Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MÁGNÁS MISKA

Vígszínház

Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor nevével hirdetik a Vígszínház beli Mágnás Miskát. (A Mágnás Miska Szirmai Albert egyik legismertebb, legnagyobb sikerű 3 felvonásos nagyoperettje. A szöveget Bakonyi Károly, a verseket Gábor Andor írta.) Sajátos operettet láthatunk, nincs mit tagadni; színpadi változatát az igazgató-rendező, Eszenyi Enikő és Vörös Róbert dramaturg készítették. Erre a színpadra, saját szereplőgárdájuk részére, gondolhatjuk nyugodtan.

Bár a szereplőgárda meglehetősen népes, előre kell bocsátanunk, kiemelkedők szerepük szerint nincsenek annyira sokan.

Sajátos ez a változat: hiányzik belőle az ún. társadalmi háttér, a falu (Baracs Iván mérnök – Ertl Zsombor e.h.) és a grófék (Korláth gróf – Hirtling István, Korláth Lotti grófné – Bandor Éva) ilyen természetű érdek-konfliktusa. No, és ez nem az Operettszínház színpada, amit már akkor jó tudatosítani magunkban, amikor beülünk a nézőtérre, vagy még előtte, amikor meglátjuk például ifj. Vidnyánszky Attila nevét mint Miskát. Befejezés körül szoktuk említeni a nagy sikert, itt előrebocsátom ezt is, nehogy félreérthető legyen az ismertetés olvasása közben.

Mert sajátos a változat: a fentiek „fényében” Baracs szerepe súlytalanabb, együtt a grófkisasszony (Rolla – Dobó Enikő) szerepével, akinek itt nem kell felismernie semmilyen közös érdeket, megváltoztatnia világnézetét, elég, hogy nagyon szereti Baracsot. Ráadásul szerelmük már korábban kivirult, amiről mi már csak az ő elbeszéléseikből tudhatunk. De ha Baracs nem vasutat akar építeni, akkor mit is? Talán a Vadászati Világkiállítás pavilonját (egy grófi birtokon világkiállítás? Miért ne, hiszen ez „operett” – vagy más indokra gondolnánk?!) – speciel ez kezdetben a színpad bal oldalán foglalja el a helyét.

Ha pavilon, akkor építés, de még nincs kész – tehát van óriási lepel az épülő pavilon előtt (ne aggódjunk, estére elkészül, a lepel is le fog hullni), meg egy nagyon meredek palló. Meg betonkeverő, WC-csészék – mosdó mégiscsak kell egy pavilonba! – és teherlift. A teherliftet pedig magasba lehet emelni, sőt oldalt elhúzni, rá lehet ülni és énekelni – Baracs és Rolla meg is teszik. Talán az első tapsot aratják vele.

Mihelyt belép Miska, rögtön megértjük, miért ifj. Vidnyánszky. Mert betölti a színpadot, most derűvel, mozgással, dinamizmusával. Együtt Marcsával (Szilágyi Csenge) meg aztán „pláne”. Ámde a lovászfiún, aki a „kis koszos emberke” Marcsa mondása szerint – festékes a munkaruha. Úgy látszik, ez a Miska besegít az építkezésbe is…

A második felvonásban már elkészült a pavilon, átkerül a jobboldalra. Mutatós, és főleg fel lehet rá mászni. Miska ha nem is rögtön, de persze megteszi. A történeten nem szükséges gondolkodni, minden megy a maga útján – a grófék buta bemondásaikkal, műveletlenségük fitogtatásával, Pikszi (Técsey Pikszi – Horváth Szabolcs) és Mikszi (Récsey Mikszi – Orosz Ákos) egyforma „őszibarack ruhájukban” nem rínak ki a társaságból – ők maguk csak annyira mutatkoznak ostobáknak, hogy kellően szórakoztatóak legyenek.

