Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

III. RICHÁRD

Radnóti Színház

A zsenialitás abban nyilvánul meg, hogy ha valaki többet tud az emberekről, mint az összes filozófus, pszichológus, szociológus, politikus plusz még aki okosnak tartja magát, együtt. Sőt, az igazi zseni olyan egyszerűen, kézenfekvő módon, szellemesen, röviden mondja mindezt el, hogy könyvtárnyi könyv sem helyettesíthetné. Shakespeare az a zseni, aki olyan remekművet alkotott, hogy 3 órába belefért a körülötte (és ma is, de már körülöttünk) élő embertípus mindegyike, egy társadalmat alkotva. Kik vannak körülöttünk? Anya, testvér, feleség, férj, gyermek, barát, ellenség, társ, főnök, szolga stb. – és máris látjuk a viszonyokat, előttünk áll a társadalom váza. Milyen érzelmek jellemzik az embereket? A szeretet, a megértés, a bánat, a gyűlölet, a félelem, a barátság, az empátia stb. Minden működik úgy, ahogy az elvárások, a viselkedési szabályok, a sztereotípiák „előírják”. Mi történik akkor, ha valaki nem az elvárásoknak megfelelően viselkedik? Mondjuk, eltorzult a lelke, irigy, élvezi mások gyötrődését, élvezi a mások feletti szellemi és fizikai hatalmát (külön-külön, vagy egyszerre), ha célja a körülötte élők megsemmisítésével érhető csak el. Hogyan torzul el a világ is körülötte? Meg lehet állítani? Ki állíthatja meg? Mi a megoldás? Fontos kérdések, amelyeket fel lehetett tenni Shakespeare előtt és utána is, ma és sajnos valószínűleg a jövőben is.

A remekmű címe: III. Richárd. Minden negatív tulajdonság együttes jelképévé vált ez a valóban történelmi személyiség, Shakespeare műve alapján. Tudjuk, a valóság csak alap a művész számára, hogy elmondhassa, amit akar. Csak „valósághű” legyen a darab, ne fényképe az eredetinek. Szegény valódi III. Richárd a viharos angol 15. század egyik jobb uralkodói közé tartozott, csak 3 évig ült a trónon. A darabban körülötte feltűnő figurák eredetije szintén megtalálható az angol történelemben, de ugyanúgy nem a valóságnak megfelelően viselkednek a darabban, hanem úgy, ahogy Shakespeare-nek kellettek a darab rendszere, saját mondanivalója szempontjából.

Remek ötlet volt Shakespeare-től, hogy saját döntése alapján, torz emberi tulajdonságokkal felvértezett III. Richárdnak torz külsőt is adott. Ezzel egyrészt magyarázta az eltorzult lélek eredetét és számunkra egységessé tette a figurát, segített megérteni a mondanivalót a rendelkezésre álló rövid idő alatt. Nem eshettünk a ’szép ember nem lehet gonosz’ sztereotípia hatása alá.

A III. Richárd megkerülhetetlen darab. Minden ábrázolással foglalkozó művész, rendező, színész összetalálkozik vele, sőt talán vágyik is rá, hogy eljátszhassa, megrendezhesse a tragédiát és gondoskodhasson arról, hogy az ő felfogását is megismerjék a nézők.

Most a Radnóti Színház keretei között Alföldi Róbert felfogásával ismerkedhettünk meg, összehangoltan a rendezőjével, Andrej Serbannal. Alföldi nem akarta beilleszteni az ő Richárdját a társadalomba, kívülről nézte, hogy mi történik, és amikor már király volt, egy ideig akkor is képes volt a maga által okozott eseményeket is hidegen nézni. Ezt a felfogást azzal fejezte ki Alföldi, hogy többször leült a színpad elejére, egyedül (rendezés!) és „magában” beszélve logikussá tette a következő lépését. Ilyenkor a többi szereplő, az uralkodóház tagjai, főnemesek, bérgyilkosok, nők, számára eszközt jelentettek – úgy emlegette őket. Ezzel a kívülállással lehet megőrizni a hideg gonoszságot. Ha beilleszkedne a többiek világába, akkor valahol, valami megérintené, mondjuk a szerelem, aminek a hatására már sokan nem tudták volna teljesíteni saját, jónak tartott terveiket. Az Alföldi féle Richárdnak van saját terve, király akar lenni, nem azért, hogy pozitív elképzeléseit megvalósíthassa Anglia javára, hanem a mindenek feletti uralkodásért.  Ezt a tervet nem veszítheti el semmi áron. „A cél szentesíti az eszközt” mondás igazi, hajthatatlan, megtéveszthetetlen, eltéríthetetlen képviselője Richárd.

