Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

CSALÁDI TŰZFÉSZEK

Trafó

Ősbemutatóról van szó. A műfajilag meghatározhatatlan színpadi művet Tarr Béla azonos című, első filmjének (1979 diploma vizsgafilm) forgatókönyvéből írta át színpadra Garai Judit és Pass Andrea, utóbbi egyben a darab rendezője is. Az alaptörténet közel ötven éves, a filmrendezőt az akkori lakáshiány és a torz tanácsi lakásosztályok eredménytelen bürokratikus intézkedései, valamint az általánosan elhibázott hiánygazdálkodás szörnyűségei ihlették. Az eltelt fél évszázad mintha megoldotta volna a felnövekvő nemzedékek lakáskérdéseit, a generációk már nem élnek együtt szoba-konyhás lakásban, ám feltehető, hogy az adaptációt nem kizárólag a nosztalgiázás hozta létre, alkotta meg. Az 1970-es évek szegényházi életformájából máig továbbélhet valami. A játékidő 90 perc egyhuzamban, szünet nélkül.

A Trafó puritán belső tere és függönytelen színpada natúr, bútorok nélküli környezetet teremt a cselekményhez, néhány hasáb alakú ülőalkalmatosság alkotja a berendezést, hátul középen kétszárnyú ajtó, amely egy csőszerű kapualjra nyílik (díszlet: Bobor Ágnes). A szereplők előbb monológban kezdik mesélni pillanatnyi súlyos életproblémájukat, majd a családtagok bekapcsolódnak, kibontakozik a családi konfliktus.

A darabbeli család háromgenerációs, szoba-konyhás lakásukban együtt él apa, anya, három felnőtt gyerekük és az egyik fiú felesége, valamint egy unoka. A fiatal férj katonai szolgálatát tölti, de éppen a cselekmény idején telik le a szolgálat, és hazatér. A kiegészült család létszáma hét fő (bár később a kilenc fő hangzik el az egyik jelenetben), nem csoda, hogy folytonos összetűzések, sértések, szemrehányások között élik napjaikat. A konfliktus középpontjában az 52 éves családfő (Gyabronka József) és menye (Péter Kata) állnak. Ellentétüket a nyilvánvaló korkülönbség és az életforma közti felfogás különbsége adja. Az asszony saját lakást szeretne, keveset keres, ez alig fedezi a megélhetést, és ő még szórakozni, öltözködni is szeret, após viszont a rezsiköltségekhez való hozzájárulást is követelné tőle. A viszály állandósul, a probléma eszkalálódik. A játék kellős közepén kerül sor arra a bejátszásra, amikor a fiatalasszony a lakásügyi osztályon reklamál az ott elfekvő lakáskérvény ügyében. Mennyit kell még várniuk, remélhetik-e egyáltalán, hogy önálló lakásba költözzenek? A bejátszás egy parttalan vitáról szól az akkori bürokrata hivatalnok és a mély válságban, nyomorult élethelyzetben könyörgő ügyfél között. Megoldás nincs.

A cselekmény több oldalról is árnyalt. A szereplők életmódjának primitívsége erősen társadalmi kiszolgáltatottságukból ered. Aluliskolázottak és igénytelenek, képtelenek túlemelkedni saját kisszerű problémáikon, ösztönös megnyilvánulásaik sokszor visszataszítóak. Feltűnő a családfő ellentmondásos viselkedése, aki erkölcsről, szorgalomról, tisztességről papol naphosszat, saját nagyszerűségével dicsekszik, fiát-menyét kilökné a lakásból, de az unokát magának követeli. Később azt látjuk, hogy menye barátnőjével kezd ki, egyéjszakás kalandra próbálja rávenni. Mindezt, miután kioktatta legényfiát, miért csinált zabigyereket. A lét alatti lét különböző fejezetei is felbukkannak (barátnő megerőszakolása, alkoholizmus), bár igen kevés figyelmet kap az anya (Hernádi Judit) és a lányuk (Ullmann Mónika) sorsa. Láthatóan ők nem lázadnak, és mindenbe beletörődnek. Egy elfáradt, kizsigerelt életet közvetít a családanya-szerep: minden nap az unalmas pörkölt vacsora krumpli körettel kerül az asztalra, amit a tv-nézés, majd a közös ágyba fekvés követ hullafáradtan.

Az előadás „sármját” a számos illusztráció, zenés vagy prózai bejátszás adja meg. Hallhatunk iskolai kóruséneklést, majd Verdi Requiemjének Dies irae-tételét egy alkalmi helyszínről közvetítve. Holmi ifjúsági lakásépítésről szóló rendelet rádió- vagy tv-s híradóbeli bejátszásán is nevetgélhetünk, no meg a 45-50 évvel ezelőtti híradó főcíme és ennek zenéje őszinte kacagásra készteti az ott ülőket. Ha a bejátszásokon felszabadultan tudunk is nevetni, önkéntelenül adódik a kérdés, azóta megoldódott minden probléma, ami a hiányból fakadt?

Anyagi tekintetben sokkal jobban élünk ma, mint akkor, ám együttélési problémáink megmaradtak. Ma is sok a válás, növekszik a hajléktalanok száma, emberi kapcsolataink sem lettek minőségileg jobbak azáltal, hogy külön lakásban laknak a generációk, mert az új helyzettel új problémák jöttek elő, a viszály is, és a megoldás is magában az emberi természetben lelhető fel.

Az előadás két színész számára teremt kiváló játéklehetőséget. Gyabronka József (apa) remek alakítást nyújt a basáskodó, ellenszenves, önző családfő megformálásában, ahogy Péter Kata (meny) alakítása is egy teljes életsorsot képes megláttatni. Kevesebb lehetőségük volt a további szereplőknek: Schruff Milán, Hernádi Judit, Pataki Ferenc, Ullmann Mónika, Török-Illyés Orsolya, Nagy Norbert. A 70-es évek prolis (!) ruháit Péter Kata tervezte, dramaturg: Garai Judit, zenéjét Iszlai József állította össze, operatőr: Bántó Csaba, fény: Hlinka Móni, videó-hang: Bredán Máté /Varga Vince, színpadmester: Hódosy Tamás, rendezőasszisztens: Szakács Zsuzsa. Producer: Orlai Tibor.

Az előadás a Trafó, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében jött létre.

Bemutató és megtekintett előadás: 2020. február 27.

Budapest, 2020. március 1.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©