Tersánszky
Józsi Jenő
vígjátékát jó szívvel
ültünk be megnézni Csiszár Imre
rendezésében. Két rövid
rész, ebből baj nem lehet. Nincs is, sőt! „Nem akar
többnek látszani, mint ami”
– mondta egy néző a végén. És ez
önmagában nagy erény. A darab maga pedig egyre
szellemesebbé válik a második részben,
olyannyira, hogy észre sem vesszük, az
egyik legérdekesebb kérdést veti fel: mennyi lehet
egy mű, egy alkotás, jelen
esetben egy kép – de milyen kép! –
értéke? Mi határozza meg pénzben kifejezett
árát,
minek alapján ítélik ezt meg? És önmagában véve vajon
mennyi lehet az
értéke?
Meg lehet ezt mondani?
A
történet lehetne szinte
elcsépelten lapos is: két vásárló
– természetesen mindkettő hölgy! – saját
érdeke szerint képes a végsőkig felverni egy
kép árát… Miközben nagyon is sok
minden történik, amitől eleve mozgalmas az előadás.
Futkosásokkal, burleszk
elemekkel. Külön nagy jelenet az előadásban, amikor a
már lefolyt „árverést” pergő,
karikírozott némafilmként ugyanazon szereplők
eljátsszák a galéria-tulajdonos papának
– és hiába tudjuk pontról pontra mindazt,
ami történni fog, nagyon is élvezzük,
amit ismételten, mégis másképpen
látunk. Önmagában emlékezetes!
„Pocsék”
képekkel a falon
egy galériában vagyunk, oldalt lépcső vezet fel a
hátsó szobákba, ahol Arnold (Vass
György), a már csak volt
festőművész „dolgozik” – giccses
képeket „gyárt” megrendelésekre.
Ezeket a
képeket legalább megveszik, hiszen élni is kell
valamiből. A nem túlságosan
művelt tulajdonos (Hautfresser – Lux
Ádám)
lánya, Olga (Nemes Wanda) a valódi
művészetet pártolná, mindent megtenne, hogy
értékesebb képeket árulhassanak,
sőt, ilyen képekből rendezhessenek ott
kiállításokat is. Nehéz elhinni, hogy
vágya teljesül, sőt szerelemre talál a
megismerkedésükkor még nős, már sikeres,
de szegény festővel, Dulder-Tűrő Ákossal (Viczián
Ottó). A festőművész vágya is teljesül:
végre elválik tőle a kihívó, enyhén
szólva kissé rovott múltú, de feltűnően
csinos felesége (Tűrőné, Palyák Lola – Gregor Bernadett), és elveszi – a
férj
nem kevés közreműködésével – a
miniszter-várományos Thorhafái Károly (Szakács Tibor), elhagyva jegyesét, a nem
túl nagy okossággal megáldott Tsitseri-Borcho
Lenkét, a bárókisasszonyt (Orosz Csenge
e.h.).
A
galéria átvesz a festőtől
képeket és szőnyegeket bizományba.
Köztük Lola teljes nagyságú –
aktképét, amit
még mint modellről festett férje, nagyon is
„élethűen”. Olga pedig jó
érzékkel
kiteszi a képet a kirakatba… Nem kell sokat várni,
hogy óriási nézőközönsége
legyen. Köztük van persze Tsitseri-Borcho
bárónő (Timkó Eszter), aki előbb a
téma miatt bevetetné a képet, de Olga
rábeszéli: bosszúból még nagyobb
nézőközönség elé vitetheti, ha megveszi,
hiszen Lola, most már mint kegyelmesasszony (!)
tökéletesen felismerhető a
képen, és micsoda botrány lesz belőle! –
ámde eközben elhívja Lolát is a nagy
eseményre. Mert Olga nemcsak a művészethez ért,
hanem az üzlethez is. A többit
már tudjuk, de fontos szerep jut itt is Arnoldnak: ami addig
talán kissé
„túljátszásnak” tűnt, az most a
helyére kerül, hiszen Arnold vezeti az
„árverést”, ráadásul
úgy, hogy a kép végül irreálisan magas
árért a kegyelmes
asszonyon maradjon. Így a botrány is elmarad, hiszen Lola
nyilvánvalóan elrejti
majd a képet… Az esetnek persze híre megy, most
már grófnő is látogatja a
galériát (Négyessy grófnő – Bordán Irén),
sőt képet rendelne a festőtől, így megnyílik a
pénzkeresés útja is a
festőművész előtt – és a szerelem is
beteljesülhet Olgával. Olga pedig
kiállításokat rendezhet a kissé
bohém Botos igazgató (Csurka
László) és karót nyelt felesége
(Botosné – Brunner Márta), no meg
persze Négyessy
grófnő révén.
Lola
jellemét kiválóan
érzékelhetjük a folyton csak sopánkodó
anyjával szembeni igencsak tiszteletlen
viselkedését
megismerve (Palyákné – Császár
Angela).
További
szereplők teszik még
mozgalmasabbá az előadást:
a
kedélyes Tötyök bácsi,
Hordár – Gyürki István, a
rezzenéstelen
arcú, kimért mozgású Zsorzs,
Torhafái (így Lola) inasa – Incze
Máté, Hordárok – Darányi
Ádám, Bojtár Balázs,
Járókelő – aki egyben a zenei szerkesztő és
a rendező
munkatársa is: Ullmann Krisztina.
Látvány:
Szlávik István. A festő lakása
további
érdekességeket mutat a hátsó
lépcsővel, elöl a nappali bútorzatával. A
jelmezek
kifejezőek, sokszínűek, a nőké jellemükhöz
és korukhoz illően elegánsak, nem
beszélve a kalapokról!
Koreográfus:
Kinczel József, aki a mozgásokban
kiválóan mutatja meg a 20-as, 30-as évek
világát.
Dramaturg: Bártfay Rita.
Lehet, hogy
„nem akar
többnek látszani” az előadás – de
jottányival sem kevesebbnek. Átgondolt,
gondos rendezés, mondhatjuk nyugodtan: kiérlelt,
míves alkotás került
színpadra.
Bemutató:
2018. szeptember 28.
Budapest,
2018. szeptember 29.
Megjelent a Kláris 19/1.
számában.
Györgypál
Katalin
♣
♣
♣
