A híres film,
ill. Scott Fitzgerald
kultikus regénye alapján, de másképpen. Az
I. világháború után, Nick a
lövészárokból tér haza, később
kiderül, Gatsby is, és nehezen találják
helyüket
az új világban. De a többiek is…
Ami azonnal
szembetűnő: nagy kavarodás, sokféle zene, rengeteg
szereplő, tánc, mozgás,
mindig és mindenhol történik valami, még a
nézőtér széksorai között is, vagy
éppen a páholyokban. Nem is muszáj mindig mindent
látni, nem is lehetne, de ami
fontos, az hangsúlyosan és persze a színpadon,
sokszor szinte állóképként tárul
elénk.
A legfőbb
kérdés, amit kerülgetnek, nem merik kimondani, nem
tudnak felelni rá: Ki vagyok
én? Hol vagyok? – értékválság
a háború után, a fejetlennek és
céltalannak tűnő
életben, amikor csak a mulatozás,
ál-jókedv, ital (az alkoholtilalom idején!) fed el minden kételyt és
gondolatot.
Az előadás –
zenés party két részben –
külsőségeiben is érzékelteti a jazzkorszak
lebegő
hangulatát, féktelen önkívületét.
Szokatlanul
népes a szereplőgárda, különösen a
táncosok, közreműködők és a zenészek
nagy
számát tekintve. A zenészek is a színpadon
ülnek, két oldalt, egy ideig lesüllyesztve.
A színpad előrenyúlik középen az első
ülések fölé még azon az áron is,
hogy
ezzel elvesznek ülőhelyek, de láttuk már itt ezt a
megoldást, most is jól
funkcionál. Természetesen a forgószínpad is
hangsúlyos.
Vecsei H. Miklós (szövegkönyv
és dalszövegek) így
fogalmazott előzetesen együttes munkájukról Kovács
Adriánnal (zene) és ifj.
Vidnyánszky
Attilával (dalszövegek, egyben a rendező is):
„Megpróbáljuk újrafogalmazni
a zenés színházat, melyben csak akkor kezdenek el
énekelni a színészek, amikor
már olyan szélsőséges állapot alakul ki a
színpadon, hogy nem lehet másképp
kifejezni a mondanivalót”. Nos, ez teljesül.
A
történetet a szerény körülmények
között élő író, Nick Carraway (Ertl Zsombor e.h.) szemén keresztül
látjuk, aki belecsöppen ebbe a számára
ismeretlen világba, és hamarosan a
titokzatos és dúsgazdag Jay Gatsby (Wunderlich
József) legjobb barátja lesz. Gatsby-nek
néhány éve még semmije sem volt,
mindenki csak találgatja, honnan szerezte hatalmas
vagyonát. Nem is derül ki,
csak utalások vannak drogériákra, esetleges
kábítószerre. Egész New York
extravagáns partijairól beszél, őt azonban csakis
egykori szerelme, az azóta
már feleség és anya, Daisy Buchanan (Waskovics
Andrea) érdekli. A nő férje, Tom (Ember
Márk) természetesen féltékeny, nem
engedi el feleségét, bár szeretője van
évek óta.
Gatsby nagy
álma irreális, egy olyan lányt képét
építi fel magában és őrzi 7 évig,
amilyen
sohasem létezett. Daisy valamikor szerette Gatsbyt, akiről a
végén derül ki,
hogy ő sem létezik, csak felépítette saját
imigét – a ki tudja, honnan szerzett
pénzből –, a lány nem vállalja a
felelősséget tettéért, ő üti el ugyanis a
benzinkutas feleségét, aki egyben Tom szeretője (Myrtle
Wilson – Márkus Luca e.h.), bár ő
ezt nem tudja,
amúgy is a lány szaladt ki az útra…
és a benzinkutas (George Wilson – Gyöngyösi
Zoltán) lövi le Gatsbyt, mert
azt hiszi, a férfi vezetett megállás,
fékezés nélkül. Gatsby
temetésén pedig
nincs ott senki, holott mindig rengetegen szórakoztak, szinte az
önkívületig, a
partijain… Daisy szereti Tomot is, már-már elmenne
Gatsbyvel, egy pillanatig
habozik, de férje mellett marad. Gatsby halála
után azonnal, könnycsepp nélkül elutaznak
wellness hétvégére, kipihenni a
fáradalmakat…
Külön
érdekes, hatásos az
újságírónő, Madame Warhol (Balázsovits
Edit) és Gatsby rejtélyes barátja, Meyer
Wolfshiem – Hegedűs D. Géza
párbeszéde, jelenetük,
amikor a férfi fejére olvassa a nőnek, mennyire nem
törődik a családdal, mennyire
megjátssza csak magát. Más stílus,
más nemzedék.
