SZÍNHÁZ

MÉDEIA

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Terem

Skandinávia egyik legjelentősebb rendezője, Eirik Stubo állította színpadra Rakovszky Zsuzsa fordításában Euripidész viszonylag ritkán játszott, nehéz darabját, a Médeiát. Szünet nélkül, alig több, mint másfél órában lehetünk tanúi a megcsalt, elhagyott asszony „pokoljárásának”, aki mind természetéből, mind neveltetéséből, mind addigi életéből következően nem akar, nem képes belenyugodni a köznapi asszonyok férjüknek alávetett életébe.

A történet lényege eléggé ismert: a görög mítoszban a Napisten unokája, Médeia isteni közbelépésre beleszeret az odahajózó Iaszónba, apja ellenében segít megszereznie az aranygyapjút, végül az Argó nevű hajón eljutnak Korinthoszba, ahol több év békés élet után férje elhagyja őt, hogy elvegye a korinthoszi király lányát. Médeia megöli mind a lányt, mind a királyt, sőt végül saját fiait is, majd isteni segítséggel elhagyja Korinthoszt. A történetben sok buktató van, leginkább a gyermekgyilkosságot hangsúlyozzák a legtöbben.

Ez az előadás Médeia (Szűcs Nelli) szörnyű átkozódásával kezdődik a tenger hullámzásában (háttérben vetítve), majd a dajka (Nagy Mari) a maga egyszerűségében mesél el számos múltbéli eseményt, előrevetítve a bekövetkező szörnyűségeket.

A színpad – itt játéktér -- lényegében üres, oldalt egy hosszúkás pad áll, hátul, a vetítővászon alatt hosszú lóca, másik oldalon egy mai keverőpult – néha leülnek a mellette álló székre, nagy ritkán – talán kétszer – látszólag innen indítják el a zenét… (díszlettervező: Ondraschek Péter). A jelmezek is maiak, a régi korra kevés utalás van; talán a dajka ruházata régies a leginkább. Médeia feketében, mezítláb játszik. (Jelmeztervező: Mészáros Zsófia).

Az előadás közben, és főleg utána számos dolgon érdemes elgondolkodnunk.

 

Az asszony férje (Trill Zsolt) nem is képes felmérni, milyen következményei lehetnek döntésének új házasságáról. Pedig tapasztalnia kellett Médeia erejét, elszántságát, sőt varázserejét, amikor őt segítette saját apja ellenében, majd képes volt saját öccse meggyilkolására, hogy vele mehessen tovább az Argó nevű hajón. Mindezt persze Médeia hiába veti férje szemére, a hála még nem menti meg a szerelmet, férje amúgy is másképpen látja mindezt, úgy gondolja, ő mindezt kivívta, megérdemelte… De leginkább a szerelem múlt el, amit nagyon finoman jelez egy felhangzó kesergő-szerelmes magyar népdal dallama.

Ha nincs az isteni közbenjárás, aligha lesz ennyire szenvedélyesen szerelmes Médeia Iaszónba – ámbár kell lennie valaminek a férfiban is, ha most Kreon (Korinthosz királya – Rátóti Zoltán) hozzá akarja adni lányát.

Minden esetre ez kevéssé érződik, Iaszón érvei, miért is akarja elvenni a lányt, és ez micsoda ragyogó lehetőségeket rejt magában Médaiával közös két kisfiuk neveltetésében, sőt még Médeia helyzetében is itt, Korinthoszban – hiszen Médeia csak befogadott, hazátlan, barbár, haza nem mehet öccse meggyilkolása miatt, mások sem fogadnák be… -- mindezek ellenében az érvek nagyon gyengék. Médeiát pedig őrületes szenvedélye amúgy is már hatalmába kerítette, itt nem lehet szó „okos érvelésről” amúgy sem.

Talán tényleg mindenkiben ott van a gyilkolásra való hajlam, csak a legtöbben olyan mélyen elrejtjük, hogy még csak eszünkbe sem jut, mire képes az ember, ha elkapja a szenvedély. Márpedig Médeia igen szenvedélyes, addig is az volt, most is az. Dajkája ismeri talán a legjobban, aki ezért érzi meg az eljövendő vészt.

