Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

VARSÓI MELÓDIA 

Hatszín Teátrum

Ismerjük a folyók természetét, na meg a filozófusokét is: ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer ugyanúgy belépni. A belépések közt ugyanis mindig van valami különbség, a folyó vize pedig pillanatról pillanatra változik. Hát még mennyire igaz ez a színházra! Leonyid Zorin világhíres és nagyon sikeres színdarabja annak idején csak egy ilyen szerelmi történetben merte bírálni a szigorú szovjet törvényeket, amikor is orosz férfi és lengyel lány házassága politikai okok miatt nem volt lehetséges. A 2. világháború után a győztes szovjet diktatúra hozott néhány értelmetlen törvényt, maga se tudta, mi célból, aztán évekkel később ezeket eltörölték, de két hősünk a későbbi szabadsággal már nem tudott élni. Erről szól a Varsói melódia című színmű két részben.

A bakui születésű Leonyid Zorin ezzel a művével lett világhírű, más művéről nem is tudunk. Ezt viszont a szerelem himnuszaként emlegetik az ismertetőkben, pedig éppen arról szól, hogyan múlik el, válik füstté egy fiatalkori érzés, ha idejében nem tud beteljesedni. A színmű 1966/1967-es keletkezésű, rögtön utána (1968) bemutatta a Katona József Színház (akkoriban a Nemzetinek volt a kamaraszínháza) Törőcsik Mari és Sztankay István főszereplésével, és nem győzték játszani, mert mindig telt házzal ment. A szocializmus látszólagos felívelése idején ez a könnyes-bús történet már tiltakozásnak számított a személyes szabadság korlátozása ellen. A jelenlegi változatot Radnai Annamária fordította, Kocsis Gergely rendezte.

A moszkvai zeneakadémián kezdődik a történet, a lengyel ösztöndíjas Helga barátnőjét várja a nézőtéren, amikor egy csinos orosz fiatalember (lehet azerbajdzsáni is, de nem derül ki) jelenik meg helyette, Viktornak hívják, és műveletlennek tűnik zeneileg, csak kíváncsiságból, a sok érdeklődőt látva vásárolta meg Ászjától, Helga szobatársától a jegyet, aki inkább fiúzni ment a koncert helyett. Helga és Viktor első pillantásra egymásba szeretnek, ahogy az már lenni szokott az ilyesfajta véletlen találkozásokkal. Szerelmük látható jeleit, a ragaszkodást, egymás megbecsülését látjuk kibontakozni jelenetről jelenetre, az öröm pillanatait érzékeljük kettejük kapcsolatában, amikor is a házasság kerül szóba, érezni, hogy megtorpan valami. Viktor optimista, és minden akadályt le akar győzni, míg Helga fél a kudarcoktól, bármi közbejön, megijed, letör, elkeseredik. És valóban, a politikai döntés – orosz állampolgár külföldivel nem házasodhat – elválasztja őket egymástól. A történet folytatódhatna boldog befejezéssel is, mert tíz, majd húsz év múlva is találkozik egymással Helga és Viktor. A helyzet azonban már nem ugyanaz: mindketten házasok, és bár meglévő párjukat nem szeretik igazán, az összekerülés (már eltörölték a tiltó törvényt) előbb Viktor visszakozása, második alkalommal azonban már Helga szerelmének kihűlése miatt meghiúsul.

Szép melodrámai befejezést jelent mindez, és mégsem művi. A valóság és saját tapasztalatunk egybehangzóan azt mutatja, hogy ezt a befejezést az „élet írta”, mert az esetek többségében így ér véget egy akadályba ütköző szerelem. Tíz vagy húsz év elteltével az érzelmek másképp működnek, és valóban, egyik fél meggondolja magát, nem érzi elég erősnek a régi kapcsolatot. Egyszóval újat nem tudtunk meg, marad a régi, jól bevált sablon, ami azonban lelkileg megvisel bennünket, érzelmeinket mozgásba hozza. A politikai háttér ma már igazán megmosolyogtató. Szinte el se hisszük, annyira abszurd.

A díszletet ezúttal túlságosan is praktikusnak találtam. A kétoldalú, mozgatható pad, amelynek ülő része tároló hely, amiből egyre-másra előkerülnek a kellékek, kicsit olcsó megoldásnak tűnik, ráadásul a nézőtéri szék imitálására egyáltalán nem volt alkalmas, inkább akadályozta a színészeket a mozgásban (Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter). Helga ruhái korhűek és ízlésesek, Viktor öltönye, inge szándékoltan egyszerű, még nyakkendőt sem hord.

A kétszemélyes kamaradarabot a színészek játéka élteti, tőlük függ, mennyire fogadjuk el az általuk megelevenített szüzsét, mindazt, amit mondanak egymásnak, egymásról, a világról. Tompos Kátyáról tudjuk, hogy minden színészi feladatot képes megoldani, Helga szerepét számos ötlettel, nagy energiával hozza színre, jó kiejtéssel beszél lengyelül, és énekel egy lengyel nyelvű sanzont egy koncerten, ahol a közönség mi vagyunk. Akcentussal ejti a szavakat, ezzel illusztrálva, hogy nem anyanyelvén beszéli az oroszt, persze mindezt magyarul. Játéka magával ragad és elbűvöl. Adorjáni Bálint Viktor szerepében – mondhatjuk – helyén volt, hozta a figurát lelkesen, hitelesen, bár intenzitása nem érte el Tompos Kátyáét.

Rendező asszisztens: Kis-Kádi Judit, producer: Orlai Tibor.

Tervezett budapesti bemutató: 2018. szeptember 14.

Megtekintett előadás (munkabemutató) : 2018. július 14.

Budapest, 2018. július 19.

Földesdy Gabriella


♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©