Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A MÉLYBEN

Örkény István Színház

Radnai Annamária A mélyben, azaz eredeti címén fordította újra a korábban nálunk németből fordított, Éjjel menedékhely címen ismert és sokszor játszott Gorkij drámát. Más lett, mint a korábbi? A némi trágárságot is beleszámítva azt mondhatjuk: valamelyest, főként közelebb érezzük a mához.

Az előadás valóban a mélyben játszódik, és nemcsak éjszaka. Menedékhelynek menedékhely, de szinte percenként azt kérdezhetnénk: így is, ilyen helyen is lehet élni?

Lehet.

És ez a legborzasztóbb. Évekig lehet, a jelek szerint.

Van, aki csak átutazó itt is, a szereposztásban utolsónak feltüntetett Luka (Gálffi László). Meg egészen fiatallal is találkozunk, a fékevesztett Aljoskával (Jéger Zsombor), aki alól talán már örökre kicsúszott a talaj az ivászat és feltehetően egyebek miatt.

De a többiek is isznak. Még az iszlám-hívő tatárt is (Máthé Zsolt) belerángatják végül.

Szeretnek? Képesek szeretni? Van, aki szeret, vagy hiszi, hogy szeret. De milyen szerelem Vaszilisza (Hámori Gabriella) és Vászka (Patkós Márton) szerelme?

Annát (Kókai Tünde) is, amíg talán még jól volt, verte a férje (Klescs – Dóra Béla), aki pedig az egyik legigyekvőbb, becsületes életre: munkára vágyó. Van is valamilyen kis gépe, amin az elején, haldokló felesége mellett megpróbál dolgozni, de annyit nyilván sohasem kap a munkáért, hogy el tudnának menni innen. Még étel sem jut elég, a haldokló Anna férjének adja kevéske ebédjét…

Halála után pedig férje nem talál már magára.

Mások kártyáznak, vagy más játékot játszanak pénzben. Igen kevéske pénzben, hiszen nincs. De vodkára mindig akad valahonnan!

A „tolvaj” Vászka persze lop. De orgazda is akad, éppen a tulajdonos: Kosztiljov (Znamenák István). Miért ne tenné, hiszen rendőr is akad a családban, felesége nagybátyja, Medvegyev (Ficza István).

A tulajdonos az itt életüket tengető nincstelenektől behajtott pénzből élne? Vagy ebből is. De élhetnek ők emberien ilyen körülmények között, még ha több is a pénzük? Ugyan… A feleség amúgy is más férfit szeret, a tolvaj Vászkát – ha szereti. Mert a végén bevallja talán már magának: csak a reményt szerette benne, hogy elviszi innen. Hova? – bárhova.  Igaz, megoldás lehet az is, ha a férjét megöli valaki…

Luka érkezése némileg felbolygatja a felszínen hangos, de alapjában véve sivár életet. Vagy inkább lenyugtatja a kedélyeket? Anna talán valóban megbékéltebben hal meg így, mint Luka halálról szóló szavai nélkül történt volna. A (volt) színész (Nagy Zsolt) reménykedik, hogy valahol, egy nagyvárosban majd ingyen kigyógyítják alkoholizmusából, csak el kellene jutnia oda… Talán Vászkában is megfordul a gondolat, hogy a maga akaratából elmegy Szibériába, amiről Luka mesélt, és a maga ura lesz. Mit keresett ott Luka? – nem tudjuk meg. Sokat mesél, de saját magáról annál kevesebbet. Titokzatosan jött, titokzatos maradt, és szinte észrevétlenül megy el, hiába szól már előre. Éppen Kosztiljov száll vitába vele: az embernek otthona kell, hogy legyen. De Luka mindenhol otthon van!

A többieknek marad a kártya, élén Szatyinnal (Csuja Imre), az ital (ebben a Báró és Bubnov is jeleskedik: Polgár Csaba, illetve Vajda Milán) … aztán is, sőt azután még inkább, hogy egy nagy verekedésben a feleség biztatására alighanem Vászka öli meg a férjet, Natasa (Zsigmond Emőke) lába pedig forró víztől megsérül, feltehetően ebben féltékeny nővére, Vaszilisza  a ludas. Natasát tényleg szereti Vászka? Ez sem biztos. Natasa azonban nem szereti, nem is ígéri meg, hogy vele menne Szibériába… A kórházból pedig egyszerűen eltűnik. Hova? – Nővére is, Vászka is börtönben ülnek.

