Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A TÜNDÉRLAKI LÁNYOK

Győri Nemzeti Színház

Heltai Jenő édes-bús – szomorú is meg vidám is – színdarabja mondhatni: operett prózában. A Tündérlaki lányokat 1914-ben mutatta be a Vígszínház közvetlenül a háború kitörése előtt. Boriskát Varsányi Irén játszotta. Később Szirmai Albert írta át operetté, hisz a téma az operett műfajáért kiált. Heltainak ezt a darabját évtizedekig nem játszották sem prózaként, sem zenével, mintha kiment volna a divatból a téma, amelyet úgy hívunk, hogy önfeláldozás, lemondás az igaz szerelemről, hogy a családtagok továbbra is jól élhessenek az öreg gavallér pénzéből. A színésznő „erkölcse” is némiképp tabutémának számított, erről Dumas A kaméliás hölgye és az ebből írt Verdi-opera (Traviata) voltak hivatva beszélni, nem Heltainak ez a szerényen, szinte bocsánatkérően meglapuló polgári és rezignáltan bölcs története.

Forgács Péter rendező saját korában játszatja a történetet, ahová Heltai is tette. Bátonyi György díszlete tágas polgári szalont imitál (a falon egy Csók István reprodukció lóg, ahogy az írói utasítás szól), a jelmezek vegyesek. A nőknél az akkoriban kötelező hosszú ruha természetesen itt is hosszú, ám fantáziátlan legtöbbször. Az anyáé szinte rideg, a lányoké sokszor iskolás kinézetű, Boriskáé még a legötletesebb. A férfiak ruhája egyszerűbb eset a tervezőnek (Győri Gabi), a báró eleganciája kifogástalanra sikerült, a két fiatalember öltönye is megfelelő, viszont a Róza-Pista páros erdélyi népviselete (hibátlan vőfélyöltözet) egyrészt túlzott, másrészt komikus. Ők nem is szerepelnek Heltai színművében, csak Róza mindenes cselédként.

A „Tündérlaki” név beszédes és többjelentésű, az igazi családnév a „Berg”, amiről intézményesen magyarosított a család, bár az anya színházi névnek titulálja ezt a valóban művi elnevezést. Az özvegyasszony és a négy eladó sorban lévő lány reményei valóban egy tündérlakot idéznek. Boriska legidősebb lányként családfenntartó lett, mivel színésznőként jövedelme is van egy kevés, de az igazi jövedelmet a báró pénze jelenti. Boriska már öt éve a férfi kitartottja, és ezt anyja és húgai természetesnek, magától értetődőnek könyvelik el. Leginkább azt, hogy belőle élnek, hogy Boriska minden anyagi gondjukat megoldja, hisz neki már úgyis mindegy, ő arra született, hogy áldozatot hozzon az ő „jobb” ügyükért, legyen az egy hozomány, vagy egy tanári állás kinevezés.

Az eddig kényelmes helyzet akkor változik, amikor Boriska beleszeret Pázmán Sándorba, aki költő és újságíró (az előadásban a költő kifejezés elhangzása szinte minden esetben gúnyos felhanggal történik, jelezve, hogy a tevékenység lenézett, értelmetlen, az ingyenélés kategóriájába tartozik). Amikor bejelenti szeretteinek, hogy férjhez megy Pázmánhoz, fagyos hangulat uralkodik el rajtuk, mintha legalább is ez lenne a bűnös ballépés, amit fanyalogva kell fogadni. Holott mindegyikük csak arra gondol, vége a jó életnek, hisz a báró ezek után nem ad pénzt gondtalan életük ellátására. A jelenet már-már túlzottan kihegyezett, amit lehetett volna finomítani, de úgy látszik, nem akarták szelídebbre venni az esemény súlyát valamiféle látszat-örömet mutatva. Sári, a legkisebb lány azonban forral valamit, ő támogatja nővérét, hogy szerelemből menjen férjhez, sőt, még Boriska helyét is átvenné a bárónál (később derül ki, hogy nincs tisztában azzal, mire vállalkozik). Majd az derül ki, hogy mindezt csak azért találta ki, mert Sári éppen abba a Pázmánba szerelmes fülig, akihez Boriska akar feleségül menni.

Az összekevert dolgok végül a helyükre kerülnek. Boriska lemond, és eljátssza (hiszen színésznő), hogy marad a báró mellett, és Sári menjen csak férjhez az ő Pázmánjához, ha már annyira odavan érte. Ő és a báró valójában nagyon szeretik egymást, de erre csak most jöttek rá, sőt a nősülni eddig lusta báró megkéri eddigi szeretője kezét. Utóbbi sincs az eredeti színjátékban, ott józanabb a befejezés. Boriska visszatáncol, mert Sárit akarja megmenteni, legalább ő legyen boldog!

Az előadás legjobb alakítása a bárót játszó Csankó Zoltáné. Minden helyzetre van valami odavaló eszköze, hogy életszerűvé tegye. Egy hangsúly, egy mozdulat, egy arcfintor, gesztus, vagy épp a sáljának le- és felvevése, de mind a megfelelő helyen alkalmazva. A Sárit játszó Kiss Tünde játéka pedig üdítően naiv, romlatlanságán igen jól szórakozik a közönség. Szerintem még ezen a vérbő komikus betéten is lehetne finomítani, hihetőbbé tenni a lány valódi tudatlanságát szerelem ügyben. Agócs Judit az anya szerepében túlzottan aggodalmas, még a mosolya is gondterhelt. Molnár Ágnes (Manci) kissé modorosan játssza a tornatanár menyasszonyát, Mózes Anna (Olga) rutinos a hálátlan testvér szerepében. Dunai Csenge (Boriska) hálás szerepét nem tudta teljes mértékben kibontakoztatni, jól játszik, de erőtlen, hangja fátyolos, szeme réveteg sokszor. Bródy Norbert (tornatanár) szándékos bunkósága néha erőltetettnek hat (őt a pedagógus titulussal csúfolják, ami szintén idegen szöveg, nem Heltaié), Sárközi József (Pázmán) szerepe kicsiny ahhoz, hogy eljátssza, hogyan váltott át Boriskáról Sárára. A dramaturg ugyanis kihagyott jelenetet, amiből ez kiderült volna. Bende Ildikó és Török András népies ruhájukban abszolút operett-betétszámot alakítottak.

Dramaturg: Pozsgai Zsolt, a rendezőasszisztens: Hegedűs Ildikó.

A Győri Nemzeti Színház előadását a Tháliában 2019. szeptember 4-én láthattuk.

 

Budapest, 2019. szeptember 6.


Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©