Zsámbéki
Gábor
rendezésében, Imreh András
fordításában Lorca
különös, talán nem is feltétlenül
színpadra írt művét láthatjuk (bár
1936-ban,
Madridban elkezdődtek a próbák, amik a szerző
halála miatt félbe maradtak.
Megírásakor, 1931-ben Lorca még csak 33
éves volt.) Mindenképpen érdekes és
bátor tett ez, mi pedig eddig szinte ismeretlen darabot
láthatunk. Megérteni
már nehezebb, és talán nem is elsősorban
értelmünkre „apellál”.
Történetet
nehéz írni róla: A Fiatalember (Dér
Zsolt)
ki tudja, milyen megfontolásból öt évet ad
magának arra, hogy megnősüljön,
elvegye Menyasszonyát (Gombó Viola e.h.)
– arról azonban nem értesülünk, ehhez mit
szólt a lány: nos, ő nem várt. Az
akkor 15 éves lány az öt év alatt felnőtt,
és a Fiatalember – kissé furcsa –
jelentkezésekor
végül is ajtót mutatott neki, mivel van
szerelme-szeretője (nem is akármilyen –
különös ő is, inkább magát
nézegeti, semmint a lányt.) A fiatalember akkor
ráébred,
mennyire nem vette figyelembe az őérte egykor (el)epedő
Gépírólányt (Pálmai Anna)
– most megtalálja a
tengerparton (hol is másutt), de most tőle kér a
lány öt évet. A
Gépírólány
ugyanis szerette és szeretni fogja – de jelenük
nincs.
És a
kártyások
– a nagyméretű lapokkal. Mind üres, csak egy nem: az,
amelyik a fiatalember kezében
maradt. Egy – talán káró – ász.
Megtartotta magának egészen addig. Vagy talán
utána is megtartja.
Ennyi lenne?
Természetesen nem, nagyon nem. A 14 szereplő ugyanis 20 szerepet
játszik el – tehát
a fenn konkrétan említett három szereplőn
kívül még 17-et. Ez jelentős szám.
Ha visszagondolunk
az előadásra, messze kiválik a Döglött macska (Tóth Anita m.v. – már maga az
elnevezés is mellbevágó) és a Halott
kisfiú (Zsámbéki Jakab), előbbi
csupa feketében,
utóbbi csupa fehérben, végül csak
fehér alsónadrágban – önmagában
megrendítő. Amit
mondanak, költői szöveg lényegében az is, mint
általában a mű egésze, nem is mindig
értjük, annál inkább érezzük. A
kisfiú halálára többen utalnak azután,
vagy
legalábbis feltételezhetjük, hogy az ő
halálát emlegetik, máskor pedig, hogy a
gyerekek megölték a macskát… szinte
megborzongunk tőle.
Az
érezhetően magát nem találó, nem is tudni,
mivel foglalkozó Fiatalember mellett
gyakran megjelenik a joviális Öregember (Elek Ferenc) – aki nem is
annyira öreg
–, tanácsol, meghallgat, egyáltalában:
létezik. Honnan jön, hova megy: ugyanúgy
rejtély, mint a többi szereplő megjelenése és
eltűnése. Még az Inas (Dankó
István) többé-kevésbé jelenhez,
„földhöz” kötött, szinte pantomim
járásával nehezen lenne felejthető, szinte
megnyugtató
a léte.
A Fiatalembernek
vannak barátai is, igazán nem él
légüres térben, még ha idegesti is a
város
zaja, lüktetése. (Első barát – Bányai
Kelemen Barna, Második barát – Kovács
Lehel).
A
tengerparton (?) találkozunk később Harlekinnel (Lestyán Attila m.v.) és a Bohóccal
(szintén Dankó István), egymás közti
különös beszélgetésük is messze visz
az alaptörténettől. De ők mutatják meg,
hol találja meg Fiatalemberünk az időközben oly
titokzatossá vált Gépírólányt.
Fontos szál
a Sárga maszk (Fullajtár Andrea), a
hölgy, aki felsőbb körökhöz tartozó
udvarlójáról beszél. Mintha köze lenne
a kisfiúhoz
is, vagy mégsem? Csupa titok ő is. Fullajtár a
menyasszony apja szerepében is
nagyon jó, komikumot visz a darabba: az esküvő nem
érdekli, csak a holdfogyatkozás,
amit végül a lányával néz meg…
És a
Próbababa (Jordán Adél).
Sokáig
látjuk – már amennyire az összes szereplő
játéka rövidségéhez mérjük
–, és
nyomós a szerepe: a rajta lévő hófehér
menyasszonyi ruha szükségtelenné
válásán
búslakodik, a gyönyörű ruhát nem fogja felvenni
már senki.
Életszerű a
cseléd (Tóth Zsófi e.h.), aki a
realitásokhoz szeretné vezérelni a menyasszonyt,
kevés sikerrel.
Érdekes a
díszlet: egyszerűnek tűnik, mégis jellegzetes,
csálé a könyves állvány,
stílusos a másik oldalon a franciás heverő,
lényeges a tetőablak, amely a
vihart is megmutathatja. Khell Csörsz
munkája. A jelmezek igencsak sokfélék,
Harlekiné és a Bohócé
nyilvánvaló, de a
többi szereplő jelmeze is különös, kivéve
talán a Fiatalember házikabátját,
bár
az sem annyira „közönséges” a
végén. A kártyások (Bányai
Kelemen Barna, Kovács Lehel, Rohonyi Barnabás e.h.)
eltakart
arcukkal is figyelemfelhívók, az Öregember
öltözéke valamiképpen megnyugtató. Szakács Györgyi tervei.
A Fiatalember
tehát véletlenül sincs légüres
térben, de számára az idő valóban
legendává válik.
Nem a jelenben él – talán, vagy elsősorban nem a
jelenben él. (Nem véletlenül
divatos ma az „itt és most” jelszava…)
Szürrealista
képeket látunk és sokat – ezeken nemcsak,
hogy nem lehet elgondolkodni, de
talán nem is szabad: inkább érezni kell,
átadni magunkat a különös hangulatnak,
amit árasztanak magukból.
Nehéz a
szöveg, de ha többször halljuk, bizonyára
értjük vagy érteni vélünk –
valamit. Még
az is lehet, hogy ha többször látjuk,
többfélét…
(Olvasva
persze még könnyebb, de az, ugye, más.)
Az
előadásban valóban összemosódik
valóság és képzelet mesterien, felsőfokon.
Világítástervező:
Bányai Tamás, videó: Török
Marcell, zene (nagyon jó!): Dargay Marcell,
dramaturg: Litvai Nelli.
Bemutató: 2019.
május 18.
Megtekintett
előadás: 2019. december
5.
Budapest, 2019. december
7.
Megjelent a Kláris
20/5.számában.
Györgypál
Katalin
