Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

MARGARÍDA ASSZONY

Karinthy Színház

„Élettan két órában” – tájékoztat a szórólap, ami ez esetben erősen eufemisztikus megnevezése mindannak, ami a színpadon történik. Híres monológról van szó, szerzője (Roberto Athayde) kortárs brazil író, akinek ez a legjelentősebb műve. A színdarab (Apareceu a Margarida) az 1970-es években bejárta a világot, Magyarországon Psota Irén játszotta először a Várszínházban, bemutatója 1981. február 6-án volt. Rendező: Vámos László. További alakítói voltak még Schubert Éva és Sztárek Andrea (2010).

Talán kevés és közhelyes lenne azt mondani, hogy egy frusztrált, magányos és szeretetéhes nő groteszk figurája borzolja kedélyeinket, aki ebben a két órában ránk zúdítja kielégítetlen vágyait, illetve annak szublimált formáit, amennyiben a nyolcadikos diákjait akarja erőszakkal megvédeni mindattól, amire ő maga vágyik, amit részben elkövet, részben átél, kibeszél, amiről őrjöng. Tanár, de ettől inkább eltiltani kellene, mert tanítás helyett fenyegeti és zsarolja hallgatóit, miszerint ő az iskolában teljhatalommal bír, sem kérdezni, sem ellentmondani nem lehet. A biológia összefolyik a vallással, de a vallás – szerencsére – a periférián marad. A diákokat hol dicséri, hol átkozza, lekezeli. Szereplését a diákok bűzbombával köszönik meg.

Szóval, gyanítom, itt többről van szó, a monológ mögött ott van modern világunk minden őrültsége, elszabadult indulatai, a benne való eligazodás lehetetlensége, de ott vannak valahol Dél-Amerika ellentmondásos országai, az ősi indián gyökerek, a keresztény tradíció erőssége és számunkra furcsa diktatúrái, amelyek távol állnak a mi gondolkodásunktól. Margarída figurája mindezen környülállások terméke, lecsapódása, amivel mégis szembesülnünk kell.

A brazil szerző ugyanis úgy építette fel a monológot, hogy a címszereplő tanárnő ugyan a nyolcadik osztályosokhoz beszél – mit beszél, ordít, visít, parancsol, hisztizik –, de az osztály mi vagyunk, a közönség. Minket szólít, hozzánk beszél, ezzel a fordulattal megsokszorozza a játék hatását az ott ülők számára. Ezt a különleges felállást kell a rendezésnek ötletekkel szolgálni.

A Karinthy Színház Szántó Judit fordításában és Böhm György rendezésében hozta színre ezt a nagyon kemény és felkavaró előadást, lehetőséget teremtve Balázs Andreának, hogy színészi képességeinek teljes fegyverzetét bemutathassa. Nos, ez csak félig-meddig sikerült. A stáblista nem tartalmaz „dramaturg” közreműködőt, pedig a színrehozatal elengedhetetlen velejárója, hogy a fordított szöveget helybenhagyja, vagy javítsa, alakítsa. Márpedig a szöveg képlékeny jószág, ezt onnan is tudhatjuk, hogy a Psota-féle alakítás szövege eltér a jelenlegi előadásétól. Abban ugyanis nincsenek obszcén kifejezések, a monológ szexuális orientációja mégis kijön az előadásból. A mostani rendezés azonban éppen ez irányban mozdult el, alpári kifejezések, trágár szavak hangzanak el öt-tíz percenként a színpadon, ez még akkor is deprimáló, ha az eredeti portugál szöveg is hasonló obszcenitásokkal van teli. A tömény trágárság sebezhetővé teszi az előadást, ahogy a szexualitás túlzott megjelenítése is.  

Michac Gábor díszlete szellemes, kitölti az egész színpadot, minden falfelület táblaként funkcionál, amit a tanárnő ki is használ. A kellékek kissé furcsán hatnak (kellékes: Bíró Tamás), az összerakható csontvázat egy kerekes bevásárlószatyorban hozza magával a darab elején a címszereplő, hóna alatt egy kitömött nyúllal. Utóbbinak nincs funkciója, előbbit viszont eleve elhelyezhették volna a színpadon. A mini méretű földgömb szintén komikus, különösen, amikor a táblai rajz a földgömb alapján készül, amin a földrajzi helyeket nagyítóval is alig látni. Kemenesi Tünde jelmeze viszont jellemformáló erejű, a főhőst ókonzervatív, ezen belül ízléstelen ruhákba öltözteti, ennek eleme a galléros blúz sárga kötött kardigánnal, ráncos szoknya, szandál rövid zoknival, kontyos haj. Az öltözék hozzájárul a pszichopata, groteszk jelenség összképéhez.

Balázs Andreának nehéz dolga volt ezzel a szereppel, ezt még duci alkata is nehezítette, és ezt még fokozta a nagymérvű obszcenitása a szövegnek és a színpadi cselekménynek. Utóbbiak elmaradása jót tett volna az előadásnak. Ezen túlmenően elmondható, hogy a színésznő hangerőben és mozgásban jól bírta a feladatot, eszközeiben azonban ki volt szolgáltatva a rendezésnek. „Saját” énekszámát akarja megtanítani osztályának, vagyis nekünk. Ennek szövege: „Önző világ ébredj, mert különben véged, véged. / Fehérek, feketék, fújjátok az abc-t !” Végül már majdnem dalra fakadunk, aztán mégse…

Hang: Voronkó Miklós, fény: Kaszai Sándor, díszletkivitelezés: Major Attila, produkciós vezető: Ridzi Gábor, asszisztens: Czipó Gizella, zene: Nyitrai László, művészeti vezető: Karinthy Márton.

Megtekintett előadás: 2018. szeptember 14.

Budapest, 2018. szeptember 16.

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©