Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

EGY PIACI NAP

Radnóti Színház

A színdarab témáját Závada Pál azonos című regénye adja. A regény alapja pedig – sajnos – megtörtént esemény(ek). 1946-ban a koncentrációs táborokból néhányan, lelkileg és fizikailag megtörve, visszatértek régi lakóhelyükre, ahonnan elvitték őket, ahol addig békében éltek a közösségben, mindenkit ismertek és mindenki ismerte őket, napi kapcsolatban voltak. A visszafogadás sokféleképpen történt és volt 16 település, ahol újabb bántódás érte őket. Ezek közé tartozott Kunmadaras és Miskolc. A regény története a kunmadarasi eseményekről szól és talán azért, hogy nehogy valaki kitalálja, hogy milyen helyiségről van szó, a regény szerzője a falut Kunvadasnak nevezte el. Lehet, hogy a névváltoztatás az esemény borzalmaira, vadságára is utal.

A visszaérkezett zsidók rögtön elkezdtek dolgozni, árut szereztek, és a piacon élelmiszert árultak. Az emberek rájuk támadtak, akik a piacról gyorsan hazamentek, azokat a házukba betörve támadták meg. Hárman belehaltak a kegyetlen verésekbe, többen súlyosan megsérültek.

A koncentrációs táborokba elhurcolt zsidók tulajdona, házai és berendezései, különböző tárgyai a faluban maradtak, amit a falusiak széthordtak, a házaikba beköltöztek. Ahogy a színpadon hallottuk az egyik női tagjától a tömegnek, nagy élmény volt ez a birtokfoglalás, mert innentől kezdve aludt ágyban. A falu rétegződéséről és a pogrom jellegéről ez az egy mondat is sokat elárul.

A színdarab a regényhez képest élesebb volt, az összefüggéseket bemutató. A színpadon történtek keretjátékát, a falu tanítójának felesége, Marika (Radnay Csilla) és a pogrom idején a kommunista párt helyi vezetőjének felesége, Irén (Martinovics Dorina) közötti beszélgetés jelentette. Ők idézték fel az eseményeket és mondtak el egymásnak olyan történéseket, amelyeket a másik nem tudhatott. A beszélgetésük nem volt magyarázó, mert amikor erre került volna sor, a jelenet átment az esemény előadásába, aminek ők is részesei voltak. A színpad első perctől kezdve tele volt szereplőkkel. Csak néhánynak volt az egész előadási időre meghatározott szerepe, ilyen volt Schneider Zoltán, akire az „okos” vezető egyéniség szerepét osztották, aki szemrebbenés nélkül hazudott és „csak” vezetett, vigyázott rá, hogy ő maga ne kerüljön közel a bajhoz. Tipikus túlélős figura, akivel akkoriban és ma is szép számban találkozhatunk. Végig „kitartott” tanítói szerepe mellett Pál András, a leventeoktató, aki kivitt nyugatra 16 fiatalt, szerencsére már feleslegesen, hiszen vége volt a háborúnak, majd sürgősen hazahozta őket, amikor látta, hogy senki sem örül nekik. Ennek az ügynek a bírósági tárgyalása volt a tömeg összekovácsolásának az alkalma. A tömeget nem engedték be a tárgyalásra, és ezen feldühödtek.

A tömegpszichológia egyik jó ismerője, Elias Canetti szerint a fenti esetet nézve a tömeg olyan állapotban van (belülről vezényelve, vagy kívülről, vagy mind kettő lehet egyszerre érvényben), hogy csak cél kell, bármilyen magyarázat, és bekövetkezik a pogrom, ahogy ő mondja, gyilkolni fog a tömeg. Canetti szerint a tömeg tagjai lelkesen vesznek ebben részt (függetlenül attól, hogy hogyan éltek eddig), mert arctalanok maradhatnak, szívesen ütnek, mert a végén már nem lehet tudni, hogy ki ütött, talán már az sem emlékszik rá, aki ütött. A kunvadasi tömeg viselkedése ennek ellentmond. Kunvadason a tömeg kicsi, még akkor is, ha más faluból, a piacra érkezők közül mások is bekapcsolódtak. Mindenki ismeri a másikat, tehát nem maradnak elrejtve. A regényben is és a színpadon is megdöbbentő (a sok megdöbbentő tényen kívül) az, hogy a pogrom bírósági perén azok, akik vertek, magabiztosan vállalják, szinte dicsekednek és indokolnak. Az indokok nem légből kapottak itt a színpadon és regényben sem, sajnos életben elhangzott indokok, amiket leírni is lealacsonyító: gyermekvér kell a zsidók vallási szertartásához és ezért a faluból 2 gyereket megöltek – de szerencsére senki sem hiányzott – de a tények nem zavarták meg a tömeg ideológiáját, még a per során sem. Sajnos tudnunk kell, hogy Canetti általában elemzi a tömeg viselkedését, és megállapításai időtlenek. A legostobább, a racionalitásnak ellentmondó szöveget is elfogad a tömeg, egyáltalán nem ragaszkodik az igazsághoz, hiszen azt meg kellene érteni, gondolkozni kellene, ez fárasztó, és még a végén a trenditől ellenkező megállapításra jutna, az pedig az egyén jövője szempontjából nem gazdaságos.

