Nagy
különbség van egy
történet filmes feldolgozása és
színházi előadása között. A szerző, Cyril
Gély francia drámaíró,
színpadra készítette a darabját. Volker
Schlöndorff
rendezett belőle filmet Utolsó éjszaka
Párizsban címmel (de megtalálható a
film az eredeti címen is). A
főszerepeket a filmben Niels Arestrup (Dietrich von Choltitz) és
André Dussollier
(Raoul Nording) játszották 2014-ben. A film a katona
és a gondolkodó civil
egymásnak feszülő érveik pergése mellett a
robbantásokat, a sebesüléseket, a
füstöt, a rombolást is láttatja – ezzel
teszi borzalmassá és megrázóvá a
Párizsra váró esetleges jövőt.
A Rózsavölgyi
Szalonban a két főszerepet Sztarenki Pál
és Alföldi Róbert kapta.
Ismervén a
két színészt – nem skatulyázva a
munkájukat –, mégis rögtön tudhattuk,
hogy
Nording, a norvég diplomata Alföldi Róbert volt. Az
ő lágy hangja, nyugodt
érvelése, arcjátéka, erős és szabad
logikája fontos eleme a darabnak. Sztarenki
egyenes feszültsége, határozott mozdulatai
alapján kiválóan megfelelt katonai
parancsnoknak.
A darab ennek a
két
remek embernek, a szó és érv párviadala a
világ egyik nagyvárosáért a
háború
utolsó időszakában. Ez a beszélgetés egy
hajnalban történt akkor, amikor már
csak 1 óra volt hátra Párizs
felrobbantásáig. Hitler döntése szerint
Párizst el
kell pusztítani a civil lakossággal együtt.
Már nem bízott (joggal) oly nagyon
a vezéreiben, ezért a családjaikat őrizetben
tartotta. Aki nem teljesítette a
parancsát, a családot kivégeztette. Kegyetlen
ötlet. Choltitz parancsnok be
volt szorítva. Nording érveit érti és el is
fogadná, de aggódik, mi lesz a
családjával. Mindannyian tudtuk (és nyilván
Choltitz is gyanította), hogy
Nording felajánlása, hogy még időben elraboltatja
a családot és ezzel megmenti,
nem sikerülhet, hiszen háború van, már
Párizs határainál vannak a
szövetségesek
és a francia csapatok, bármi történhet. Mint
a darab végén megtudtuk, már nem a
darabból, hanem a hozzácsatolt
tájékoztatóból, hogy a család
véletlenül, a nagy
zűrzavarban menekült meg.
Vagyis tudjuk, hogy
bár a történet nem olvasható a
tankönyvekben, történelmi esemény
felidézéséről
van szó (1944. augusztus 25.). A tábornok és a
diplomata valóban Párizsban
vitázott az utolsó hajnalban a város
jövőjéről. A háború után Choltitz
háborús bűneiért
csak pár évet kapott, mert figyelembe vették, hogy
egyszer nem teljesítette
Hitler parancsát, valamint Nordingot Párizs
díszpolgárává avatták.
Két nagyon fontos
szempontból volt a darab figyelemreméltó.
Egyrészt a lefolytatott vita miatt. A
parancsnokot a katonai kötelesség, a kapott parancs
köti, ez az elsőrendű elv
az életében. Egy civil humanistát az
emberiség értékei, az emberiesség, az
emberi érték képviselete fűti, szerinte
ennél nem lehet fontosabb egy parancs.
Nehéz vitát hallgattunk végig, töretlen
figyelem kellett hozzá, de megérte.
Természetes, hogy Nording mellett álltunk, és ha
tudjuk is, hogy Párizs nem
robbant fel, mégis izgalommal követtük a
párbeszédet, olyan remekül volt
felépítve, és a két szereplő is kitűnően
képviselte a rá kiosztott szerep
gondolatvilágát.
Közben
elgondolkozhattunk azon, hogy ebben a konkrét esetben
Párizs megmentése mitől
függött. Egy katonai szempontból, sok tapasztalattal
jól megszervezett
robbantás megakadályozásához kellett egy
ember, aki türelmes, kockázatvállaló,
rendelkezik a „hazai pálya” előnyeivel,
empátiára hajlamos, gyors, logikus
érvelő. Van ilyen az utolsó pillanatban? – erre
számítani nem lehet, de volt.
Ilyen véletlenekkel van kikövezve a tér
körülöttünk, és óriási
hatásuk van az
életre, a történések
alakulására, a sorsunkra.
A rendezés remek,
figyelembe véve a szűk lehetőségeit a Szalonnak,
bár egy nagy színpadon sem
lehetett volna jobb és kifejezőbb. A leghatásosabb elem a
horogkereszt
jelenléte volt, már amikor gyülekeztünk a
nézőtéren, rángatódzott a gyomrunk a
látványra, ez jó előkészítés
volt. Ha valaki úgy jött volna nézőnek, hogy ő
megpróbálja egyik oldalra sem húzva, csak az
érvek játékát figyelve nézni a
darabot, annak ettől biztosan elpárolgott az ötlete. Nagyon
jó volt, hogy a
falon Párizs térképét láthattuk,
kivehetők voltak az ismert épületek. A
robbantási terv pontos megszervezését ellenőrző,
utolsó megbeszélés alatt a
térképen követhettük a robbantási
tervet, és megrémülve gondolhattunk arra,
hogy milyen lenne a világ ezen épületek
nélkül. A rendezés Sztarenki Pál
munkája, díszlettervező Enyvvári
Péter, jelmeztervező Böhm
Katalin. Meg kell jegyezni, hogy a német katonai
ruhákat idéző jelmezek is
hatásosak voltak.
Varga Ádám,
Sütő András és Bárdi Gergő
mint a parancsnokság különböző rangú
felelősei
képviselték még a darabban a
robbantást szervező német
katonaságot, játékukból kihallatszott, hogy
nem éppen meggyőződésből.
Bemutató: 2018.
szeptember 30.
Budapest, 2019.
szeptember 28.
Megjelent a Kláris 19/6. számában.
Tóth
Attiláné dr.