Franz Kafka
művei alapján írta: Gáspár
Ildikó. És
csak rátekintve a szereplőkre, rögtön
mellbevágó: Gregor Samsa mellett ott áll
Karl, Fiú, K., Utazó (valamennyit Polgár
Csaba játssza) – tehát több jelentős
kafkai mű – főhősének neve. Ezekből
két részben színpadi mű hogyan is lehet/lett?
Franz Kafka német nyelven
alkotó cseh születésű zsidó
író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb
alakja. (1883
Prága
–1924 Kierling,
Klosterneuburg, Ausztria). Tehát már
származása is az idegenség
érzetét alakította ki. Számos
művéből érezhetőek negatív élményei
jómódú
kereskedő apjával szemben. Mint tudjuk, alapvető
élményei a félelem, szorongás,
mely meghatározza későbbi
életérzését. Egész
életében – egyébként sikeres –
hivatalnokként
dolgozott egy balesetbiztosítási intézetben,
délutánonként-esténként írt.
A szereplők
egy kiismerhetetlen világban élnek, sorsukat ismeretlen
törvények, ismeretlen
hatalmak irányítják, illetve hősei egyidejűleg
élnek a reális és az irreális
világban, a groteszk látásmód, a tragikum
és komikum vegyülése jellemzi. Minden
műve sokféleképpen értelmezhető, gazdag a
jelentéstartalmuk.
Lássuk most elsősorban Az
átváltozást (1912), melyben a
fantasztikus és a reális összekapcsolódik,
egyszerre van jelen. Gregor Samsa családját
egyedül eltartó, konzervatív lelkületű
fiatalember, akinek szellemi
érdeklődését betölti az újság
és a menetrend tanulmányozása
(utazóügynök). Egy
napon arra ébred, hogy bogárrá,
féreggé változott. Családja (Apa – Kovács Zsolt m. v., Anya – Kerekes
Éva, Grete – Kókai Tünde)
elég furcsán és persze
nehezen viselik ezt az átváltozást, nem is
foglalkoznak vele igazán, idővel még
húga is elfordul tőle. Végül a
takarítónő (itt Bejárónő – Csákányi Eszter) söpri ki a
szobából a tetemet, s a család
megkönnyebbül a szörnyű tehertől.
Gregor viselkedése az
átváltozás után válik
abszurddá, az érdekli, hogy lekéste a vonatot, nem
tudja
munkáját végezni. Az
átváltozás után az emberi tartalmak
felerősödnek,
bogárként Gregornak több emberi vonása van.
Halálával visszaáll a természetes
rend, a megrendülés, a katarzis elmarad, bár a
család minden tagja dolgozni
kezd.
Mondhatjuk ezt is: az ember
igazi mivoltát a féreglét jelképezi. Gregor
féreggé válása groteszk, radikális
fordulat. Váratlan és egyben végzetszerű,
megpecsételi Gregor további sorsát. Kafka
az átváltozást valós tényként
akarja feltüntetni. Gregorban, a főhősben magában
is ott van a groteszkség (például mert
féregként is dolgozni akar).
Az eredeti mű talán
három
részre osztható. Az első részben következik
be a váratlan, abszurd fordulat, a
féreggé változás, és ennek
hatását mutatja a családra, a környezetre. A
második
részben a család megpróbálja elfogadni
Gregor féreglétét. A harmadik részben a
család lemond Gregorról, és a
„tragédia” is csak felszabadultsághoz vezet.
Az
előadásban a többi Kafka-művet ebbe mintegy
beleágyazták: előjátékkal kezdődik
(az Oklahomai Színházba felvétel), majd Az
átváltozás cselekményébe
beágyazva a többi említett kafkai
történet, és
szinte utójátékként,
lezárásként jelenik meg újra pl. a
„bohóc”.
Az
átváltozás történetben tehát az
átváltozott Gregor látja, mi történt
vele, de csak
annyit fog fel, hogy mindjárt elkésik a
munkából. Betegnek és gyengének érzi
magát, ezért nem mozdul a
szobájából. Főnöke is azonnal
meglátogatja, de Gregor
(féregként) nem jön ki
szobájából. Végül a
húgának sikerül először bejutnia, ő
visz neki ételt. A családját mindez csak annyiban
érdekli, hogy a család
kenyérkeresője nem tud dolgozni, és nekik kellene
valamiként pénzt keresni. A
bútorokat lassanként kihordják a
szobából, hogy Gregor bogárként
könnyebben
mozoghasson. Három úriember érkezik a
házba, akik kivesznek egy szobát (Ficza
István, Jéger Zsombor, Csuja Imre),
így a család kereseti lehetőséghez jut. Gregort az
apja ezután nem engedi ki a
szobából, nehogy elijessze a vendégeket. Egyszer
azonban mégis kijön, amikor
húga hegedül. Az albérlőket azonban nem
érdekli, sőt, idegesíti a zene.
