Az ősbemutató 2016
novemberében a Kolozsvári Állami Magyar
Színházban, a nyíregyházi bemutató
2019
márciusában volt. Dragomán Györgynek
ez a második drámája, 2007-ben írta.
Két mondatot
idézek a
darabból, ezek közre is fogják a
történetet; az egyik az elején hangzik el,
amikor a családnál két, egyforma
öltönyös férfi a házkutatási
parancsot
realizálja. Valaki megkérdezi, hogy tulajdonképpen
mit keresnek. A válasz: „Nem
az a kérdés, hogy mit keresünk, hanem hogy mit
találunk”. Egy középkategóriás
értelmiségi család lakásában
vagyunk, Romániában a 80-as évek
végén. A családfő
(Gyuri -- Illyés Ákos) már
alapból
gyanús, ült is, mert az írásai nem tetszenek
a kor diktatórikus
rendfeltartóinak. A feleség (Márta -- Szabó
Márta) szervezkedik, mert szeretne kitelepülni
Romániából. A nagymama (Anna
-- Pregitzer Fruzsina) és a leányuk
(Annamari -- Varga Fekete Kinga) nem
akarja elhagyni az országot. Ez a szülőknek sem lesz
egyszerű, ezt a hirtelen
jött házkutatás mutatja. Persze senki sem angyal,
és Gyurinak szeretője van,
egy színésznő, aki szép ugyan, de egy
különös hibája is van, ugyanis Veress
elvtárs lánya (Krisztina -- Horváth
Julianna). Veress elvtárs (Kaszás
Gergő) a Securitate helybeli főnöke, aki egyedül neveli a
lányát, és azt a
módszert választotta, hogy még titkos utakon is,
de mindent megszerez a
lányának. Krisztina állapotos lett, de Gyuri el
akarja hessegetni magától ezt a
problémát. Ekkor bosszút áll Krisztina,
kéri apját, hogy a módszereivel
büntesse meg Gyurit. Gyurit elviszik. Krisztina
visszarendezné az ügyet, de
amikor elindul egy folyamat, ebben a rendszerben, azt már nem
lehet
megállítani, az már bedarálja azt, aki meg
akarja állítani, éppen azért, mert
nincsenek szabályok.
A feleség ki
akarja
hozni a börtönből a férjét,
mellécsukják. A nagymama, régi emlékekre
hivatkozva, mind a kettőt meg akarja menteni, de ennek ára van,
Annamari. Már
úgy néz ki, hogy e szégyenteljes áldozat
révén sikerül megszerezni a
kivándorlási útlevelet, már éppen a
kezükben van, amikor letartóztatják Veress
elvtársat. Minden összeomlik, a család, a
családtagok, a remények. És ekkor
elhangzik a másik fontos mondat: „A
diktatúrában lehet reménykedni, csak akkor
sokkal nagyobbat esel”.
Több remek
tanulságot
is megfogalmazhatunk: A diktatúrát egy nagy elv mozgatja,
amely annyira
általános, hogy minden egyéni ötlet
belefér. A „nép, a rendszer
ellenségeivel”
szemben nincsenek intézkedési szabályok, az
történik, amit az mond, aki éppen
pozícióban van. Ezért nem érdekes, hogy mit
keresnek, mert majd csak találnak
valamit, amire azt tudják mondani, hogy íme, ez a
felforgató tevékenység
bizonyítéka. Összhangban van a másik
mondattal: ha bízol abban, hogy valami
ebben a rendszerben normálisan, logikusan, akár az
adok-veszek alapon működik,
akkor nemcsak szerencsétlen vagy, hanem buta is.
A másik
figyelemreméltó tanulság, hogy nem elég a
diktatúra mint kiküszöbölhetetlen és
óriás szörnyként működő valami,
még létezik a véletlen is: pont akkor
tartóztatják le Veress elvtársat (aminek
már itt az ideje, persze ez nem valami
megtisztulás felé mutató lépés),
amikor a megszerzett útlevelet átadja. Igen,
csak hogy ez az útlevél olyan üzlet
eredménye, ami így is, úgy is örök
megbélyegzést jelent a családnak. Ezt az
útlevelet el kellett veszíteni.
Ez a család
nemcsak a
diktatúrának az áldozata, hanem saját
magának is. A nagymama fiatalkori
kapcsolatukra hivatkozva akar eredményt elérni, a
feleség tiltott
magzatelhajtás miatt volt börtönben, a férj az
írásai miatt, erre még Veress
elvtárs lányának gyereke is lesz tőle. Annamari
pedig lefekszik Veress
elvtárssal. Kik ezek? Ha máshol lennének, egy
másik országban, akkor tudnák,
hogy mi értékes, és mi a felelősség?
Szikszai Rémusz rendezése
lehetővé tette az előbbi következtetéseket.
Megmaradt az a mondanivaló is, ami a diktatúrák
önkényességének állít
emléket,
hogy elrettentő hatását fejtse ki örökre azokra
is, akik ezt a valóságban nem
élték át. Az események sodrása
szépen kifejezi a nincs megállás
mozzanatát,
vagyis, ha elindultál a diktatúrában valamerre,
akkor rettenetesen nehéz a
hibádat elismerve újrakezdeni, sodródsz egyre
mélyebbre. Már többször meglepett
Szikszai a szereplő választásával. Veress
elvtárs szerepére sikeres választás
volt Kaszás Gergő, aki remekül valósította
meg azt a karaktert, amiről csak
menet közben derül ki a néző számára,
hogy illik hozzá.
A
különböző
játéktereket forgó színpad
biztosította, de a fő tér önmagában is
remekül
megszerkesztett volt nyitottságának
látványával, ez Horesnyi Balázs
(díszlettervező) munkája. A színészek
összehangolt,
alapos játéka szükséges volt az
író elképzelésének
megvalósításához. Nincsenek
hősök és főgonoszok (megismerjük Veress elvtárs
irigylésre nem méltó helyzetét
a leányával kapcsolatban). A széteső
családban mindenki személyiségében is
gyenge, vagy rosszkor és rossz döntéseket hoz,
így érthető a főszerepelés
lehetőségének háttérbe szorulása.
Sikeres, igazi színházi előadást
láthattunk,
amikor a színészek és a rendező is
felvállalta azt a legfontosabb feladatot,
hogy az író által kimondott, megfogalmazott
gondolatokat megértessék a nézővel.
Budapest, 2021. január
27.
Tóth Attiláné
