Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

AZ ÁTVÁLTOZÁS

Örkény Színház

Franz Kafkának (1883–1924) nemcsak művei rendkívül jelentősek, hanem maga az életrajz szomorú volta szinte sikít prózájából. Valójában Kafka terápiaként írta ki magából személyes fájdalmát, nem írói babérokat keresve megjelentetésükkel. Művei (néhány novella kivételével) asztalfiókban heverve vártak sorsukra. Depressziója, súlyos asztmája párosult önbizalomhiánnyal is, ezért hagyta örökül, hogy műveit égessék el halála után. Nem így történt, tudjuk. Megjelent minden, majd húsz és akárhány év múlva kiderült, saját személyes problémáin túlmutatnak alkotásai, a 20. század atomkorszakának embere elidegenedett munkától, élettől, önmagától. Félelem, rettegés hatja át, mert mindenfelől veszély leselkedik rá, a bürokrácia elleni küzdelem reménytelen, kilátástalan. Kafka novellái (és regényei is) egy irányba mutatnak, ezt próbálta színpadra vinni az Örkény Színház csapata.

Gáspár Ildikó rendező Kafka öt novelláját és az Amerika c. regény egyik fejezetét írta színpadra. Az átváltozást keretként alkalmazza, a négy részben játszott történet elé és közé ékelődnek a többi novellák. A válogatás szisztémáját egyértelműen nem sikerült megfejteni. Alapjáraton az apa-komplexust vehetnénk alapul, de az apa kegyetlenségéről, a tőle való félelemről a művek fele szól (Az átváltozás; Az ítélet; A fegyencgyarmaton, plusz a Levél apámhoz részlete). A fennmaradó három mű (Amerika; Blumfeld, az öregedő agglegény; Boldogtalanság) részint egy hatalmas „embergyár” berkeibe viszi el a nézőt (Oklahomai színház), részint a kafkai magány ábrázolásának groteszk megnyilvánulásaival ismertet meg bennünket. Végül is Gáspár Ildikó választhatott volna más műveket is Kafkát bemutatandó, a bekerült művek ugyanis lecserélhetők egyéb Kafka-művekre. A nem világos koncepcióhoz azonban remek díszletet tervezett Izsák Lili. A színpad közepén felállított hengeres építmény (vas váz, körben furnér lapok) ablakokkal ellátva a végtelenségig variálható díszlet, a forgószínpad képezi alját, az állandó forgás, a ki-be járkálás jól szolgálja a sokszor abszurd jelenetek láttatását. Mindehhez járulnak még: fényjáték (Kehi Richárd), videó bejátszások (Juhász András), kifejező zene (Kákonyi Árpád, Matkó Tamás), groteszk jelmezek (Marina Sremac), hangeffektusok (Halmen Zoltán). Valamint egy igen magas szintű színpadi mozgást láthatunk (koreográfus: Hadi Júlia), amit elsősorban nem a főszereplők produkálnak, hanem öttagú férfi tánckórus, természetesen az Örkény fiatal színészei (Dóra Béla, Patkós Márton, Ficza István, Jéger Zsombor, Novkov Máté), akik szemfényvesztő mozgásukkal revüsítik a kafkai világot, népszerű látványelemekkel gazdagítják (bűvésztrükkök), így kevésbé komor.

A sötét és komor kafkai világ maga is elidegenítő módon jut el hozzánk. Az átváltozás szereplői mind narrátorként vannak jelen, mivel egyes szám harmadik személyben beszélnek saját magukról is. Ez sokszor nehezebb lehet, mintha egyes szám elsőben eljátszanák a történetet. Gregor Samsa (Polgár Csaba) szó szerinti átváltozása nem történik meg, testileg marad saját bőrében, ami azért is jó megoldás, mert a novellában ez a fordulat (a tényleges féreggé változás) csak írói eszköz, ami az elidegenedés bemutatását szolgálja. A Gregort eláruló, a lakásból kiseprűző család kellően ellenszenves, a jelenetekben eddig csak az apát (Kovács Zsolt m.v.) láthattuk kíméletlen elnyomó szerepben, a végére már az anya (Kerekes Éva) és Grete, Gregor húga (Kókai Tünde) is beáll a csaholók közé.

A II. felvonás 2. képét éreztem a legdöbbenetesebb jelenetnek. Teljes egészében A fegyencgyarmaton c. novellát viszi színpadra. Főhőse a kivégző tiszt, aki az általa kitalált borona működését meséli el az Utazónak, vagyis az írónak. Nem kifejezett apa-novella, mégis azok közé lehet sorolni a figura kíméletlensége, túlzó szigora miatt, de főként azért, mert a kivégző tisztet és az apát ugyanaz a színész játssza (Kovács Zsolt m.v.). A kínzás, ami halálba torkollik, dermesztő hatást kelt, az 1914-ben íródott novella bőven megelőlegezi a 20. századi történelem későbbi válogatott gyilkolási módozatait. Sajnos, a novella kihagyással jelenik meg a színpadon, a dramaturgia ez esetben épp a tiszt végzetét hagyta el a történetből, így más (sablonosabb) értelmet ad a műnek.

Kovács Zsolt játssza a két legellenszenvesebb figurát. A fiát öngyilkosságba hajszoló apa nem látványosan gonosz, gonoszsága természetéből, önzéséből adódik. De önmagát jó apának hiszi. Ugyanígy a tiszt indulat nélküli alakja is magát jó embernek gondolja, a színész eszköze a higgadt, természetes beszéd. A legjobb alakítás számomra Znamenák István néhány főnök figurája és Blumfeldje. Már egyszerű megjelenése is nyerő – nézői szempontból mindenképp –, de óriási mindaz a bravúr, amit hangban, gesztusban, mozgásban hozzátesz. Igen szerencsés választás volt Csákányi Eszter a bejárónő és saját gyereke (Alfréd) szerepére. Az ő néma pantomimjátékával, futkározásával kezdődik a darab első jelenete. Polgár Csabában van valami Gregor Samsa általunk elképzelt külsejéből, viszont a belső lélekrajz nem volt mindig teljesen meggyőző. Jól teljesített anya szerepben Kerekes Éva, valamint Grete serdült, copfos lényét Kókai Tünde varázsolta elénk hitelesen. Kisebb epizódalakításban láthattuk Csuja Imrét (albérlő), Takács Nóra Dianát (nő, cselédlány, menyasszony), Roszik Helgát (m.v.) (Fanny, hölgy muffal).

A rendező munkatársa: Szabó Julcsi, a dramaturgok: Ari-Nagy Barbara, Gábor Sára (e.h.) voltak. Amit láttunk, az Kafka néhány művének egyfajta látványos megközelítése összefogott előadás keretében.

Bemutató előadás: 2018. január 12.

Megtekintett előadás: 2018. január 17.

Budapest, 2018. január 20.                 

Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©