Az Eisemann Mihány –
Szilágyi László: Én és a
kisöcsém. Egy vidám társasutazás
története, zenével c. darab
nem új, három
éve mutatták be, ráadásul a
történetet, a dalokat sokan ismerik,
dúdolják. Sok
éve láttam egy meghatározó előadást,
amely olyan nagy élmény nyújtott, hogy
tartottam tőle, most nem tud majd a nyomába lépni ez a
fajta feldolgozás. Akkor
kedvenc színészem – Nagy Sándor –
és osztálya az egyetemi bemutatójukat
vitték
újra színre, nem sokkal az egyetem befejezése
után. Az egész előadást
áthatotta, hogy mennyire szerették újra
játszani, mennyire szerettek megint
együtt játszani. A „nagy öreg” a darabban
akkor Koltai Róbert volt. Az
örömjáték kapcsán könnyesre
nevettem magam. Ki gondolta volna még akkor, hogy a
pályája kezdetén álló, fiú
ruhába bújó kisöcsi – Tompos
Kátya – évek múlva
Elizaként tündököl majd a My Fair Lady-ben, az
Andersent alakító Zöld Csaba
Jean Valjeant játszik, vagy a Dr. Sasként nyomozó
Nagy Sándor Will
Shakespeare-ként kápráztatja el a
közönséget? Valóban, a
nagyszabású
díszletekkel (díszlettervező:
Túri Erzsébet) és a pompás
tánckarral
(koreográfus: Lőcsei Jenő)
felturbózott operettszínházi előadásnak nem
sikerült megközelítenie az egykori
„fapados” színház különleges
hangulatát és játékát, de
mégis akadt néhány
mozzanat, amelyért a tegnapi este igazán figyelemre
méltó volt.
A történetet
a
szórólap szerint is egy mondattal fel lehet
idézni: „Kató, a gazdag
tápszergyáros ábrándos, aluszékony
lánya férfinak öltözve az itáliai
Velencéig
szalad, hogy megleckéztessen egy nagyképű, nőgyűlölő
fickót.” Az apró
részleteket és mellékszálak poénjait
nem lövöm le. Annál is inkább, mert én
úgy
éreztem, hogy azok kaptak nagyobb hangsúlyt az
előadásban, és szerintem inkább
a fővonalból lett volna érdemes többet megmutatni. A
szereplők közül kiemelem a
Kelemen Katót alakító Vágó
Zsuzsit,
aki a nagy női főszerepek után láthatóan
élvezte, hogy most egy teljesen más
karaktert alakítva, fiúként is meg kell
állnia a helyét. Örömmel játszott,
és
ezzel pluszt is nyújtott a közönségnek.
Vadász Friciként
„kínlódó” Szendy Szilvi
(másik szereposztásban: Peller Anna,
akit a már említett
emlékezetes előadásban láthattam) is
könnyedén nyújtotta át a
bohókás figurát.
Valaki szempontjából mégis premier volt a tegnapi
előadás, a korábban Dr. Vast
alakító Peller Károly
Zolestyákként
mutatkozott be és győzött meg minket, hogy egy darabon
belül két karaktert is
meg lehet jól formálni. Dolhai Attila
Andersenje, Csonka András Dr. Sas
figurája és Földes Tamás
Kelemen
Félixe is ugyan nem kiemelkedő, de korrekt játék
volt.
A végére
hagytam azt,
amiért igazán különleges volt a tegnapi este.
Ahogy Lőrinczy György főigazgató
titulálta,
„színháztörténeti”
eseménynek
lehettünk a részesei. Amikor egy zenés darab nem
azzal kezdődik, hogy a
karmester (Bolba Tamás) kikukkant a
zenészárokból és meghajol, hanem
úgy, hogy az igazgató mikrofonnal kezében
megjelenik, akkor az ember rosszat sejt. Mint megtudtuk, valóban
probléma
adódott. Az idegenvezetőt alakító Kékkovács
Mara betegsége miatt nem tudott énekelni tegnap este,
„csak” annyit tudott
vállalni, hogy színpadra áll.
Váltója, Janza
Kata ezzel egy időben a „szomszédban”, a
Kálmán Imre Teátrumban a Dorian
Gray előadásban játszott. És akkor jött a
csavar. Mivel egyik színház
közönségének sem akartak
csalódást okozni, egy őrültnek tűnő
vállalkozásba
kezdtek. Megmutatták, hogy nem csak az megy ebben a
társulatban, hogy egy
darabon belül két karaktert is játszik valaki, hanem
az is, hogy egy este
párhuzamosan két teljesen eltérő szerepben,
két előadásban is helyt áll. Így
tegnap nem csak Pirike, hanem Gizike is vezette a velencei csoportot.
Támogatták és kiegészítették
egymást. És nem csak letudták a
problémát, hanem
plusz poénokkal és megoldásokkal és
készültek. Belegondolni is szédítő, hogy
milyen háttérmunka és egyeztetés
húzódhatott meg a szórakoztatás
mögött.
Kötéltáncosi pontos, precíz
lépésekre volt szükség, hogy Janza Kata az
egyik
percben még a lánya elvesztésének
fájdalmába beleőrülő anyát alakította,
a
másik percben pedig már lökött
idegenvezetőként támogatta a betegen is,
hősiesen helytálló Kékkovács Marát.
Lőrincy Attila igazán büszke lehetett
színházára, amelynek a tapsrendnél
szót is adott. Az is a profizmusra utal,
hogy a szereposztást jelző táblán is
feltüntették az aznap keresztelt
társ-idegenvezetőt.
Így – vele
és a
kisöccsével, akik fütyülnek a nőkre – nem
csak jó néhány ismerős dallamot –
„pá
kisaranyom, pá”, „egy kicsit angyal legyen, egy
kicsit démon” – fütyülhetett a
közönség hazafelé, hanem különleges,
egyedi és megismételhetetlen élménnyel
indulhatott útnak.
Rendezőasszisztens:
Magyar György
Rendező: Réthly
Attila
Átdolgozta: Lőrinczy Attila
Bemutató: 2015.
március 13
Megtekintett
előadás:
2018. május 23.
Budapest, 2018. május
24.
Szalay Hajnalka