Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

KALUCSNI

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (online)

Az ősbemutató 2016 novemberében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a nyíregyházi bemutató 2019 márciusában volt. Dragomán Györgynek ez a második drámája, 2007-ben írta.

Két mondatot idézek a darabból, ezek közre is fogják a történetet; az egyik az elején hangzik el, amikor a családnál két, egyforma öltönyös férfi a házkutatási parancsot realizálja. Valaki megkérdezi, hogy tulajdonképpen mit keresnek. A válasz: „Nem az a kérdés, hogy mit keresünk, hanem hogy mit találunk”. Egy középkategóriás értelmiségi család lakásában vagyunk, Romániában a 80-as évek végén. A családfő (Gyuri -- Illyés Ákos) már alapból gyanús, ült is, mert az írásai nem tetszenek a kor diktatórikus rendfeltartóinak. A feleség (Márta -- Szabó Márta) szervezkedik, mert szeretne kitelepülni Romániából. A nagymama (Anna -- Pregitzer Fruzsina) és a leányuk (Annamari -- Varga Fekete Kinga) nem akarja elhagyni az országot. Ez a szülőknek sem lesz egyszerű, ezt a hirtelen jött házkutatás mutatja. Persze senki sem angyal, és Gyurinak szeretője van, egy színésznő, aki szép ugyan, de egy különös hibája is van, ugyanis Veress elvtárs lánya (Krisztina -- Horváth Julianna). Veress elvtárs (Kaszás Gergő) a Securitate helybeli főnöke, aki egyedül neveli a lányát, és azt a módszert választotta, hogy még titkos utakon is, de mindent megszerez a lányának. Krisztina állapotos lett, de Gyuri el akarja hessegetni magától ezt a problémát. Ekkor bosszút áll Krisztina, kéri apját, hogy a módszereivel büntesse meg Gyurit. Gyurit elviszik. Krisztina visszarendezné az ügyet, de amikor elindul egy folyamat, ebben a rendszerben, azt már nem lehet megállítani, az már bedarálja azt, aki meg akarja állítani, éppen azért, mert nincsenek szabályok.

A feleség ki akarja hozni a börtönből a férjét, mellécsukják. A nagymama, régi emlékekre hivatkozva, mind a kettőt meg akarja menteni, de ennek ára van, Annamari. Már úgy néz ki, hogy e szégyenteljes áldozat révén sikerül megszerezni a kivándorlási útlevelet, már éppen a kezükben van, amikor letartóztatják Veress elvtársat. Minden összeomlik, a család, a családtagok, a remények. És ekkor elhangzik a másik fontos mondat: „A diktatúrában lehet reménykedni, csak akkor sokkal nagyobbat esel”.

Több remek tanulságot is megfogalmazhatunk: A diktatúrát egy nagy elv mozgatja, amely annyira általános, hogy minden egyéni ötlet belefér. A „nép, a rendszer ellenségeivel” szemben nincsenek intézkedési szabályok, az történik, amit az mond, aki éppen pozícióban van. Ezért nem érdekes, hogy mit keresnek, mert majd csak találnak valamit, amire azt tudják mondani, hogy íme, ez a felforgató tevékenység bizonyítéka. Összhangban van a másik mondattal: ha bízol abban, hogy valami ebben a rendszerben normálisan, logikusan, akár az adok-veszek alapon működik, akkor nemcsak szerencsétlen vagy, hanem buta is.

A másik figyelemreméltó tanulság, hogy nem elég a diktatúra mint kiküszöbölhetetlen és óriás szörnyként működő valami, még létezik a véletlen is: pont akkor tartóztatják le Veress elvtársat (aminek már itt az ideje, persze ez nem valami megtisztulás felé mutató lépés), amikor a megszerzett útlevelet átadja. Igen, csak hogy ez az útlevél olyan üzlet eredménye, ami így is, úgy is örök megbélyegzést jelent a családnak. Ezt az útlevelet el kellett veszíteni.

Ez a család nemcsak a diktatúrának az áldozata, hanem saját magának is. A nagymama fiatalkori kapcsolatukra hivatkozva akar eredményt elérni, a feleség tiltott magzatelhajtás miatt volt börtönben, a férj az írásai miatt, erre még Veress elvtárs lányának gyereke is lesz tőle. Annamari pedig lefekszik Veress elvtárssal. Kik ezek? Ha máshol lennének, egy másik országban, akkor tudnák, hogy mi értékes, és mi a felelősség?

Szikszai Rémusz rendezése lehetővé tette az előbbi következtetéseket. Megmaradt az a mondanivaló is, ami a diktatúrák önkényességének állít emléket, hogy elrettentő hatását fejtse ki örökre azokra is, akik ezt a valóságban nem élték át. Az események sodrása szépen kifejezi a nincs megállás mozzanatát, vagyis, ha elindultál a diktatúrában valamerre, akkor rettenetesen nehéz a hibádat elismerve újrakezdeni, sodródsz egyre mélyebbre. Már többször meglepett Szikszai a szereplő választásával. Veress elvtárs szerepére sikeres választás volt Kaszás Gergő, aki remekül valósította meg azt a karaktert, amiről csak menet közben derül ki a néző számára, hogy illik hozzá.

A különböző játéktereket forgó színpad biztosította, de a fő tér önmagában is remekül megszerkesztett volt nyitottságának látványával, ez Horesnyi Balázs (díszlettervező) munkája. A színészek összehangolt, alapos játéka szükséges volt az író elképzelésének megvalósításához. Nincsenek hősök és főgonoszok (megismerjük Veress elvtárs irigylésre nem méltó helyzetét a leányával kapcsolatban). A széteső családban mindenki személyiségében is gyenge, vagy rosszkor és rossz döntéseket hoz, így érthető a főszerepelés lehetőségének háttérbe szorulása. Sikeres, igazi színházi előadást láthattunk, amikor a színészek és a rendező is felvállalta azt a legfontosabb feladatot, hogy az író által kimondott, megfogalmazott gondolatokat megértessék a nézővel.

Budapest, 2021. január 27.

Tóth Attiláné
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©