Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

NAPLEMENTE ELŐTT

József Attila Színház

Gerhart Hauptmann (1862–1946) német drámaíró kései műveként tartjuk számon ezt a drámát. Keletkezési ideje 1932, és egy korai drámájának, a Napfölkelte előttnek (1889) az ikerdarabja. A Vígszínház még ebben az évben műsorra tűzte, Csortos Gyula egyik nagy sikereként tartották számon Clausen tanácsos alakítását. Ugyancsak emlékezeteset nyújtott e szerepben Somlay Artúr és Ajtai Andor is. A mostani előadás szórólapján „Jutalomjáték” megjelölés áll a cím alatt. Információ híján csak sejthetjük, hogy talán Újréti László jutalomjátékáról van szó, aki már bő tíz éve a színház örökös tagja. A darabot Görgey Gábor fordításában játsszák.

Hauptmann drámája a mű megírásának idején játszódik, vagy az 1920-as évek végén, az évtized fordulóján. Clausen tanácsos (Újréti László) és négy gyermeke jómódban élnek, életviszonyaikon nem látszanak a németek számára vesztes I. világháború utáni problémák, sem a gazdasági válság hatásai. Mindannyian a sikeres üzleti vállalkozás kényelmét élvezik, amit az apa teremtett meg korábban. Mathias Clausen régi vágású úriember, aki tiszteletnek örvend kisvárosi lakóhelyén, és – első pillantásra úgy tűnik – imádja két fia és két lánya is. Feleségét a közelmúltban veszítette el, és nehezen jutott túl az asszony fölötti gyászon. Az eredetileg öt felvonásos dráma akkor kezdődik, amikor a tanácsos már egy éve gyengéd érzelmeket táplál a fiatal óvónő, Inken Peters (Kovalik Ágnes) iránt, és készül a lányt elfogadtatni gyerekeivel. Kölcsönös értetlenség alakul ki a hetvenéves apa-nagyapa és nemcsak a négy gyerek, hanem a meny és a vő között elsősorban. Clausen veje, Erich Klamroth (Zöld Csaba) áll a családi vállalkozás élén, valamiféle gazdasági vezetőként. Ő a legellenszenvesebb családtag, udvariatlan, kötekedik mindenkivel, és ő lesz az, aki apósa ellen gyámsági eljárást kezdeményez. Clausen menye, Paula Rübsamen (Szabó Gabi) az áskálódók élén áll, ő küldözgeti a névtelen leveleket Petersnének (Molnár Zsuzsanna), tele rágalmakkal, fenyegetőzésekkel.

A szülő-gyermek közti konfliktus klasszikus története Shakespeare Lear királya. Lear két gonosz és önző lánya földönfutóvá teszi az apát és királyt, a mellőzött jó lány pedig meghal. Hauptmann a Lear király-történet egy polgári konfliktusát viszi színre, ahol a család nem hajlandó a vagyonból átengedni semmit apjuk fiatal szerelmének, holott a lány nem a pénzéért szereti Clausent, és mellette áll, ápolja, vigaszt nyújt neki. Egy nem életszerű, halálon túlmutató hűséget kívánnak a felnőtt gyerekek a meghalt anyjuk iránt, ezzel burkolják be saját önző lényüket, közben csak az öreg halálát várják, hogy az örökség hiánytalanul az övék legyen. Kicsit árnyaltabb a helyzet a nem házas gyerekekkel. Bettina (Fehér Anna) nem ment férjhez, viszont betegesen csüng apján, hogy már-már terhére van. Hisztériás sírás, pszichés betegségek jönnek ki rajta az ügy kapcsán, Egmont (Előd Álmos), a legfiatalabb gyermek, aki a hobbyjainak él, és Inkével is barátságot tart, nem áll be a hiénák közé, nem írja alá a gyámság alá helyezési papírt.

A válaszút előtt álló tanácsos a ketrecbe zárt vadállat őrjöngésével fogadja családja önzését és akarata érvényesítésének korlátozását. A szellemileg és fizikailag friss öregember beleroppan a hálátlan utódok hajszájába, a kényszerzubbony elől megszökik, és abba az idilli gazdaságba menekül, ahol Inkent valamikor megismerte. Szökése Tolsztoj meneküléséhez hasonlatos. Az utolsó pillanatban még megszökhetnének Inkennel a svájci házukba, de a szerző ezt az egérutat már elzárja, mert tragikus véggel akarja befejezni művét. Clausen az utolsó pillanatban halálos mérget tölt magának, mert már képtelen a kiállt megpróbáltatások után talpra állni. Hiába áll mellette most is a lány, akiben nem csalódott, a világnak és családjának aljassága öli meg tulajdonképpen, és nem a halálos szer. Az örökség döntő részét Inken fogja örökölni, az őt üldöző gyermekei megszeppenve veszik tudomásul apjuk halálát, ez váratlanul érte őket.

Verebes István rendezése két részben játszatja Hauptmann drámáját, és a terjedelmet csökkentő húzásokon kívül nem változtat meg semmit benne. Mira János díszlete egyszerű és praktikus. Sosem használja a teljes színpadot, a családi összejövetelek egy üvegkalitka-szerű elkülönített részben zajlanak a hosszú asztal mellett, míg a többi jelenet egy záró fal előtt, a színpad elején. Az ebédlő falán lógó „híres” festmény Clausen feleségéről elég vázlatosra sikerült, egy jellegtelen nő alakja néz le a falról. Nem tudni, szándékosan tették-e jelentéktelenné a meghalt anya portréját. Tordai Hajnal jelmezei mai ruhákba öltözteti a szereplőket, decens, visszafogott ruhákat látunk.

Újréti László testhez álló szerepben remek Clausen tanácsos, örülünk, hogy megtalálta a szerep, a színész élt a jól játszható, látványos szerep lehetőségeivel. Zöld Csaba vőként kellően ellenszenves, utálatos alak, flegma, igazi negatív figurát húzott magára. Fehér Anna is kiválóan érzékeltette beteges rajongását apja iránt, elhagyták az eredetileg torz testalkatának megjelenítését. Szabó Gabi felhívta magára a figyelmet pikírt megjegyzéseivel, nagyképű kiszólásaival. Ömböli Pál, a professzor-fiú muszájból játszott visszafogottan, Kovalik Ágnes jól alakította Inkent, mintha túlzottan puritán voltát hangsúlyozta volna.

További szereplők: Előd Álmos (Egmont), Fekete Réka Thália (Ottilia), Fila Balázs (Hanefeldt), Chajnóczki Balázs (doktor), Blazsovszkí Ákos (Wuttke), Molnár Zsuzsanna (Petersné), Botár Endre (kertész), Zubor Ágnes (Geigerné), Láng József (polgármester). Rendezőasszisztens: Németh Dóra.

Bemutató: 2019. január 26.

Megtekintett előadás: 2019. február 17.

Budapest, 2019. február 20.

Földesdy Gabriella
♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©