A
Vahtangov Állami Akadémiai Színház
és a Görög
Nemzeti Színház koprodukciója.
Rendező: Rimas Tuminas
(Litvánia, 1952).
Orosz
és görög nyelven,
magyar és angol szinkrontolmácsolással. A magyar
tolmácsolásban részben Babits
fordítását hallhattuk; a „Kar” (itt
Kórus) szövegének tolmácsolása
talán
egyszerűbb volt, bár a színpadon a kórus az
újgörög szöveget mondta. (A kórus
szövegének fordítója
ógörögből újgörögre: Elsa
Andrianou.)
Szünet
nélkül, 1 óra 40 perc a
játékidő. A kétnyelvű előadásban a
Vahtangov művészei játsszák a főszerepeket, a
kórus görög színészekből áll.
Szophoklész
Oidipusz király c.
műve, mint tudjuk, „nem sorstragédia, hanem az
önfelfedezés tragédiája”.
Megrendítő és nagy hatású az előadás
is. Oidipusz (Viktor Dobronravov) ártatlan
a bűnökben (leszámítva a gyilkosságot, de az
önvédelemnek tekinthető). Nem
tudhatta, hogy évtizedekkel előbb Théba
királyát és kíséretét
öli meg. Oidipusz
már hosszú évek óta él
Thébában, a palotában, uralkodik kiérdemelt
hatalmában.
Miután
most, a dögvészt – pestist –
megszüntetendő, eltökélten és hatásosan
megátkozta
és előre száműzetésbe küldte a gyilkost,
még nem ismerve, ki is volt, a rádöbbenés
ténye később eleve összetöri. De itt még
tovább kell mennie, és maga választja
a tudás megszerzését saját
származásáról, szüleiről. Ezért
ad percekre megkönnyebbülést
a hír, hogy az apjának hitt férfi otthon meghalt,
tehát nem őáltala, anyjának
hitt asszonytól pedig távol van, hiszen itt
házasságban él valaki mással. Ahogy
azonban fokról fokra kiderül tényleges
származása, csecsemőkori története,
úgy
omlik össze szemünk előtt, hogy végül feladjon
mindent, felesége-anyja halálakor
pedig magát vakítja meg és válik
önszántából nincstelenné.
És
hát valóban, nehéz
belegondolni akár még abba is, hogy saját
gyermekei egyben féltestvérei is. De
ezzel a tudattal nem lehet élni. Felesége-anyja
(Iokaszté – Ljudmilla Makszakova),
ameddig lehet, nyugtatja a férjét-fiát,
először ő is valótlanságnak tartja a
történetet, amúgy sem hisz a
különféle jóslatokban, és inkább
nem foglalkozna
velük – de amikor tanácsa ellenére
férje mégis makacsul kideríti
származásának
és történetének igazságát,
összeomlik, végül meghal, de Oidipusz sem élhet
tovább úgy, mint addig.
Minden
lépés, amelyet Oidipusz vállalt
kötelezettsége érdekében tesz, saját
ismeretlen
múltjához, vétlenül elkövetett bűneihez
közelíti. A régen lezajlott s
állandóan
kísértő múltat a szereplők szavaiból tudjuk
meg: felidézik azt, ami volt, és
sodorják Oidipuszt és Iokasztét addig a pontig,
ahol drámájuk véget ér.
Az
igazság kiderítése, mint láthattuk, nemcsak
saját származásának titkaira
irányult, hanem uralkodói kötelessége is volt
megszüntetni a várost sújtó
büntetést (a pestisjárványt) s
helyreállítani a megzavart erkölcsi
világrendet,
azaz itt az istenek tiszteletét és a jóslatok
hitelét. Kislányait (Gyerekek: Tatyjana Polosina,
Maria Rival),
saját magát már megvakítva, egyetlen
hosszú fehér ingben, mezítláb,
megrendítően a korábban méltatlanul elűzött
(itt egyébként kissé nőies
vonásokat hordozó) Kreónra (Eldar
Tramov) bízza.
Díszlet
(Adomas Jacovskis) alig van
természetesen, de a nézőtérrel párhuzamosan
egy embernél magasabb sötétszínű fahenger
látható kisebb lyukakkal, amelyekbe kapaszkodni lehet,
vagy beléjük lépni,
felkapaszkodva az oldalára. A henger tetején ha nem is
könnyen, de járni lehet.
A henger képes forogni („magától”),
előrefelé veszélyeztetve mindenkit, aki előtte
áll, menekülnek előle – ha úgy tetszik, a
sors, vagy akár jóslatok elől.
