A szerző művei
alapján
írta és rendezte: Gárpár
Ildikó.
A darab alapvetően
három Kafka művön nyugszik, Az
átváltozáson, Amerikából Az oklahomai természeti színház
című
fejezeten és Az ítéleten.
A művekben a
főszereplők neve is más, az összeolvasztás
esetében egy ilyen egyszerű
problémával is meg kell küzdeni, a nehezebbekről
később lesz szó.
Fontosabb, hogy a
Kafka értelmezések is elég változatosan
vélekednek a művekről, ami nem nehézség
az egyéni olvasás során, sőt talán
még jó is, mert kialakíthatja mindenki a
saját véleményét. A színházi
átirat esetében már figyelembe kell venni ezt a
tényt. Végül is nem feltétlenül kell egy
elfogadott szemlélethez ragaszkodni,
de ha nincs ilyen, akkor kell, hogy legyen annak, aki
átírta, saját
értelmezése, ebben az esetben számolnia kell az
esetleges egyet nem értéssel.
Úgy vettem észre a darabból, hogy
Gáspár Ildikó elsősorban a
történések
valóságtól való
elrugaszkodását hangsúlyozta, mitikus és
megmagyarázatlan
(esetleg megmagyarázhatatlan) vonását emelte ki.
Ez derült ki számomra abból,
hogy a három leginkább felhasznált műből kiemelt
részletek összekeverve
jelentek meg a színpadon, a valóságtól
elrugaszkodott díszletek között. A
kafkai művek történetei egyedenként önmagukban
racionálisak (még akkor is, ha
különösek), az események értelmezhetőek,
bár a szereplők viselkedése többször
irracionális, félelmet keltő. Összemosva a
három művet a mondanivalójuk
elveszett, sajnos. Csak egy mázzal leöntve (ez az
álarc) lehetett egymás után
eljátszani a történések morzsáit
– így vált az egész
értelmetlenné,
misztikussá. A darab azt hangsúlyozta, vagy fejezte ki,
hogy Kafka véleménye a
világról aggasztó, zavaros,
értelmezhetetlen.
Véleményem
szerint
Kafka nagyon is jól és találón
számolt be az emberi gondokról, a kor
problémáiról. Az általa megírt
esetekben valódi emberek szerepelnek. Az
emberei, a figurái ott járkáltak
körülötte. A különlegessége az volt,
hogy nem
csak az eseményeket sorolta, hanem megérezte (esetleg a
saját példáján) az
emberek lelki, mély, maguknak sem megfogalmazott gondjait,
félelmeit, és ezeket
is őszintén leírta, nem rejtette a szereplőit
álarc mögé.
Roppant időszerű lett
volna a feldolgozás, ha a valós félelmekről,
aggodalmakról szólt volna a darab,
azért, mert ezek most is nehézséget jelentenek az
egyes ember életében. Sőt, az
atomizált társadalom idején ez a
magányból, vagy a magányos
szemléletmódból
következő félelem, ami azután
rettegéssé,és a társadalomba való
beilleszkedés
akadályává válik, óriási
probléma. Ez okozza, hogy a fiataloknak nyugtatókat
kell szedniük, hogy elviselhessék gondjaikat,
sikertelenségüket. Néhányat
említve, amelyekről szólnak a kafkai művek:
félelem az irodától, amelynek nem
ismerjük belső működési szabályait,
tevékenységi határait, döntéseinek
jogosultságát. Így alakulhatnak ki olyan esetek,
mint az oklahomai színház
részben, hogy az iroda és a főszereplő (aki
állásra jelentkezik, most Karl a
neve) kölcsönösen becsapják egymást. Az
iroda nem olyan feltételeket biztosít,
mint a hirdetésben, Karl pedig azt mondja, hogy ő
mérnök, ami nem felel meg a
valóságnak. Vagy egy másik apróság:
Karl miközben munkára jelentkezik a
színháznál,
összetalálkozik a jelentkezők között egy
családdal, egy férfi, egy nő és a
gyerek. Ők is tele vannak emberi félelemmel, nem mernek
kezdeményezni, és Karlt
kérik meg, hogy a felvétellel kapcsolatban, az ő
nevükben is érdeklődjön.
Teljesen hétköznapi szituáció. A darabban ez
úgy jelenik meg, hogy a gyerek és
a férj az asszony hatalmas szoknyája alatt vannak. Ez a
mód nem azt fejezi ki,
amit Kafka akart. Az emberek infantilisan nem bújhatnak el
félelmükben, mint a
gyerek, hanem komolyan, mint emberek félnek, ami ellen nem lehet
elbújni egy nő
szoknyája alá, az nem segít.
Az
átváltozásban sem
az esemény a fontos, vagyis az, hogy a főszereplő (most Gregor)
bogárrá
változik, hanem a megmerevítő félelem, a
sértettség, a meg nem értettség, a
lelki szerencsétlenség. Az a félelem, ami elveszi
az ember hangját, szavát,
amikor meg kellene védenie magát. A bogár
állapot pontosan erre szolgál. Gregor
bogárként is mindet hall, megért, de őt nem
hallják, ő nem tud beszélni, „nem
jön ki hang a torkán”.
Az ítéletben az apa megbünteti
fiát, mert nem tartja igaznak, hogy van
orosz barátja és közben elmondja, hogy ennek a
barátnak ő a képviselője, tehát
ő is ismeri. Az önkényesség nagy
problémája volt Kafkának, ugyanúgy, mint
mindnyájunknak a való életben, és nem a
misztikus lepel alatt. Nincs rá
magyarázat, mert nem racionális, de nem válik
misztikussá. Sőt nem szabad azt
sugallni, hogy olyasmitől függ, amihez személyesen semmi
közünk. Az emberi
kapcsolatokban a megmagyarázhatatlan sokszor megengedett
(szerelem), sokszor
megengedhetetlen, ilyen az önkényesség. Az
önkényesség irracionális jellegére
hívja fel Kafka a figyelmünket, és nem teszi
függetlenné az embertől. Ezért
szerepel több írásában (és a darabban
is) az önkényt gyakorló és elszenvedő,
alkalmazkodó vagy nem alkalmazkodó ember (pl.: apa
és fia) konkrét
szituációban. Az
átváltozás erről is
szól. A bogár felett mindenki önkényeskedhet,
sőt aki nem tud, vagy különböző
okok miatt nem képes védekezni, az a segítőit is
elveszítheti (Gregor húga).
Csak a
misztikusság
igényének kihangsúlyozása tette
indokolttá a különös díszletet, de
indokolatlan, ha Kafka szándékát
nézzük. Miért kellett Az
átváltozás
szolgálójából egy körben
rohangáló félbolondot csinálni? Vagy a
többi szereplőt szintén futásra
késztetni, és máskor torzító ablak
mögé dugni?
Tisztelet a
színészek
munkájának és mindenkinek, aki
színrevitelben segédkezett. Sajnos, az
értelmezés miatt nem kapták meg a
közönségtől a megfelelő elismerést.
Játsszák: Polgár Csaba, Kovács Zsolt m.v., Kerekes
Éva, Kókai Tünde, Csákányi Eszter,
Roszik Hella m.v., Znamenák István, Takács
Nóra Diána, Dóra Béla, Patkós
Márton, Ficza István, Jéger Zsombor, Csuja Imre,
Novkov Máté.
Díszlet: Izsák Lili, jelmez: Marina Sremac,
dramaturgok: Ari-Nagy
Barbara és Gábor Sára e.h.
Bemutató
és
megtekintett előadás:
2018. január 12.
Budapest, 2018. január 17.
Tóth
Attiláné dr.