Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A SÚGÓ. Valere Novarina nyomában

Nemzeti Színház – Kaszás Attila Terem

Nézőként az volt az általános benyomásom Berettyán Nándor rendezéséről (saját gondolati játékát viszi színre), hogy kifejezetten belterjes. A megcélzott közönség maga a színésztársadalom, a színházi közeg, a kollégák, a színházi munkatársak. Amit látunk az előadás másfél órája alatt, azt elsősorban a kollégák értik, élvezik, és azonnal reagálnak a látottakra. Együttérzéssel, nevetéssel, ujjongással, akármivel, de éreztetik, hogy igen, ezt ismerjük, ezt mi is így gondoljuk. Aki nem él a színház közvetlen berkeiben, az végignézi, betekint a színpadi szituációkba, a próbák és a felkészülés nehézségeibe, de nem lesz soha beavatott, ezek után is kívül fog maradni.

A fiatal szerző őszintén vall a Nemzeti Színház magazinjában arról (Nemzeti, 2019. december-2020. január, hogy a nézőnek már az első jelenetben rá kell hangolódnia az absztrakt nyelvezetre, az értelem nélküli replikákra, ráérezni a darab stílusára, és, ha rááll a füle, akkor eszébe juthat a híres Hamlet-beli szentencia: „őrült beszéd: de van benne rendszer”.

Miről is van szó A súgóban? Arról, hogy a színészek nem tudják elkezdeni az előadást, mert nincs súgó, nem tudják a szöveget, kiderül, már azt sem tudják, kinek melyik művét játsszák, és a szövegkönyvek eltűntek. Az egyik példányt – történetesen – megette a kutya. Vagyis a játszandó darabot nem tudják eljátszani súgó hiányában, ők azt játsszák heten, ami éppen erről a hiányról szól. Ez maga a színdarab. A hét szereplő (4 fiú és 3 lány) valódi őrült beszédben kiabál, hentereg, replikázik, veszekszik, mesél és keresi önmagát, más-más oldalról közelíti meg az abszurd helyzetet. A szerepek ki vannak osztva. A Mesélő (Berettyán Sándor) példázatokban adja elő nézeteit a hóhérról, meg a szamárról és még sok másról is, ezzel helyettesíti a játékot. A Rendező (Barta Ágnes) igyekszik rendet teremteni a ziláltságban, ám ez nem sikerül legtöbbször, az Elégedetlen (Szabó Sebestyén László) mindig hőzöng, méltatlankodik, ruhája ellopásakor meztelenül szalad át a színen. A Bizonytalan (Ács Eszter) nem mer élni, mert mindig szebb, jobb akar lenni, mint amilyen, inkább lemond mindenről, ami neki járna. A Kérdező (Bordás Roland) kishitű, de szeret pózolni, a Magyarázó (Katona Kinga) túlbeszél mindenkit, mindent jól tud, nincsenek kétségei, a Röhögő (Mészáros Martin) pont az ellentéte, mert semmit nem vesz komolyan, csak viccel.

Nos, az ő beszédükben kellene eligazodnunk. Igyekszünk, de nem igazán megy. Pedig annyi kedvesség, jóindulat van bennük, óriási alázattal közelítenek a színházi munkatársakhoz, befejezéskor külön megköszönik a munkájukat, de élénken foglalkoznak a nézővel is, akinek hálásak azért, hogy jegyet vett, készült, felöltözött, eljött a színházba, időt szánt rá stb. Az alázat tehát nem hiányzott a darabból. Inkább az összehangzó értelem hibádzott kicsit, valami logika, amit – ha van is benne – igen nehéz megtalálni, merthogy a felmondott szöveg összeollózott volta ezt megakadályozza. Innen is, onnan is egy mondat, ismert és kevésbé ismert színdarabokból.

Berettyán Nándor absztrakt vígjátékának (ő nevezi így) előzménye Valere Novarina francia színházművész számos színpadi műve és egyéb írása, amelyekből meríthetett [Novarina két darabját Debrecenben is előadták Képzeletbeli operett (2009), valamint Imigyen szóla Luis de Funes (2016) címmel], és bevallottan merített is. Számunkra, akik nem ismerjük Novarina életművét, a fiatal színész színdarabja az újdonság erejével hat minden tekintetben (a 2020-as MITEM-en találkozhatunk majd egy Novarina rendezéssel is).

A darab nem igényel díszletet, időnként feltűnik két Thonet-szék, egy súgólyuk (!), kisasztal itallal, süteménnyel, néhány kellék, mint pl. a színes esernyők, felfújható dinoszaurusz jelmez funkcióban, ezeknek hangulati funkciójuk van csupán.

A zene és a hangszerek sajátos beépítése dobja fel igazán A súgó másfél óráját. A szereplők saját maguk játszanak hangszereken, két gitár, dob, szintetizátor szól legtöbbször, egyszer trombita is bekapcsolódik. Különböző variációkban hangzik fel két-három hangszer, amelyeket mindig más kezel. Aki nem játszik éppen hangszeren, az énekel. A zene kellemes, elég dallamos, nem idéz régi kort, de nem is igazán modern, egyszerűen csak jó hallgatni. A zenét Szabó Sebestyén László komponálta (aki színészként is játszik a darabban), és állította össze oly módon, hogy szervesen kapcsolódott a prózai részekhez, mindenki részt vett benne. Ügyes összeállítás.

Ács Eszter, Barta Ágnes, Berettyán Sándor, Bordás Roland, Katona Kinga, Mészáros Martin, Szabó Sebestyén László nagy lelkesedéssel játsszák a szerepeket, látszik, hogy élvezettel csinálják, hisznek az ilyenfajta „jópofa” játékban, minden energiát beleadnak. Az is kiderül, hogy a rendező és hét színésze baráti kapcsolatban vannak, kihasználták, hogy A súgóban együtt mókázásra adódott kiváló lehetőség. 

Koreográfus: Vida Gábor, rendezőasszisztens: Trimmel Ákos.

Bemutató és megtekintett előadás 2020. január 5.

Budapest, 2020. január 7.

 

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©