Színházi kritika
SZÍNHÁZ
MARGARÍDA ASSZONY
Karinthy Színház
„Élettan
két órában” – tájékoztat
a
szórólap, ami ez esetben erősen eufemisztikus
megnevezése mindannak, ami a
színpadon történik. Híres
monológról van szó, szerzője (Roberto
Athayde) kortárs brazil író, akinek ez a
legjelentősebb
műve. A színdarab (Apareceu a Margarida) az 1970-es
években bejárta a világot,
Magyarországon Psota Irén játszotta először a
Várszínházban, bemutatója 1981.
február 6-án volt. Rendező: Vámos
László. További alakítói voltak
még Schubert
Éva és Sztárek Andrea (2010).
Talán kevés
és közhelyes lenne azt
mondani, hogy egy frusztrált, magányos és
szeretetéhes nő groteszk figurája
borzolja kedélyeinket, aki ebben a két
órában ránk zúdítja
kielégítetlen
vágyait, illetve annak szublimált formáit,
amennyiben a nyolcadikos diákjait
akarja erőszakkal megvédeni mindattól, amire ő maga
vágyik, amit részben
elkövet, részben átél, kibeszél,
amiről őrjöng. Tanár, de ettől inkább
eltiltani kellene, mert tanítás helyett fenyegeti
és zsarolja hallgatóit,
miszerint ő az iskolában teljhatalommal bír, sem
kérdezni, sem ellentmondani
nem lehet. A biológia összefolyik a vallással, de a
vallás – szerencsére – a
periférián marad. A diákokat hol dicséri,
hol átkozza, lekezeli. Szereplését a
diákok bűzbombával köszönik meg.
Szóval,
gyanítom, itt többről van
szó, a monológ mögött ott van modern
világunk minden őrültsége, elszabadult
indulatai, a benne való eligazodás lehetetlensége,
de ott vannak valahol
Dél-Amerika ellentmondásos országai, az ősi
indián gyökerek, a keresztény
tradíció erőssége és számunkra
furcsa diktatúrái, amelyek távol állnak a
mi
gondolkodásunktól. Margarída figurája
mindezen környülállások terméke,
lecsapódása, amivel mégis szembesülnünk
kell.
A brazil szerző ugyanis
úgy építette
fel a monológot, hogy a címszereplő tanárnő ugyan
a nyolcadik osztályosokhoz
beszél – mit beszél, ordít, visít,
parancsol, hisztizik –, de az osztály mi
vagyunk, a közönség. Minket szólít,
hozzánk beszél, ezzel a fordulattal
megsokszorozza a játék hatását az ott
ülők számára. Ezt a különleges
felállást
kell a rendezésnek ötletekkel szolgálni.
A Karinthy
Színház Szántó Judit
fordításában és Böhm
György rendezésében hozta színre
ezt a nagyon kemény és felkavaró előadást,
lehetőséget teremtve Balázs Andreának,
hogy színészi
képességeinek teljes fegyverzetét bemutathassa.
Nos, ez csak félig-meddig
sikerült. A stáblista nem tartalmaz „dramaturg”
közreműködőt, pedig a
színrehozatal elengedhetetlen velejárója, hogy a
fordított szöveget
helybenhagyja, vagy javítsa, alakítsa. Márpedig a
szöveg képlékeny jószág, ezt
onnan is tudhatjuk, hogy a Psota-féle alakítás
szövege eltér a jelenlegi
előadásétól. Abban ugyanis nincsenek
obszcén kifejezések, a monológ szexuális
orientációja mégis kijön az
előadásból. A mostani rendezés azonban
éppen ez
irányban mozdult el, alpári kifejezések,
trágár szavak hangzanak el öt-tíz
percenként a színpadon, ez még akkor is
deprimáló, ha az eredeti portugál
szöveg is hasonló obszcenitásokkal van teli. A
tömény trágárság sebezhetővé
teszi az előadást, ahogy a szexualitás túlzott
megjelenítése is.
Michac Gábor
díszlete szellemes, kitölti az egész
színpadot, minden falfelület táblaként
funkcionál, amit a tanárnő ki is használ. A
kellékek kissé furcsán hatnak
(kellékes: Bíró Tamás), az
összerakható csontvázat egy kerekes
bevásárlószatyorban hozza magával a darab
elején a címszereplő, hóna alatt egy
kitömött nyúllal. Utóbbinak nincs
funkciója, előbbit viszont eleve elhelyezhették volna a
színpadon. A mini
méretű földgömb szintén komikus,
különösen, amikor a táblai rajz a
földgömb
alapján készül, amin a földrajzi helyeket
nagyítóval is alig látni. Kemenesi
Tünde jelmeze viszont
jellemformáló erejű, a főhőst ókonzervatív,
ezen belül ízléstelen ruhákba
öltözteti, ennek eleme a galléros blúz
sárga kötött kardigánnal, ráncos
szoknya, szandál rövid zoknival, kontyos haj. Az
öltözék hozzájárul a
pszichopata, groteszk jelenség összképéhez.
Balázs
Andreának nehéz dolga volt
ezzel a szereppel, ezt még duci alkata is nehezítette,
és ezt még fokozta a
nagymérvű obszcenitása a szövegnek és a
színpadi cselekménynek. Utóbbiak
elmaradása jót tett volna az előadásnak. Ezen
túlmenően elmondható, hogy a
színésznő hangerőben és mozgásban
jól bírta a feladatot, eszközeiben azonban ki
volt szolgáltatva a rendezésnek.
„Saját” énekszámát akarja
megtanítani
osztályának, vagyis nekünk. Ennek szövege:
„Önző világ ébredj, mert különben
véged, véged. / Fehérek, feketék,
fújjátok az abc-t !” Végül már
majdnem dalra
fakadunk, aztán mégse…
Hang: Voronkó
Miklós, fény: Kaszai
Sándor, díszletkivitelezés: Major Attila,
produkciós vezető: Ridzi Gábor,
asszisztens: Czipó Gizella, zene: Nyitrai
László, művészeti vezető: Karinthy
Márton.
Megtekintett
előadás: 2018. szeptember 14.
Budapest, 2018.
szeptember 16.
Földesdy Gabriella
♣ ♣
♣
|