Szerencsétlenségére apja meglátja,
és egy almát dob a hátába, ami beleragad.
Egy este Gregor meghallja, amint családja arról
beszél, hogy jobb lenne nekik
nélküle, még a húga is a
halálát kívánja. Ezt nem tudja elviselni,
és a
szobájába vonulva nem eszik többé,
lassanként éhen hal. A takarítónő
találja
meg a holttestet, és egész egyszerűen kidobja. A
család felszabadultan cseveg,
talán még boldogok is, annak ellenére, hogy fiuk
halott.
A színpadon Gregor nem
igazán válik nevetségessé, sokkalta
inkább szánjuk.
Nézzünk még
két kafkai művet.
A fegyencgyarmaton
című novellája (1914 októbere) bonyolult kínzásokat
és egy rendkívül praktikus
kivégzőgépet (!) mutat be – ezt sem látjuk,
de annyira plasztikusan mesélik el,
felmutatva egyes kellékeket is, hogy tanúi lehetünk
akár. (Tiszt – szintén Kovács
Zsolt m.v.)
Az
ítélet
kulcspozíciót foglal el Kafka életművében,
szintúgy kulcspozíciót foglal el a
szöveg értelmezése a Kafka-kutatásban: az
életmű egyetlen átfogó
interpretációja sem kerülheti meg ennek a
szövegnek az értelmezését, sőt a mű
széles értelmezése nem egy esetben a teljes
életmű feldolgozásának
kiindulópontjaként szolgál. Az eredeti műben a
hős, Georg Bendemann empirikus
környezetét és személyes helyzetét
ábrázolják, Kafka azt a látszatot kelti,
mintha az irodalmi realizmus normáit követő
konvencionális elbeszélésről volna
szó. A szöveg végül egész sor titokzatos
kérdést vet fel: kicsoda voltaképpen,
és mit jelent a pétervári barát? (Itt a
huszárruhás Barát – Ficza
István.) Mivel magyarázható, hogy
az apa egyrészt kétségbe vonja ennek a
barátnak a létezését,
másrészt viszont
azt állítja, hogy ő maga is levelezésben
áll vele, sőt a „képviselője” stb.
Kafka épp ezt az elbeszélését nevezi
megmagyarázhatatlannak, holott élete
végéig benne látta legfőbb irodalmi
teljesítményét, melyet „az egyenes,
összefüggő,
követhető értelem” hiánya jellemez. Az
ítélet ugyanis „a polgári öntudat
általánosabb válságát
konkretizálja” az
I. világháború előtt. Az
ítélet
szövege alapjában véve olyan pszichikai szöveg,
amely tele van a Freud által a
„heimlich” és „unheimlich” fogalmaiban
felfedett szemantikai feszültségekhez
igencsak hasonló szemantikai ambivalenciákkal. Az
ítélet kísérteties
[unheimlich] szöveg ebben a mélyebb értelemben is,
úgyhogy az elbeszélés
értelmezőjének meg kell próbálnia
azonosítani és a maguk
kétértelműségében
interpretálni a szöveg szemantikai csomópontjait.
Georg színleli csupán az
apjával való jó viszonyt, mégpedig
azért, hogy elleplezze a kettejük
kapcsolatát voltaképpeni meghatározó
kíméletlen harcot. Az apa tudatos,
alattomos játékkal, nyelvi
kétértelműségekkel válaszol a fia
diskurzusát átható
ambivalenciákra. (Richard T. Gray
szavai.)
Nos,
mindezt nagyon nehéz színpadon ábrázolni,
de megkísérlik burleszkkel, humorral,
külső jegyekkel, nagyfokú iróniával,
eltúlzott külső jegyekkel.
Az
ominózus szobát nem is látjuk, csak
elmesélik, mint ahogy sok minden mást is
csak hallunk. Sok minden mást meg persze látunk:
mindenféle embereket, az
oklahomai színházba jelentkező fura figurákat.
Nőket. Sok szerepet egy-egy
színész játszik. Sok az álarc, maszk,
festék, túlzó smink, fura hajviselet, fura
öltözetek. A legreálisabb talán az anya alakja,
de persze ő sem igazán
„evilági”.
A
fiú – hol maga Gregor Samsa, hol Karl, vagy Utazó
stb. – általában félszeg, ám
egy esetben rendkívül, sőt feltűnően határozott:
éspedig a kínzás-témánál, ott
nem ismer megalkuvást (természetesen az emberi
humánum jegyében).
