SZÍNHÁZ

HEISENBERG

Hatszín Teátrum

Werner Karl Heisenberg Nobel-díjas német fizikus, a kvantummechanika egyik megalapítója. Heisenberg vezette a háborús Németország nukleárisenergia-programját, szerepe máig vitatott – nos, nem róla szól a darab.

„A kvantummechanikai határozatlansági reláció (németesen: összefüggés, angolosan: elv) alapvető, elméleti határ bizonyos fizikai mennyiségek egyszerre, teljes pontossággal való megismerhetőségére” (Wikipédia) vagy, a szórólap szerint: „Az elv értelmében bizonyos fizikai mennyiségek csak bizonyos határig ismerhetők meg egyszerre és pontosan. Vagyis minél pontosabb értéke van az egyiknek, annál pontatlanabb a másiknak” (Heisenberg egyik elméletéhez kapcsolódóan) – erről átvitt értelemben a darab valóban szól talán. A hölgy, Georgie (Ullmann Mónika) ezt úgy fogalmazza meg (pongyolán idézve): vagy a célt figyeli, ami felé a másik igyekszik, és ekkor nem látja, mit tesz közben, vagy csak azt látja, mit tesz a másik részleteiben, de nem tudja-látja, hova vezet, mi a célja – nos, ezért vesztette el a fiát, mert túl közelről figyelte-szerette.

Ullmann Mónika interjúja szerint azonban „két olyan emberről szól a darab, aki egészen más, mint amilyennek látszik. Ennyiben utal a Heisenberg-féle határozatlansági relációra.”  https://szinhaz.org/interju/2018/01/20/interju-ullmann-monikaval-2/

Ennyit Heisenbergről.

A darab lényege szerelmi történet, igaz, kissé különös szerelmi történet. Idősebb, pontosabban 75 éves férfi – hentes, aki még mindig dolgozik saját üzletében, igaz, gyér forgalom mellett, de tartalékpénze kitart még – és egy negyvenen alig túli nő, pincérnőnek mondja magát, aztán kiderül, hogy iskolatitkár – találkoznak egy pályaudvaron Londonban. A férfi passzívan üldögél, a nő csókol bele hirtelen a nyakába – gondolhatjuk mi is, mint a férfi: összetévesztette valakivel, nem történt semmi. De az összetévesztés lehetetlen, mert az illető úr, aki hasonlíthatna Alexra (Benedek Miklós), 18 hónapja meghalt… ez persze később derül ki.

Mindenesetre érdekes történeteket tudunk meg mindkettőjükről, de időben elcsúsztatva: sokáig csak a nő beszél csapongva és szabadszájúan, a férfi a maga nagyon csendes, visszahúzódó módján egyre inkább érdeklődik, aztán – nem azonnal, és nem a pályaudvaron – megnyílik.

Még azt is megbocsátja a nőnek, hogy pénzt kér tőle, nem is keveset – ráadásul a sikeres szerelmi légyottjuk után a férfi lakásán, amit megint csak a nő kezdeményezett. A férfi átgondolja: a nő a lassan két éve eltűnt fiát szeretné megkeresni egy másik, távoli városban, erre kérte a pénzt. És most már a férfi kezdeményez: nem számít, hogy számításból csókolt-e bele a nyakába a nő azon a pályaudvaron, vagy sem, talán amúgy sem derül ki soha: elviszi a pénzt a nőnek, sőt, hagyja magát rábeszélni, hogy elkísérje a nőt, pedig nem hogy repülőn nem utazott még soha, de még a lábát sem tette ki addig a városból.

A fiút New Jerseyben (persze) nem találják meg ugyan, de egymást igen: előbb a nő kéri, hogy legyen a barátja, ezt azonban Alex nem vállalja, de azt igen, hogy egy darabig – amíg lehet – együtt élne a nővel.

Nehéz lenne megmondani, mikor fordul át a történet szerelembe, mikor megértésbe, megbocsátásba, elfogadásba. Lassan, fokról fokra, szinte észrevétlenül a beszélgetéseik, olykor váratlan fordulataik közben-alatt. Azt sem tudjuk megmondani, melyikük kockáztat többet. A férfi egészen addig egyedül élt, egy régi-régi beteljesületlen szerelem nagy fájdalmával. A nő a férfi lakásán, miután a pénzkérés miatt megsértődött a férfi és elrohant, végigolvasta Alex 47 évig naponta vezetett naplóját. Mert érdekelte. A férfi, mikor a nő később ezt elmeséli neki, előbb felháborodik, de ezt is elfogadja, sőt.

A szerző, Simon Stephens fiatal (1971, Manchester), mégis egy idős férfi érzés- és gondolatvilágát tudja elénk hozni, Benedek Miklós pedig teljesen átlényegíti. Ullmann Mónika a lassan ébredő szerelmében sem adja fel vidámabb természetét, életenergiáit.

Fordította – kissé szabad szájúan, ami azonban jól jellemzi Georgie-t: Zöldi Gergely. Érdekes a díszlet: sok függőleges, egymáshoz rögzített fatéglalapból épül fel, melyek függőleges állásukból egyenként egészen derékszögig mozgathatók, és mindez egyben forgatható is: így lehet várótermi pad, két székkel asztal, vagy akár heverő, de láthatjuk a díszlet hátát is. Díszlet és jelmez Cziegler Balázs, Georgie több féle, általában színesebb ruhában is megjelenik, Alex ruhatára kevésbé változó, de a végén sok mindent elárul az új farmerdzseki.

Mindenképpen elgondolkodtató előadást láthatunk.

Rendező: Szabó Máté.

Producer: Orlai Tibor.

Bemutató: 2018. január 24.

Megtekintett előadás: 2018. január 23.

Budapest, 2018. január 24.

Györgypál Katalin