„A
Chaplin család Magyarországon
elsőként Eszenyi Enikőnek engedélyezte
a mű színpadra állítását”
– írja a Vígszínház
szórólapja. A színpadi változatot
hárman írták: Vecsei H.
Miklós, Vörös
Róbert és Eszenyi Enikő,
utóbbi
rendezőként is jegyzi az előadást, Vörös
Róbert pedig dramaturgi minőségben.
Chaplin
1940-ben forgatta A diktátor (The Great Dictator)
c.
filmjét, amelyet ő írt és rendezett, és
bár keveset tudott az akkori
diktátorként működő Hitlerről (a filmben Hynkel a
neve, az ország-nevek és
Mussolini is álnéven szerepelnek) , nagy erővel
parodizálta, és humanista filmet
készített a történetből. Filmje egy
vízió, egy pozitív megoldása a kialakult
háborús helyzetnek és a német
nácizmusnak, amely pozitív megoldás a
valóságban
nem teljesült, a film mégis óriási
bravúrt hajtott végre több szempontból is. A
mélységes humanista elkötelezettség mellett
Chaplinnek ennél a filmnél kellett
belátnia, hogy némafilmet már nem csinálhat
többé, a technika túllépte régen
ezt a műfajt. A Modern időkben ezt
utoljára (1936) még megtehette, itt már nem. A
filmmel Chaplin
népszerűségét is kockáztatta, mert
politikai állást foglalt a náci
ideológiával
szemben. Az akkor már világhíres
színész egy mindenki által ismert ellenszenves
figurát játszik benne, valamint egy zsidó
borbélyt, akit üldöznek. Hitler, aki
nagy mozirajongó volt, állítólag ezt a
filmet háromszor nézte meg. Chaplin
később úgy nyilatkozott, hogy ha tudott volna a
koncentrációs táborokról, nem készíti el a
filmet. Ennyit az előzményekről.
A
Vígszínház előadása
alapjában hű marad az elhíresült filmhez.
Mindjárt az elején egy betétszámmal
indítja a cselekményt: a borbély
megborotválja kliensét Brahms V. magyar
táncának zenéjére, a mozdulatok a
zenére vannak koreografálva, másodpercre
kidolgozva minden részlet. Majd bejátszanak a
Borbély I. világháborús
szerepléséből egy keveset, például, hogy
repülősként megmentette egy bajtársa,
Schultz életét. A további jelenetek
felváltva követik egymást, egyszer a Hynkel
hatalommániáját követve, másszor a
Borbélynak mint üldözött kisembernek
gettóbeli sorsát mutatva meg. A történet
Hynkelnek és a Borbélynak kísérteties
hasonlóságára épül, illetve a
Borbély által megmentett Schultz gettóba
menekülését, Hanna és a Borbély
szerelmét viszi végig, egészen a híres
szónoklatig, amely egy békeszózat.
A
színház
természetesen nem ugyanaz, mint a film, és már
eltelt közel 80 év, mit lehetett
kezdeni egy diktátor-történettel, hogy maradjon is a
„chaplini” alapötlet,
benne a rászabott figurával, és új is
legyen, hozzánk szóljon. Mindenekelőtt
kellett egy színész, aki vállán viszi el az
egész cselekményt. Akrobatikus
elemekkel tűzdelték meg a jeleneteket, amelyek ifj.
Vidnyánszky Attila cirkuszi mutatványaira
épülnek, izgalmassá
teszik az amúgy képtelen gettóbeli
történetet. Még a pudingevés jelenete is
remekül megvalósul a színpadon, holott az
érmékkel való játszadozás,
lenyelés,
visszaböfögés inkább filmben lenne
bevált trükkel könnyedén megoldható.
Eszenyi
Enikő
rendezőnek jól jön egy ilyen fiatal színész,
akinek bűvészi-akrobata
képességeire maximálisan számíthat,
repertoárt lehet rá építeni. Minden
mást
hozzá kell ragasztani, illeszteni, biztos sikert és telt
házakat hoz. Van-e
aktuális mondanivalója, vagy csak
„régiség értéke”? Talán
van némi áthallás. Ma
is vannak diktátorok, nem annyira durvák, mint a
régiek, különben meg
kijátszhatók, leszerelhetőek, semlegesíthetők. Nem
veszélyes elemei mai
létezésünknek.
Ifj.
Vidnyánszky
Attila, bár jelmeze, mozgása, bekent arca, tekintete
kísértetiesen felidézi a
filmbeli Chaplint, mégis önmaga marad, ebből is
látszik, hogy tehetséges.
Teljesítménye nemcsak fizikai jellegű
ügyességi produkció, hanem felépített
karakter. Wunderlich József (Schultz)
méltó társa és kiegészítője, Szilágyi
Csenge (Hanna) szerelmes lányként igazi édes,
cukorfalat figurát játszik,
egyszerre hajas baba és mély érzésű komoly
nő. Emlékezetes volt Lukács Sándor
(Grűber úr), Király Dániel
(Napaloni), Hajdu Károly (Herr Spejz) fontos
epizódszerepekben. További szereplők voltak: Gados
Béla (Herr Hering), Ember
Márk (Tudósító), Igó
Éva (Grűberné), Zoltán Áron (Kalapos
úr), Hullán
Zsuzsa (Napaloniné), Gyöngyösi
Zoltán
(Kibitzen Pr.), Waskovics Andrea
(Titkosügynöknő), Réti Nóra
(Hilda), Viszt Attila (Szatócs), valamint Erti Zsombor, Reider Péter, Rudolf Szonja,
Márkus Luca, Antóci Dorottya
egyetemi hallgatók.
A
díszlet szolgálta a
színészek játékát, szinte
észrevétlen volt, csak annyi bútorelem,
kellék jelent
meg, amennyire feltétlenül szükség volt
(díszlet: Antal Csaba). A jelmezek
fekete-szürke színben játszanak, mintha a
film szürkés-fekete színeit akarnák
utánozni, a katonai zubbonyok is szürkék, a
polgári ruhák háború előtti divatot
mutatnak (jelmez: Pusztai Judit). Zene: Kovács
Adrián, tánc: Bóbis
László,
mozgás: Horváth Csaba,
világítás: Csontos Balázs,
szcenika: Juhász Zoltán, és
még sokan mások
segítették az előadás
létrejöttét.
Bemutató
előadás: 2018. október 13.
Megtekintett
előadás: 2018. október 26.
Budapest,
2018. október 29.
Földesdy
Gabriella
