Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JOHN GABRIEL BORKMAN

Pesti Színház

Ibsen kevés szereplőt mozgat drámáiban, ez alól talán csak a Peer Gynt kivétel. Szereplői múltjában mindig van valami titok, bűn, vagy olyan vésszel teli esemény, ami egykor feledésbe merült, de évek múlva – és épp a dráma játszási idejében – napvilágra kerül, és elsöpri a bűnt elkövető egyént, vagy legalább is szembesíti önmagával, s ez mindig rosszul végződik.

Az 1896-ban keletkezett John Gabriel Borkmant először Jászai Mari fordította magyarra, és ő játszotta benne Ella szerepét a Nemzeti Színházban (bemutató: 1898. december 9-én). A mostani Pesti színházi előadás szövegét Kúnos László fordította.

A Pesti Színház amúgy is szerény méretű színpadát egy tarka-mintás tapétával tovább kicsinyíti Valló Péter rendezése. A sivár szobabelső mindössze egy kanapéval és egy székkel van berendezve, alkalom szerint betolnak egy közepes fekete zongorát, majd megjelenik egy Heating kályha. Az utolsó jelenetre leomlik a tapéta, mögötte feltűnik a pad, ami a címszereplő számára jelenti majd a véget (díszlet: Horváth Jenny). A „minimál díszlet” éppúgy a rendező által sugallt mondanivalót közvetíti, mint a beszélő jelmezek (tervezője: Benedek Mari), Saint Saens Haláltánc c. zeneművének démoni kísérőzenéje, és a szereplők közt kialakított viszonyokat jól kifejező hanghordozás is. Egy lepusztult érzelmi világot látunk, amely csak a látszatokra ad, a hírnév, illetve annak visszaszerzése fontosabb a szeretet, megértés, elfogadás érzéseinél.

Borkman története különös és egyedi, ahogy a többi Ibsen-dráma is, ám valahogy mégsem érezzük mesterkéltnek, sem avíttnak. A bankár évekkel ezelőtt a befektetők vagyonával hazardírozott, jóhiszeműen kölcsönvette pénzüket, hogy majd nagyobb hozamot tudjon elérni számukra. Mielőtt ez a haszon realizálódott volna, ügyvédje feljelentette. Hinkel ügyvéd bosszúból cselekedett, mert közös szerelmük – Ella – kikosarazta az ügyvédet, annak ellenére, hogy Borkman – Ella szerelme – nem őt, hanem testvérét, Gunhildot vette feleségül. Borkman börtönbe került, felesége emiatt meggyűlölte, hisz tönkretette a család hírnevét, fiát pedig a nagynéni, Ella vette magához. Ahogy Ella vette meg Borkmanék házát is, azért, hogy ne idegenek foglalják el az ingatlant. Ella pénzét nem érintette a csőd, míg a többi pénzbetétes ügyfél elvesztette vagyonát. Borkmant évek múlva kiengedték a börtönből, azóta saját házának emeleti lakrészében vegetál, földszinten élő felesége még csak nem is szól hozzá. Fia, Erhart, visszatért a szülői házba, de a viszony anya és fia között nem ideális. Gunhild azt szeretné, ha Erhart szerezné vissza a család jó hírnevét, a fiú viszont menekül ebből a nyomasztó környezetből, a nála idősebb Fanny Wiltonnal folytat viszonyt titokban. Megérkezik Ella is a házba, ő békülni szeretne, valamint Erhart társaságát is igényelné, mivel kevés ideje van hátra, súlyos beteg. Ibsen még egy szálat mozgat drámájában, Vilhelm Foldallal egy párhuzamos sorsot mutat be. A nyugdíjas tisztviselő egy szerényebb, de emberségesebb világot teremtett maga körül, amelyet Borkman nem tud értékelni, lenézi, sőt elutasítja Foldal barátságát.

A cselekmény csak látszólag bonyolult, valójában hamar megoldódik minden. Erhart Fannyval együtt hagyja el a házat, velük megy Frida Foldal is, Borkmannak már nem sikerül visszatérni a bankszakmába, hogy régi kudarcát kijavítsa, a házuk előtti padon éri a „jeges érchalál”. Ella és Gunhild kibékülnek. Valló Péter rendezése mindebben az emberi folyamatot kíséri végig, magas hőfokon, hatalmas szenvedéllyel éli meg minden szereplő a maga boldogságát éppúgy, mint csalódását. Eufórikus kitörést látunk Borkman újrakezdési tervében, kíméletlen nyilatkozataiban, éppígy döbbenten állunk Gunhild gyűlöleténél, Erhart lázadásánál, Wilton asszony kissé gúnyos búcsúzását hallva, ahogy Foldal örömkitörése is szenvedélyesebb a szokásosnál, még azt is pozitívan könyveli el, hogy hajszál híján elgázolta az autó, amelyikben lánya is ült. Egyedül Ella beszél visszafogottan, ő képes szeretetből lemondani mindkét szeretett férfiról, valamint megbocsátani is hajlandó mindenkinek.

Ezzel a lélektanilag logikusan felépített folyamattal lesz élő, mai előadás Ibsen több mint százhúsz évvel ezelőtt megírt színdarabja. Mindehhez a színészek remekül asszisztálnak. A címszerepet játszó Hegedűs D. Géza megadja a szerep karakterét mind külsejével, öltözékével, mind hanghordozásával. Mellette az Ellát játszó Börcsök Enikő lágy, megbocsátó, megengedő játékával ellenpontot képez mind Borkman, mind a feleséget játszó Hegyi Barbara között, aki egy embertelen, kőszívű figurát hoz színre. Gyűlölete mindent felülmúl. Vecsei H. Miklós játssza Erhart Borkmant, minden mozdulatára oda kell figyelni, még a testtartása is játszik, amikor bejelenti, hogy a saját életét akarja élni, nem a szülei által elképzeltet. Balázsovits Edit tündököl ocelot (?) bundában és estélyi ruhában, hogy legyőzött mindenkit, Erhart az övé lett. Lukács Sándor már-már komikus Foldal, amikor ujjong lánya sikerén. Márkus Luca (e.h.) Fridát, Tar Renáta a szobalányt alakítja, utóbbi szokatlanul lázadó, és cselédségét megkérdőjelező módon játszik.

Végig figyelni kellett, egy pillanatra sem engedhettünk föl, mert minden szó, mozdulat fontos volt. Ez a rendező, Valló Péter érdeme. A dramaturg Morcsányi Géza és Balassa Eszter, a rendező munkatársa Fenyvesi Lili volt.

Bemutató előadás: 2018. december 14.

Megtekintett előadás: 2019. január 13.

Budapest, 2019. január 15.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©