Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

OIDIPUSZ KIRÁLY

Vahtangov Állami Színház, Moszkva – Nemzeti Színház

A Vahtangov Állami Akadémiai Színház és a Görög Nemzeti Színház koprodukciója.

Rendező: Rimas Tuminas (Litvánia, 1952).

Orosz és görög nyelven, magyar és angol szinkrontolmácsolással. A magyar tolmácsolásban részben Babits fordítását hallhattuk; a „Kar” (itt Kórus) szövegének tolmácsolása talán egyszerűbb volt, bár a színpadon a kórus az újgörög szöveget mondta. (A kórus szövegének fordítója ógörögből újgörögre: Elsa Andrianou.)

Szünet nélkül, 1 óra 40 perc a játékidő. A kétnyelvű előadásban a Vahtangov művészei játsszák a főszerepeket, a kórus görög színészekből áll.

Szophoklész Oidipusz király c. műve, mint tudjuk, „nem sorstragédia, hanem az önfelfedezés tragédiája”. Megrendítő és nagy hatású az előadás is. Oidipusz (Viktor Dobronravov) ártatlan a bűnökben (leszámítva a gyilkosságot, de az önvédelemnek tekinthető). Nem tudhatta, hogy évtizedekkel előbb Théba királyát és kíséretét öli meg. Oidipusz már hosszú évek óta él Thébában, a palotában, uralkodik kiérdemelt hatalmában.

Miután most, a dögvészt – pestist – megszüntetendő, eltökélten és hatásosan megátkozta és előre száműzetésbe küldte a gyilkost, még nem ismerve, ki is volt, a rádöbbenés ténye később eleve összetöri. De itt még tovább kell mennie, és maga választja a tudás megszerzését saját származásáról, szüleiről. Ezért ad percekre megkönnyebbülést a hír, hogy az apjának hitt férfi otthon meghalt, tehát nem őáltala, anyjának hitt asszonytól pedig távol van, hiszen itt házasságban él valaki mással. Ahogy azonban fokról fokra kiderül tényleges származása, csecsemőkori története, úgy omlik össze szemünk előtt, hogy végül feladjon mindent, felesége-anyja halálakor pedig magát vakítja meg és válik önszántából nincstelenné.

És hát valóban, nehéz belegondolni akár még abba is, hogy saját gyermekei egyben féltestvérei is. De ezzel a tudattal nem lehet élni. Felesége-anyja (Iokaszté – Ljudmilla Makszakova), ameddig lehet, nyugtatja a férjét-fiát, először ő is valótlanságnak tartja a történetet, amúgy sem hisz a különféle jóslatokban, és inkább nem foglalkozna velük – de amikor tanácsa ellenére férje mégis makacsul kideríti származásának és történetének igazságát, összeomlik, végül meghal, de Oidipusz sem élhet tovább úgy, mint addig.

Minden lépés, amelyet Oidipusz vállalt kötelezettsége érdekében tesz, saját ismeretlen múltjához, vétlenül elkövetett bűneihez közelíti. A régen lezajlott s állandóan kísértő múltat a szereplők szavaiból tudjuk meg: felidézik azt, ami volt, és sodorják Oidipuszt és Iokasztét addig a pontig, ahol drámájuk véget ér.

Az igazság kiderítése, mint láthattuk, nemcsak saját származásának titkaira irányult, hanem uralkodói kötelessége is volt megszüntetni a várost sújtó büntetést (a pestisjárványt) s helyreállítani a megzavart erkölcsi világrendet, azaz itt az istenek tiszteletét és a jóslatok hitelét. Kislányait (Gyerekek: Tatyjana Polosina, Maria Rival), saját magát már megvakítva, egyetlen hosszú fehér ingben, mezítláb, megrendítően a korábban méltatlanul elűzött (itt egyébként kissé nőies vonásokat hordozó) Kreónra (Eldar Tramov) bízza.

Díszlet (Adomas Jacovskis) alig van természetesen, de a nézőtérrel párhuzamosan egy embernél magasabb sötétszínű fahenger látható kisebb lyukakkal, amelyekbe kapaszkodni lehet, vagy beléjük lépni, felkapaszkodva az oldalára. A henger tetején ha nem is könnyen, de járni lehet. A henger képes forogni („magától”), előrefelé veszélyeztetve mindenkit, aki előtte áll, menekülnek előle – ha úgy tetszik, a sors, vagy akár jóslatok elől.

