John Nicholas Cassavetes görög-amerikai
színész,
forgatókönyvíró és rendező
(1929--1989) Premier
c. nagysikerű, azonos című filmjéből (1977) a
színpadi változatot Vörös
Róbert és Forgách András
készítették a Vígszínház
(és Eszenyi Enikő) számára.
A film
(eredeti címén: Opening
Night) a színészettel és a
színészmesterséggel foglalkozik, amely Myrtle
Gordon idősödő színésznő belső
válságát mutatja be. A magány, a
felszínes,
szeretetlen munkahelyi légkör, az öregedés, az
ember helyett a „híres
színész”-nek szóló gesztusok, majd
egy rajongó a szeme előtt lezajló halálos
balesete vezetik az alkoholhoz, hallucinációkhoz.
Végül a színpadon – privát
életének tapasztalatait segítségül
hívva – sikerül megszabadulnia a
démonaitól.
A
Vígszínházban Martin Cicvák cseh
rendező
nagy munkát végzett a színészekkel,
táncosokkal, zenészekkel együtt.
Színház a
színházban különösen, szokatlanul, nagy
lehetőséget nyújtva Myrtle Gordon, a
híres színésznő szerepének
eljátszására (természetesen Eszenyi
Enikő alakításában).
Az eredetileg
kissé laposnak, és főleg remény
nélkülinek tűnő előadásból – ebből mi
csak
keveset láthatunk a „próbákat”
látva – alapjaiban más szemléletű
előadás lesz
Myrtle alakításában. Nem tudni, mennyire tudatos
és mennyire ösztönös Virginia
szerepének átformálása, hol
lépésről lépésre, hol éles
fordulattal, de
összességében meglehetősen váratlanul a
premieren. Ahogy Sarah Goode, a darab
írónője (Börcsök Enikő) is
megfogalmazza
a producernek (David – Seress Zoltán):
vannak jó írók és vannak igaziak,
ugyanúgy színészek és
színésznők is vannak jók
és vannak igaziak. Az ő alkotási folyamatukat
kívülről megfogni, láttatni szinte
lehetetlen.
Myrtle,
amikor mi láthatjuk a próbát, éppen a
legkritikusabb mozdulatot nem hajlandó
felvállalni Manny (Hegedűs D. Géza)
rendezésben,
nem tűr még egy meglegyintést sem darabbéli
férjétől (Maurice – Hevér
Gábor). Myrtle a próba után éppen
szemtanúja
lesz a fiatal lány halálának (Nancy Stein – Szilágyi
Csenge) – autóbaleset –, aki éppen
őt körülrajongta, és akiben felismeri saját
egykori mozgalmas, színes, rajongó
énjét. Ott van a lány temetésén is,
ahol nem látják szívesen…
Újra és
újra próbálják azt a néhány
percet, mindig másképpen -- de érezzük, hogy
a
színésznő, a nő számára
nem áll össze,
Myrtle nem érzi igaznak, nem hajlandó, vagy nem is tudja
(?) úgy eljátszani. Ellenállását
azonban nem annyira szavakkal tudja kifejezni, mint
viselkedésével a próbákon
és a magánéletben, miközben nincs is igazi
magánélete. Azt tudjuk, hogy férje
nincs, sem gyerekei – de egyébként is szinte
elveszett a „kinti” világban.
Ragyogó alkalom a színésznő számára
a lokálbeli táncos jelenet (koreográfus Ladislav Cmorej), de ott vagyunk a
hotelszobában, egyéb mozzanatokban, ahol
már számunkra is egybemosódik
valóság és színház, Sarah darabja
és Myrtle
élete.
Az csak kisebb
probléma a mi számunkra, hogy ha nem lesz sikeres a
darab, elúszik a producer
pénze – fontosabb, hogy ő is felismerte magában,
hogy nincs máshoz tehetsége,
mint talán a pénzhez. A bukás Sarahnak is
kellemetlen lenne, aki írt néhány
jobb darabot, de „ennyi”, ahogy ő látja
életét. Myrtle-nek azonban az élete ez
az előadás (is), ő nem a sikert akarja, hanem saját
igazságát.
Vissza is
adhatta volna a szerepet, látva, hogy nem túl jó a
darab, de úgy érezte, őróla
is szól. Csak rosszul. Hiába a sok alkohol, mégis
el tudja játszani a premieren
úgy, ahogyan ő látja, akarja, magával emelve az
eredeti darab szerint egyszerűen
„csak egy impotens férj”-et, Maurice-t – aki
régebben szeretője volt, ez tovább
bonyolítja kapcsolatukat –, aki most valódi
játszótársa lesz gyermekien,
sugárzóan, reménnyel és élettel
telve. Függetlenül az életkortól.
