Az immár
ötvenéves vígjátéknak három
szerzője van. Kezdetben volt egy francia zenés mű (Fleur de
cactus), amit
Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy írt, ebből
jött létre egy
Broadway-színdarab (Cactus flower), nyilván ezt
írta Abe Burrows, ennek magyar
fordítása (Zöldi Gergely), amit a
Belvárosi Színház most bemutatott. A
világhírű és halhatatlan
vígjáték máig legnépszerűbb
változata az 1969-ben
forgatott amerikai film, amelyet Gene Saks rendezett, ebben Ingrid
Bergman,
Walter Matthau és Goldie Hawn játszotta a főszerepeket.
Utóbbi számos díjat
zsebelt be alakításáért.
A
zseniális helyzet- és jellemkomikumokkal
teletűzdelt vígjáték, amelynek
varázsától kevesen tudják
függetleníteni
magukat, végtelenül egyszerű alapképletre
épül. A magát hazudozással védő
sikeres fogorvos végre rászánná
magát, hogy barátnőjét feleségül
vegye, de
jószívű és emberséges menyasszonya csak
akkor hajlandó hozzá menni, ha a
fogorvos felesége beleegyezik a válásba. Sőt,
nemcsak beleegyezik, hanem
kifejezetten kívánja a válást, és
biztosítva van az asszony jövője, vagyis a
jövendőbelije rendes ember, és szeretni fogja a
három – egyébként nem létező –
fogorvostól származó gyermekét. Ezeket
alapfeltételként támasztja Toni (Józsa
Bettina) vőlegénye, Julian (Ötvös
András) felé, a dolog
megkerülhetetlen. Julian már szeretne révbe jutni a
házassággal, igazából
megunta a legényéletet és a hazudozást is
(eddig nem akart nősülni, és pont
feleséget és három gyereket hazudott
barátnőinek, hogy ne kelljen őket
feleségül venni). Nos, kéznél van a
belé fülig szerelmes asszisztensnője,
Stephanie (Kovács Patrícia), őt
kéri
meg a szerep eljátszására.
Vígjátékíró
számára a lehető legjobb
helyzet áll elő, mivel annyi félreértés,
komikus szituáció adódik a helyzetből,
hogy újabb hazugságokba kényszerülnek a
szereplők. Ez egészen addig
folytatódik, amíg a nem várt események
bekövetkeznek, Stephanie-ról kiderül,
hogy egy vonzó, szexis nő, és egyáltalán
nem unalmas aggszűz. Toni viszont
kiábrándul Julianból, és az inkább
hozzá való Igort (Rohonyi Barnabás)
választja partneréül. Nem utolsó sorban
fogorvos
barátunk, Julian is rájön, hogy hozzá
leginkább Stephanie illik feleségnek, aki
már minden szokását ismeri, kiszolgálja,
szereti, és nem is tud nélküle élni. A
történet megírása idején
pozitív üzenetnek számított az a tény,
hogy egy
mindenki által elkönyvelt vénkisasszony hogyan veti
le a magányos boldogtalanság
álarcát és válik vonzó,
kívánatos nővé, ami mögé eddig
elbújt. Ő az igazi hőse
a vígjátéknak. A mellékszereplők pedig
mindehhez boldogan asszisztálnak. Ilyen
Harvey (Schruff Milán), Julian
éhenkórász, ám nagyképű
barátja, Mrs. Durant (Fekete Györgyi), a
minden lében kanál páciens, aki nem átall
időnként beleszólni kedvenc fogorvosa
magánéletébe. Vagy Senor Sanchez (Ficzere
Béla), aki Stephanie-nak udvarol
bőszen, de kiábrándul belőle, amikor egy fergeteges
éjszakán a szende és
szerénynek ismert asszisztensnő féktelenül iszik,
táncol, flörtöl egy nála
jóval fiatalabb férfival, és Georgia (Mész
Adrienn), Harvey vihogós barátnője, aki soha semmit
nem ért.
Novák
Eszter rendező egyetlen poént
sem akart kihagyni a vígjátékból (nem is
szabad, mert felborul az egyensúly),
hogy a hatás még fokozódjon, időnként
elvitte a jeleneteket a bohózat felé. A
kitekert táncjelenetek (mozgás: Bóbis
László), a kabátba tekeredett
telefonzsinór, vagy a nerc-stóla eszetlen
huzigálása e könnyedebb szórakoztatás
felé viszi el a vígjátékot, amely e
nélkül is megállna a lábán. Fodor
Viola díszlete egyszerre két lakást visz
színpadra (fogorvosi rendelő előtere és Toni
lakása), de ugyanez a tér ad
helyet az éjjeli lokáloknak és a hanglemezboltnak
is, ahol Toni dolgozik. A díszlet
marad az 1960-as években, nem modernizál. A jelenetek
egymásba folynak, még be
sem fejeződik az egyik jelenet a rendelőben, máris indul a
másik a lakásban, és
így tovább. Őry Katalin jelmezei
még
a díszletnél is szerényebbek, nem haladnak a
korral, vagyis a 60-as évek
divatját követik, ennek is egy minimál
változatát. A kellékek közül két
furcsa
darabra figyelhetünk fel: a címadó kaktusz
kiábrándítóan művi, hatalmas műanyag
utánzat, aminek itt nincs is szerepe, hisz nem virágzik
ki látványosan a darab
végén. A másik egy lila színű hengerdarab,
amely helyettesíti a lokál asztalát
és székeit, máskor taxiként
funkcionál, vagy a belefekvő szereplő gurul benne
egy-két métert. A kísérőzene két
híres dalra épül: a Beatles együttes Let it be című száma hangzik el
néhányszor, majd a Sugar, sugar
című
Jeff Barry és Andy Kim által írt és
szerzett népszerű sláger ad alapot a
táncfantáziákra.
A
színészi játék általában
véve
kitűnő. Senkiről nem mondható el, hogy rosszul játszik,
vagy hiteltelen, inkább
azt mondanám, hogy egyes szerepekre más alkatot
képzel el a néző, aki már meg
van rontva filmes és korábbi színházi
előzményekkel. Kovács Patrícia remekül
játssza az átalakulást a tüskés
kaktuszvirágból egy érzéki nővé.
Mindezt úgy
teszi, hogy kezdetben sem elég vénkisasszonyos
jelenség, mégis elhisszük neki.
Ötvös András óriási energiával
veti be magát a szívtipró fogorvos
szerepébe, ám
neki kevésbé hiszünk, valahogy túl fiatal is,
és nem elég jóképű. Józsa Bettina
elképzelésünk szerint való hisztis nőt
játszott, akihez valóban a Rohonyi
Barnabás által jól megformált Igor illett.
Schruff Milánt felismerhetetlenné
tette hosszú fekete parókája,
játékát túlzottan harsánynak
mondanám, különösen
nagy hangerőt ad ki egyes jelenetekben, a reklámfilm
eljátszásában viszont vállalja
saját szerepbeli „hülyeségét”.
Ficzere Béla jól illeszkedett a történethez,
eleve bohózati figurát játszik (Senor Sanchez),
Fekete Györgyi is hatásos volt
póruljárt páciensként, időnként
tátva maradt szájjal, míg Mész Adrienn
játéka
mintha kilógna az előadásból.
Rendezőasszisztens:
Varga Miklós, producer: Orlai
Tibor.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2019. december 3.
Budapest,
2019. december 5.
Megjelent a Kláris 20/4.
számában.
Földesdy
Gabriella
