Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

A FÉLKEGYELMŰ

Pesti Színház

Dosztojevszkij egyik legnagyobb hatású regényének, A félkegyelműnek központi kérdése az, hogy vajon a tökéletes jóság, az ún. krisztusi szeretet meg tudja-e menteni a velejéig romlott, tomboló indulatoktól és önzéstől szenvedő világot. Dosztojevszkij „a pozitív szépségű hősről” akar regényt írni, amihez 1867 második felében kezd hozzá. „Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni” – írja egy levelében. Máshol pedig ezt írja: „A világon csupán egyetlen pozitív szépségű személy létezik – Krisztus…” Miskint így éterien tiszta jellemvonások jellemzik az önfeláldozás eszméje mellett – végül is a pétervári valós társaságban. Jézus mellett Don Quijote figurája is felismerhető. Vele összevetve írja Dosztojevszkij szintén egy levélben: „Regényem hőse, a herceg, nem nevetséges ugyan, de van egy másik rokonszenves vonása: ártatlan.”

Nasztaszja figurája egyes vélemények szerint részben a bibliai Mária Magdolna reinkarnációja. Több változat után lett az a befejezése a regénynek, amit mi ismerünk.

A regény 1868-ban jelent meg folyóiratban, de hűvösen fogadták, kivéve egy kritikus véleményét: Dosztojevszkij „…nem az emberiség közvetlen céljait kutatja, hanem az egészen távoliakat” – írta róla.

(Idézik: Dosztojevszkij művei. A félkegyelmű. Magyar Helikon, Bp., 1970. Jegyzetek, 711. p.)

Dosztojevszij Miskin herceg alakjában tehát a tökéletes szépségű embert akarta megteremteni. Mivel a világban tökéletes embert nem talált, Krisztus tulajdonságaival ruházta fel. A világ azonban félkegyelműnek tartja, mert tisztaságával, naivitásával és betegségével – epileptikus rohamok gyötrik, mint az írót – irritálja őket, emellett saját maga is gyakran hivatkozik, nem is alaptalanul, betegségére.

Nehéz a könyv (és vastag a 730 oldal, fordította Makai Imre) – és nehéz a belőle készült (és jó!) adaptáció megemésztése is. (Dramaturg: Kozma András). A 730 oldalból 3 órányi játékot (egy szünettel) adaptálni nem kis munka.

A regény fő elemei benne vannak összefogottan, néha sűrítve, többféleképpen is, olykor narratívan (egy-egy szereplő „narrálja” pár másodperc megállással, mi fog történni, sőt bemutatkozik is, míg a többiek mozdulatlanná válnak) csaknem illusztrálva, ami aztán szinte észrevétlenül átmegy „normál” játékba. Sőt, a zenét is a színpad bal oldalán ülve irányítja, loopolja Wunderlich József (élő zene/hangdesign), aki idővel szereplővé is válik (Ippolit). Még a közönséget is igyekeznek bevonni a játékba, éspedig az őszinteség-motívumnál: természetesen (?) senki nem vállalkozik arra, hogy felmenjen a színpadra, leülni a középre állított kopott székre, bevallani addigi „legnagyobb bűnét”. A színész által bevallott bűn – pici, de mai történet – pedig csaknem civil eseményként hat…

Miskin herceg (Vecsei H. Miklós) – toprongyosan, majd egy pizsamában –,a nagy szelídségével, Parfjon Rogozsin (Orosz Ákos) a vad indulataival és Nasztaszja Filippovna (Petrik Andrea) a követhetetlen zaklatottságával átfogja az előadást. A nő képtelen választani a teljes szelídség és jóság és a vad indulatok között, amik benne is tombolnak (pár mondatban még korábbi megalázott sorsára is némi fény derül), ennek itt valóban csak a pusztulás lehet a vége. Miskin szelídsége, ember-szeretete sem tudja megvédeni a nőt a haláltól, Rogozsint pedig a gyilkosságtól. Rogozsin amúgy nem műveletlen, hiszen könyveket olvas, több összekötözött könyv tetején „A félkegyelmű” zöld kötéses változatát (!), ebbe teszi bele az ominózus kést Miskin herceg látogatásakor. Miskin nagyon-nagyon átszellemült, mindenkiben a szenvedő lelket keresi, és persze meg is találja. Mintha nem is ember lenne – annyira másképpen látja a világot. Nagy kérdés tehát, hogy ez lehet-e és mennyire lehet reális. Felmerül például az is, Miskinnek vajon mi a véleménye a gyilkosságról? – nos, ő azt is megbocsátja. Jézussal ellentétben azonban Miskin herceg nem zavar ki senkit sehonnan (mint pl. Jézus kiveri a kufárokat a templomból), hiszen nincs is ilyen „templom”. (Rogozsin: „Az egyik egyáltalán nem hisz Istenben, a másik meg annyira hisz, hogy emberölés közben is imádkozik…”) Fontos azonban most is az Isten-motívum, istenhit, de nem kerül túlzottan előtérbe. A kereszt cserélés Rogozsinnal inkább testvérségüket pecsételi meg.