Mert a
darab egyik síkja éppen ez: az életkor. Sarahnak,
úgy tűnik, ez a legnagyobb problémája,
ezt írta meg: a nő öregedését, amikor
elveszíti női vonzerejét, és másik
korszakába
lép (ha lép). Myrtle ezt nem fogadja el, nem ismeri el,
szembeszáll vele, nem
hajlandó beletörődni, nem érdekli a kora (nem is
tudjuk meg, hány éves, és nem
véletlenül), visszavarázsolódik akár
fiatal nővé is (a lokálban) – ugyanakkor
hallucinációi vannak Nancyvel, szinte
élet-halál harcot vív vele a
„halottlátó”
szeánszon.
Felmerülhet
bennünk az örökös „miért?”
– de vajon mindig mindent értenünk kell?
Érezni
olykor nem jelent-e többet?
Kelly, az
öltöztetőnő
(Egri Márta) ismeri talán a legjobban
Myrtle-t – végig nyugodt tud maradni, a premiere előtti
ideges várakozás során
is, amikor már kezdeni kellene az előadást, és
(persze) a színésznő sehol, ő
biztos benne, hogy Myrtle megjön. Aztán tényleg
meghozzák – talán valóban a
lokálból?
– nagyon-nagyon részegen.
De a
színésznőt jól – sőt, túl jól,
de más oldaláról – ismeri a rendező, Manny,
aki
ugyan nem érti magát a darabot, nem ismeri a nőket,
ahogyan ez a feleségével
való beszélgetéseiből kitűnik (és nem is
fogja megismerni; Dorothy – Balázsovits Edit)
– de Myrtle-t igen. Apáskodna
is fölötte – de művészetén nem tud. A
rendező biztos benne, hogy bármennyire is
részegen érkezett Myrtle, el fogja játszani a
szerepet, részegségében megalázottan is.
„A
hisztéria magasiskoláját
produkálja az Eszenyi Enikő által játszott Myrtle
Gordon vezető színésznő, abszolút
sztár, mindenkit totálisan kiborít, magát
is beleértve” – írja az
előadásról
Bóta Gábor. Lehet így is átélni,
és/vagy lehet inkább kíváncsian –
bár kétségtelen,
hogy Eszenyi maga „vallja be” magáról a
szerepében „hisztis” voltát. De azt,
hogy hogyan lesz egy nem túl izgalmas, sőt szinte közhely
szerű szerepből egy
másféle, „magasabb”, a szeretetet, a
játékosságot, a kreativitást
sugárzó
ábrázolás, percek alatt kijózanodva (a
darabban) – azt nem tudjuk megfogni,
mert az „szemmel sohasem látható”.
Számos
szereplő támasztja alá Myrtle
igazságát. Nagymértékben partnere a
darabban Maurice, de fontos Gus alakítása
is a gyerekeivel (Orosz Ákos), ez
utóbbi is fontos, hiszen nemcsak Virginiának, hanem
Myrtle-nek sem születtek
gyerekei, számára végül csak a
színház, a színpad létezik. Nem kell azt
hinnünk
egyetlen pillanatra sem, hogy ez a jó, ez a követendő, csak
azt, hogy van ilyen
is. Az sem biztos, hogy csak így, a magánélet
hiányában vagy felbomló magánélettel
lehet valaki igazi művész (ki tudja), az azonban bizonyos, hogy
Eszenyi ezt állítja
elénk vibrálóan, színesen és
átélten.
Ezt
segítik a zenészek is: Fábry
Bálint, Kókai István, Losonci Luca és Mester Dávid, zene: Presser
Gábor.
Kisebb
, bár fontos és több szerepekben
láthatjuk még Király Dánielt,
Hullan
Zsuzsát, Gados Bélát, Márkus Lucát
(e.h.), Rábaközi Gergőt (eh.), Stohl Lucát,
Viszt Attilát (és sokan másokat is megnevezett
szerep nélkül).
Díszlet:
Hans Hoffer, a színházbeli
színpadot egy külön mozgatható szerkezet
elöl-hátul nyitott óriási
„kalitka” biztosítja, de számos más
berendezés,
kanapé, asztalok (lokálban) stb. segíti az
előadást, beleértve a Vígszínház
óriási bordó függönyeinek
leszerelését is a szünetben. Kifejezőek,
színesek a
jelmezek, a folytonos kavarodást,
„nyüzsgést”, váltásokat
jól segítik, Pusztai Judit
munkája.
Dramaturg:
Vörös Róbert.
Az
előadás érdekessége még a
vetített képek sora is, operatőrök: Táborosi
András és Rónai Domonkos.
Kétségtelenül
különös hangulatú
előadás.
Magyarországi
bemutató: 2019. március 2.
Megtekintett
előadás: 2019. március 29.
Budapest,
2019. március 30.
Györgypál Katalin