Fantasztikus
jelmezek kavarodását látjuk csillogóan,
színesen, mintha folytonosan
jelmezbálban lennénk. (Jelmez: Pusztai
Judit.) De mégsem fedik el Gatsby naivitását,
aki visszaforgatná az időt
(ezt többek között a forgószínpad
alkalmazásával jól kifejezik), Daisy
számító
jellemét, vagy a híres golfozónő, Jordan Baker (Szilágyi Csenge) alakját, aki
igazából szintén nem képes szeretni,
a hűségről is más fogalmai vannak, mint Nicknek,
így az ő útjaik elválnak.
A legtragikusabb
talán a benzinkutas sorsa, aki nem tud kimászni a
szegénységből, felesége nem
szereti, ő viszont őt nagyon, mindent megtesz, hogy ne hagyja el,
miközben gazdaságilag
Tomtól függ, talán azt is tudja, hogy
felesége szeretője. Ő szívből és őszintén
képes megsiratni feleségét – és
ölni is képes érte.
Számos
kiváló megoldást látunk, így
például érdekes a kocsiverseny, amikor egy-egy
táncosnő érzékelteti a kocsik
száguldását.
Nehéz is
lenne elmondani az úgymond
„történést”, az alkotók ugyanis
mindent elkövetnek,
hogy így legyen – látványos, kavargó,
összefonódó,
mozgás-tánc-jelmez-füst-zene-ének
egybegomolygása az előadás, még két
bálna is
úszik percekig a fejünk felett…
látványos mindenképpen.
Fiatalok
készítették főleg fiataloknak, de azért
idősebbek is (meg)emészthetik.
Egyvalami ugyanis egészen világos: a szereplők nem
találnak kiutat abból az
értékválságos helyzetből. És egyben
a bennünk ébredő keserű érzéseket is
elnyomják, elfedik a látványos, zajos
színpadi megoldások. A Vígszínház
teljes
színpada is csaknem kicsinek bizonyult ennyi szereplő ilyen
intenzitású szinte
állandó mozgásához, táncához
(koreográfus: Bakó
Gábor), szaladgálásához,
hangsúlyos jelenlétéhez…
Játszanak
még különböző szerepekben: Zoltán
Áron,
Csapó Attila, Szántó Balázs, Gados
Béla, Tóth András, Viszt Attila és
Antóci
Dorottya, Rudolf Szonja, Dino Benjamin és Reider
Péter egyetemi hallgatók.
A zene (zenei
vezető Mester Dávid, hangszerelés Kovács Adrián, Mester
Dávid, elektronikus hangszerelés Terjék
Gábor) hol szinte észrevétlen, hol
harsány, végig jelentős
funkciója van.
Vezényel: Kovács Adrián/Mester Dávid.
Sok szereplőről
nem is tudjuk, mikor is volt színen, mit is
játszott-mondott-ki volt… talán ez
sem fontos. Az együttes a fontos, maga az Egész, ami
megszületett.
Díszlet:
Pater Sparrow. A rendező munkatársai: Patkós
Gergő, Szládek Kata.
Bemutató: 2019.
szeptember 7.
Megtekintett
előadás: 2019. október
13.
Budapest, 2019.
október 14.
Megjelent
a Kláris
20/1. számában.
Györgypál Katalin