Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HA ELMÚLIK ÖT ÉV

Katona József Színház

Zsámbéki Gábor rendezésében, Imreh András fordításában Lorca különös, talán nem is feltétlenül színpadra írt művét láthatjuk (bár 1936-ban, Madridban elkezdődtek a próbák, amik a szerző halála miatt félbe maradtak. Megírásakor, 1931-ben Lorca még csak 33 éves volt.) Mindenképpen érdekes és bátor tett ez, mi pedig eddig szinte ismeretlen darabot láthatunk. Megérteni már nehezebb, és talán nem is elsősorban értelmünkre „apellál”. Történetet nehéz írni róla: A Fiatalember (Dér Zsolt) ki tudja, milyen megfontolásból öt évet ad magának arra, hogy megnősüljön, elvegye Menyasszonyát (Gombó Viola e.h.) – arról azonban nem értesülünk, ehhez mit szólt a lány: nos, ő nem várt. Az akkor 15 éves lány az öt év alatt felnőtt, és a Fiatalember – kissé furcsa – jelentkezésekor végül is ajtót mutatott neki, mivel van szerelme-szeretője (nem is akármilyen – különös ő is, inkább magát nézegeti, semmint a lányt.) A fiatalember akkor ráébred, mennyire nem vette figyelembe az őérte egykor (el)epedő Gépírólányt (Pálmai Anna) – most megtalálja a tengerparton (hol is másutt), de most tőle kér a lány öt évet. A Gépírólány ugyanis szerette és szeretni fogja – de jelenük nincs.

És a kártyások – a nagyméretű lapokkal. Mind üres, csak egy nem: az, amelyik a fiatalember kezében maradt. Egy – talán káró – ász. Megtartotta magának egészen addig. Vagy talán utána is megtartja.

Ennyi lenne? Természetesen nem, nagyon nem. A 14 szereplő ugyanis 20 szerepet játszik el – tehát a fenn konkrétan említett három szereplőn kívül még 17-et. Ez jelentős szám.

Ha visszagondolunk az előadásra, messze kiválik a Döglött macska (Tóth Anita m.v. – már maga az elnevezés is mellbevágó) és a Halott kisfiú (Zsámbéki Jakab), előbbi csupa feketében, utóbbi csupa fehérben, végül csak fehér alsónadrágban – önmagában megrendítő. Amit mondanak, költői szöveg lényegében az is, mint általában a mű egésze, nem is mindig értjük, annál inkább érezzük. A kisfiú halálára többen utalnak azután, vagy legalábbis feltételezhetjük, hogy az ő halálát emlegetik, máskor pedig, hogy a gyerekek megölték a macskát… szinte megborzongunk tőle.

Az érezhetően magát nem találó, nem is tudni, mivel foglalkozó Fiatalember mellett gyakran megjelenik a joviális Öregember (Elek Ferenc) – aki nem is annyira öreg –, tanácsol, meghallgat, egyáltalában: létezik. Honnan jön, hova megy: ugyanúgy rejtély, mint a többi szereplő megjelenése és eltűnése. Még az Inas (Dankó István) többé-kevésbé jelenhez, „földhöz” kötött, szinte pantomim járásával nehezen lenne felejthető, szinte megnyugtató a léte.

A Fiatalembernek vannak barátai is, igazán nem él légüres térben, még ha idegesti is a város zaja, lüktetése. (Első barát – Bányai Kelemen Barna, Második barát – Kovács Lehel).

A tengerparton (?) találkozunk később Harlekinnel (Lestyán Attila m.v.) és a Bohóccal (szintén Dankó István), egymás közti különös beszélgetésük is messze visz az alaptörténettől. De ők mutatják meg, hol találja meg Fiatalemberünk az időközben oly titokzatossá vált Gépírólányt.

Fontos szál a Sárga maszk (Fullajtár Andrea), a hölgy, aki felsőbb körökhöz tartozó udvarlójáról beszél. Mintha köze lenne a kisfiúhoz is, vagy mégsem? Csupa titok ő is. Fullajtár a menyasszony apja szerepében is nagyon jó, komikumot visz a darabba: az esküvő nem érdekli, csak a holdfogyatkozás, amit végül a lányával néz meg…

És a Próbababa (Jordán Adél). Sokáig látjuk – már amennyire az összes szereplő játéka rövidségéhez mérjük –, és nyomós a szerepe: a rajta lévő hófehér menyasszonyi ruha szükségtelenné válásán búslakodik, a gyönyörű ruhát nem fogja felvenni már senki.

Életszerű a cseléd (Tóth Zsófi e.h.), aki a realitásokhoz szeretné vezérelni a menyasszonyt, kevés sikerrel.

Érdekes a díszlet: egyszerűnek tűnik, mégis jellegzetes, csálé a könyves állvány, stílusos a másik oldalon a franciás heverő, lényeges a tetőablak, amely a vihart is megmutathatja. Khell Csörsz munkája. A jelmezek igencsak sokfélék, Harlekiné és a Bohócé nyilvánvaló, de a többi szereplő jelmeze is különös, kivéve talán a Fiatalember házikabátját, bár az sem annyira „közönséges” a végén. A kártyások (Bányai Kelemen Barna, Kovács Lehel, Rohonyi Barnabás e.h.) eltakart arcukkal is figyelemfelhívók, az Öregember öltözéke valamiképpen megnyugtató. Szakács Györgyi tervei.

A Fiatalember tehát véletlenül sincs légüres térben, de számára az idő valóban legendává válik. Nem a jelenben él – talán, vagy elsősorban nem a jelenben él. (Nem véletlenül divatos ma az „itt és most” jelszava…)

Szürrealista képeket látunk és sokat – ezeken nemcsak, hogy nem lehet elgondolkodni, de talán nem is szabad: inkább érezni kell, átadni magunkat a különös hangulatnak, amit árasztanak magukból.

Nehéz a szöveg, de ha többször halljuk, bizonyára értjük vagy érteni vélünk – valamit. Még az is lehet, hogy ha többször látjuk, többfélét…

(Olvasva persze még könnyebb, de az, ugye, más.)

Az előadásban valóban összemosódik valóság és képzelet mesterien, felsőfokon.

Világítástervező: Bányai Tamás, videó: Török Marcell, zene (nagyon jó!): Dargay Marcell, dramaturg: Litvai Nelli.

Bemutató: 2019. május 18.

Megtekintett előadás: 2019. december 5.

Budapest, 2019. december 7.

 

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©