A menedékhely azonban „üzemel”, talán egy fokkal tisztább is, mint korábban volt, és – vodka, mulatás, éneklés, még az idősebb Kvásnya (Csákányi Eszter) is beszáll, miután a (volt) rendőrt magának „megszerezte” védelmül… (és éppen elküldte aludni)

És ekkor, a hangulat, az éneklés tetőfokán mondja a Báró, belépve az udvarról: a színész felkötötte magát… A bent lévők pedig csak azt sajnálják, hogy elrontotta a jókedvüket.

De miért? Miért most lett öngyilkos a Színész? Ugyanúgy a rejtélyek egyike, mint sok minden más.

Nem tudjuk pontosan, ki hogyan csúszott le. Ahány ember, annyi történet, mind a saját szemszögéből, természetesen. A báró sikkasztott a bankban, a másik megölte a húgát valamiért…. De egyik sem hangsúlyos. A hangsúlyos csak a mindenkori jelen, lehetőleg vodkával.

Van, aki nem is szándékozik dolgozni sosem, tartsa el őt az állam… ahogyan ezt Szatyin nagy hangon kifejti.

Mitől is lenne emberi itt az élet? Ha munkába járnának? Hova? És akkor mi lenne? – idáig nem is juthatunk el gondolatan sem, ebben a helyzetben szinte „abszurdnak” tűnik még az elképzelés is…

Pedig többen több mindenhez értettek, sok mindent tudtak, de mindez ködbe ment, a színészet, a bőrcserzés, az egyetemen tanultak… mindez itt már teljességgel szükségtelen — vagy annak tűnik.

Nasztya (Kerekes Éva) a romantikus regényekbe menekül, azokat éli át és meséli sajátjaként…

Luka? – talán azért ilyen jólelkű még mindig, mert sehol nem marad sokáig, nem szippanthatta magába sehol ez a fajta környezet. Igaza van-e abban, hogy mindenki a jobb életért él? – ki hogy véli. Ahogyan az Istenhitről is: tudjuk, aki hiszi, annak van, aki nem hiszi, annak nincs…

De megoldani ő sem tud semmit, hogyan is tudna? Nem is törekszik igazán erre.

A darabot Cickány alakja (Novkov Máté) teszi teljessé.

Ascher Tamás rendezése nem akar Gorkij darabja „fölé” kerekedni, azt játszatja és úgy – talán –, ahogy Gorkij elgondolta? Lehangolón, elgondolkodtatón, kiúttalanul… hiszen még Luka sem talál kutat, sőt, nem is keresi. Aki pedig szeretné kijutni innen, képtelen rá, fogja a pénztelenség, vagy a szeretetlenség, vagy mindkettő…

A díszlet „élethű”, ahogy mondják: Khell Zsolt munkája. Elegendő tér maradt a játékra, a nagy kopott és üres ágyaknak, oldalt kis beugró ajtóval, ahol Vászka lakott, hátul emeleten a tulajdonosék, az ablak erre a rémséges koszos pincére néz éppen. Jelmez: Szlávik Juli, kirívó Aljoska szedett-vedett öltözete, a többieké „átlagban” a nincstelenséget mutatja, eltérő „fokozatokban” még a tisztaságot tekintve is. Vaszilisza és Natasa természetesen nőiesen, a kellő színvonalon öltözöttek, Kosztiljov „urasan”, nagy kontrasztban az itt lakókkal.

Dramaturg: Gábor Sára. Mivel két részben játsszák 2 óra 20 percben, nagy munkát végezhetett ő is a „szöveggondozásban”, rövidítésekben.

Zenei vezető: Kákonyi Árpád, fény: Bányai Tamás.

A rendező munkatársa: Érdi Ariadne.

Vidáman biztosan nem távozott senki.

Bemutató és megtekintett előadás: 2019. április 13.

Budapest: 2019. április 14.


Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©