Hogyan változik meg egy társadalom, ha III. Richárd, vagy valamelyik hasonmása uralkodik, az is kiderült. Csak egy érték létezik ilyen esetben, a zsarnok támogatása, de ez is időleges mentességet biztosít, mert a zsarnok kiszámíthatatlan nemcsak a környezetének, hanem saját maga számára is. Meg tudja-e valaki állítani, hallgat-e az anyjára, a barátjára? A válasz egyértelműen: nem. Már csak azért sem, mert mikor figyelmeztetik, már ki is estek a mentességi körből. Akkor mi lesz a megoldás? Saját maga. Belehajszolja magát egy lehetetlen helyzetbe, ami őt magát is bedarálja. Háborúzik, amikor nincsenek támogatói, mert meggyilkolta őket, vagy a családjukat, és elmenekültek – egyedül van. Egyedül nem lehet háborút nyerni, hiszen olyan erővel kerül szembe, ami felett már nem ő uralkodik. Egy lovat sem ad neki senki, mert amit érte ígér, egy ország, az már nincs, ő már nem a gonosz uralkodó. Elveszítette gonoszságát, mert fél, gonoszsága nélkül pedig saját magának is idegen.

A kívülállás egyik hatalmas előnye a nézők számára a humor lehetősége. Alföldi ebben alkatilag is jó. A fontos mondanivalót egy-egy humoros, ironikus megjegyzéssel, egy kisfiús mosollyal tudja oldani, vagy felhívni rá a figyelmet, erősíteni. Ez ebben a szerepben nagyon bejött neki. Mivel nincs benne a rendszerben, ezért a kiszólásai, az emberek viselkedésén való megdöbbenése rengeteg humort tud közvetíteni. Ilyen jelenet volt Anna kezének a megkérése is. Az egész jelenet nem volt annyira borzasztó, mint az utána következő kiszólás humorának tragikussága. (Értek már el sikert ilyen hangulatban?) Ezzel a humoros kiszólással tette még borzasztóbbá, félelmetesebbé az előbbi jelenetet.

Alföldi átgondolt, hatásosan kialakított III. Richárdja mellett gondos színházi játékoknak lehettünk még tanúi. Kováts Adél a sodródó anya, feleség (Richárd testvérének, az előző királynak, IV. Edwardnak a felesége, gyermekeinek az anyja), remek alakítást nyújtott akkor (persze más esetben is, de igazán ütős akkor volt), amikor Richárd rá akarja venni, hogy legyen az anyósa. A nevetése lenyűgöző volt. Ezzel a nevetéssel gyilkolni lehet, és az is volt a célja. Kinevette Richárdot, és ezzel indult el Richárd a bukás felé. Megcsúszott a talaj alatta, nem tudott mi kezdeni a nevetéssel, tehetetlen lett, először életében.

László Zsolt Anjou Margitja igazi Kasszandra, megfelelően mitikus volt ahhoz, hogy a végén mindenki őt emlegesse, amikor bekövetkeznek a jóslatai. Az Annát csábító jelenethez Alföldinek is társra volt szüksége, és Sodró Elizában meglelte. Sodró tudta határozottságában hozni a határozatlan Annát két remek mozdulatába zárva (persze a többi is jó volt!), amikor feltartott ujjal küldte el Richárdot, és amikor ugyanazzal az ujjával feltartotta a gyűrűt, amit tőle kapott. Alföldi alakításához Sodrón kívül igazi társ volt Pál András Buckingham hercege. Csak azért nem mondható, hogy ugyanolyan, mint Richárd, mert ő rászedhető volt, és ezt a hibáját okosan jelezte is a mozdulataival, mimikájával. Még sokan és jó alakításokat produkáltak, több szerepet is előadva, mint például Schneider Zoltán (aki az utolsó jelenetek egyikében harsány nevetésre kényszerítette a nézőket, mint London polgármestere).

Nagy Fruzsina, (a jelmeztervező remekműve volt nemcsak László Zsolt, mint Margit, hanem Pál András is, mint valaki, aki ugyanolyan gonosz és outsider, mint Richárd, de nem annyira okos. Mindkettő öltözete, kinézete remek. Persze a többiek öltöztetésében is sok egyediség, kifejező erő volt.

A darab ki volt díszítve zenével, fénnyel, változó színekkel a háttérben, és zajokkal. Úgy vélik ma, hogy ebben az ingerekkel dúsított világban kellenek ezek a plusz hatások. Nagy a valószínűsége, hogy igazuk van. Lehet, hogy ha csak nagyon kifejezően és jól eljátszanák a darabot, akkor nem lenne sikeres, mert néhányan közben elaludnának. Azt mondják, kell, hogy mindig legyen valami, ami ébren tart és koncentrálni kényszerít, mert magunktól erre már fáradtak vagyunk. Hogy ebben az értelemben is minden megfelelően történjen, arról gondoskodtak a különböző szakemberek, a világításért felelős Baumgartner Sándor, a díszletekért Menczel Róbert és a zenéért Dargai Marcell.

Mint néző nagyon örültem, hogy a Három nővér rendezése után újból találkozhattam Serban modern munkájával, amellyel sikerült elősegítenie számunkra, nézők számára, hogy újból felfigyeljünk Shakespeare zsenialitására.

Bemutató: 2018. február 18.

Budapest, 2018. szeptember 27.


Tóth Attiláné

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©