Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A MÉLYBEN

Örkény István Színház

Gorkij klasszikus drámáját (1902) ezúttal új fordításban láthatjuk. Radnai Annamária fordítása visszatér az eredeti címadáshoz: A mélyben járunk, a hajléktalanok és nincstelen elesettek nyomorúságos tanyáján, egy lepusztult hangárban, vagy raktárhelyiségben, ami legalább szállást, a létfenntartás lehetőségét adja az ott lakóknak. A mögöttünk lévő közel százhúsz évben számos színház vitte színre világszerte Makszim Gorkij művét, mert aktuálisnak érezte felvetett problémáit, életszagú és életszerű figuráit. Társadalom alulnézetből, minden korszakban érvényesen.

Ascher Tamás rendezése nem akarja fenekestől felforgatni az eredeti történetet, nem változtat lényegesen sem a díszleten, sem a szereplők egyéniségén. Azt kapjuk, amit Gorkij annak idején elképzelt erről a világról, ám mégis imitt-amott azt érezzük, hogy itthon vagyunk, a jelen valóság hajléktalanjai köszönnek vissza, vagyis a világnak ez a szomorú része nem sokat változott százhúsz év alatt. Saját hontalanjaink jutottak eszembe, akik szívesebben laktak aluljárókban, vagy parkokban, kapubejárókban (amíg a törvény megengedte), csak ne kelljen közös szálláson lakni a többiekkel. Régen a bekerülés volt a leghőbb vágy, fedél a legfontosabb, a közösség még működött a periférián élőkben is, a mai trend inkább az elkülönülés.

Khell Zsolt díszlete nem kevesebb és nem több egy átlagos tömegszállásnál. A fekhelyek, sarkok, odú-szerű vackolások és különféle emelvények illúziót keltőek, ahogy Szlávik Juli szakadt jelmezei is. Minden nagyon emberi és életszerű a rendezésben, mindemellett nem rúgja fel a hagyományokat. Néha megjelenik egy magnó-cd-dvd-s rádió Aljoska (Jéger Zsombor) kezében, esztergagép Klescsnél (Dóra Béla), de más újabb eszköz nem. A szereplők egymás közti viszonyai hagyományosan megmaradnak.

Az események egyszerre zajlanak a Kosztiljov (Znamenák István) által működtetett szállón. A kártyások kártyáznak, Kvasnya (Csákányi Eszter) derelye árusnő és a Báró (Polgár Csaba) üzletelnek a piacon, Klescs reszeli a vasat, felesége, Anna haldoklik a sarokban. A Tatár (Máthé Zsolt) muszlim imákat mond, Násztya (Kerekes Éva) szerelmes regényt olvas, Natasa (Zsigmond Emőke) és nővére, Vaszilisza (Hámori Gabriella) állandóan veszekednek, ennek oka a tolvaj Vászka Pepel (Patkós Márton), aki már szövi a hálót, Natasával akar megszökni egy jobb világba. Szatyin (Csuja Imre) lustán fekszik egész nap, szentenciákat mond és pénzt kunyerál a többiektől, Bubnov (Vajda Milán) mindenkit figyel és mindenbe beleszól, Aljoska felelőtlenül éli értelmetlen életét, a Színész (Nagy Zsolt) már elitta az eszét, de változtatni nem tud életmódján. És megérkezik Luka (Gálffi László), a vándor, róla semmit sem tudunk, ő a többiek életét akarja megkönnyíteni, ám sokszor éppen megnehezíti.

A társadalom perifériáján élők gondolkodása a létfenntartás körül jár, s mivel semmilyen jövedelemmel nem rendelkeznek, keresetüket csalással, ügyeskedéssel szerzik, a mának élnek, néha az elkeseredés vesz rajtuk erőt, mivel a menedékhelyről nincs igazi kiút. Perspektíva a börtön vagy a halál, mindkettővel találkozunk Gorkij drámájában. A dráma középpontjában a két nővér harca áll Vaszka Pepel szerelméért, illetve Kosztiljov meggyilkolása, ami szétrobbantja az eddigi viszonyokat, börtönbe kerül Vaszka és Vaszilisza, Natasa kórházba, Anna és a Színész meghal, utóbbi öngyilkos lesz, mert nem sikerült megszabadulnia alkoholizmusától.

Az előadás most inkább a klasszikus hagyományokra épít, nem az avantgárd kísérletezésre. A műnek immanens aktualitása van szinte minden korban és kormányzati érában. Egyetlen mondat utal arra, hogy Európán átvonuló menekültek mekkora problémát okoznak, amit vagy meghallunk, vagy nem. A realizmus pillanatnyi győzelmét érezzük az előadás szép pillanataiban.

Ascher rendezése kiváló színészegyüttest hoz össze, mindenki a helyén van, és hozza a figurát. Van egy triász a szereplők között, akik különösen összejátszanak, és kiváló módon adják meg a mű alaphangulatát: Nagy Zsolt (Színész), Csuja Imre (Szatyin), Vajda Milán (Bubnov) a saját színész mivoltukra alakították át a három szereplőt. Nagyot alakított Gálffi László (Luka), aki egyébként is a mű kulcsfigurája, a szerep alkatilag is illik a színészhez. A nők közül Zsigmond Emőke (Natasa), Csákányi Eszter (Kvasnya) és Kókai Tünde (Anna) nyújtott átélt, ihletett játékot. Kerekes Éva (Násztya) és Hámori Gabriella (Vaszilisza) érzésem szerint szerepet cserélhettek volna, habitusuk alapján mindenképp. Polgár Csaba kissé démonira vette a Báró alakját, Patkós Márton Vaszkaként túlságosan is meg akarta mutatni, hogy tehetséges színész, és képes egy bonyolult jellemet eljátszani. A további szereplők jól teljesítettek, Znamenák Istvánnak ezúttal nem volt lehetősége nagyobb kiugrásra, egy visszafogott Kosztiljovot láttunk, a verekedési jelenet is mintha kimaradt volna, már csak azt láttuk, hogy holtan fekszik a háttérben.

Dramaturg: Gábor Sára, zenei vezető: Kákonyi Árpád, fény: Bányai Tamás, rendezőasszisztens- gyakornok: Perényi Luca (e.h.), a rendező munkatársa: Érdi Ariadne.

Bemutató és megtekintett előadás: 2019. április 13.

Budapest, 2019. április 17.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©