Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A KEGYELMESASSZONY PORTRÉJA

Újszínház                  

Tersánszky Józsi Jenő vígjátékát jó szívvel ültünk be megnézni Csiszár Imre rendezésében. Két rövid rész, ebből baj nem lehet. Nincs is, sőt! „Nem akar többnek látszani, mint ami” – mondta egy néző a végén. És ez önmagában nagy erény. A darab maga pedig egyre szellemesebbé válik a második részben, olyannyira, hogy észre sem vesszük, az egyik legérdekesebb kérdést veti fel: mennyi lehet egy mű, egy alkotás, jelen esetben egy kép – de milyen kép! – értéke? Mi határozza meg pénzben kifejezett árát, minek alapján ítélik ezt meg? És önmagában véve vajon mennyi lehet az értéke? Meg lehet ezt mondani?

A történet lehetne szinte elcsépelten lapos is: két vásárló – természetesen mindkettő hölgy! – saját érdeke szerint képes a végsőkig felverni egy kép árát… Miközben nagyon is sok minden történik, amitől eleve mozgalmas az előadás. Futkosásokkal, burleszk elemekkel. Külön nagy jelenet az előadásban, amikor a már lefolyt „árverést” pergő, karikírozott némafilmként ugyanazon szereplők eljátsszák a galéria-tulajdonos papának – és hiába tudjuk pontról pontra mindazt, ami történni fog, nagyon is élvezzük, amit ismételten, mégis másképpen látunk. Önmagában emlékezetes!

„Pocsék” képekkel a falon egy galériában vagyunk, oldalt lépcső vezet fel a hátsó szobákba, ahol Arnold (Vass György), a már csak volt festőművész „dolgozik” – giccses képeket „gyárt” megrendelésekre. Ezeket a képeket legalább megveszik, hiszen élni is kell valamiből. A nem túlságosan művelt tulajdonos (Hautfresser – Lux Ádám) lánya, Olga (Nemes Wanda) a valódi művészetet pártolná, mindent megtenne, hogy értékesebb képeket árulhassanak, sőt, ilyen képekből rendezhessenek ott kiállításokat is. Nehéz elhinni, hogy vágya teljesül, sőt szerelemre talál a megismerkedésükkor még nős, már sikeres, de szegény festővel, Dulder-Tűrő Ákossal (Viczián Ottó). A festőművész vágya is teljesül: végre elválik tőle a kihívó, enyhén szólva kissé rovott múltú, de feltűnően csinos felesége (Tűrőné, Palyák Lola – Gregor Bernadett), és elveszi – a férj nem kevés közreműködésével – a miniszter-várományos Thorhafái Károly (Szakács Tibor), elhagyva jegyesét, a nem túl nagy okossággal megáldott Tsitseri-Borcho Lenkét, a bárókisasszonyt (Orosz Csenge e.h.).

A galéria átvesz a festőtől képeket és szőnyegeket bizományba. Köztük Lola teljes nagyságú – aktképét, amit még mint modellről festett férje, nagyon is „élethűen”. Olga pedig jó érzékkel kiteszi a képet a kirakatba… Nem kell sokat várni, hogy óriási nézőközönsége legyen. Köztük van persze Tsitseri-Borcho bárónő (Timkó Eszter), aki előbb a téma miatt bevetetné a képet, de Olga rábeszéli: bosszúból még nagyobb nézőközönség elé vitetheti, ha megveszi, hiszen Lola, most már mint kegyelmesasszony (!) tökéletesen felismerhető a képen, és micsoda botrány lesz belőle! – ámde eközben elhívja Lolát is a nagy eseményre. Mert Olga nemcsak a művészethez ért, hanem az üzlethez is. A többit már tudjuk, de fontos szerep jut itt is Arnoldnak: ami addig talán kissé „túljátszásnak” tűnt, az most a helyére kerül, hiszen Arnold vezeti az „árverést”, ráadásul úgy, hogy a kép végül irreálisan magas árért a kegyelmes asszonyon maradjon. Így a botrány is elmarad, hiszen Lola nyilvánvalóan elrejti majd a képet… Az esetnek persze híre megy, most már grófnő is látogatja a galériát (Négyessy grófnő – Bordán Irén), sőt képet rendelne a festőtől, így megnyílik a pénzkeresés útja is a festőművész előtt – és a szerelem is beteljesülhet Olgával. Olga pedig kiállításokat rendezhet a kissé bohém Botos igazgató (Csurka László) és karót nyelt felesége (Botosné – Brunner Márta), no meg persze Négyessy grófnő révén.

Lola jellemét kiválóan érzékelhetjük a folyton csak sopánkodó anyjával szembeni igencsak tiszteletlen viselkedését megismerve (Palyákné – Császár Angela).

További szereplők teszik még mozgalmasabbá az előadást:

a kedélyes Tötyök bácsi, Hordár – Gyürki István, a rezzenéstelen arcú, kimért mozgású Zsorzs, Torhafái (így Lola) inasa – Incze Máté, Hordárok – Darányi Ádám, Bojtár Balázs, Járókelő – aki egyben a zenei szerkesztő és a rendező munkatársa is: Ullmann Krisztina.

Látvány: Szlávik István. A festő lakása további érdekességeket mutat a hátsó lépcsővel, elöl a nappali bútorzatával. A jelmezek kifejezőek, sokszínűek, a nőké jellemükhöz és korukhoz illően elegánsak, nem beszélve a kalapokról!

Koreográfus: Kinczel József, aki a mozgásokban kiválóan mutatja meg a 20-as, 30-as évek világát.

Dramaturg: Bártfay Rita.

Lehet, hogy „nem akar többnek látszani” az előadás – de jottányival sem kevesebbnek. Átgondolt, gondos rendezés, mondhatjuk nyugodtan: kiérlelt, míves alkotás került színpadra.

Bemutató: 2018. szeptember 28.

Budapest, 2018. szeptember 29.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©