A keretjátékot adó két nő beszélgetéséből sok magánjellegű esemény is kibontakozik, különösen az 50-es évek női szerepeivel kapcsolatban. Marika szerelmes volt egy zsidó fiúba, akitől állapotos lett még a zsidók elhurcolása előtti időkben, de amikor rájött, hogy a fiú zsidó, gyorsan feleségül ment a tanítóhoz, megszülte esküvő után 7 hónapra a babát, elhitette a tanítóval, hogy az övé. A baba 2 éves korában meghalt, ők itt maradtak egymásnak, és most már a férj is tudja, hogy nem az övé volt a gyerek. Irénke is ebbe a fiúba volt szerelmes és a szeretője is volt 2 évig. Még több történetet ismertünk meg, és az emberi, női lélek, a női sors összefüggései világosabbak lettek. Mai szemmel nem érthető a nők férjeikhez való kötöttsége, de ha ismerjük az adott kort, a körülményeket, akkor elfogadhatóbbá válik. Ami a könyvben, a színpadon, sőt a valóságban is megtörtént és különös borzalommal tölt el, hogy a pogromokban jelentős szerepet vállaltak a nők, hergelték a tömeget, és maguk is ütötték az áldozatokat.

A történések során és utána is a rendőrök viselkedése a bizonytalanságról árulkodott. Politikailag tisztázatlan idők voltak, így a szolgálatot végző rendőrök nem lehettek biztosak abban, hogy egy ilyen megvadult tömeg megfékezésében mi lenne a szerepük, később sem vállalták az egyértelmű fellépést. A darab utalt rá, hogy a kort a naiv bizonytalanok és a bátor erkölcstelenek ellentéte uralta, és összeütközéskor a naivok veszítenek, ugyanúgy, mint bármikor a történelemben.

Különös volt a díszlet. Khell Zsolt munkája kiegészítette a történéseket, és nemcsak keretet adott. A színpadon körben a drappnak és a barnának különböző színárnyalataiban lógtak a padlóig érő, egymással szorosan záró lapok, amelyek hangokat is adtak, ha megütötték azokat. Színészek szerepeik szünetében ütögették, ezzel a feszültséget állandósították. A színen jelenlevő zenekarnak (Kovács Márton vezetésével) az volt szerepe, hogy zenéjükkel, esetleg ismert nótákkal a tömeg mozgásához igazodjanak, hozzájárultak a néző véleményének alakításához.

Gondolkoztam azon, hogy azok, akik nem olvasták a regényt, megértettek-e mindent a színpadi feldolgozás alapján, de úgy vélem, hogy sikeres volt a színpadra vitel. Számomra bizonyos esetek érthetőbbé váltak, mert kiemelt jelentőséggel szerepeltek a színen. Az átdolgozás és a rendezés is remek munka. Nagyon megfelel Einstein, még 1946-ban mondott, figyelmeztetésének, mely szerint azon kell fáradoznunk, hogy ezek a borzalmas események ne vesszenek a felejtés mocsarába.

Rendezte: Mohácsi János. Dramaturg: Mohácsi István.

Szünet nélkül kb. két és negyed óra.

 

Ősbemutató: 2018. május 13.

Budapest, 2018. június 3.

Tóth Attiláné dr.

 


♣    ♣    ♣

 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©