Rogozsin figurája egyébként külön véve is szintén nagyon jó, erős, karakteres.

Miskint jól jellemzi az előadásban a néhány perc is, amíg a kisfiú lábát mossa puhán, óvatosan – mialatt hátul a gyilkosság történik! – nem lehet nem észrevenni az utalást Jézus szelídségére.

Fontos mozzanat az öngyilkosság elítélése is, Ippolit végül is csak később hal meg, a halállal való viaskodás a tüdőbeteg fiú részéről igen hatásos, megrendítő akár.

Itt az nem derül ki, hogy Miskin herceg végül visszautazik Svájcba, csak együtt utaznak a vonaton újra hárman, mint a kezdő jelenetben: Lebegyev (Király Dániel), Miskin és Rogozsin (bár a regényben a végén Rogozsin előbb kórházban fekszik agyvelőgyulladással, utána meg börtönbe (Szibériába) kerül a gyilkosságért).

Hatásos, nehéz, nehezen emészthető az előadás, amely a rendkívül sokszálú regényt jól összefogja, keretet ad neki, és nem vész el a részletekben (pedig pl. a Miskin herceg nagy öröksége körüli cikk-támadás is alkalmat adott volna erre, de ezt is kellően tömörítik, vagy Rogozsin agyvelőgyulladás-témája végül nem is hiányzik innen).

Számos hatásos jelenetet láthatunk még a sűrű szövésű, olykor nagyon mozgalmas előadásban. A botrány, pezsgőzés az estélyen, vagy Ganya (Csapó Attila) átváltozása: végig kellően jellegtelen, de levéve parókáját a végén egészen emberivé válik, vállalva „gyávaságát”.

A három lány (Aglaja – Józsa Bettina e.h., Adelaida – Mentes Júlia e.h., Alekszandra – Litauszky Lilla e.h.) alakja is érdekes, mind különböző, ahogyan Miskin jellemzi őket, de ő nem látja gonosznak őket, mint az édesanyjuk (Lizaveta – Tar Renáta), aki egyszer mégiscsak kiborul Miskinnek (várta őt – vajon miért?)

Aglaja szavalása a szegény lovagról a betűcserékkel is kellő hangsúlyt kap.

A gyermekek – éppen tizenhárman vannak, Lebegyev félárvái (a Budapest VI. kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola növendékei, kórusvezető: Hajzer Nikolett) – szintén mindig hatásosak, itt ráadásul jó énekkel az előadás legvégén, ami egyben azt is jelzi: maradt ereje a rendezőnek (ifj. Vidnyánszky Attila) az utolsó percekre is.

Az Édesanyának mi csak a hangját hallottuk (Venczel Vera betegsége miatt) – de még az sem volt zavaró, hogy egy kislány ült be helyére.

Néhányan két szerepet játszanak, így Ferdiscsenko/Burdovszkij – Zoltán Áron, Ivolgin/Doktorenko – Szántó Balázs e.h.), no meg a zenész-színész Wunderlich József.

Kolja, a fiatal fiú – Tóth András.

A díszlet mindezek szolgálatában kopott, nincs két egyforma szék, ülőalkalmatosság, és szándékosan kevés is, így sok hely marad játszani, verekedni, botrányt csinálni az estélyen stb. Az épített cserépkályha láthatóan jó erős, nemcsak a rengeteg pénzt lehet égetni benne, de hátulról fel lehet rá mászni, emelvényként is szolgál, aludni is lehet rajta, sőt a legvégefelé történő utazáshoz kupéként szolgál hármójuknak.

(Látvány: Pater Sparrow, eredeti nevén Verebes Zoltán magyar filmrendező, látványtervező; világítás: Hlinka Mónika, szcenika: Juhász Zoltán, hang: Hajdu Gábor.)

A jelmezek sokfélék, a lányoké csaknem egyforma, kissé semmilyen-bézs, Miskin hercegé ágrólszakadt, aztán a kopott pizsama betegségében szintén meglehetősen lehangoló, Nasztaszjáé kellően kihívó a pici szoknyákban, színes harisnyában. A többiek ruházata is jellegzetes, szerepüket jól kifejező. A kisgyerekek színben hasonló világos ruhákban kedvesek. (Jelmez: Vecsei Kinga Réta.)

Zenei vezető: Mester Dávid.

Érdekes, kifejező a vetített kép: Rogozsin kedvenc Krisztus-képe, máskor is jók a vetítések (Miért akarja Ippolit itthagyni a világot? – a szöveg hosszú percekig olvasható a falon), vetítés: Huszti Gábor.

Mennyire Szentpétervár mindaz, amit látunk? Végül is részben igen, de nem kizárólag, ami jó, mert még szélesebb, tágabb érvényt ad az előadásnak.

Kérdezhetnénk: Miskin herceg útja ma is visszavezetne Svájcba, a szanatóriumba? De talán nem jó a kérdés. Azt kérdezhetnénk inkább: mikor?

Bemutató: 2018. március 2.

Megtekintett előadás: 2018. március 26.

Budapest, 2018. március 29.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©