Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A DOKTOR ÚR

Vígszínház

Sokan mondják – mi is így tudjuk –, Molnár Ferenc bármely vígjátékát műsorra tűzni biztos sikert jelent a színháznak. Jelen esetben az időben legelőször sikert aratott Molnár-darabról van szó. A doktor úr ősbemutatója 1902-ben, a régi Vígszínházban volt, s elindult a sikerszéria, Molnár Ferenc lett a Vígszínház háziszerzője, az aranytojást tojó tyúk. S ez még akkor is igaz, ha e minőségében a szerző időnként átpártolt más színházakhoz, és ott aratta le a babérokat. Szeretett a Magyar Színházban mutatkozni, a Nemzetiben is bemutatták két művét, de feltűnt a Révay utcai színház, s hamarosan Európa jelentős városainak színpadjain is. A siker nem mindig jött ezerrel (ahogy ezt ma pestiesen mondanánk), de Molnár neve máig aranyfedezetnek számít színházi körökben.

Mindebből a Zsótér Sándor által rendezett mostani A doktor úr előadásban semmit sem érzékelünk. Csendes unalommal, meglepődve üljük végig a három felvonásos bohózatot, a műfaji megjelölés nem változott, de valahol, a kulisszák között, mögött, fölött elillant a sajátos, molnári humor.

A nagyképű pesti ügyvéd, dr. Sárkány (Fesztbaum Béla), és a „bejegyzett” tolvaj, „szakmájában elismert” betörő ügyfele, Puzsér (Dino Benjamin) között támadt lehetetlen helyzetbe kapunk betekintést. Sárkány ügyvéd immáron tizenkilencedszer menteti fel a vád aló Puzsér betörőt, amire nagyon büszke. Puzsér viszont éppen őt, saját ügyvédjét készül kirabolni, pofátlanságért ő sem megy a szomszédba. A körülmények a betörőnek kedveznek, Sárkánynak hivatalosan osztálytalálkozóra kellene mennie, de helyette az alvilágba látogat el környezettanulmány céljából, Sárkányné viszont a rendőrségi fogalmazót fogadja a lakásán, ami minimum kompromittáló helyzet. Az ügyvéd titkára (Ertl Zsombor) viszont a háziasszony húgát, Lenkét szeretné szobájában éjszaka meglátogatni, amire jó alkalmat lát éppen most, amikor minden felfordul. Annyira, hogy Puzsért hiába éri tetten Csató (Szántó Balázs) fogalmazó, a betörő zsarolni tudja leleplezőjét, sőt, átöltözve még a tízéves érettségi találkozóra is elmegy ügyvédje, Sárkány helyett. Sárkányt viszont saját lakásában a rendőrök tartóztatják le, s viszik a rendőrségi fogdába mint veszélyes betörőt.

A szerepcserék és átöltözések jó vígjátéki lehetőségeket rejtenek, de Zsótér Sándor rendezése és a szegényes és fantáziátlan díszlet (tervező: Ambrus Mária) ezt megakadályozza. Az emeletes belső tér hideg, rideg falakkal, néhány kényelmetlen ülőbútorral azt a látszatot kelti, hogy üres a színpad, a sima, életidegen falak, közlekedést könnyítő lift ellenére is kong az ürességtől. Ebben a kongó ürességben mozognak a színészek, de ez a mozgás is csak illúziónak hat, mert a néző úgy érzi, hogy a színpad közepén állnak, és a nézőtér felé mondják a szöveget.

A díszletnél már csak a jelmezek problémásabbak (tervező: Benedek Mari). Puzsér betörő piros, kifelé bővülő zakót hord, majd színes szövetdarabokból összevarrott mezt, nem tudni, miért. A feleség két jelmezének nincs stílusa [széles, mély dekoltázs egy térdig érő ciklámen színű szövetruhán; illetve egy kék földig érő pamut estélyin a fél váll van szabadon hagyva elég nagy terjedelemben], és feltűnően nem áll jól a Sárkánynét játszó színésznőnek (Balázsovits Edit). A Lenkén (Rudolf Szonja) lévő tűzpiros pelerin alatt időnként felvillan az azonos színű pici top, és a köldököt szabadon hagyó cicanadrág. Marosiné (Hegyi Barbara), a házitanító tűsarkú cipőben sétál fel- és alá, ruhája ugyan tanárnős, mégis olyan, mintha délutáni kávéra jött volna vendégségbe Sárkányékhoz. A Szobalány (Pálos Zsuzsa) valójában ősz hajú idős hölgy, viszont kislányos, bő nyáriruhában jelenti be a házhoz látogató személyeket. A ruhákon kívül a bútorok sem illenek sem a korhoz, sem a cselekményhez, sőt a kellékek is problémások, piros dobozban a végrendelet, oroszlán feje az inkognitóhoz… miért is?

Ebben a kizsigerelt környezetben elveszik a darab bensőségessége, nem ülnek az egyébként jól elhelyezett poénok, a jellegzetes bemondások, és ez az egyik oka annak is, hogy a színészek sem tudnak képességeik, tehetségük arányában szerepet formálni.

A szereplők közül talán Fesztbaum Béla volt az, aki legalább is megközelítette a pórul járt, öntelt ügyvéd alakját [de ő is elmarad a Madách Színházban, 1979-ben bemutatott változat akkori Sárkány ügyvédjétől, Márkus Lászlótól]. A többiek – a kedvezőtlen díszlet, jelmez, légüres tér hatása miatt – nem tudnak felszabadultan játszani. Dino Benjamin alkatilag nem hihető a betörő szerepre, ő maga sem hiszi, hogy ez a „foglalkozása”. Balázsovits Edit alapjában jó választás lenne Sárkányné megformálására, de öltözködése annyira feltűnő, hogy nem tudunk másra figyelni, amikor beszél, mozog. Hegyi Barbara sehogy sem tudja házitanítóként eladni magát, és még viccesnek sem mondható, amikor a titkár az ő elcsábításával takarózik. Rudolf Szonja szerelmes és buta kamaszlányként még az érettségin is megbukik [viszont legalább férjhez megy], a szerep persze nem hálás, de neki biztos, hogy nem való, nem tud vele mit kezdeni. Szántó Balázs Csató fogalmazóként még nem áll a helyzet magaslatán, amikor egy katonatiszt hasonló helyzetbe kerül. Szerencsétlen jelenet alakul ki, amikor Sárkány volt osztálytársai látogatnak el az ügyvédhez, hogy visszakérjék ellopott aranyóráikat. A három középkorúnak maszkírozott osztálytárs (Józan László, Reider Péter, Kurely László) szinte féllábon ácsorog, tehetetlenül nézeget jobbra, balra, történjen már valami.

Így jártunk a Vígben. Dramaturg: Ungár Júlia, világítás: Csontos Balázs, a rendező munkatársa: Szládek Kata.

Bemutató előadás: 2020. február 29.

Megtekintett előadás: 2020. október 19.

Budapest, 2020. október 22.

 

 

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©