Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A BABA

Karinthy Színház

Úgy vélem, hogy az alcím – "mechnikus élet-játék" – nem felel meg a darabnak, ez nem mechanikus, csupán csak élet-játék, vagyis a robotbaba csak eszköz az emberi problémáink újfajta bemutatására, bár az utolsó pillanatok alapján elgondolkozhatunk a robotizált jövőről is.

Markot (Szabó P. Szilveszter) elhagyja a barátnője, akivel évek óta remekül kijött, – szerinte – jól éltek. Csupán egy dologban nem értettek egyet, a gyermekvállalásban. Marko szerint nem kell a gyerek, a barátnője minden érvelése ellenére tartotta magát az elvéhez vagy ostoba ötletéhez, mire, a legnagyobb megdöbbenésére, Marja elment, Marko egyedül maradt, elveszett a meghitt, biztonságos és jónak tartott élete.

Marja távozását persze egyértelműen a nő rovására írja, eszébe sem jut belegondolni a problémába és esetleg elgondolkozni saját nézetének tarthatatlanságán. Jelentkezik egy pályázatra, amelyen a megfelelőnek lehetősége lesz tesztelni egy robotbabát, egy robotnőt. Megérkezik a doboz, amely tartalmazza a robotnőt és a működtetésére vonatkozó használati utasítást is. Marko beindítja a robotbabát, és elnevezi Stellának (Földes Eszter). Stella racionálisan kialakított program szerint működik. Mindent tud, ami egy háziasszonynak és feleségnek fontos, a működési program szerint általános feladata a férfi kiszolgálása szexuálisan is.

Marko minden szempontból igazi férfinak tartja magát, akinek mindig igaza van, aki megérdemli a kényeztetést, a figyelmet, aki okos és megbízható. Az első megrázó élmény éppen szexuális téren éri. Stella szexualitásra készített programrészét laboratóriumi keretek között hat férfi segítségével finomították, erről ő a legnagyobb természetességgel számol be, és kiderül, hogy mind a hat mögött van az a szexuális élmény, amit Marko tud biztosítani.

Majd egymás után érik Markot a nem várt élmények. Stellának, a racionális program szerint, mindig igazat kell mondania, hiszen valóban, racionálisan nézve, az együttélésnek az igazmondás az alapja. Csakhogy nagyon nehéz elviselni egy magabiztos férfinak, ha megmondják neki, hogy ő nem is annyira tökéletes, mint képzeli, és nem is olyan, aki megérdemelné, csak a léte miatt a figyelmet, a szeretetet, a gondoskodást, különösen, ha olyan, mint Marko, vagyis nem gondoskodó, nem figyelmes a másikkal szemben.

Ha csak a nő és férfi viszálykodásáról szólna a darab, akkor nehezen jutnánk túl a nevetésen, a humoros részek feletti jó érzésen. Az, hogy ha helyeselhetünk ’milyen igaza van Stellának’, még nekünk, nőknek sem megfelelő a színházban, többre vágyunk, és meg is kaptuk.

Stella takarítás közben megtalálja Marja, a volt barátnő fényképét, és megkérdezi: ki ez? Majd fokozatosan kihámozza, hogy bizony Marja nem azért ment el, mert csak egyszerűen el akart menni és nem érdekelte Marko élete, hanem súlyos oka volt. Stella racionális és szinte kegyetlen kérdései peregnek, és Markónak be kell vallania nem csak Stellának és a nézőknek, hanem saját magának is, hogy Marjának igaza volt. A vallomást követve egyre többet nézi örömmel a gyerekeket. Végül Stella biztatására elszánja magát, és felhívja telefonon Marját.

Csakhogy a robotnő is nő, és tudja, hogy ő már felesleges, és sírva fakad. Ezzel mond véleményt a robotika nagy kérdéséről, hogy lehet-e racionálisan élni, érzelmek nélkül, mert ha igen, akkor mehet tovább a robotprogram fejlesztése, de ha nem, akkor nagy bajban vagyunk, és különösen a következő nemzedék. Hogyan éljünk majd érzelmes, öntudatos gépi világgal együtt? Vagy az érző robotok akarnak velünk, emberekkel élni? Stella válasza az, hogy kikapcsolja, és ezzel megsemmisíti magát, már nem tud csupán egy racionális eszköz lenni. Stella egy hosszú tudományos fejlődés eredménye. Egy eszköz a kényelmesebb életünk érdekében. Hogyan lesz a jövőben? Marad eszköz, vagy tovább fejlődik, és velünk egyenrangúvá lesz, sőt talán felettünk áll majd? Tudjuk majd ezt szabályozni?

Nem vagyok abban biztos, hogy tudjuk, hol a határa a tudományos eredmények felhasználásának. Közismert ez a mondás: Az emberek mindig remekeltek, ha valamit fel kellett találni, de az eredmény hasznosítása során sok hibát követtek el már eddig is. Ezután is hibát hibára halmozunk majd?

A darab remekül ötvözi a humort a súlyos tartalommal, gondolkodásra késztet. A világ kavargó irodalmi, művészeti életéből szerencsésen vette észre és szerezte meg a darab játszási jogát Szabó P. Szilveszter, aki rendezte is a darabot. Neki mint rendezőnek szólnia kellene Szabó P. Szilveszternek, a színésznek, hogy Marko szerepében talán eredményesebbek lennének a csendesebb, megfontoltabb mozdulatok, hangok. Így is lehet egy férfi erőszakos, önző, figyelmetlen és beképzelt, nem sérülne a szerep tartalma.

Földes Eszter játéka bámulatra méltó, parádés. Tündérien változtatja hangját és kinézetét, sőt a mozgását, annak érdekében, hogy a programjának melyik feladatát teljesíti éppen, a szórakoztató társat, a lelkiismeretes háziasszonyt, a szexis partnert, talán a robotot. Nem múlt el egy perc sem a darabból, hogy ne őt figyeltük volna bámulattal, ha nem volt a színpadon, akkor üresnek éreztük a darabot, a színt.

Mi nézők mindenkinek gratulálunk és köszönetet mondunk, az írótól kezdve a színház minden dolgozójának a darab megvalósításáért. Tudjuk, hogy a háttér, az előkészítő munkák sok ember pontos együttműködését igényelte, így Rákay Tamásét (díszlet), Böhm Katalinét (jelmez), Dinyés Dánielét (zene), valamint Hegyi Györgyét, Voronko Miklósét, Kaszai Sándorét, Major Attiláét, Bíró Tamásét, Csesznek Juditét, Tucker Andrásét és még sokakét.

Bemutató: 2018. december 21.

Budapest, 2019. november 6.

 

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©