Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

SEMMIT SEM BÁNOK

Rózsavölgyi Szalon

A cím nem egészen takarja a darabot, ugyanis Székely Csaba, a darab írója a túlélők, a következő generáció, valamint a nézők lelki békéje érdekében enged a szigoron, és a gaztetteket elkövető főszereplőjének megengedi, hogy meginduljon, csupán csak a gyakorlatban az erkölcsi tisztulás útján, ha nem is jut messzire.

Ki és milyen gaztetteket követett el? Dominik ezredes (Schneider Zoltán) most nyugdíjban van, valamikor a Securitate-ben (romániai, különös kegyetlenkedéseiről világhírű és az egész társadalmat félelemben tartó szervezet) jól ismert, különböző kínzási módokat, nagyfokú hozzáértéssel kitaláló vallató tisztje volt. Amikor nyugdíjazták, néhány eszközt magával hozott, és ezeket megfontoltan, tapasztalatait felhasználva rejtette el a szobájában. Egy ilyen ember tudja, hogy vele mi történhet, hiszen ő tudja a legjobban, hogy mi történt másokkal.

A darab első részében megismerkedünk a gyógyszereit rendezgető Dominik ezredessel, aki a gyógyszereit konyakkal veszi be. Nagyon jó kép az induláshoz. Milyen ember az ilyen? Gyógyszerre van szüksége, ezeket módszeresen osztogatja kis dobozokba aszerint, hogy reggel vagy este kell bevenni. Majd az egyik kisdoboz tartalmát egyszerre két pohár konyakkal „dobja be”. Itt súlyos problémák feszülnek! Egy kis szobában él, amit tudatosan választott, visszautasította a magas nyugdíjat és megelégszik egy kisebbel, az átlagossal. Egyfolytában bizonygatja elsősorban magának, hogy ő azt tette, ami a dolga volt. Még ma is hirdeti, hogy a haza fejlődése, a nép biztonsága ezt kívánta, de kimeredt szeme, hangos kiabálásai már azt mutatják, hogy nem nyugodt ezzel a magyarázattal, lassan maga sem hiszi el. Imádta azt a kiváltságos helyzetet, amivel a munkája járt, az emberek feletti hatalmat, a tömegből való kiemelkedést. Sokat lehetett inni, enni, közben lehetett látni, hogy mások, a gyerekek, akik éheztek, milyen vágyódással néztek a tányérjára. Könnyen jött ki belőle a módja annak, hogy hogyan alázza meg az embereket. Most ő van megalázott helyzetben, ő fél, hiszen az egyik munkatársának a perét a TV mutatja.

A darab nem elkülönített, de világosan észrevehető második része azzal kezdődik, hogy egy régi beosztottja, Alex (Elek Ferenc) felkeresi. Alex az új titkosszolgálat tagja maradt, mert neki a pénz kell és a fizetés jó, a titkosszolgálatnak pedig szakember kell, tehát minden folytatódik. Dominik, és mi nézők is gyanakvással fogadjuk a látogatást, napközben, a TV adása után mosolyogva, a régi időket emlegeti Alex, ez nem lehet véletlen. Hagy is a szék alatt egy poloskát, amit Dominik egy megmentett poloska-keresőjével meg is talál. A következő látogatáskor ki is derül, hogy a régi módszereknek megfelelően (honnan lennének új módszerek, talán a technikai fejlődés következtében? A technikai fejlődés csak eszközöket ad, a tartalmat mindig az ember) egyezséget ígér: nem fogják nyilvánosságra hozni a bűneit, ha elvégez egy olyan munkát, aminek ő szakértője, ki kellene szedni valakiből egy fontos információt. Először ezt visszautasítja.

Itt kezdődik szerkezetileg a harmadik rész. Bekopogtat egy középiskolás kislány, aki mosdót keres, mert nem tud a lakásukba bejutni. Kiderül, hogy a Dominik feletti lakásban lakik, és ő az, akit apja minden nap háromnegyed 5-kor megver. Ennek a verésnek a zaja már régen bosszantja Dominikot, mégis mogorván, durván beszél a kislánnyal, Lizával (Sztarenki Dóra). Liza többszöri látogatása során furcsa barátságot kötnek. Dominik megtudja, hogy a kislánynak halálos szívbetegsége van, ami a Securitate bűne, az anyját ok nélkül megkínozták, amikor állapotos volt, ezért szívbeteg gyereket szült. Egy új szív megmenthetné Lizát, de nincs pénzük ilyen drága műtétre. Mindezt belenyugodva, természetesen adja elő Liza. Ekkor dönt úgy Dominik, hogy elvégzi azt a munkát, amit felajánlottak neki, de feltételként annyi pénzt kér, ami elég egy szívműtétre. A feladatot elvégzi, de nem kap pénzt, ez teljesen kizökkenti. Előveszi régi eszközeit a Liza által csodált kutyát ábrázoló kép hátából, felhívja a rendőrséget és megadja a pontos címet, a bűntett leírását, amit el fog követni, és közli velük, hogy hozzanak magukkal a helyszínre szív hűtésére alkalmas eszközt, mert a halott családtagjának szívre van szüksége, és vegyenek rögtön egy kiskutyát, mert az Liza álma.

Megváltozott Dominik? Nem, csak találkozott az élettel, a kiemelkedett szerepből beleesett a tömegbe, ahol verekedős apukák és beteg gyerekeik élnek, és olyan titkos rendőrök, akiknek teljesen mindegy, hogy milyen okkal munkálkodnak a „biztonságért”, csak jó fizetést kapjanak. Dominik csak a régi módszereivel tud valamit tenni Lizáért, új módszerei nincsenek, honnan is lennének. Meggyilkolja Liza apját, hogy segítsen Lizán. Azt is mondhatnánk, hogy semmit sem változott. Schneider Zoltán ragyogóan játszotta el a nehéz szerepet, egy ellentmondásokkal teli embert, akiben nem a jó és a rossz küzd egymással, hanem a rossz fokozatai.

Elek Ferenc szerepére nem mondhatjuk, hogy a benne küzdő ellentétek miatt volt nehéz, hanem éppen azért, mert az immoralitást -- a szerep szerint -- teljes természetességgel éli meg. Számára ilyen az élet. Olyan egységes a lelke, amibe minden belefér, belső zökkenő nélkül, például a feleségével való kedves beszélgetése telefonon a kislányuk balettre kíséréséről, miközben a régi kínzásokat emlegetik iszogatás és nevetgéléssel kísérve.

Sztarenki Dóra Lizája nem átlag középiskolás. Az ő élete következmény, az ezzel járó magányossággal és beletörődöttséggel. Nem lázad, nem problémázik, ez jutott neki. Azt is elfogadja napi rendes programként, hogy apja veri őt, a beteg kislányt. Talán ő a legnagyobb bírálata a darabnak a mai emberek számára. A két férfi különös eset, de Liza az átlag is lehet. Azokat is mintázhatja, akik mindent elfogadnak, nem gondolkodnak, nem próbálnak változtatni, velük megtörténik az élet. Sztarenki Dóra remekül alakítja a csupán csak egy kicsi kutyára vágyó kislányt, aki tudja, hogy halála előtt ez sem fog teljesülni.

A nagyobb színpadot igénylő darabot remekül szorították a rendező (Sztarenki Pál) a díszletes (Enyvvári Péter) és a jelmezes (Cselényi Nóra) a Rózsavölgyi Szalon lehetőségei közé.

Magyarországi bemutató: 2019. szeptember 12.

Budapest, 2019. november 6.

Tóth Attiláné dr.

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©