Az előadás kezdetekor két kislány játszik boldogan fehér görögvállas ruhácskákban – aztán a henger felett váratlanul megjelennek a vijjogó óriás fekete madarak a vészjósló zene mellett. A baljós hangulat szinte minden percben fennmarad.

Oidipusz fehér, mai öltönyben jelenik meg, olykor fehér színű palástban, felül fehér prémmel szegélyezve, amely igen hatásos – a fejfedője (korona gyanánt) magas, aranyszínű.

Később még egy aranyozott szaxofonon játszik, kifejezőn, bár keveset, mély lelki fájdalmát kétségkívül kiválóan festve alá a tragikus zenével. A hangszer aztán eltűnik, ám a szaxofon a mára emlékeztethet minket. (Zeneszerző: Faustas Latenas.)

A többi szereplő feketében van, kivéve az említett két kislányt és később a feleségét, Iokastét, gyermekei anyját. A Kórus – a görög színészek – szintén fekete öltönyben láthatóak.

Egy fiatal, izmos harcos azonban görög jelmezben szalad át a színen olykor hol pajzzsal, hol dárdával, hol egy kicsi hintalóval… hogy végül ő vezesse el a vak Oidipuszt.

A pap (Jevgenyij Koszirev) méltóságteljes, keveset szól, azt is nagyon megfontoltan hosszú, fekete, nyitott kabátjában.

A pásztorok, hírnökök ruházata természetesen meglehetősen szegényes (népi) hatást keltenek. (Jelmez: Maksim Obrezkov.)

Tanulság? Oidipusz itt végül mélyen meghajol a jóslat előtt, amit addig tagadott, ami elől menekült, amíg csak tehette, miközben minden áron az igazságot akarta kideríteni.

Amit a színész is elénk állít kifogástalanul és drámaian, az a király egyéniségének egyes negatív vonásai -- a hirtelen harag, a kirobbanó indulat (bár ezt inkább csak sejthetjük, de megmutatja kezének ökölbe szorítása, ujjainak játéka is) – mellett a királyi gőg is: önmagát sokáig feddhetetlennek hiszi, s megköveteli az alattvalói alázatot; alaptalan gyanúsítgatással sértegeti Teiresziászt (Jevgenyij Knyazev) és Kreónt, s hevességében meggondolatlanul ítélkezik; de a végzettel szemben épp olyan védtelen és kiszolgáltatott, mint bárki más. Mély meghajlása már a jóslatok, a jövendölések elfogadását jelenti.

Az előadás befejezéseként az óriási, üres henger előtt újra játszanak a kislányok, de a gomolygó ködben a henger forogni kezd, előre- majd hátragurul, a gyerekek újra és újra elmenekülnek előle, végül őket is felemészti, és már csak a forgó hengert látjuk a színpadon, amint többször félelmetesen előre- és hátragurul a hangos, vészjósló zene kíséretében…

Még a szokottnál is nagyobb a megérdemelt ováció és taps.

Játszanak még (több a szereplő, mint pl. Babits Mihály fordításában):

Karvezető: Vitalys Semenovs; Korinthoszi hírnök: Valerij Usakov; Thébai pásztor: Ruben Szimonov; Hírnök, Oidipusz házából: Makszim Szevrinovszkij; Hölgy, Oidipusz házából: Jekatyerina Szimonova; Katona: Pavel Jugyin; Fiú: Jurij Cokurov.

Kórus: Panagiotis Athanasopoulos , Alexandros Nikolaos Balamotis, Ioannis Dendrinos, Leonidas Dimitrios Georgiadis, Antonios Kyriakakis, Dimitrios Papadatos , Evangelos Psomas , Evgeny Pilyugin.

Kórusművek: Theodore Abazis.

Koreográfus: Angelica Cholina. Beszédtanár: Jelena Laskavaya.

Fény: Narek Tumanian. Dramaturg és akadémiai konzultáns: Dmitry Trubothckin.

Rendezőasszisztensek: Irina Gromova és Gabriella Tuminaite.

MITEM előadása.

Megtekintett előadás: 2018. április 13.

Budapest, 2018. április 14.

Györgypál Katalin

 

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©