Ibsen darabját
először 1898-ban fordította magyarra Jászai Mari, de
a
mostani előadás már Kúnos
László
fordításával született meg.
John Gabriel Borkman (Hegedűs
D. Géza) valamikor bankigazgató
volt, de valamilyen, most már ködösnek mondható
elképzeléstől vezérelve
elsikkasztotta azoknak a pénzét, akik a bankra
bízták a megőrzését. Saját
elmondása szerint ő jót akart, volt egy terve, és
ha az megvalósul, mindenki
jól jár. De a siker előtt néhány nappal
lebukott. Szerinte egyik barátja, az
ügyvédje jelentette fel egy régi, a barát
számára sikertelen megállapodás
miatt. Borkman az érvényesülés
érdekében, valamikor régen lemondott a
szerelméről a barát javára, hogy az őt a
karrierjében támogassa. Borkman
karrierje felfelé ívelt, de a barát nem nyerte el
az imádott hölgy kezét.
Borkman 5 évet
ült
börtönben, és már több éve a
házukban, egy szobában van önkéntes
száműzetésben.
Semmi sem tántoríthatja el attól a hitétől,
hogy egyszer majd a bankból érte
jönnek, mert az ő szakértelmére van
szükségük. Legyőzhetetlennek érzi magát,
bízik saját magában, és
céljairól bizton hirdeti, hogy meg fognak
valósulni.
Szilárd határozottságában mégis van
egy pici bizonytalanságot mutató pont.
Régi, igazi szerelmének a pénzét nem
használta fel annak idején a „biztosan
remek cél” érdekében, amiben még ma
is bízik. Csak Ella (Börcsök Enikő)
pénze maradt meg, mindenki másé elveszett.
A darab egyetlen
éjszaka alatt játszódik, amit
különlegessé, sok-sok év
távolmaradás után, Ella
megjelenése tesz. Borkman felesége, Gunhild (Hegyi
Barbara) és Ella ikertestvérek. Amikor Borkman
lemondott
Elláról, akkor vette el Gunhildet. Ez nem volt, és
nem is lehetett szerelmi
házasság egyikük részéről sem. Gunhild
rendíthetetlenül gyűlöli a férjét,
amiért börtönben volt. Ezt többször is
elmondja. Nem hivatkozik arra, hogy a
tette megbocsáthatatlan, csak a börtönben
töltött idő az, ami a jó hírüknek
ártott. Őt a jó hír elvesztése
bántja, az, hogy kikerültek a társasági
életből,
pénz nélkül maradtak. A ház, ahol most
laknak, valamikor az övék volt, de
amikor az árverezés volt, Ella vette meg, hogy
segítsen, és ezek után hosszú
évekig nem látogatta meg őket. Ella már nagyon
beteg, utolsó napjait, heteit
éli, és most eljött a házba, hogy
tisztázza élete legfontosabb
történését, azt,
hogy miért hagyta őt el Borkman. Most
tudott meg mindent a két férfi között
kötött megállapodásról, és ez,
joggal,
nagyon felháborította. Egy életen át
szenvedő ember szörnyű bánatával és
kétségbeesésével támad Borkmanra,
aki a karrierje érdekében elrontotta
mindenkinek az életét, Elláét,
Gunhildét, a magáét és fiukét,
Erhartét (Vecsei H. Miklós) is.
Ella annak idején,
Borkman lebukásakor magához vette fiukat, akit nagy
szeretettel nevelgetett,
amíg anyja vissza nem vette tőle. Gunhild vágya az, hogy
a fiuknak egyetlen
célja legyen az életben: nevük
dicsőségének, megbecsülésének
visszaállítása.
Gunhild ezt olyan határozottan és
megmásíthatatlanul hangoztatja, mintha már
meg is történt volna. Még csak a kételyt sem
engedi senkiben sem felébredni.
Elképzelhetetlennek tartja, hogy fiának más
célja is lehet az életben. Erhart
azonban szerelmes, és most rögtön, még ezen az
éjszakán elutazik, végleg a
szerető asszonnyal (Balázsovits Edit),
nem érdekli a nevük tisztaságának
visszaszerzése.
Számomra
két dologról
szól a darab. Az egyik a döntések
bizonytalansága és a lehetséges
alternatívák
alapos vizsgálata, összevetése, a
várható következmények
valószínűségének
megítélése. Ritkán fordul elő. hogy olyan
esetben kell dönteni, amelynek
szereplője egyedül a döntéshozó. Legtöbb
esetben döntéseink érintik társainkat,
családtagjainkat, munkatársainkat, barátokat.
