Ősbemutatóról
van szó. A műfajilag
meghatározhatatlan színpadi művet Tarr
Béla azonos című, első filmjének (1979 diploma
vizsgafilm) forgatókönyvéből
írta át színpadra Garai Judit
és Pass Andrea, utóbbi egyben a darab
rendezője is. Az alaptörténet közel ötven
éves, a filmrendezőt az akkori
lakáshiány és a torz tanácsi
lakásosztályok eredménytelen bürokratikus
intézkedései, valamint az általánosan
elhibázott hiánygazdálkodás
szörnyűségei
ihlették. Az eltelt fél évszázad mintha
megoldotta volna a felnövekvő
nemzedékek lakáskérdéseit, a
generációk már nem élnek együtt
szoba-konyhás
lakásban, ám feltehető, hogy az adaptációt
nem kizárólag a nosztalgiázás hozta
létre, alkotta meg. Az 1970-es évek
szegényházi életformájából
máig továbbélhet
valami. A játékidő 90 perc egyhuzamban, szünet
nélkül.
A Trafó
puritán belső tere és
függönytelen színpada natúr, bútorok
nélküli környezetet teremt a
cselekményhez, néhány hasáb alakú
ülőalkalmatosság alkotja a berendezést, hátul
középen kétszárnyú ajtó, amely
egy csőszerű kapualjra nyílik (díszlet: Bobor
Ágnes). A szereplők előbb
monológban kezdik mesélni pillanatnyi súlyos
életproblémájukat, majd a
családtagok bekapcsolódnak, kibontakozik a családi
konfliktus.
A darabbeli
család háromgenerációs,
szoba-konyhás lakásukban együtt él apa, anya,
három felnőtt gyerekük és az egyik
fiú felesége, valamint egy unoka. A fiatal férj
katonai szolgálatát tölti, de
éppen a cselekmény idején telik le a
szolgálat, és hazatér. A kiegészült
család
létszáma hét fő (bár később a kilenc
fő hangzik el az egyik jelenetben), nem
csoda, hogy folytonos összetűzések, sértések,
szemrehányások között élik
napjaikat. A konfliktus középpontjában az 52
éves családfő (Gyabronka József)
és menye (Péter Kata) állnak.
Ellentétüket a
nyilvánvaló korkülönbség és az
életforma közti felfogás különbsége
adja. Az asszony
saját lakást szeretne, keveset keres, ez alig fedezi a
megélhetést, és ő még
szórakozni, öltözködni is szeret, após
viszont a rezsiköltségekhez való
hozzájárulást is követelné tőle. A
viszály állandósul, a probléma
eszkalálódik.
A játék kellős közepén kerül sor arra a
bejátszásra, amikor a fiatalasszony a
lakásügyi osztályon reklamál az ott elfekvő
lakáskérvény ügyében. Mennyit kell
még várniuk, remélhetik-e
egyáltalán, hogy önálló lakásba
költözzenek? A
bejátszás egy parttalan vitáról szól
az akkori bürokrata hivatalnok és a mély
válságban, nyomorult élethelyzetben
könyörgő ügyfél között. Megoldás
nincs.
A
cselekmény több oldalról is
árnyalt. A szereplők életmódjának
primitívsége erősen társadalmi
kiszolgáltatottságukból ered.
Aluliskolázottak és igénytelenek,
képtelenek
túlemelkedni saját kisszerű problémáikon,
ösztönös megnyilvánulásaik sokszor
visszataszítóak. Feltűnő a családfő
ellentmondásos viselkedése, aki erkölcsről,
szorgalomról, tisztességről papol naphosszat,
saját nagyszerűségével
dicsekszik, fiát-menyét kilökné a
lakásból, de az unokát magának
követeli.
Később azt látjuk, hogy menye barátnőjével
kezd ki, egyéjszakás kalandra
próbálja rávenni. Mindezt, miután kioktatta
legényfiát, miért csinált
zabigyereket. A lét alatti lét különböző
fejezetei is felbukkannak (barátnő
megerőszakolása, alkoholizmus), bár igen kevés
figyelmet kap az anya (Hernádi Judit) és
a lányuk (Ullmann Mónika) sorsa.
Láthatóan ők nem
lázadnak, és mindenbe beletörődnek. Egy
elfáradt, kizsigerelt életet közvetít a
családanya-szerep: minden nap az unalmas pörkölt
vacsora krumpli körettel kerül
az asztalra, amit a tv-nézés, majd a közös
ágyba fekvés követ hullafáradtan.
Az
előadás „sármját” a számos
illusztráció, zenés vagy prózai
bejátszás adja meg. Hallhatunk iskolai
kóruséneklést, majd Verdi Requiemjének
Dies irae-tételét egy alkalmi
helyszínről közvetítve. Holmi ifjúsági
lakásépítésről szóló rendelet
rádió-
vagy tv-s híradóbeli bejátszásán is
nevetgélhetünk, no meg a 45-50 évvel
ezelőtti híradó főcíme és ennek
zenéje őszinte kacagásra készteti az ott
ülőket. Ha a bejátszásokon felszabadultan tudunk is
nevetni, önkéntelenül adódik
a kérdés, azóta megoldódott minden
probléma, ami a hiányból fakadt?
Anyagi
tekintetben sokkal jobban
élünk ma, mint akkor, ám
együttélési problémáink megmaradtak.
Ma is sok a
válás, növekszik a hajléktalanok
száma, emberi kapcsolataink sem lettek minőségileg
jobbak azáltal, hogy külön lakásban laknak a
generációk, mert az új helyzettel
új problémák jöttek elő, a viszály is,
és a megoldás is magában az emberi
természetben lelhető fel.
Az
előadás két színész számára
teremt kiváló játéklehetőséget. Gyabronka
József (apa) remek alakítást nyújt a
basáskodó, ellenszenves, önző családfő
megformálásában, ahogy Péter
Kata
(meny) alakítása is egy teljes életsorsot
képes megláttatni. Kevesebb
lehetőségük volt a további szereplőknek:
Schruff Milán, Hernádi Judit, Pataki Ferenc, Ullmann Mónika, Török-Illyés Orsolya,
Nagy Norbert. A 70-es évek prolis
(!) ruháit Péter Kata tervezte,
dramaturg: Garai Judit, zenéjét Iszlai József állította össze,
operatőr:
Bántó Csaba, fény: Hlinka
Móni, videó-hang: Bredán
Máté /Varga Vince,
színpadmester: Hódosy
Tamás, rendezőasszisztens: Szakács
Zsuzsa. Producer: Orlai Tibor.
Az
előadás a Trafó, az Orlai
Produkciós Iroda és a FÜGE
együttműködésében jött létre.
Bemutató és
megtekintett előadás:
2020. február 27.
Budapest, 2020. március 1.
Földesdy Gabriella