Az
előadás kezdetekor két
kislány játszik boldogan fehér
görögvállas ruhácskákban –
aztán a henger felett
váratlanul megjelennek a vijjogó óriás
fekete madarak a vészjósló zene mellett.
A baljós hangulat szinte minden percben fennmarad.
Oidipusz
fehér, mai öltönyben
jelenik meg, olykor fehér színű palástban,
felül fehér prémmel szegélyezve, amely
igen hatásos – a fejfedője (korona gyanánt) magas,
aranyszínű.
Később
még egy aranyozott szaxofonon
játszik, kifejezőn, bár keveset, mély lelki
fájdalmát kétségkívül
kiválóan festve
alá a tragikus zenével. A hangszer aztán eltűnik,
ám a szaxofon a mára emlékeztethet
minket. (Zeneszerző: Faustas Latenas.)
A többi szereplő
feketében van, kivéve az
említett két kislányt és később a
feleségét, Iokastét, gyermekei anyját. A
Kórus – a görög színészek –
szintén
fekete öltönyben láthatóak.
Egy fiatal,
izmos harcos
azonban görög jelmezben szalad át a színen
olykor hol pajzzsal, hol dárdával,
hol egy kicsi hintalóval… hogy végül ő
vezesse el a vak Oidipuszt.
A pap (Jevgenyij
Koszirev) méltóságteljes,
keveset szól, azt is nagyon megfontoltan hosszú, fekete,
nyitott kabátjában.
A
pásztorok, hírnökök ruházata
természetesen meglehetősen szegényes (népi)
hatást keltenek. (Jelmez: Maksim Obrezkov.)
Tanulság? Oidipusz itt
végül mélyen meghajol
a jóslat előtt, amit addig tagadott,
ami elől menekült, amíg csak tehette, miközben minden
áron az igazságot akarta
kideríteni.
Amit a
színész is elénk
állít kifogástalanul és drámaian, az
a király egyéniségének egyes negatív
vonásai -- a hirtelen harag, a kirobbanó indulat
(bár ezt inkább csak
sejthetjük, de megmutatja kezének ökölbe
szorítása, ujjainak
játéka is) – mellett a királyi gőg
is: önmagát sokáig feddhetetlennek hiszi, s
megköveteli az alattvalói alázatot;
alaptalan gyanúsítgatással sértegeti
Teiresziászt (Jevgenyij Knyazev)
és Kreónt, s hevességében
meggondolatlanul ítélkezik; de a végzettel szemben
épp olyan védtelen és kiszolgáltatott,
mint bárki más. Mély meghajlása már
a jóslatok, a jövendölések
elfogadását
jelenti.
Az
előadás befejezéseként az
óriási, üres henger előtt újra
játszanak a kislányok, de a gomolygó ködben a
henger forogni kezd, előre- majd hátragurul, a gyerekek
újra és újra
elmenekülnek előle, végül őket is felemészti,
és már csak a forgó hengert
látjuk a színpadon, amint többször
félelmetesen előre- és hátragurul a hangos,
vészjósló zene
kíséretében…
Még a
szokottnál is nagyobb
a megérdemelt ováció és taps.
Játszanak
még (több a szereplő, mint pl. Babits Mihály
fordításában):
Karvezető: Vitalys
Semenovs; Korinthoszi hírnök: Valerij
Usakov; Thébai pásztor: Ruben
Szimonov; Hírnök,
Oidipusz házából: Makszim Szevrinovszkij; Hölgy,
Oidipusz házából: Jekatyerina
Szimonova; Katona: Pavel Jugyin; Fiú: Jurij
Cokurov.
Kórus: Panagiotis
Athanasopoulos , Alexandros
Nikolaos Balamotis, Ioannis Dendrinos, Leonidas Dimitrios Georgiadis,
Antonios
Kyriakakis, Dimitrios Papadatos , Evangelos Psomas , Evgeny
Pilyugin.
Kórusművek:
Theodore Abazis.
Koreográfus:
Angelica Cholina. Beszédtanár:
Jelena Laskavaya.
Fény: Narek
Tumanian. Dramaturg és
akadémiai konzultáns: Dmitry Trubothckin.
Rendezőasszisztensek:
Irina Gromova és Gabriella
Tuminaite.
MITEM
előadása.
Megtekintett
előadás: 2018. április 13.
Budapest,
2018. április 14.
Györgypál Katalin
