Nehéz
megszólalni, de írni sem
könnyű a Vígszínház 2017. őszi Hamlet
bemutatójáról.
Nemcsak arról van szó, hogy Shakespeare
legismertebb tragédiája a legtöbbször
kerül színre és esetleg meguntuk már a
sokféle értelmezést, modernizálást,
a vizes jeleneteket, az újrafordításokat,
az aktualizálásokat. Nem, most másról van
szó. Eszenyi Enikő rendezőként valami
újat talált ki. A Hamlet
szövegét átíratta oly módon, hogy
részben az Arany-fordítás is
megmaradt, a Nádasdy-fordítás is
benne volt, de a végső szöveget Forgách
András hozta létre Vörös
Róbert
dramaturg segítségével. A sok húzás
helyére így mai vendégszövegek kerültek,
valamint elhagyták az avíttnak tűnő részleteket.
Ez még nem volt elég. Különös
hangsúlyt kap Antal Csaba díszlete,
föl-le liftező, „stúdiójelenetekre
szakosodott” üvegszobájával, amely a főhősnek
ad lehetőséget akrobatikus mutatványokra. De
játszik a le- s följáró
vasfüggöny, az óriás terepjáró
(már-már tank), a teniszlabdák és a kis-
és
nagyméretű koponyák. Néha ontja a homályt a
füstgép, és a zenekari árokban
rendezték be a „vizes blokkot”, amiben
megmártóznak a főszereplők.
És ez
mind semmi a címszereplő
játékához képest. Ifj.
Vidnyánszky Attila
a Vígszínházhoz szerződött, s
rögtön megkapta Hamlet szerepét, amit hihetetlen
dinamikával, három és fél
órán át ugrál, birkózik,
vasajtón lóg, fut végig
megállíthatatlanul. Alakítása
színháztörténeti eseménnyé
válik, soká fogunk
emlékezni rá. Mozgása ugyanis nem
öncélú, hanem összhangban van az általa
mondott szöveggel, a játszott érzelemmel, az
őrültségével, ami nem keverendő
össze az „örült”, sem az „őr
ült” fogalmaival [ezt most tudtuk meg, a szöveg
részeként]. Többször is lerohan a
színpadról, fölfut az erkélyre jelenet
közben, visszarohan a színpadra, amikor nem bírja
szusszal, leül az egyik
földszinti széksor karfájára három
másodpercre pihenni. Mindehhez nincs egy
hamis hangja, nem érezzük, hogy
„túljátszaná” a figurát, sem
nem modoros, sem
nem naiv. Egyszóval hiteles. Időnként a színpadi
mozgás cirkuszi akrobata
mutatványnak tűnik, és még a vívás
is igazinak látszik a végén.
Játékának vannak
elidegenítő momentumai, mint amikor egy
harapófogóval saját fogait húzza ki,
közben folyik a szájából a művér,
aztán jön a fogak és a bor
kiköpködése,
ingének összevérezése.
Lássuk a
rendezés pozitív elemeit,
amelyek az összképben logikusnak tűnnek. Az
események dinamikáját Hamlet
tébolya határozza meg. Miután értesül
a szellemtől apja aljas meggyilkolásáról,
minden tettét az erőszak, a bosszúra
készülés határozza meg. Nem
kímél senkit
és semmit. Durvábban bánik Opheliával (Réti
Nóra e.h.), anyjával, a két
besúgóval, Poloniusszal, mint ahogy azt
megszoktuk. Claudiusszal óvatosabb, de csak azért, hogy
lecsaphasson rá a kellő
időben. Claudius sem az, akit megszoktunk, aljasságát
többször nyilvános
lelkiismeret furdalással tompítja, imádsága
közben derékszíjjal ostorozza
magát. A koncepcióhoz tartozik, hogy meggyilkolt
testvérének szellemét is
Claudius (Hegedűs D. Géza) játssza.
Erőteljesebbé vált Laertes (Orosz Ákos)
figurája is. Mind elutazása külföldre, mind
visszatérése komoly esemény.
Húgának és apjának elvesztése
őrjöngésbe viszik, figurája Hamlettel
harmonizál.
Polonius (Fesztbaum Béla) karaktere
is erősen változott. Mindig is a megalkuvás,
behódolás, felnőtt gyerekeinek
pesztrálása volt rá jellemző, ez most a kisszerű
nevetségességbe torkollott. A
hivatalnokot egy heverő ágyneműtartójában
éri Hamlet tőre. Gertrud (Börcsök Enikő)
a koncepció legszelídebb
pontja, őt Hamlet kis híján vízbe fojtja, amikor
számon kéri tőle apja
megcsalását. Gertrud gyenge nő és gyenge ember is
egyben, szinte tudván tudva
issza meg a fiának előkészített mérget.
