Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

CSÍKSOMLYÓI PASSIÓ

Újszínház

A passió kézirata a kommunizmus évtizedei alatt Csíksomlyó templomának Szűz Mária szobra alatt rejtőzött. Kiszabadulása után elindult vándorútjára, Kerényi Imre és Balogh Elemér írták, válogatták színpadra, és vitték sikerre a Várszínházban (1981). Az előadáshoz Rossa László állította össze a szakrális zenei anyagot ismert és kevéssé ismert egyházi zenékből. A mostani újszínházi előadásban ugyanezt a passiójátékot látjuk Nagy Viktor rendezésében, Kerényi Imre emlékének ajánlva az előadást, aki 2018 augusztusában halt meg.

A népi passiójátékok nem azonosak azokkal a klasszikus, „passió” nevet viselő zeneművekkel, amelyeket Húsvét vasárnaponként a templomok kórusáról szoktunk hallgatni neves énekesek közreműködésével. A népi játékok eredete több száz évre megy vissza, az egyes vidékek hitüket őrizve és megvallva sorban megalkották a maguk naiv szenvedéstörténetét, ahogy létrehozták a betlehemes játékokat is a Karácsony előtti adventben. Amikor Jézus szenvedéstörténetét viszik színre a passiójáték megalkotói, akkor a teremtéstörténetnél kezdik, folytatják a bűnbeeséssel, a tíz parancsolat kihirdetésével, próféták jövendölésével, majd Jézus születésével, tanításával, csodatételeivel. Az egész hitvallást akarják megjeleníteni, nem csak kiragadott részeket.

A csíksomlyói játék igazi különlegességét a benne szereplő Atyaisten (Deus Pater), valamint az ördögök (sátányok), fiókák, „Luciper”, Plútó mókás szereplései színesítik. Utóbbiak játékos gonoszkodásai, a szereplők megkísértései testet öltenek a játékban, mintha humorral, mókával akarná a székely ember elűzni magától az eleven kísértéseket, amelyeket a napi tevékenysége közben él át, s kell leküzdenie. A népi vallásosságot az egyén saját közössége által éli meg, tetteivel szembesíti az a faluközösség, amelyben él. Egy passiójátékot nézve, újra és újra átéli hitét, eddigi cselekedeteit teszi mérlegre, s kap megerősítést az élet továbbviteléhez.

Így vagyunk ezzel mi is, mai nézői a régi játéknak. A bennünk lévő hit maradványa, vagy éppen közönyünk, kételkedésünk megmozdul az előttünk játszódó, bibliából, szertartásokból és sokféle olvasmányainkból ismert jelenetek láttán. A lélek megremeg, az érzelem kiárad belőlünk. Újra éljük a tíz parancsolat minden elemét, amire manapság rá sem hederít az elkényeztetett, modern tömegtársadalomban szocializált ember. Így bámulunk rá a Jézus által meggyógyított bélpoklosok történetére, akik közül csak egyik köszönte meg a vele történt csodát, a többi elszaladt.

Fogantatásától feltámadásáig követhetjük végig a szelíd Jézusnak, a Megváltónak történetét, amely ötvözi a történetmesélést az ördögök csalafinta játékos veszekedésével, a szent énekekkel, valamint a népi fohászokkal, a csángó Aranymiatyánk elhangzásával, a máig eleven gyermektáncokkal (azért vagyok szomorú, mert a nevem koszorú). Tanúi vagyunk a zsidók babiloni fogságának, Heródes kegyetlen gyermekgyilkosságának, majd Annás és Kajafás zsidó főpapok Jézus elleni összefogásának, ennek kapcsán kerül előtérbe Júdás apostol, és árulásának külső-belső motivációi.

Nagy Viktor rendezése a szakrális tartalmat hangsúlyozza, a keresztény lelkület tisztaságát, az ember javíthatóságát, megújulását hirdeti, azt, hogy soha nem késő megtérni a Teremtőhöz. Jézus szenvedéstörténete minden ember számára elhozza saját üdvözülését. A díszlet egy stilizált templombelsőt állít színpadra, előtérben egy szószékkel (díszlettervező neve nem szerepel a szórólapon). Rátkai Erzsébet jelmezei egyszerűek, a nők ruhái jelzésszerűek, a férfiaké dúsabbak valamivel, különösen az uralkodók és főpapok fejdíszei díszesek, mutatósak, az ördögök magasított cipőire kellett odafigyelni még, ezek feltehetően az ördögpatákat imitálták.

A színészi játék valamelyest alárendelődik a szakrális témának. Az Ádámot és Jézust alakító Bánföldi Szilárd (e.h.) mind alkatilag, mind ártatlanságot sugalló tekintetével hiteles volt. Viczián Ottó erőteljes hangjával uralta a krónikás szerepét, ifj. Jászai László az Atyaisten és a zsidó király jelentőségteljes figuráját. Nagy Lóránt (Luciper) hatalmas termetével és rekedt hangjával hozta a főördög figuráját. Kiemelhető Almási Sándor játéka, aki hat figurát testesített meg (Pilátus, Mojzes, Jeremiás, Ábrahám, Petrus, 1. Pásztor). Vass György Judása visszafogott, bocsánatkérő jellegű volt, mintha azt sugallta volna: nem tehet róla, hogy ezt a negatív szerepet kell játszania. Éva-Mária szerepében Nemes Wanda ugyancsak visszafogott játékot mutatott, a „Pieta” jelenetében láttunk ihletett, átélt megjelenést tőle. Koncz Gábort pici, de jelentőségteljes szerepben láttuk (Öreg Pásztor), jó volt még Kurkó József és Kanda Pál (Plútó, Drúmó) ördög és farizeus szerepekben. További szereplők voltak Farkasházi Réka (Mária Magdolna), Kéner Gabi (Másik Mária), Orosz Csenge (e.h.) (Ancilla), Tóth János Gergely (e.h.) (Annás), Jánosi Dávid (Kajafás), Orbók Áron, Kazári András (e.h.), Darányi Ádám, Incze Máté (sátányok, sidók, bélpoklosok, katonák), valamint zenészek, táncosok, kórus. Koreográfus: Vincze Balázs, zenei vezető: Nagy Árpád, korrepetitor: Nemessányi Éva, a rendező munkatársa: Szelőczey Dóra.

Bemutató előadás: 2019. április 26.

Megtekintett előadás: 2019. április 24.

Budapest, 2019. április 29.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©