John
Osborne
színdarabját az Európa Kiadó jelentette meg
1965-ben, Ottlik Géza fordításában.
Az eredeti színdarab 1957-es keltezésű, címe: Nézz vissza haraggal (Look Back in Anger).
Írója egyből a
legsikeresebb angol szerző lett, Tony Richardson 1958-ban rendezett
filmet a
darabból, ahol Richard Burton alakította Jimmy
szerepét. Számos magyar színpadi
bemutatója is volt, az 1992-es pesti színházi volt
talán a legemlékezetesebb
Rudolf Péter rendezésében, Kaszás Attila
és Eszenyi Enikő főszereplésével,
továbbá Igó Éva, Szarvas József,
Mádi Szabó Gábor játszottak még
benne. Ottlik
fordításának társszerzője ekkor Losonczi
Gábor volt. Az előadás időtartama 149
percre nyúlt, két részben
játszották. A visszaemlékezés itt és
most nem
nosztalgia, inkább egy húzóerő, amely unos-untig
emlékezetbe idézi a 26 évvel
ezelőtti előadást.
A
Belvárosi Színház mostani bemutatója
eleve kevesebbet ígér. Újrafordítás
történt, ezúttal Nádasdy
Ádám tollából.
Egyvégtében megy le az egész, mindössze
száz
percre zsugorodott a játékidő, vagyis
kétharmadára húzták meg a szöveget
(újrafordítás előtt vagy után, nem tudni),
nem az eredetit, hanem az 1992-es
hosszúságot. Osborne 1957-es kiindulópontja a
nemzedékek közti ellentét volt,
amit egy szerelmi történeten keresztül mutatott be. A
nemzedéki problematika
jelenléte azóta háttérbe szorult a
színpadi változatokban, de valami azért maradt
belőle a hozzá rendelt, durvára sikerült szerelmi
történet mellett, ami
kiegyezéses befejezéssel zárul. A jelenlegi
előadásra éppen a dühöngés
miértjének bemutatása maradt el. Alison apja,
Redfern ezredes attól szenved,
hogy minden megváltozott a gyarmatbirodalom
megszűnésével, viszont Jimmy
szerint semmi nem változott, minden a régi, ő a
változatlanságtól, ill. annak
érzésétől szenved. Hiába diplomás,
jazz trombitás, kiszorult a társadalomból,
cukorkás standja van egy külvárosban, abból
élnek hárman. Értelmiségi léte, a
könyvszeretet, irodalom és kritika olvasása
vasárnapi hobbyvá vált. Mindebből a
mostani rendezésben csak az újságok meglehetős
pocskondiázása maradt, minden
egyéb „társadalmi probléma”, az
„ősbűn” teljesen eltűnt.
Znamenák
István
rendezéséből még az sem derül ki, hogy Cliff
és Jimmy cukorkákat árul
egész nap (persze, régebbről tudjuk), ezt is Hugh Tanner
– a régi barát –
anyjának jóvoltából. Abból, hogy
könyvkritikákat olvasnak a fiúk
esténként, azt
hihetné az ember, hogy könyvet árulnak
legalább. Díszlet (ez is Znamenák
István terve) igazán nincs is,
csak kellékek. Padlásszobai gerendák
látszanak imitt-amott, illetve
vasalóállvány, vállfák, csipeszek
és teáskanna. Azt veszi észre a néző
(legalább is jómagam), hogy minden túl gyorsan
történik, inkább kihúzták a
szöveg nagy részét (dramaturg: Zöldi
Gergely), amiből információkat szerezhetnénk a
szereplők gondolkodásáról,
az 1950-es évek (vagy lehetne aktualizálva akár a
mai) Anglia problémáiról. De
ezek elmaradnak, hogy csak a konkrét színpadi
akciók maradjanak: az állandóan
késre menő szívatás, a kiborulások, Helena
és az apa bekapcsolódása a
történetbe, Alison hazautazása, Jimmy és
Helena szerelmi epizódja, majd Cliff
kiszállása a közösségből,
végül a szerelmespár újbóli
kibékülése. Ezt a folyamatot
kell gyorsan lezavarni, ami meg is történik. Csakhogy ettől
hiányérzetünk van.
Egy
újszülöttnek minden vicc új,
tehát aki elég fiatal, és most látja
először Osborne „dühöngését”,
annak fel
sem tűnik mindez, és elkönyveli a darabot a
kevésbé szokványos, vagy épp
szokványos szerelmi történetnek, saját
skatulyázása szerint. Megjegyzem, pl. az
a mondat elhangzik a színpadon, hogy az ezredes szerint minden
megváltozott,
Jimmy viszont úgy érzi, hogy minden a régi,
és az ezredes olyan ember, akire nem
süt többé a nap. A kijelentések
vértelennek tűnnek, háttér nélküliek,
kicsit
lógnak a levegőben.
Szegény Papp Jánosnak (Redfern ezredes, Alison apja)
jócskán lecsökkent a
szövege, még a neve sem hangzik el, semmi sem maradt az
eredeti régi angol
mesékből, gyarmati nosztalgiázásból,
töredék szerep lett. Cliffet Ötvös
András játssza, piknikus alkata
egyre több szerepben kap hangsúlyt,
különösen akkor figyelünk rá, amikor a
szerepben evés is szerepel. Itt is ő eszik a legnagyobb
étvággyal. Járó Zsuzsa
Helena kulcsszerepét
alakítja, igen keményre veszi ezt az
„áruló” szerepet, Alison
visszatérése után
sem enyhül, nem érzékenyül el jelentősen, csak
épp, hogy. Felvillan a gyanú,
hogy szerepében a nagy váltást gyűlöletből
szerelembe előre kiszámította,
eltervezte. Alisont Kovács Patrícia
sok érzelemmel, Jimmyt Szabó Kimmel
Tamás a szokásos nagy indulatokkal, de kissé
hebehurgyán, időnként hadarva adja
elő.
Jelmez: Cselényi Nóra, grafika: Csáfordi
László, a rendező munkatársa: Kovács
Henrietta, producer: Orlai Tibor.
Csökkentett vérmérsékletű
„dühöngést” láttunk, kicsit
„haraggal nézünk vissza”.
Bemutató
előadás: 2018. március 16.
Megtekintett
előadás: 2018. március 15.
Budapest,
2018. március 18.
Földesdy
Gabriella