Új
koncepciós elem egyes férfi
szereplők nőre való cserélése. Ezúttal a
két sírásó vált nőneművé (Kútvölgyi Erzsébet, Venczel Vera),
valamint Fortinbrast játssza egy kemény hangú
határozott hölgy,
lófarokfrizurásan (Gilicze Márta).
A
nemi szerepcsere nem okoz gondot. Ahogy a terepjáróval
érkező szellem érkezése
sem idegen számunkra, a liftező üvegszobát is
magunkénak érezzük, a cselekmény
gördülékenységét remekül
szolgálja. Általában véve mai
világunkhoz közelebb
állnak a rendezésben a szereplők közti emberi
kapcsolatok, így kicsit több
figyelem jut a Rosencrantz-Guildenstern párosra (Csapó
Attila, Zoltán Attila), és Horatióra (Király Dániel), akinek a darab
végén egy vendégmonológ is jutott a
fennálló rend elleni forradalmi hangulatról az
országban (melyikben is?). Ez a
monológ harmonizál a színészkirály (Hajduk
Károly) szereplésével, aki társulat
nélkül érkezett, és eredeti szövege
helyett József Attila Levegőt! c.
versét mondja el. Mindez pozitív rendezői ötlet,
aminek helye, létjogosultsága
van egy mai Hamletben. És ez lehetne
az aktualitás ezúttal.
Akárhogy
is nézzük, a fergeteges
tempó és ifj. Vidnyánszky
Hamlet-alakítása elviszi a vállán az
egész rendezést.
Ebbe még a fürdőkádas alámerülés
is belefér, bár az utóbbi időben a vizes
medencék igencsak elszaporodtak a színházakban. A
meztelenül mutatkozás
ugyancsak. Utóbbiból kapunk egy adagot, habár
nincs rá szükség feltétlenül.
Furcsa még az utolsó jelenet, amelyben
természetellenes pózban esnek össze a
meggyilkolt szereplők, az összes hulla a színpadon landol
egymás hegyén-hátán.
Mindezzel együtt jó élményt nyújt
Eszenyi új rendezése, felráz és
kizökkent az
eddig megszokott Hamlet-előadásokból. Ezt erősíti,
hogy jópárszor kigyulladnak
a fények a nézőtéren, és Hamlet egyenesen a
közönséghez beszél, felhív
néhány
nézőt színpadi közönségnek. Egyes
jelenetekről videó felvétel készül (Szöllősi Géza), amit a nézők
kinagyítva
láthatnak a háttérre vetítve.
Erőteljes
színészi alakítások
sorakoznak fel Hamlet mellé, Hegedűs D. Géza
önsanyargató Claudiusa, (plusz a
Szellem) igen jó alakítás, Orosz Ákos
játéka kiemelkedő, Fesztbaum Béla
paródiának tűnő Poloniusa abszolút egyedi.
Jó volt Réti Nóra (e.h.) a
szokásosnál többet szenvedő Opheliaként.
Börcsök
Enikő nem keltette Gertrud
illúzióját megjelenésében.
Szerepeltek még Viszt
Attila (pap), Takács Zalán
(Osrick), valamint Szabó Mátyás,
Kovács
Olivér, Borsi-Balogh Máté (e.h.), Szántó
Balázs (e.h.) epizód szerepekben.
Pusztai
Judit
jelmezei nem visznek bennünket semelyik korba, inkább
semlegesek. Hamlet
jelmeze sötét nadrág, zakó, fehér ing,
az egérfogó jelenetben női felső. A
színészkirály reneszánsz kabátja az
egyetlen korhűnek látszó jelmez. A többiek
kortalan öltözetben mutatkoznak, jelezve, ne a ruhára
figyeljünk. Csontos Balázsnak volt sok
dolga a
lámpák fel-le kapcsolgatásával, a
bombasztikus zenei effektusok felelősei: Michal Novinski,
Mester Dávid, Szabó G.
László. A rendező munkatársa: Egyed
Mónika.
Az 1896.
május 1-jén megnyílt
Vígszínház fennállása óta
most először játssza a Hamletet, ami nem
csoda, hisz nem tartozik a profiljába. De most
megpróbálta, és nem vallott szégyent.
Bemutató:
2017. október 1.
Megtekintett
előadás: 2017. november 4.
Budapest,
2017. november 8.
Földesdy
Gabriella
