Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

HÁZASSÁG PALERMÓBAN

Nemzeti Színház – Gobbi Hilda Színpad 

Carlo Goldoni mester hosszú élete folyamán (1707 Velence –1793 Párizs) százhúsz vígjátékot írt (meg még száz másféle művet), a színházak jó, ha összesen tízet tartanak műsoron ebből. A Nemzeti most egy olyan vígjátékot választott, amit nem szoktak játszani a hazai színházak. Címének eredeti fordítása: A régiséggyűjtő családja, ám ez kevéssé tűnt közönségcsalogatónak, ezért a Házasság Palermóban címet adta neki a színház. A darab rendezője: Kiss Csaba, a dramaturg: Kulcsár Edit. Fordította: Magyarósi Gizella.

A Gobbi Hilda Színpad előterében még előadás előtt megjelenik a darab két szereplője: Colombina és Brighella, kosarakban hoznak almát, gyertyát, terítőt, szóba elegyednek a közönséggel, eljátsszák, hogy sietős dolguk van a Terrazzini házban, hisz most volt az esküvő. A játék bájos és eredeti lenne, ha éppen nem éreznénk kicsit erőltetettnek. A 18. század közepi hangulatot ezen felül szolgálják mind a jelmezek, mind a színpadi szoba berendezése (korabeli asztal, székek, tükör), mind a kellékek (díszlet- és jelmeztervező: Balla Ildikó).

Goldoni vígjátékainak valahogy nem ártott a megírásuk óta eltelt nagyjából 250 esztendő. Műveinek vezérmotívuma jellemkomikumra épül, figurái ma is itt élnek velünk, mert az ember jelleme az utóbbi évezredek alatt nem sokat változott, ehhez képest a 250 év – semmi. Goldoni legnagyobb érdeme, hogy a commedia dell’arte állandó típusait, álarcait elhagyta, és egyénítette a figurákat. A szerző szövegét viszont rögzítette. Előtte a színészek rögtönözték a lejátszandó helyzet párbeszédét.

A Házasság Palermóban fő kérdése, hogy ki az úrnő a házban? A szegény grófi család fia elvette a gazdag kereskedő lányát, és a busás hozományt Anselmo papa etruszk régiségekre, Isabella mama pedig ruhákra és ékszerekre költötte. A fiatalok – Giacinto és Doralice – ugyan szeretik egymást, boldogok is, de nekik semmi sem jut a hozományból. Anyós és meny enyhén szólva is utálják egymást, mindketten úgy gondolják, hogy egy úrnőnek jár a gazdagság, a cseléd, a pompa, a tisztelet. Kettőjük párharcát a maga javára próbálja felhasználni Colombina, a szobalány. Az ő szerepe a vita elmérgesítése, és valami haszon szerzése saját magának. A harcban szövetségese a szélhámos Brighella, az etruszk régiségek felhajtója. A három nő uralja a színpadot, a hozzájuk csatlakozó férfiak inkább csak mellékszerepeket játszanak. Közülük a legmulatságosabb Anselmo gróf, aki szenvedélyesen gyűjti a régiségeket, csak nem ért hozzájuk, így könnyű átverni, megvezetni. Giacinto, a fia, áldott jó lélek, sokat zenél, szerenádozik, tangóharmonikán zenélve udvarol ifjú feleségének. Ő anyját és feleségét is szereti, mindent elkövet, hogy a két nő kibéküljön. Pantalone a fiatal feleségnek, Doralicének az apja, józan kereskedő, aki tapasztalt, világlátott komoly ember, végül ő világít rá a csaló Brighellára.

Kiss Csaba rendezése azokat a részeit erősíti fel a történetnek, amelyek számunkra is érthetőek, és manapság is nevetségesek. Hálás téma az anyós-meny ellentét, az öreg nő megsértődése korának emlegetése miatt, valamint, hogy az előkelő szegény lenézi a gazdag parvenüt, és a beteges gyűjtőszenvedélyt a csalók remekül kihasználják, hamis műtárgyakat sóznak rá a hozzá nem értőkre. A rokokó korban játszódó történetet Balla Ildikó díszlet- és jelmeztervező remekül beágyazta a Gobbi Hilda Színpad merőleges széksorai közé „T” alakban. Fontos díszletelem a bútorok mellett néhány hamis régiség. A szereplők korabeli ruhát hordanak, a férfiak parókát. A kis játéktér lehetővé teszi, hogy a színészek a nézők közvetlen közelében járjanak, néha kérdést is intézzenek egy-egy nézőhöz.

Goldonit azért is érdemes gyakran játszani, mert a közönség lubickolhat a remek karakterekben, fergeteges színészi alakításokban. Blaskó Péter (Anselmo gróf) beteges gyűjtőszenvedélyén mulatunk a legtöbbet, mert igazi élethű elragadtatással és naiv óvatlansággal képes elhinni egy foltos lepedőről, hogy az a „palermói lepel”, majdnem olyan híres, mint a torinói. Bánsági Ildikó (Isabella grófné) maga a megtestesült felháborodás, elvetemült hiúsága már-már természetellenessé teszi játékát. Tompos Kátya (Doralice) szépséges fiatalasszonyt játszik, mindvégig neki szurkolunk, mozgása, hangja bájos és magával ragadó. Bodrogi Gyula (Pantalone örömapa) végre megmutathatta, még most is milyen kvalitásai vannak, és bármit el tud játszani. Ő leplezi le a szélhámos Brighellát, örmény nyelvtudását impozánsan adja elő. Györgyi Anna (m.v.) Colombina szerepében a legdinamikusabb jelenség, sokoldalú szobalányt játszik, egyik úrnőt kijátssza a másiknak, emellett ő is hajlandó egy kis szélhámoskodásra, no meg a szerelmet sem veti meg. Nagyon emberi figura. A szobalány emancipált, lázadó kortársunk is lehetne. A szélhámos Brighellát játszó Farkas Dénes méltó párja a szobalánynak, anyagi haszonlesésük ismerős, örök jellemtípust keltenek életre. Bakos-Kiss Gábor (Giacinto, ifjú férj) szelíden őrlődik anyja és ifjú felesége közt békeközvetítőként. Álmodozó, szerelmes, jókedvében ő szolgáltatja a színpadi zenét hangszeres játékával.

A vígjáték megnyugtató módon zárul, kompromisszummal. Talán nem egészen őszinte a szereplők összebékülése, az effajta megoldásokat nevezi a színház szórólapja „fancsali hepiendek”-nek. Akárhogyan is, kellemesen szórakoztunk a jópofa, 18. századi perpatvart végignézve.

Zenei vezető: Verebes Ernő, rendezőasszisztens: Trimmel Ákos.

Bemutató (és megtekintett) előadás: 2017. november 18.

Budapest, 2017. november 22.


Földesdy Gabriella

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©