A korábbi
sikeres film (Ranódy László, 1963) után nem
könnyű bemutatni az amúgy is
kényes, nehéz témájú darabot. Kosztolányi
Dezső regénye és Husztí
Tamás
forgatókönyve alapján most Kovács
Krisztina
(aki egyben dramaturg) készített igen sikeres
színpadi változatot. (14 éven
felülieknek, és nem véletlenül.)
A
legizgatóbbnak tűnő kérdéssel kezdeném: a
jóindulatú, egymást szerető, élni
vágyó
házaspár (Vajkay – Rancsó Dezső,
Vajkayné – Bede-Fazekas Annamária)
miért
is nem volt képes elfogadni csúnya lányukat
(Pacsirta – Péteri Lilla e.h.)? És
rögtön a másik: a lány el nem fogadása
miatt
vált ilyen furcsa lelkületűvé, vagy más okok
miatt (is)? Minderre természetesen
nem kaphatunk választ (Kosztolányi meg amúgy is
író volt, nem pedig – mai
tudással felvértezett – pszichológus, vagy
pláne pszichiáter), de e kételyeket
az előadás felerősíti.
És ugyanígy
felerősödik még egy alapvető kérdés: ha nem
lenne velük a lányuk – mondjuk mégis
sikerül férjhez mennie, más kiút ugyanis itt
nem is vetődik fel (pedig lenne
talán) – akkor hogyan is élnének? Mi lenne
számukra, a házaspár számára az
„Élet”? Havonta egy-egy
„színház” (ráadásul olyan, mint
a Gésa), amire várni lehet, ahová
fel lehet öltözni, utána a feleség
hazamegy (a férj hazaviszi konflison), utána pedig a
kaszinóban iszik és nagy
tétben kártyázik – ez lenne a nagy
Élet? De miért is ne lehetne ezt megtenni
akkor is, ha a harmincéves lányuk velük él?
– Az előadás egyébként megmutatja a
„színház” „sötétebb”
oldalát is a szintén „élni
vágyó” fiatal színésznővel
(Lator Margit – Szőke Abigél a. n.),
aki szerelem nélkül, de elutazik külföldre a
vagyonosabb férfival…
Pacsirta
elutazása után megismerjük teljes
valóságukban a férj
állítólagos barátait,
vagy inkább csak ivócimboráit, a
„város” „elitjét” –
ragyogóak a szerepekben! –
sör, pezsgő, kártya, nagy tétben persze,
tökrészegség („kanzsúr”)…
naponta (na jó, csak hetente egyszer) a
kaszinóban. Mintha nem is lenne más: vagy a teljes
félhomály a csendes házban a
lecsavart villanykörtékkel, diétával,
ízetlen ételekkel, vagy ez a harsány
ivászat, a feleség otthon egyedül
„várja haza szeretett urát”…
(Füzes Feri – Haumann Máté,
Szunyogh Béla – Fillár István,
Környey Bálint – Szűcs Sándor).
Mindehhez örömlányok is
kerülnek, természetesen. (Császár
Márta,
Körmendi Viktória, Tokár Judit.)
Pacsirta, a
már harmincéves (túl)házias leány
pedig terrorizálja a szüleit. Mert csúnya. Mert
csúnya?! Ez így természetesen nem igaz, nem
így igaz. Csupa jószándék,
aggódás,
féltés Pacsirta, úgy tűnik, miközben
talán ez sem így igaz. (Az aggódás, mint
tudjuk, nem szeretet. Az aggódás – egyfajta
félelem.) De a szülők hagyják. Ők
is „aggódnak”? Talán itt kap nagy
hangsúlyt, hogy nem képesek elfogadni lányukat,
legalább 15 éve nem képesek erre, vagy már
előbb is? Ezt nem tudhatjuk.
Féltették, óvták,
kísérték – iskolába.
(1899. szeptember 1-jétől játszódik a
történet, ezt sem szabad azért elfelejtenünk.)
Hol tanulta hát Pacsirtánk ezt a
„spórolást”,
ezt a fajta „vigyázatot”? Iskolában? Otthon,
az anyjától? Nem tudnak mit kezdeni
egymással láthatóan, a lány és a
szülei. Mi, nézők pedig kívülről
szeretnénk megoldani
az életüket. Mert minket is letaglóz ez a fajta
mentalitás,
kiúttalanság-érzés…
Újság, talán (közéleti) napilap
jár nekik, hagyományból, de vagy nem
olvassák,
vagy csak a feleség nem veszi kezébe – egy
(úri)nő ne olvasson újságot, nem
illik? A férj már nem olvassa fel neki, csak ha nincs
otthon Pacsirta… de nem tudjuk,
miért. A lányt, aki felnőtt nő már, nem
érdekli? Na és? De kérdezhetnénk azt
is: miért nem érdeklik a
„közügyek”? Ki nevelte ezt belé? Hiszen ő
sem így
született…
Járt
iskolába, tudjuk. Mit tanult még, a
háztartásvezetésen kívül? Kitől?
