Gorkij
klasszikus drámáját (1902) ezúttal
új fordításban láthatjuk. Radnai
Annamária fordítása visszatér az
eredeti címadáshoz: A mélyben
járunk,
a hajléktalanok és nincstelen elesettek
nyomorúságos tanyáján, egy lepusztult
hangárban, vagy raktárhelyiségben, ami
legalább szállást, a létfenntartás
lehetőségét adja az ott lakóknak. A
mögöttünk lévő közel százhúsz
évben számos
színház vitte színre világszerte Makszim
Gorkij művét, mert aktuálisnak érezte
felvetett problémáit, életszagú és
életszerű figuráit. Társadalom
alulnézetből,
minden korszakban érvényesen.
Ascher
Tamás
rendezése nem akarja fenekestől felforgatni az eredeti
történetet, nem
változtat lényegesen sem a díszleten, sem a
szereplők egyéniségén. Azt kapjuk,
amit Gorkij annak idején elképzelt erről a
világról, ám mégis imitt-amott azt
érezzük, hogy itthon vagyunk, a jelen valóság
hajléktalanjai köszönnek vissza,
vagyis a világnak ez a szomorú része nem sokat
változott százhúsz év alatt.
Saját hontalanjaink jutottak eszembe, akik szívesebben
laktak aluljárókban,
vagy parkokban, kapubejárókban (amíg a
törvény megengedte), csak ne kelljen
közös szálláson lakni a többiekkel.
Régen a bekerülés volt a leghőbb vágy,
fedél a legfontosabb, a közösség még
működött a periférián élőkben is, a mai
trend inkább az elkülönülés.
Khell
Zsolt
díszlete nem kevesebb és nem több egy átlagos
tömegszállásnál. A fekhelyek,
sarkok, odú-szerű vackolások és
különféle emelvények illúziót
keltőek, ahogy Szlávik Juli szakadt jelmezei
is. Minden
nagyon emberi és életszerű a rendezésben,
mindemellett nem rúgja fel a
hagyományokat. Néha megjelenik egy magnó-cd-dvd-s
rádió Aljoska (Jéger Zsombor)
kezében, esztergagép
Klescsnél (Dóra Béla), de
más újabb
eszköz nem. A szereplők egymás közti viszonyai
hagyományosan megmaradnak.
Az
események egyszerre zajlanak a
Kosztiljov (Znamenák István) által
működtetett szállón. A kártyások
kártyáznak, Kvasnya (Csákányi
Eszter) derelye árusnő és a Báró (Polgár Csaba) üzletelnek a piacon, Klescs
reszeli a vasat,
felesége, Anna haldoklik a sarokban. A Tatár (Máthé
Zsolt) muszlim imákat mond, Násztya (Kerekes
Éva) szerelmes regényt olvas, Natasa (Zsigmond
Emőke) és nővére, Vaszilisza (Hámori
Gabriella) állandóan veszekednek, ennek oka a tolvaj
Vászka
Pepel (Patkós Márton), aki már
szövi
a hálót, Natasával akar megszökni egy jobb
világba. Szatyin (Csuja Imre) lustán
fekszik egész nap,
szentenciákat mond és pénzt kunyerál a
többiektől, Bubnov (Vajda Milán) mindenkit
figyel és mindenbe beleszól, Aljoska
felelőtlenül éli értelmetlen életét, a
Színész (Nagy Zsolt) már elitta az
eszét, de változtatni nem tud
életmódján.
És megérkezik Luka (Gálffi
László), a
vándor, róla semmit sem tudunk, ő a többiek
életét akarja megkönnyíteni, ám
sokszor éppen megnehezíti.
A
társadalom perifériáján élők
gondolkodása a létfenntartás körül
jár, s mivel semmilyen jövedelemmel nem
rendelkeznek, keresetüket csalással,
ügyeskedéssel szerzik, a mának élnek,
néha
az elkeseredés vesz rajtuk erőt, mivel a menedékhelyről
nincs igazi kiút.
Perspektíva a börtön vagy a halál, mindkettővel
találkozunk Gorkij drámájában.
A dráma középpontjában a két
nővér harca áll Vaszka Pepel szerelméért,
illetve
Kosztiljov meggyilkolása, ami szétrobbantja az eddigi
viszonyokat, börtönbe
kerül Vaszka és Vaszilisza, Natasa kórházba,
Anna és a Színész meghal, utóbbi
öngyilkos
lesz, mert nem sikerült megszabadulnia
alkoholizmusától.
Az
előadás most inkább a klasszikus
hagyományokra épít, nem az avantgárd
kísérletezésre. A műnek immanens
aktualitása van szinte minden korban és
kormányzati érában. Egyetlen mondat
utal arra, hogy Európán átvonuló
menekültek mekkora problémát okoznak, amit
vagy meghallunk, vagy nem. A realizmus pillanatnyi győzelmét
érezzük az előadás
szép pillanataiban.
Ascher
rendezése kiváló
színészegyüttest hoz össze, mindenki a
helyén van, és hozza a figurát. Van egy
triász a szereplők között, akik
különösen összejátszanak, és
kiváló módon adják
meg a mű alaphangulatát: Nagy Zsolt
(Színész), Csuja Imre (Szatyin), Vajda Milán (Bubnov) a saját
színész
mivoltukra alakították át a három
szereplőt. Nagyot alakított Gálffi
László (Luka), aki egyébként is a
mű kulcsfigurája, a szerep alkatilag is illik a
színészhez. A nők közül Zsigmond
Emőke (Natasa), Csákányi Eszter
(Kvasnya) és Kókai Tünde (Anna)
nyújtott átélt,
ihletett játékot. Kerekes Éva (Násztya)
és Hámori Gabriella (Vaszilisza)
érzésem szerint szerepet cserélhettek volna,
habitusuk alapján mindenképp.
Polgár Csaba kissé démonira vette a
Báró alakját, Patkós Márton
Vaszkaként
túlságosan is meg akarta mutatni, hogy tehetséges
színész, és képes egy bonyolult
jellemet eljátszani. A további szereplők jól
teljesítettek, Znamenák Istvánnak
ezúttal nem volt lehetősége nagyobb kiugrásra, egy
visszafogott Kosztiljovot
láttunk, a verekedési jelenet is mintha kimaradt volna,
már csak azt láttuk,
hogy holtan fekszik a háttérben.
Dramaturg: Gábor Sára, zenei vezető: Kákonyi
Árpád, fény: Bányai
Tamás,
rendezőasszisztens- gyakornok: Perényi
Luca (e.h.), a rendező munkatársa: Érdi
Ariadne.
Bemutató és
megtekintett előadás:
2019. április 13.
Budapest, 2019.
április 17.
Földesdy Gabriella