Zenés
szembenézés Szabó Kimmel Tamással
A művészi,
kifejező
plakát (Csáfordi László
munkája)
koncertszínháznak határozza meg az
előadást. Egy szereplős színházról van
szó
és egyszereplős koncertről, élő zenével. Bonyolult
a körülírás, mert ilyen
összeállításnak nincs pontos,
„hivatalos” meghatározása, ami
egyáltalán nem
baj, sőt a kísérletezés korát
éljük a színházakban is, tehát a
még
meghatározhatatlan formáknak itt van az ideje.
Fontosabb a téma
és az
előadó. Az összeállítást
készítette Szabó
Kimmel Tamás, a rendező (Novák Eszter),
a rendező munkatársa (Skrabán Judit),
a zenei vezető (Lázár Zsigmond), a
magyar szövegért felelős (Závada
Péter)
és sok barát és régi egyetemi tanár
és rendező segítségével. Szabó
Kimmel több
mint másfél éve készül a
bemutatóra, erről árulkodnak régebbi, vele
készített
riportok, amelyekben említést tesz a tervéről.
A téma a
függőség,
függőség elsősorban a kábító
szerektől, de lehet bármitől, a kávétól
és a
munkától is – széles a
választék, és általában ugyanazok az
okok és a
következmények is. Szó sincs egy okos
előadásról, amely logikusan feltárja a
lehetséges előzményeket és, elijesztés
érdekében, tragikus képet fest a
következményekről, és még
sorolhatnánk, hogy milyen ismert zsákutcákat
kerül el
az összeállítás.
A keretet egy
történet
eleje és vége adja. Egy 12 éves gyerek panasza
arról, hogy egy balesetét nem
vették komolyan az időhöz kötött, sürgős
családi munka miatt, hárítottak a
szülők. Az előadás végén megtudjuk, hogy
fontosabb lett volna a gyereket
orvoshoz vinni, mint a munkát befejezni. A közbülső
rész nagyon változatos
Kosztolányi-verstől, facebook megjegyzéseket,
statisztikai felmérések
grafikonját és Elvis Presley zenét hallhatunk
(Szabó Kimmel és a zenekar remek
előadásában), ügyesen, kihívóan
és meggyőzően egymáshoz kapcsolva. Sok egyéni,
valószínűleg valós nyilatkozat, szomorú
bánat, félelmekről, percekig, esetleg
pár óráig tartó sikerekről volt szó.
Tulajdonképpen az
emberi kapcsolatokról szólt a darab. Sőt ezek
tökéletlenségéről, a
megbántásokról és a
megbántódásokról, az önismeret
hiányáról, a megalapozatlan
elvárásokról, a figyelmetlenségről, a
félelmekről, az aggódásról és a
szeretet
hiányáról, a nem kimutatott szeretetről, a nem
elfogadott szeretetről, a tehetetlenségről,
a minta hiányáról, az
értékrendszerek felbomlásáról, a
tanács nélküliségről, a
tanács kerüléséről, a
bezárkózásról. Ezek mindegyike lehet
pozitív is, ha
egyenként és gyengén lépnek fel, de ha
elhatalmasodnak és átveszik az uralmat a
kapcsolatok felett, akkor egyszerűen megszűnik a kapcsolat ember
és ember
között. Ez nagy baj, ha családról,
munkahelyről, vagy bármilyen kiscsoportról
van szó, ahová szeretnénk tartozni.
A
kábítószer tehát
menekülés valamitől. Menekülés
például attól az állapottól,
amelyben én úgy
érzem, hogy nem vagyok azon a helyen, ahol szeretnék.
Mindegy, hogy ennek én
vagyok az oka, vagy mások. Félek, mert úgy
tapasztalom, hogy nem becsülnek meg,
nem szeretnek, vagy nem értékelnek érdemeim
szerint, és nem tudom, hogy ezen
hogyan kellene változtatnom. Nem a hosszú és
munkaigényes megoldást választom,
hanem a gyors, engem most élményhez juttató
megoldást. És mivel pénzről is szó
van, gyorsan találok segítséget. Kik azok, akiktől
előbb vagy utóbb biztosan
kapok sértést, vagy akik valamilyen
teljesítményemmel kapcsolatban kifejezik
elégedetlenségüket, persze, hogy a szülők. Az
előadásban többször elhangzik
különböző megfogalmazásban az a
kérdés, hogy ha füvezik a gyerek éveken
keresztül, hogyan lehet az, hogy nem veszik észre a
szülők. A válasz egyszerű.
A szülők ugyanúgy menekülnek, mint a sértett
gyerek.
Amikor még 8
éves volt
a gyerek, akkor szófogadó volt, jó tanuló,
kedves, udvarias. Ez a kép már régen
nem igazi, de a szülők ragaszkodnak hozzá, nem
akarják elfogadni, hogy más lett
az ő gyerekük, amikor úgy gondolják, hogy megtettek
mindent a gyerek érdekében.
A „mindenben” van a tévedés, nem
tudják, hogy az ő „mindenük” megegyezik-e a
gyerek igényeivel, vágyaival. Nem a szeretet
hiányzott, hanem a figyelem, a
megbeszélés, a megismerni vágyás, az
elfogadás, a támogatás.
A menekülés
gyakori
válasz a problémákra. A férfiak egy
része menekül a házimunkáktól
(mindegy,
hogy miért esne rá a feladat) és attól a
téveszmétől, hogy ha segédkezne
otthon, akkor esik megbecsültsége, sérül a
tekintélye. Munkába menekülhetünk a
magány elől, a hatalomért, az anyagiak miatt. Az italba
menekülhetünk ugyan
ezekért, vagy például mert elmúlt az idő
felettünk, megöregedtünk és
elveszítettük a barátainkat, a
munkatársainkat, a kapaszkodókat.
A függőség
okai tehát
ugyanazok, akármilyen formáját
„választjuk”. Időszakos feloldást adnak,
olyant,
amikor nem félünk beszélni, amikor nem
félünk elmondani a véleményünket, amikor
megszűnik a magány érzése, és ha rövid
ideig is, de majdnem olyan, mintha a
helyünkön lennénk.
A
következmények is
ugyanazok: a csúszás egyre lejjebb. Egyre
többször lesz szükség az időszakos
mentőövre, és eljöhet az idő, a nagy tragédia,
ha már nem is tudunk nélküle
élni.
Van megoldás?
Mivel a
darab elsősorban a kábítószeres
függőségről szól, Szabó Kimmel roppant
óvatosan, nem túlhangsúlyozva, a feltűnő új
embertől származó szeretetben,
türelemben talál lehetőséget a megoldásra. Ha
viszont az összes függőség
normalizálására gondolunk, akkor egyetlen
megoldás van, az önerő. Az önismeret,
a saját magam elfogadása, az életterem
kibővítése stb., de ezekről már nem
szólt a darab, csupán gondolkodásra hívta
fel a figyelmet.
Szabó Kimmel
nagyfokú
érzékenységről, társadalmi
felelősségtudatról tett bizonyságot ezzel az
összeállításával. Remek a
részek egésszé formálása, meggyőző
és gondolkodásra
késztető. Hatalmas munkát igényel a
színpadon való jelenlét is. Csodálatot
és
tiszteletet érdemel.
Bemutató: 2019.
február
22.
Budapest, 2019.
április
21.
Megjelent a Kláris 19/4. számában.
Tóth Attiláné dr.