Baracsot kinézik maguk közül, hiába nyerte meg idén is a lóversenyt – megviccelnék szerelmével. Rolla ezt nem akarja ugyan, de mégis úgy alakul, hogy a mérnök megszégyenül. Ekkor jut eszébe a gondolat a „legkoszosabb” lovászfiút Tasziló grófként bemutatni a tisztelt társaságnak. Miska meg is érkezik – a színpadra – naracssárga fürdőköpenyében, papucsban, napszemüvegben – a grófék így is körülrajongják. Miska pedig belejön grófi szerepébe. Lesz „cintányéros cudar világ” is – előtérben egy addig elrejtett trambulinnal. A zenekari árok mögött elég nagy helyet elfoglalva (a zenekari árok előtt épült még egy keskeny köríves játszótér, az első nézőtéri sorok estek ennek áldozatául, jó célt szolgálva). Itt aztán kiélhetik magukat, nem meglepő módon élükön Tasziló gróffal, aki most már előkelő lilás csillogó öltönyében annyira jól érzi magát a lányokkal, hogy Baracs féltékeny lesz. Már visszaküldené Miskát a „helyére”, de neki esze ágában sincs elmenni. Marcsa pedig siratja szerelmét, nem nyugszik bele, hogy elveszítheti. De mivel a grófkisasszony is búsul, megérti Marcsa fájdalmát, a mosogatólányból lesz hát grófkisasszony…

Látunk aztán „habfürdőt” a javából, mindenki elesik, belemászik, elterül stb. – a nagy kavarodást legalább megmutatja, egyébként nehéz lenne értelmezni, nem is tesszük. Csak nézzük.

Többször hallhatjuk a „Csiribiri”-t is, bár itt speciel nem Pikszi-Mikszitől.

Látunk persze kitömött állatokat is, hiszen ez vadászkiállítás, Marcsa kezében egy kismalac, amit kicsit még dajkál is… egyébként inkább felejtsük el a szegény állatokat.

Több kiszólást hallhatunk, ami a Vígszínházat érinti, ezeken külön derülhetünk. Ugyanígy derülhetünk több mozzanaton, a grófék butaságain, de a „kukoricást” a háttérben sem lehet egyetlen percre sem komolyan venni. (Díszlet: Antal Csaba.) A „cudar világ” pedig valóban nagyon cudar! – ha másképpen is, mint korábban láthattuk itt-ott, a trambulin használata eleve nagyon hatásos ötlet. Ez most egy ilyen „cudar világ”, kissé „magyarosch” (Karinthy) a táncos jelmezekkel (tánckar) együtt.

A jelmezek elég vegyesek, a habfürdőhöz aranyszínű „fürdőnadrágoktól” kezdve a fürdőköpenyen át a csillogó öltönyökig és őszibarack-öltönyökig, de elegáns az igazi öltöny is Korláthon, amikor kiáll – szinte a Finálé helyett –, hogy elszavalja nagy komolyan a Csiribirit… nem merünk túl hangosan nevetni, nehogy „megzavarjuk”. (A grófkisasszony fekete jelmeze azonban nem túl szerencsés. Jelmez: Pusztai Judit.)

Klasszikus három felvonás, élő zenével. De ha a máshol megszokott operettet kérjük számon, akkor elveszhetnek ennek az előadásnak az értékei: Itt is Marcsi irányít leginkább, de Miska csaknem mögötte „száguld” ebben, kettőjük játéka letagadhatatlanul jó. Kibékülésük pedig nagyon kedves, amit énekelnek, tudjuk, hogy igazából értelmetlen, de közben érezzük, látjuk, ahogyan haragszanak egymásra, vitatkoznak, számon kérik egymástól az előző esti urizálást; Miska kérleli, aztán szép lassan Marcsa megenyhül, ha nem is teljesen… Életszerű és kedves. Még Marcsa többszöri szándékosan hamis éneklése is az (Kútágasra szállott a sas…) – amit Miska, ugye, ki nem állhat, ezért rögvest megjelenik, ha hallja.

Nos tehát, ez egy vígszínházi operett, és mint ilyen, szerethető betonkeverőstől, mobiltelefonostól (mikor is játszódik?), meredek pallóstól, a kádakkal együtt a végén… és fülünkben marad a „Cintányéros cudar világ” meg az az értelmetlen „Csiribiri, Csiribiri kék dolmány” egyaránt.

További szereplők:

Gida – Dino Benjamin e.h., Marica/Borcsa – Rudolf Szonja e.h., Jella Márkus Luca e.h., Szele – Kurely László, Leopold Márton András, Kati néni – Hullan Zsuzsa, Inas – Reider Péter e.h., Márton bácsi – Dengyel Iván, Zsorzs – Gyöngyösi Zoltán,

valamint számos közreműködő (tánckar).

A koreográfusnak (Kováts Gergely Csanád) nem volt könnyű munkája a jelek szerint. Világítás: Csontos Balázs.

Karmesterek: Kovács Adrián, Mester Dávid.

Zenei vezető/karmester: Rácz Márton.

Bemutató: 2019. október 26.

Megtekintett előadás: 2019. november 3.

Budapest, 2019. november 5.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©