Ilyenkor nagyon körültekintőnek
kell lenni, mert a következmények őket is érintik
majd. Egy olyan döntés
szabhatja meg az életüket, amit nem ők hoztak, rosszabb
esetben semmit sem
tudtak a döntésről. Borkman Ella számára
elképzelhetetlen, lehetetlen döntést
hozott. Feláldozta őt, eladta saját karrierje
érdekében. Az alternatívák között
lehet, hogy eleve van sorrend. Az ő esetükben volt. Szerelmesek
voltak, Ella
bízott ebben a szerelemben, de Borkman egyedül
döntött, figyelmen kívül hagyva
Ella bizalmát, szerelmét. Úgy döntött
Elláról, hogy őt nem kérdezte meg, sőt
nem is értesítette, később sem. Kegyetlen
döntés volt saját érdekeiért.
Ella még most is
szereti, elkíséri Borkmant, és csak ő
kíséri el arra az útra, ami az élet
végéhez vezet, az utolsó stációhoz.
A színpadon Hegedűs D. játéka lehetőséget
ad arra, hogy a darab végét úgy
értelmezhessük, hogy Borkman Ella hatására,
visszaemlékezve fiatalkorukra, őszinte, szép
szerelmükre, rádöbbenve a mostani
helyzetére megtörik, ezért fogadja el Ella
kíséretét.
A másik
probléma, amin
érdemes elgondolkozni, hogy milyen világ az, amit
teremtünk magunknak. Borkman
töretlenül hisz abban, hogy ő a bankszakma jelentős
figurája, hisz abban, hogy
ha lett volna lehetősége a pénzt visszatenni a megfelelő
helyre, akkor
dicsőséget tudott volna szerezni magának. Úgy
véli, a cél a lényeg, és az
odavezető út (mások pénzének
hozzájárulás nélküli
felhasználása) morális
megítélése
a bekövetkező bukástól vagy sikertől függ.
Ehhez a hithez való görcsös
ragaszkodása meggátolja, hogy észrevegye a
való világ ésszerű moralitását. Ez a
saját magának kialakított irracionális
szemléletmód meggátolja, hogy jelen
legyen a valóságos életben, például
megismerje fiát, a problémáit, a céljait,
az életét. Feleségéről, Gunhildról
szinte szó szerint ugyanez mondható el. Az ő
világát a fiának szánt szerep uralja. Ő
úgy véli, hogy visszakaphatja a
társadalmi megbecsülését, ha fia arra
szánja az életét, hogy visszaszerezze a
nevük rangját. Úgy gondolja, hogy az anyja
társadalmi elismerésének
visszaszerzése elég és érdemleges feladat
egy fiatal embernek. Nem érdekli a
fia élete, számára legfontosabb a régi rang
szerint élni megint. Mind a ketten,
egymás nélkül a saját álmaikat
kergetik, és ennek csak a végleges bukás lehet a
következménye.
Ibsen száz
évvel
ezelőtt felvetette azokat a mély emberi
problémákat, amelyek abból adódnak,
hogy magányosan, magunkat másoktól távol
tartva, saját értékrendünk szerint
akarunk élni. Ibsen története nagyon
speciális, rendkívüli, de sajnos
megírása óta abba az
irányba fejlődött a társadalom, hogy egyre
többen
vannak, akik mások figyelmen kívül
hagyásával kívánnak élni és
eredményeket,
sikert elérni. A lehetséges kegyetlen
következményekre figyelmeztet Ibsen.
Remek
választás volt a
három főszereplő, Börcsök Enikő, Hegyi Barbara,
Hegedüs D. Géza. Hárman együtt
jól kifejezik a játékukkal az
egymástól való távolságot és
mindenek ellenére a
megszüntethetetlen összetartozást is. Vecsei H.
Miklós játékának stílusa
közelebb hozta a mai világhoz a darabot. A könnyed
elválás a szülőktől és
attól, aki a legjobban szerette és figyelt rá
(Ella), figyelmeztetés a mai középkorú
generációnak. Ma ugyanolyan különbözőek
lehetnek a motivációk szülő és gyermek
között, ha azok nem is álombeliek, mint a darabban.
Jó volt a
díszlet (Horváth Jenny), egyszerű, de
kifejező.
Az első jelenetben a színen egy remek fotelban ült Gunhild,
ezen kívül egy szék
volt még a színen. Bárki jön, éreznie
kell, így az érkező Ellának is, hogy ki
mozgatja az eseményeket (legalább is
látszólag). Megfelelő harmónia jellemezte
(az idősebb korosztály elvárásai szerint) a
szöveget és a játékot Ibsen
stílusával, ezért a dramaturg a felelős, most Morcsányi Géza és
Balassa
Eszter. Rendező: Valló Péter.
Nem vállalkozom
arra,
hogy megpróbáljam szétválasztani
eredmény szempontjából a dramaturgok és
rendező hatását. A lényeg, hogy
összességében nagyon jó volt az
előadás.
Bemutató: 2018.
december 14.
2018. december 26.
Tóth
Attiláné
♣
♣
♣