizikailag, csak lelkileg, de talán az még rosszabb.

A koncepció önmagában dicséretes és üdvözlendő, a rendező emellett deklarált felelősséget érez az új rendezéssel kapcsolatban, amely szerinte ugyanakkora, mint az ősbemutató idején. Az eltelt idő nem csökkenti a bemutató tétjét, mert minden időben szólni kell tudni az aktuális közönséghez.

Mit látunk ezek után a színpadon, és mi jön át a rivaldán Csehov kultikus drámájából? Mindenekelőtt egy rendhagyó előadást, amelyben a rendező korábban össze nem tartozó jeleneteket fűz össze, a szöveg nem lineárisan halad, inkább váltogatja, egy-egy párbeszéd részletét hol előbb, hol később helyezi el, de ez még nem lenne feltűnő (a szövegátrendezés ellenére az Csehov marad), viszont sehol sem találkozunk a megszokott melankolikus intonációval. Mind a szövegmondás, mind a mozgás hallatlanul expresszív, szinte minden jelenetben kirobban valamelyik szereplőből az érzés, a vágy, a szenvedély, s ez féktelen táncban, őrjöngésben, földön fetrengésben mutatkozik meg. A férfi szenvedély, illetve kudarcélmény egy vödör vízbe hajtott fejjel végződik, majd a színész fejére húzza a kiürült vödröt. Ilyen mértékű szuggesztivitás mindenképpen hat a nézőre, aki a dinamika révén újra éli a nővérek kiszolgáltatottságát, de Andrej (a lányok fivére) és Kuligin (Mása férje) pipogyasága is fokozottan érvényesül a játék által, Natasa (Andrej felesége) rideg önzése is plusz hangsúlyt kap, Szoljonij (Irina egyik udvarlója) nem is Irina szerelméért küzd a párbajban, hanem régóta meglévő gyilkos ösztönét akarja újra és újra kiélni. Versinyin és Mása búcsúzása pedig őrjítő szeretkezésbe torkollik.

A díszlet hiánya, valamint a darab szünet nélkül való játszása azt eredményezi, hogy a közönség (a tv néző) téren és időn kívülinek érzékeli a történéseket. Nem kiégett emberek elvágyódásáról van szó, hanem életre vágyó emberek szenvedélye áll a középpontban. Aki nem ismeri a Három nővér szövegét, keletkezésének idejét, nem érzékeli, hogy még a cári Oroszország idejében íródott. Ez manapság már nem probléma, régóta megszoktuk: a színház nem múzeum, ahol a dolgok kronologikus rendben következnek egymás után. A színház maga az életünk része, szenvedélyeink, vágyaink, balsorsunk és örömeink színhelye, amit egy előadásban újra s újra átélhetünk.

A szereplők hűségesen végrehajtják a rendező koncepcióját, és láthatóan hisznek benne. Közülük is megemlíthető a Szoljonijt alakító Mercs János, akinek kemény, katonás arcéle felejthetetlen marad. Emlékezetes Sárközi-Nagy Ilona a szerelmes Mása szerepében, Szakács Hajnalka, a boldogtalan Irinát sírva el, viszont Tuzenbach báró halálhírét hallva, csak egy rövid kiáltást hallat, és nem ájul el. Jelentős volt még az Andrejt játszó Vranyecz Artúr, a dadát alakító Oláh Zsuzsa, az Olgát játszó Varga Klári, a Kuligint hozó Mészáros Tibor. Kiss Gergely Máté Versinyin szerepében nagyon igyekezett megfelelni az elvárásoknak, ez sikerült is, ebben csak túl fiatal volta, lágy vonásai akadályozták kissé. További szereplők voltak: Rózsa László (Tuzenbach báró), Bakota Árpád (Csebutikin), Bicskei István (Ferapont), Kovács András (Fedotyik), Kránicz Richárd (Rode), Újhelyi Kinga (Natasa), Vass Judit Gigi (Harmonikás lány).

A televíziós közvetítés rendezője Márton István volt, vezető operatőre Szobrász András. A felelős szerkesztő: Bányász Barna Zsolt.

Budapest, 2021. április 12. 

 

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©