Netán a
szüleitől is? Ki nevelte belé ezt a fajta „nagy
mértékletességet”? Csak
kérdéseink vannak, válaszok nincsenek.
Pacsirta
végül egy nappal korábban is ér haza,
saját elhatározásából, egyedül.
Tehát van
saját akarata. Addig gondolhattuk volna kissé szellemileg
elmaradottnak is
talán, de most már ez a feltételezés is
teljességgel megdől. Kínos
szembesülését
az intézővel és annak gyerekeivel nem látjuk, de a
lány igen érzékletesen meséli
el, miként írta meg levelében ezt a
szülőknek. Kirándulása csak megerősíti
elszigeteltségében…
A szülők mindent
a „csúnyaságára” fognak. Sivár
életüket, amit nem látnak át a
„Csúnyaság”
miatt. A feleség egyszer mégis kiborul: hova vezethet egy
rossz házasság? Példákat
is mond rá az ismerőseik közül. Akkor már
inkább maradjon velük Pacsirta. Egyedül
akkoriban nem élhetett egy „úri kisasszony”
vidéken…? De hiszen ők maguk is
féltek élni igazából, Sárszegről
csak elmenekülni lehet, mint a fiatal
szerkesztő (Ijas Miklós – Kisari Zalán
e.h.) menekül – Pestre, persze (aztán mi is lesz ott
egy fiatal, ambíciózus
emberből? – erről nem ebben a darabban
értesülünk, de nincsenek jó hírek erről
sem.).
Egyetlen
lehetőség Cifra Géza (Tóth
János Gergely)
volt lányuk számára, aki mégsem
kérte meg, csak elmaradt a háztól. Az apa pedig
ezt nem képes elfelejteni.
„Felesleges”
emberek lennének Vajkayék? A férj, egykor megyei
levéltáros már nyugdíjban, a
feleség természetesen otthon van, hol is másutt,
mi mást is tehetne… Kisváros,
van színháza, vendéglője és
kaszinója, ennyit tudunk. Meg üzletei is, persze.
Kölcsönösen
gúzsba kötik egymást a szülők és
Pacsirta. A „csúnyaság” csak
valamiféle ráadás
már. „Csúnyaságot” (milyen az?) is
lehet méltósággal viselni, mint a
fogyatékosságot
– itt tulajdonképpen
fogyatékosságként jelenik meg ez a
csúnyaság. Azt sem
viselték el a „társadalomban”, ma is
problémás, ha talán nem mindig és nem
olyan mélységeiben. A szülőknél van
talán a nagyobb probléma: a Szépségnek van
csak létjogosultsága náluk is, miközben
gyengék, félnek a lányuktól, általuk
el
nem fogadható Csúnyaságától…
Van ilyen. Van ilyen?!
(Hány
házasság
ment-megy tönkre a gyerek fogyatékossága, vagy
súlyos betegsége miatt. Van,
amikor éppen az anya hagyja ott a gyereket…)
Arról senki
sem tehet, hogy „csúnya”. De (lelki)
fejlődésének rossz irányáról igen,
már ha
egyáltalán tud róla… A letagadás nem
kiút. A csúnyaság (=?) elfogadása
azonban vezethet kiúthoz – de
egy ilyen kisvárosban, ilyen mentalitással vajon
milyenhez?
Az előadás
pedig mindezt nagyon pontosan mutatja meg. Hajlamosak lennénk a
szegény
szülőket sajnálni – Vajkay nem mer a kaszinóba
járni, ahol részegre itatják (ő
pedig nem is nagyon tiltakozik), miközben nem biztos, hogy mindig
ő nyerne a
kártyán – ehelyett kamillateával itatja
Pacsirta otthon a „szegény” Vajkayt,
akit egyébként eltiltott az orvosa mindenféle
szesztől? (Ezt amúgy csak
Kosztolányitól tudhatjuk).
Nincs mit
válaszolni erre sem.
Játszanak
még: Guszti – Tahi József,
Csókolózó
fiú és Pincér – Fellegi
Balázs.
Jó a
díszlet, Khell Csörsz munkája: a
nagy
ebédlőasztal megfelel vendéglőbeli asztalnak is, a
kaszinót is magunk elé
képzeljük, a színházi páholyt kellően
megjeleníti a színpad előterébe
állított
két színházi ülés. A
lefüggönyözött szobában a
függönyök elhúzásával
feltárulnak
az ajtók is. Jelmez: Benedek Mari, a
lány előnytelen ruhája és a szülők
színházi öltözéke kellően kontrasztos.
Zene: Furák
Péter, világítástervező: Vajda
Péter, rendezőasszisztens: Hűbér
Tünde.
Rendezte: Paczolay
Béla.
A színművet
egy részben, másfél órában
láthatjuk.
Bemutató: 2019.
december 14.
Megtekintett
előadás: 2019. december
15.
Budapest, 2019. december
18.
Györgypál
Katalin