Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A NAGY GATSBY

Vígszínház

A híres film, ill. Scott Fitzgerald kultikus regénye alapján, de másképpen. Az I. világháború után, Nick a lövészárokból tér haza, később kiderül, Gatsby is, és nehezen találják helyüket az új világban. De a többiek is…

Ami azonnal szembetűnő: nagy kavarodás, sokféle zene, rengeteg szereplő, tánc, mozgás, mindig és mindenhol történik valami, még a nézőtér széksorai között is, vagy éppen a páholyokban. Nem is muszáj mindig mindent látni, nem is lehetne, de ami fontos, az hangsúlyosan és persze a színpadon, sokszor szinte állóképként tárul elénk.

A legfőbb kérdés, amit kerülgetnek, nem merik kimondani, nem tudnak felelni rá: Ki vagyok én? Hol vagyok? – értékválság a háború után, a fejetlennek és céltalannak tűnő életben, amikor csak a mulatozás, ál-jókedv, ital (az alkoholtilalom idején!)  fed el minden kételyt és gondolatot.

Az előadás – zenés party két részben – külsőségeiben is érzékelteti a jazzkorszak lebegő hangulatát, féktelen önkívületét.

Szokatlanul népes a szereplőgárda, különösen a táncosok, közreműködők és a zenészek nagy számát tekintve. A zenészek is a színpadon ülnek, két oldalt, egy ideig lesüllyesztve. A színpad előrenyúlik középen az első ülések fölé még azon az áron is, hogy ezzel elvesznek ülőhelyek, de láttuk már itt ezt a megoldást, most is jól funkcionál. Természetesen a forgószínpad is hangsúlyos.

Vecsei H. Miklós (szövegkönyv és dalszövegek) így fogalmazott előzetesen együttes munkájukról Kovács Adriánnal (zene) és ifj. Vidnyánszky Attilával (dalszövegek, egyben a rendező is): „Megpróbáljuk újrafogalmazni a zenés színházat, melyben csak akkor kezdenek el énekelni a színészek, amikor már olyan szélsőséges állapot alakul ki a színpadon, hogy nem lehet másképp kifejezni a mondanivalót”. Nos, ez teljesül.

A történetet a szerény körülmények között élő író, Nick Carraway (Ertl Zsombor e.h.) szemén keresztül látjuk, aki belecsöppen ebbe a számára ismeretlen világba, és hamarosan a titokzatos és dúsgazdag Jay Gatsby (Wunderlich József) legjobb barátja lesz. Gatsby-nek néhány éve még semmije sem volt, mindenki csak találgatja, honnan szerezte hatalmas vagyonát. Nem is derül ki, csak utalások vannak drogériákra, esetleges kábítószerre. Egész New York extravagáns partijairól beszél, őt azonban csakis egykori szerelme, az azóta már feleség és anya, Daisy Buchanan (Waskovics Andrea) érdekli. A nő férje, Tom (Ember Márk) természetesen féltékeny, nem engedi el feleségét, bár szeretője van évek óta.

Gatsby nagy álma irreális, egy olyan lányt képét építi fel magában és őrzi 7 évig, amilyen sohasem létezett. Daisy valamikor szerette Gatsbyt, akiről a végén derül ki, hogy ő sem létezik, csak felépítette saját imigét – a ki tudja, honnan szerzett pénzből –, a lány nem vállalja a felelősséget tettéért, ő üti el ugyanis a benzinkutas feleségét, aki egyben Tom szeretője (Myrtle Wilson – Márkus Luca e.h.), bár ő ezt nem tudja, amúgy is a lány szaladt ki az útra… és a benzinkutas (George Wilson – Gyöngyösi Zoltán) lövi le Gatsbyt, mert azt hiszi, a férfi vezetett megállás, fékezés nélkül. Gatsby temetésén pedig nincs ott senki, holott mindig rengetegen szórakoztak, szinte az önkívületig, a partijain… Daisy szereti Tomot is, már-már elmenne Gatsbyvel, egy pillanatig habozik, de férje mellett marad. Gatsby halála után azonnal, könnycsepp nélkül elutaznak wellness hétvégére, kipihenni a fáradalmakat…

Külön érdekes, hatásos az újságírónő, Madame Warhol (Balázsovits Edit) és Gatsby rejtélyes barátja, Meyer Wolfshiem – Hegedűs D. Géza párbeszéde, jelenetük, amikor a férfi fejére olvassa a nőnek, mennyire nem törődik a családdal, mennyire megjátssza csak magát. Más stílus, más nemzedék.

Fantasztikus jelmezek kavarodását látjuk csillogóan, színesen, mintha folytonosan jelmezbálban lennénk. (Jelmez: Pusztai Judit.) De mégsem fedik el Gatsby naivitását, aki visszaforgatná az időt (ezt többek között a forgószínpad alkalmazásával jól kifejezik), Daisy számító jellemét, vagy a híres golfozónő, Jordan Baker (Szilágyi Csenge) alakját, aki igazából szintén nem képes szeretni, a hűségről is más fogalmai vannak, mint Nicknek, így az ő útjaik elválnak.

A legtragikusabb talán a benzinkutas sorsa, aki nem tud kimászni a szegénységből, felesége nem szereti, ő viszont őt nagyon, mindent megtesz, hogy ne hagyja el, miközben gazdaságilag Tomtól függ, talán azt is tudja, hogy felesége szeretője. Ő szívből és őszintén képes megsiratni feleségét – és ölni is képes érte.

Számos kiváló megoldást látunk, így például érdekes a kocsiverseny, amikor egy-egy táncosnő érzékelteti a kocsik száguldását.

Nehéz is lenne elmondani az úgymond „történést”, az alkotók ugyanis mindent elkövetnek, hogy így legyen – látványos, kavargó, összefonódó, mozgás-tánc-jelmez-füst-zene-ének egybegomolygása az előadás, még két bálna is úszik percekig a fejünk felett… látványos mindenképpen.

Fiatalok készítették főleg fiataloknak, de azért idősebbek is (meg)emészthetik. Egyvalami ugyanis egészen világos: a szereplők nem találnak kiutat abból az értékválságos helyzetből. És egyben a bennünk ébredő keserű érzéseket is elnyomják, elfedik a látványos, zajos színpadi megoldások. A Vígszínház teljes színpada is csaknem kicsinek bizonyult ennyi szereplő ilyen intenzitású szinte állandó mozgásához, táncához (koreográfus: Bakó Gábor), szaladgálásához, hangsúlyos jelenlétéhez…

Játszanak még különböző szerepekben: Zoltán Áron, Csapó Attila, Szántó Balázs, Gados Béla, Tóth András, Viszt Attila és Antóci Dorottya, Rudolf Szonja, Dino Benjamin és Reider Péter egyetemi hallgatók.

A zene (zenei vezető Mester Dávid, hangszerelés Kovács Adrián, Mester Dávid, elektronikus hangszerelés Terjék Gábor) hol szinte észrevétlen, hol harsány, végig jelentős funkciója van.

Vezényel: Kovács Adrián/Mester Dávid.

Sok szereplőről nem is tudjuk, mikor is volt színen, mit is játszott-mondott-ki volt… talán ez sem fontos. Az együttes a fontos, maga az Egész, ami megszületett.

Díszlet: Pater Sparrow. A rendező munkatársai: Patkós Gergő, Szládek Kata.

Bemutató: 2019. szeptember 7.

Megtekintett előadás: 2019. október 13.

Budapest, 2019. október 14. 

 Megjelent a Kláris 20/1. számában.


Györgypál Katalin
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©