Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

JOHN GABRIEL BORKMAN

Pesti Színház                  

Ibsen darabját először 1898-ban fordította magyarra Jászai Mari, de a mostani előadás már Kúnos László fordításával született meg.

John Gabriel Borkman (Hegedűs D. Géza) valamikor bankigazgató volt, de valamilyen, most már ködösnek mondható elképzeléstől vezérelve elsikkasztotta azoknak a pénzét, akik a bankra bízták a megőrzését. Saját elmondása szerint ő jót akart, volt egy terve, és ha az megvalósul, mindenki jól jár. De a siker előtt néhány nappal lebukott. Szerinte egyik barátja, az ügyvédje jelentette fel egy régi, a barát számára sikertelen megállapodás miatt. Borkman az érvényesülés érdekében, valamikor régen lemondott a szerelméről a barát javára, hogy az őt a karrierjében támogassa. Borkman karrierje felfelé ívelt, de a barát nem nyerte el az imádott hölgy kezét.

Borkman 5 évet ült börtönben, és már több éve a házukban, egy szobában van önkéntes száműzetésben. Semmi sem tántoríthatja el attól a hitétől, hogy egyszer majd a bankból érte jönnek, mert az ő szakértelmére van szükségük. Legyőzhetetlennek érzi magát, bízik saját magában, és céljairól bizton hirdeti, hogy meg fognak valósulni. Szilárd határozottságában mégis van egy pici bizonytalanságot mutató pont. Régi, igazi szerelmének a pénzét nem használta fel annak idején a „biztosan remek cél” érdekében, amiben még ma is bízik. Csak Ella (Börcsök Enikő) pénze maradt meg, mindenki másé elveszett.

A darab egyetlen éjszaka alatt játszódik, amit különlegessé, sok-sok év távolmaradás után, Ella megjelenése tesz. Borkman felesége, Gunhild (Hegyi Barbara) és Ella ikertestvérek. Amikor Borkman lemondott Elláról, akkor vette el Gunhildet. Ez nem volt, és nem is lehetett szerelmi házasság egyikük részéről sem. Gunhild rendíthetetlenül gyűlöli a férjét, amiért börtönben volt. Ezt többször is elmondja. Nem hivatkozik arra, hogy a tette megbocsáthatatlan, csak a börtönben töltött idő az, ami a jó hírüknek ártott. Őt a jó hír elvesztése bántja, az, hogy kikerültek a társasági életből, pénz nélkül maradtak. A ház, ahol most laknak, valamikor az övék volt, de amikor az árverezés volt, Ella vette meg, hogy segítsen, és ezek után hosszú évekig nem látogatta meg őket. Ella már nagyon beteg, utolsó napjait, heteit éli, és most eljött a házba, hogy tisztázza élete legfontosabb történését, azt, hogy miért hagyta őt el Borkman.  Most tudott meg mindent a két férfi között kötött megállapodásról, és ez, joggal, nagyon felháborította. Egy életen át szenvedő ember szörnyű bánatával és kétségbeesésével támad Borkmanra, aki a karrierje érdekében elrontotta mindenkinek az életét, Elláét, Gunhildét, a magáét és fiukét, Erhartét (Vecsei H. Miklós) is.

Ella annak idején, Borkman lebukásakor magához vette fiukat, akit nagy szeretettel nevelgetett, amíg anyja vissza nem vette tőle. Gunhild vágya az, hogy a fiuknak egyetlen célja legyen az életben: nevük dicsőségének, megbecsülésének visszaállítása. Gunhild ezt olyan határozottan és megmásíthatatlanul hangoztatja, mintha már meg is történt volna. Még csak a kételyt sem engedi senkiben sem felébredni. Elképzelhetetlennek tartja, hogy fiának más célja is lehet az életben. Erhart azonban szerelmes, és most rögtön, még ezen az éjszakán elutazik, végleg a szerető asszonnyal (Balázsovits Edit), nem érdekli a nevük tisztaságának visszaszerzése.

Számomra két dologról szól a darab. Az egyik a döntések bizonytalansága és a lehetséges alternatívák alapos vizsgálata, összevetése, a várható következmények valószínűségének megítélése. Ritkán fordul elő. hogy olyan esetben kell dönteni, amelynek szereplője egyedül a döntéshozó. Legtöbb esetben döntéseink érintik társainkat, családtagjainkat, munkatársainkat, barátokat. Ilyenkor nagyon körültekintőnek kell lenni, mert a következmények őket is érintik majd. Egy olyan döntés szabhatja meg az életüket, amit nem ők hoztak, rosszabb esetben semmit sem tudtak a döntésről. Borkman Ella számára elképzelhetetlen, lehetetlen döntést hozott. Feláldozta őt, eladta saját karrierje érdekében. Az alternatívák között lehet, hogy eleve van sorrend. Az ő esetükben volt. Szerelmesek voltak, Ella bízott ebben a szerelemben, de Borkman egyedül döntött, figyelmen kívül hagyva Ella bizalmát, szerelmét. Úgy döntött Elláról, hogy őt nem kérdezte meg, sőt nem is értesítette, később sem. Kegyetlen döntés volt saját érdekeiért.

