SZÍNHÁZ

FIGARO HÁZASSÁGA

Budaörsi  Latinovits Színház (online)

A történet, Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága a „könyökünkön jön ki”, de nem azért, mert annyiszor láttuk színházban, vagy olvastuk eredeti formájában, hanem mert Mozart a csodálatos zenéjével belevarázsolta az agyunkba a történetet is. Az operának ez a darab a „szövegkönyve”, és ezt a címet ismerjük, sőt annyira meggyökeresedett bennünk, hogy a mostani előadásnak is ezt a címet adták, számítottak arra, hogy akkor mindenki rögtön tudja, hogy miről van szó. Az eredeti, 1778-ból, így hangzik: Egy őrült nap, avagy Figaro házassága. Tehát a régi címből lehet tudni, hogy a vígjátékhoz méltón egy nap történetéről lesz szó. A vígjátékok eseményei nem húzódnak el hónapokra, évekre, itt nem az a lényeg, hogy hogyan alakul a figurák élete, hanem az, hogy érdekes, esetleg izgalmas, vagy fontos események hogyan zajlanak le. A fontos esemény ma, Figaro házassága. A címből még azt is megtudhatjuk, hogy ez a nap nem akármilyen lesz, nemcsak vidám vagy zsúfolt, hanem egyszerűen őrült – nem is csak bolondos.

A történet előzménye (amit A sevillai borbély című Rossini-operából töviről hegyire ismerünk) röviden: Figaro, fiatal korukban, Almaviva grófot segítette, hogy elvehesse szerelmét feleségül. Most már nem fiatalok, és bár Figaro (Chován Gábor) inasa a grófnak, a kapcsolatuk sok más vonást is tartalmaz, nem csak az alá-fölérendeltséget, hanem például naivitást, bizalmat stb. Most Figaro házasodik, Susana-t (Hartai Petra) veszi feleségül, a grófné szobalányát, de ez a fiatal gyöngyszem megtetszett Almaviva-nak (Makranczi Zalán) is. A gróf elhatározza, hogy megakadályozza a házasságot úgy, hogy csellel összeházasítja Figarot a házvezetőnővel, Marcelinával (Spolarics Andrea), és így megmarad neki Susana. Marcelinának nagyon tetszik az ötlet, ő már kölcsönt is adott Figarónak, ezzel is az volt a célja, hogy közelebb kerüljön Figaróhoz, mert szereti. A törvény segítségével sem sikerül azonban Figarót összeházasítani Marcelinával, mert kiderül, hogy Marcelina az anyja Figarónak (őt kisbaba korában elrabolták). Szegény szerzőnek valamilyen szellemes ötlettel meg kellett oldania ezt a problémát a pozitív befejezés érdekében. Most már Marcelina nem kell a zenetanárnak (Basil – Fröchlich Kristóf) sem, mert mit kezdene egy mostohaapa egy ilyen rakoncátlan fiúval, mint Figaro.

Közben a féltékenység is elborítja a szereplőket. Bár Almaviva rendszeresen csalja a feleségét, de ugyanakkor rettenetesen féltékeny saját apródjára, aki apródhoz méltón verseket ír a grófnéhoz, és ő szívesen fogadja Querubin (Böröndi Bence) imádatát. A kertész lánya, Dorita (Palugyai Sára) szerelemes az apródba, és féltékeny a többi nőre. Figaro féltékeny a grófra. Jönnek a névtelen levelek, a ruhacserék, a becsapások, a sima csalások, átverések, hazudozások, mint egy rendes vígjátékban. Éjjel azután a gróf a saját feleségének suttogja a fülébe, amit Susana-nak szánt, és ezzel minden egyenesbe kerül. A grófné megbocsát a grófnak, Figaro elveszi Susana-t és Marcelina elveteti magát Bartolóval (Ilyés Róbert), mert hiszen van apja is Figarónak, és az éppen Bartolo.

A darab rendezője Alföldi Róbert, aki szereti a játékokat a mai körülmények közé helyezni. Ezt most úgy sikerül elérnie, hogy felhasználja az eredeti vígjátéki eszközöket, amelyekről azt gondolhatnánk, hogy már nem időszerűek, és időszerűvé teszi. Például: ma már nem divat a beosztott és főnöke között a ruhacsere, de hogy ennek mégis legyen helye egy modernizált világban (mert fontos eleme az eredeti darabnak), a grófné és Susana kapcsolatát barátivá alakítja, és így már elfogadhatóbb lesz. Hiszen a beosztott nő és a vezetőnő között éppen a közös munka és a nőiesség miatt gyakori a barátinak nevezhető kapcsolat. Már senkit nem hat meg, hogy Almaviva gróf, csak egy esetlen, érzékei által vezetett férfi, akinek a tekintélye szinte nem is létezik. A szereplők némi átalakításával az 1778-ban még nagy társadalmi távolságok mára kiegyenlítődnek, és még inkább kidomborodik az eredeti játék egyik mondanivalója, hogy az ember az ember, akárhol van a társadalmi ranglistán. Ezek mellett Alföldi felgyorsítja az eseményeket, senki sem ér ma rá három óra hosszáig nézni egy színdarabot, ha azt lehet rövidebben is előadni. Az előadás pereg, mindenki siet, gyorsan kell dönteni, az ötletek egymás átverésével kapcsolatban is viharosan születnek, ezzel is modernné válik az előadás. Majdnem olyan intenzitással kell figyelni, nehogy elveszítsen a néző egy fordulatot, mint a személyiség fejlődését bemutató drámákban. A modernizálás módja az is, hogy az öltözet a mai középszintnek felel meg, (Zöldy Z. Gergely), és ezen túl a maszk használat. Az első jelenetben Figaro maszkba jön be a színre és (az eredeti szöveg szerint is) méricskéli a szobát, hogy az ágynak megfelelő helyet keressen. Susana örömmel ugrana Figaro karjaiba, de Figaro neki szegezi a mérőszalagot, és azt mondja: – Másfél méter – először nevetünk (otthon), tudjuk, hogy ez a fél mondat nincs benne az eredetiben, de meg vagyunk győzve, most illik a vígjátékhoz, és elfogadtuk a darab ilyen körülmények közötti előadását. A maszk a későbbiekben is jelen van, az állon, vagy a szájon, és nem mindenki hordja – úgy, ahogy ezt ma tesszük.

Remek előadást sikerült online megtekinteni. Sokszor halljuk a színészektől – és értjük is –, hogy rossz úgy játszani, hogy nincs közönség, hogy szinte maguknak játszanak, nem hallják a közönség azonnali visszajelzését, vígjátéknál a nevetgélést, mocorgást. Úgy láttam, hogy a színészek egymásnak is tudnak játszani, maguk is élvezhetik a saját komédiázásukat, és ezzel az otthon ülő nézőnek is hiteles lesz az előadás. Köszönet azért is, mert a darab bemutatója néhány előadással előbb volt, mint ahogy én láttam, az online bemutatóval online nézni egy darabot jobb élmény, nagyobb bennem, nézőben, a tisztelet a színészek munkája iránt, mintha több évvel ezelőtti előadást videón tekinthetnénk meg.

Bemutató: 2020. november – online.

Budapest, 2021. január 13.

Megjelent a Kláris 21/4. számában.

 

Tóth Attiláné