Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

ROCCO ÉS FIVÉREI

Nemzeti Színház

A mezei nézőben ott vibrál még Luchino Visconti filmjének néhány filmkockája: Alain Delon (Rocco) angyali tisztaságú képe, vagy Renato Salvatore (Simone) dörzsölt és gonosz figurája. A film az olasz neorealizmus eszközeivel 1960-ban készült, a magyar mozikban csak 18 éven felüliek nézhették (a Nemzeti Színház magazinjában most is ott van a 18 év alatti életkori tiltás a szereposztás alján). A mostani előadás Visconti filmjének forgatókönyve alapján készült.

Vidnyánszky Attila rendezése igen kemény eszközöket alkalmaz a történet színpadi változatában. A film keletkezése óta eltelt majd 60 év mintha visszamenőleg is durvábbá tenné a Parondi fivérek keserves útkeresését és boldogulását Miláno városának éjszakai és nappali útvesztőjében. Az özveggyé lett anya (Bánsági Ildikó) és fiai az apa halála után – akit a földművelés vitt a sírba – felkerekednek, és a legidősebb fiú (Vincenzo) után utaznak, remélve, hogy mire megérkeznek, lakás és megélhetés áll majd rendelkezésükre. Már a kezdet is csalódással jár mindegyikük számára, egyre kegyetlenebb próbák várnak rájuk a városi életbe való beilleszkedés során.

Olekszandr Bilozub díszlete egy kerekeken járó hatalmas vastraverzet állít a színpad közepére (21. századi modern kabinetszekrény), ebbe helyezi el az egyes helyszíneket, mint szobabelső, iroda, szalon, mosoda előtere, az utcai jelenetek és a bokszmeccsek az előtérben zajlanak, az edzések az állvány bal oldalán. A vastraverz a jelenetnek megfelelően mozog előre vagy hátra. A berendezés kevésbé fontos elem, inkább a kellékek sokatmondóak. Jelentőséget kap a játékban pl. a menedzser golfütője, az edzőterem bőrzsákja, amit püfölnek a versenyzők, a kisült palacsinták a tányéron, vagy a régimódi fogantyús bőröndök cipelése, de a mosoda szennyes-tartó rekesze is. Bilozub jelmezei közelebb állnak az 1960-as évek divatjához, mint a mai viseletekhez.

A rendezés azzal teszi őrjítővé az előadást, hogy egyszerre több síkon játszatja a történetet. Folyik egy szobajelenet, amellyel egy időben az utcán is zajlik egy néma, ám zajos jelenet, mindeközben valaki egy ismert Beatles-számot, vagy Cseh Tamás-dalt énekel, ordít vagy átkozódik. A háttérben (a vastraverz tetején) az éjszakai Miláno figurái próbálnak leszámolni egymással fegyver, kés, fémszikrák csiholása közepette. Hatalmas a zaj, néhány szereplő az avantgárd irányzatok (dada, expresszionizmus, futurizmus) kiáltványaiból idéz hosszabb részleteket, amelyek a történelmi múlt és a művészetek eddigi alkotásainak elvetését, lerombolását tűzték ki célul, nihilista, vallás-, és mindenféle rend elleni tirádát üvöltenek, bántóan ordítva minden egyes szót belőle. Az elidegenítő szövegek ezzel a hangerővel megszólaltatva borzalmat keltenek a nézőben. Az érzelmi őrjöngés, a végletesség, az elementáris hatás keltése szándékos.

A történet magja a vidékről városba költöző család hontalanná válása, amely tragédiába fullad, s félkész formában fejeződik be. Simone (Bordás Roland) és Rocco (Berettyán Nándor) párharca Nadia (Barta Ágnes) szerelméért embertelen módon történik. Az utcalányt Rocco iránti szerelme távolítja el régi életétől, amikor Simone megerőszakolja, és Rocco elengedi a kezét, meghasonlik önmagával, csak a bosszú jár a fejében, ahogy a gőgös Simone-nak is. Alig értjük Rocco mindent megbocsátó krisztusi magatartását, mintha már sok lenne. Ciro (Mészáros Martin), a negyedik fiú pedig mindkettőjüket elítéli, mert szélsőségesnek tartja őket, ő a realitás talaján áll. Mérnök lesz, és már most mindent tudatosan megtervez, a munkát, az életet, a szerelmet. Luca (Haszon Ákos), a legkisebb fiú gyerekként éli át testvérei ámokfutását, fivérei abban reménykednek, talán ő lesz az, aki ép lelkülettel éli át a tragédiát, talán meghallja valamikor szülőfaluja hívószavát.

Vincenzo (Berettyán Sándor) legidősebb fiúként nem tudja segíteni a családot, feleségül veszi szerelmét, gyermeke születik, és eltávolodik anyjától és testvéreitől. Az ő sorsa sem szerencsés, de látni, hogy legalább be tud illeszkedni a nagyvárosi életmódba. Legtöbbet az anya (Rosaria) szenved, mert áldozatot hoz a fiaiért, de mégsem tudja őket megvédeni, sem megtartani becsületben maga mellett. Látnia kell, hogyan válik gyilkossá Simone, hogyan szenved Rocco, amikor eladja magát a menedzsernek.

Milano szereplői sokszínűek, megismerjük a mosoda tulajdonosnőjét (Tóth Auguszta), Amelie asszonyt (Udvaros Dorottya), akinek magabiztossága alvilági kapcsolataival is magyarázható, az éjszaka rossz fiúit, Ivót (Nagy Márk), a transzvesztita Rossit (Szabó Sebestyén László), Domanit (Szép Domán), a piperkőc Morinit (Schnell Ádám), a bokszedzőt (Varga József). Ha a Parondi fiúk vágynak is vissza szülőfalujukba, nem tudnak visszamenni, mert a feltételek nem teszik lehetővé. Nincs visszaút, stricik, prostik, fehérgalléros és hús-vér bűnözők közt kell utat találni az egyéni boldoguláshoz. Mindebben Rocco teszi a legtöbbet, hisz bosszú helyett megváltja testvérét.

Vidnyánszky Attila rendezése azt szeretné bemutatni, hogy az illúziókkal érkező tisztalelkű vidéki családot hogyan gyötri, nyomorítja meg a nagyváros mesterségesen létrehozott húsfaló közege. Szereplőgárdáján érződik, hogy hónapok óta a történet bűvkörében élnek, a címszereplő Berettyán Nándor és a Simonét játszó Bordás Roland bokszedzéseken ismerkedett a sport fogásaival, így mozdulataik hitelesen hatnak, ahogy az erőszak, a verekedés, a gyűlölet megnyilvánulásai szinte égetnek a színpadon, a nézőt a történet részesévé teszik.

Szerepeltek még Katona Kinga (Ginetta), Nagy Johanna m.v. (Franca), Herczegh Péter (Alfredo). Dramaturg: Verebes Ernő, szakértő: Bedák Pál ökölvívó, rendezőasszisztens: Kernács Péter.

Bemutató előadás: 2019. szeptember 19.

Budapest, 2019. szeptember 22.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©