Ella még most is szereti, elkíséri Borkmant, és csak ő kíséri el arra az útra, ami az élet végéhez vezet, az utolsó stációhoz. A színpadon Hegedűs D. játéka lehetőséget ad arra, hogy a darab végét úgy értelmezhessük, hogy Borkman Ella hatására, visszaemlékezve fiatalkorukra, őszinte, szép szerelmükre, rádöbbenve a mostani helyzetére megtörik, ezért fogadja el Ella kíséretét.

A másik probléma, amin érdemes elgondolkozni, hogy milyen világ az, amit teremtünk magunknak. Borkman töretlenül hisz abban, hogy ő a bankszakma jelentős figurája, hisz abban, hogy ha lett volna lehetősége a pénzt visszatenni a megfelelő helyre, akkor dicsőséget tudott volna szerezni magának. Úgy véli, a cél a lényeg, és az odavezető út (mások pénzének hozzájárulás nélküli felhasználása) morális megítélése a bekövetkező bukástól vagy sikertől függ. Ehhez a hithez való görcsös ragaszkodása meggátolja, hogy észrevegye a való világ ésszerű moralitását. Ez a saját magának kialakított irracionális szemléletmód meggátolja, hogy jelen legyen a valóságos életben, például megismerje fiát, a problémáit, a céljait, az életét. Feleségéről, Gunhildról szinte szó szerint ugyanez mondható el. Az ő világát a fiának szánt szerep uralja. Ő úgy véli, hogy visszakaphatja a társadalmi megbecsülését, ha fia arra szánja az életét, hogy visszaszerezze a nevük rangját. Úgy gondolja, hogy az anyja társadalmi elismerésének visszaszerzése elég és érdemleges feladat egy fiatal embernek. Nem érdekli a fia élete, számára legfontosabb a régi rang szerint élni megint. Mind a ketten, egymás nélkül a saját álmaikat kergetik, és ennek csak a végleges bukás lehet a következménye.

Ibsen száz évvel ezelőtt felvetette azokat a mély emberi problémákat, amelyek abból adódnak, hogy magányosan, magunkat másoktól távol tartva, saját értékrendünk szerint akarunk élni. Ibsen története nagyon speciális, rendkívüli, de sajnos megírása óta abba az irányba fejlődött a társadalom, hogy egyre többen vannak, akik mások figyelmen kívül hagyásával kívánnak élni és eredményeket, sikert elérni. A lehetséges kegyetlen következményekre figyelmeztet Ibsen.

Remek választás volt a három főszereplő, Börcsök Enikő, Hegyi Barbara, Hegedüs D. Géza. Hárman együtt jól kifejezik a játékukkal az egymástól való távolságot és mindenek ellenére a megszüntethetetlen összetartozást is. Vecsei H. Miklós játékának stílusa közelebb hozta a mai világhoz a darabot. A könnyed elválás a szülőktől és attól, aki a legjobban szerette és figyelt rá (Ella), figyelmeztetés a mai középkorú generációnak. Ma ugyanolyan különbözőek lehetnek a motivációk szülő és gyermek között, ha azok nem is álombeliek, mint a darabban.

Jó volt a díszlet (Horváth Jenny), egyszerű, de kifejező. Az első jelenetben a színen egy remek fotelban ült Gunhild, ezen kívül egy szék volt még a színen. Bárki jön, éreznie kell, így az érkező Ellának is, hogy ki mozgatja az eseményeket (legalább is látszólag). Megfelelő harmónia jellemezte (az idősebb korosztály elvárásai szerint) a szöveget és a játékot Ibsen stílusával, ezért a dramaturg a felelős, most Morcsányi Géza és Balassa Eszter. Rendező: Valló Péter.

Nem vállalkozom arra, hogy megpróbáljam szétválasztani eredmény szempontjából a dramaturgok és rendező hatását. A lényeg, hogy összességében nagyon jó volt az előadás.

Bemutató: 2018. december 14.

2018. december 26.

 

Tóth Attiláné

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©