Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HONDERŰ

Pesti Színház

Kicsiny világunk, közvetlen környezetünk és annak elemei állandóan változnak. Spiró 1997-ben írt vígjátéka, a Honderű, amit akkor – saját állítása szerint – egy felkérésre írt, miszerint Tolnai Klári számára szerep kellett (Tolnai Klári színpadon soha, csak rádiójátékban játszotta Annamari szerepét). Nos, a darab maga is arról szól, mennyire megváltozott a világ. Szereplői anakronisztikusak voltak már 22 éve is, nosztalgiáztak a gimnáziumi évekre, háborúra, 56-os forradalomra emlékezve. Spiró a keresztény középosztály legjobbjairól, „becsületbeli ügyükről” írt vígjátékot saját bevallása szerint, ám ez a történet már akkor sem stimmelt sok tekintetben. 2019-ben pedig egyenesen a kabaré szintjén mozog. Nem tudjuk, mi vitte rá a rendező Valló Pétert, hogy ismét elővegye.

Talán a szereplő színészek okán tette, akik remek alakításokat tudnak nyújtani. Ez igaz, de kevés indoknak. Azért kevés, mert ez a Honderű manapság semmit nem mond a nézőtéren ülő közönség számára (22 éve azért valamivel többet), legfeljebb mérgelődik, néha jókat hahotázik. Nagyobb baj, hogy ez a fellegekbe emelés hamisan cseng, mert már viccesnek sem érezzük a végrehajtó ostobának ábrázolt figuráját, az úriemberség kritériumairól generált vitát, a mondvacsinált kardpárbajt és még sok minden mást sem. A Honderű itt és most semmilyen tekintetben nem aktuális. Viszont valamit játszani kell, a közönség pedig hálás a Pestiben, Vígben. Ezért játsszák pótszékekkel a darabot, legalább is októberben, amikor én láttam.

Spiró darabja lehetne valódi értékmentés is, hisz az 1920-as, 30-as évek egyházi középiskolái tényleg legendásan jók voltak, és tartást adtak tanulóiknak. A Honderű három szereplője felvillant szép pillanatokat a szereplők korábbi életéből, amihez kapcsolódik a főszereplő özvegyasszony, Annamari (Börcsök Enikő) idealizált figurája, ezzel válna teljessé a kép a letűnésre ítélt keresztény középosztályról. Lehetne mindez valódi is, de a hangulat nem igazi, nem érezni a helyzet keser-édes voltát, amikor együtt tudunk érezni a szereplők sérült lelkével, vélt vagy valós igazával. A cselekmény azonban időről-időre döccen valahol. A 82 éves Annamari pozitív alakját kissé komikussá teszi hatszori házassága, többszöri özvegysége, a gyertyák használata villany helyett, spirituszégő gáz helyett, a párnában tartott valuták, egyéb anomáliák, így furcsa a külföldön élő lányával, unokájával való viszony, egyoldalú levelezés, miegymás. A szépkorú osztálytársak közül csak a Frídhofnak csúfolt orvos (Lukács Sándor) tűnik némileg normálisnak, Pukánszky (Kern András) és Zoltánffy (Márton András) a különcség és a testi leromlás abnormitásait produkálja rendre a színpadon, pl. Pukánszkynak már alig van ép testrésze, vagy a negyedik osztálytárs, Kálmán halálhírének kegyeletsértő fogadása a jelenlévők részéről.

Szlávik István díszlete egy teljes ókonzervatív nappali szobát imitál középhosszúságú zongorával (az írói utasítás csak pianínót jelez), falba épített könyvespolcokkal, plüsstakarós heverővel, lepusztult ülőalkalmatossággal. Még a hatalmas ablakkeret és a perzsa faliszőnyeg is ott van, bár lóg a levegőben. Az ablakkeret pedig nem a szomszéd ház tűzfalára néz, hanem a kinagyított gimnáziumi tablóképre. Szakács Györgyi jelmezei közül csak az Annamari csipkeruhája említésre méltó. Ilyent valóban csak 80 fölött vesz fel valaki. A kellékek közül a két görbepengéjű kard tűnik komikusnak. Ezt a fajta kardot – emlékeim szerint – szablyának hívják, furcsán hat a rávarázsolt „műrozsda” is. A kardok használatához két szakembert is igénybe vett a színház: Szórády Ödön, Balázs László.

Az elhangzó párbeszédeket maguk a színészek élvezik legjobban. Márton András és Kern András előadói magánszámként fogják fel szerepüket, szövegük felmondása valamiféle örömforrás kiáradásaként jelenik meg, köztük a „honderű” kifejezés nem teljesen tisztázott értelme, poénként való használata. Börcsök Enikő próbálja elhitetni velünk, hogy milyen nagyszerű gáz és villany nélkül boldogulni, egy sötét lakásba bezárkózva élni, unoka levelére nem válaszolni, mindezt szeretetből, megelégedettségből. Nem is értjük, mit csinál egész nap (tv-jét is elajándékozta), mert, hogy latin és görög nyelvű könyveket olvas, azt nehéz elhinni. Orosz Ákos igen jól tudná játszani a végrehajtó Vancsurát, ha nem lenne túlírva a szerepe. A csúcsra járatott „tetszikezés”, ha kell, ha nem, már idegesíti a kicsit is anyanyelvét jól használó és tiszteletben tartó nézőt.

Balassa Eszter dramaturg csak néhány mondatot hagyott el az eredeti szövegből (kis átdolgozásra lehetett volna kérni a szerzőt). Zene: Melis László, zenei munkatárs: Termes Rita, a rendező munkatársa: Efstratiadu Zoé.

Bemutató: 2019. szeptember 6.

Megtekintett előadás: 2019. október 12.

Budapest, 2019. október 15.
                         

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©