Fantasztikus
jeleneteket láthatunk (lehet „vízió”
is) az agglegénnyel a 6. emeleten, a két
„gumilabdával”
(Blumfeld – Znamenák István)
szintén Kafkára
nagyon jellemző a történet, a megjelenítés, a
megoldás módja.
Az
előadás vidámnak a legkevésbé sem
mondható, „nagy derültség” itt nem volt
a nézőtéren…
Nem nagyon láttuk-éreztük humorosnak, ami viszont
egyáltalán nem baj, sőt. Mint
ahogy körülvevő világunk sem humoros, annál
inkább – egyre abszurdabb. Féreg
nélkül is.
Így
aztán a nagy nevetés (humor?) – elmaradt, vagy
esetleg nem is számíthattak rá.
Talán ezért mégis előkerül a
„habostorta” tipikus burleszk elemként, melynek a
kékesfekete öltöny látja kárát.
Mindez
többször kórussal, jellegzetes mozgással,
jellemző zenével, bohóccal és hasbeszélő
figurával megjelenítve – a hasbeszélő
bábuja a végén az egyetlen
vigasztalójává
válik az egyedül maradt bohócnak (a színlap
külön nem is jelöli, de Csákányi
Eszter játssza szintén, mint
ahogy a kisfiú Alfrédot is.).
Alig
tudjuk követni, inkább belefeledkeznénk az
egymásba épített-tömörített
jelenetekbe – ha a téma engedné. De persze nem
engedi, megfogja az embert, nem
ereszti el. Tudjuk ugyan, hogy szegény féreg-bogár
elpusztul a végén – mégis
várjuk, mi lesz. Mert hiszen a húga előbb törődik
vele – aztán már ő sem.
A
díszlet fő eleme a főként fából
készült, forgatható, óriási
„dob” egy szélesebb
faperemmel, ahova leülni is lehet, de közlekedni is lehet
rajta: Izsák Lili munkája. A dob (vagy
hordó?) felső
peremére ráírták óriási
betűkkel: America…
Jó
színpadképeket láthatunk a belső lépcsővel,
a végén az egyébként 1-től 21-ig
számozott ajtók nemcsak mind kinyílnak, de le is
kerülnek a végén erről a
színpadot uraló óriási, magas
fadobról-házról, mely körben nyitható
üvegablakokkal-ajtókkal épített, marad az
állványzat a lépcsővel, mi végképp
szembetaláljuk magunkat ezzel az idegen, zajos,
érthetetlen,
zajongó-táncoló-ágáló
világgal (Oklahomai Természeti Színház,
munkanélküliek
hada, zenészek, babakocsival a házaspár stb.).
De
valóban nem is érthetjük, annyiféle mozzanat,
mozgás, apró, de fontos történés
tanúi vagyunk. Csak kavarog bennünk mindez
megmagyarázhatatlanul, mint
körülöttünk ma is a világ. Nemcsak a kafkai
világ… hanem a miénk is, amit mégis
érteni szeretnénk, magyarázni, kiismerni. Ami
igazából lehetetlen.
Játszanak
még: a dekoratív Fanny, Hölgy muffal – Roszik
Hella m.v.; Nő, Cselédlány, Menyasszony – Takács Nóra Diána.
Több
fontos, kifejező szerepben: Dóra Béla,
Patkós Márton és Novkov
Máté.
Emlékezetes a több alkalommal is színre kerülő
Samsa-kórus is (Dóra Béla, Ficza
István, Jéger Zsombor,
Novkov Máté, Patkós Márton).
Szcenika: Nádasdi
Csaba. Jelmez: Marina
Sremac, Gregor szegényes feketés öltönye,
fehér inge éppen semmilyenségében
mellbevágó a sok színes-díszes jelmez
között.
Dramaturg: Ari-Nagy
Barbara és Gábor
Sára e.h.
Koreográfus: Hadi
Júlia, viszonylag kevés tér
marad
a mozgásra, hiszen csak a kör alakú emelvény
körül mozoghatnak, ugrálhatnak körbe,
illetve a díszlet belsejében mozognak, beszélnek,
az üvegablakokon kinéznek, az
ablakokat felhajtva-lehajtva, az ajtókat kitárva a belső
lépcsőn játszhatnak.
Zene
természetesen Kákonyi Árpád és Matkó Tamás.
Videó: Juhász
András, és a hang is
fontos: Halmen Zoltán.
Bemutató
és megtekintett előadás: 2018. január 12.
Budapest, 2018.
január 14.