A legtöbbször ez a legnagyobb probléma: miért öli meg saját gyermekeit csak ezért, hogy férjét ezzel (is) büntesse, hogyan képes erre. Ma már tudjuk, hogy pl. a „kiterjesztett öngyilkosság” során is, sajnos, megölnek saját gyereket. Médeia nyilvánvalóan nem lehet öngyilkos, ezt kizárja származása, egész lénye, de tudja: ha megöli az új – leendő – asszonyt és annak apját, akkor a gyerekeket aligha hagyják életben. Magával vinni őket pedig talán nincs is hova. Bár Athénba az erős ígéret szerint befogadják, de ott is csak befogadottak, hazátlanok lesznek…

Kétszer is adódik egy-egy pillanat, amikor Médeia még meggondolhatná magát. Egy futó pillanatra belátja, hogy férje megbüntetésére a fiúkat feláldozni nem okos dolog (finoman szólva), és még egy pillanat, amikor átfut az agyán, talán nem túlzás-e mindez. De már beindult a terv megvalósulása, már késő, Kreon és lánya halála után pedig nincs is más választása, inkább ő teszi meg, mint más…

Nehéz beleélni magunkat, talán nem is igazán akarjuk, annyira elképzelhetetlen józan, hétköznapi tudattal – ésszel --, hogy mire képes élő, érző és szerelmes (ha ez egyáltalán valóban szerelem, nem pedig valami egészen más) ember, ez esetben asszony, anya. Pedig annyi szörnyűség történt és történik ma is napjainkban a világon, akár körülöttünk is, hogy elhihetnénk, mert akkor tanulhatnánk belőle, vigyázhatnánk, törődhetnénk azzal is, hogy cselekedetünk, szavaink mit válthatnak ki és hogyan a másikból. Már ha ismerjük a másikat. Bár még feltételezéseink is olykor hasznosak.

Az bizonyos, Iaszón nem ismerte Médeiát igazán, hiába éltek együtt sok éve. Okosnak nevezi Médeiát – aki majd megérti az ő érveit. Ezek az érvek azonban nagyon gyengék, néha az a benyomásunk, hogy ő maga sem hiszi igazán. Amikor azonban néhány percig végre fiaival foglalkozik, játszik velük és okosnak és nagynak akarja majd őket látni – mi pedig tudjuk, amikorra Médeia már eldöntötte, hogy megöli őket is – talán komolyan gondolja, amit mond neveltetésükről…

Azt pedig át sem képes gondolni, vagy nem akarja átgondolni, hogy ha elhagyja Médeiát, végképp megnehezíti volt felesége helyzetét, ha pedig fiait ő neveli tovább, ahogyan azt Médeia – egészen más elgondolásból – javasolja, Médeiának végképp semmi keresnivalója nem lesz többé Korinthoszon.

Itt is elhangzik a nőket vádló mondat: bárcsak a gyerekszülés másképpen lenne lehetséges, nem lenne szükség a nőkre. De a rendezés inkább a nők pártján áll, ha egyáltalán áll bárkinek is a pártján.

Fontos a szerepe Aigeusznak, Athén királyának (Szarvas József) – hajlandó „mindenre” megesküdni -- amire csak Médeia kéri --, hogy befogadja őt Athénba, ha bármilyen okból menekülni kénytelen. Ezzel elhárul a gond, hová is menjen a gyilkosságok után…

Nagyon jó a korinthoszi nők kórusa, visszafogott, érthető, mértéktartó, összhangban vannak egymással és az előadással minden pillanatban. Sok igazságot kimondanak, bár segíteni természetesen ők nem tudnak, legfeljebb annyira, hogy megígérik: nem árulják el Médeia szándékait, a gyerekgyilkosságot. (Söptei Andrea, Ács Eszter, Ligeti-Kovács Judit m.v.)

A Hírnök játéka felejthetetlen, ahogy elmondja-regéli a lány és Kreon halálát (Csurka László).

Egy pici derűt visz a történetbe a két gyermek nevelője, még egy furulya is előkerül a kisfiúknál (Rubold Ödön).

Médeia két gyermeke: Buzádi Buda/Niedermüller Ádám és Fogarasi Márk Botond/Sille Tomi.

Dramaturg: Ölveczky Cecília. Tolmács: Domsa Zsófia. Rendezőasszisztens: Kolics Ágota.

A feltűnően nagy siker teljességgel megérdemelt volt.

Bemutató és megtekintett előadás. 2019. szeptember 20.

Budapest, 2019. szeptember  22.

Megjelent a Kláris 20/2. számában.

Györgypál Katalin