Sütő András
költészettel, egyéni, nemzeti
tragédiával átszőtt, erősen
áthallásos színjátéka most a kassai
illetőségű Külhoni Magyar Nemzeti Színház
előadásában került bemutatásra, egy
estére. A darabot Rubold Ödön
rendezte.
A Kis
Romlás és a Nagy Romlás
hófödte sziklái, szurdokai között
él Bódi Vencel egy maga által
eszkábált
faházban, benne műhely, fegyverek, agancsok és
kandalló között. Egyedül él,
mert egyetlen lánya, Mária elköltözött
tőle, egy tengerészhez ment feleségül.
Unokáját még sosem látta. Néha
Zetelaki Dániellel beszélget, ha az meglátogatja,
és Árvai Rékával, aki benéz
hozzá időnként. A történet Árvai
Rékáról és
Zetelaki Gáborról szól, akik igaz szerelemmel
szeretik egymást, mégsem lesznek
egymáséi, mert túlfűtött érzelmeik
mindig szemrehányásba torkollanak. Szó szót
követ, és a harag, az átkozódás
megöli a szerelmet. Réka elűzi Gábort, akit
maga alá temet a Nagy Romlás, de csoda
történik: a lány húsz év múlva
kaparja
ki a férfit a jég alól. Ekkor megint esély
van összekerülésükre, de ez a
találkozás is balul üt ki, mindketten odavesznek a
földcsuszamlásba.
Tudjuk, mert a
zsigereinkben
érezzük, hogy a Nagy Romlás sokatmondó
fogalom. A lélek kifejezése ez, amikor
mi magunk akadályozzuk meg, hogy boldogok, elégedettek
legyünk, inkább dacolunk
azzal, akit a legjobban szeretünk. Megöltük magunkban a
megbocsátás képességét,
s ezért keservesen bűnhődünk. Elnyeli a meg nem
bocsátót a vadon mélysége. A
Nagy Romlás bennünk van, mert méltatlanokká
váltunk a csoda átélésére, az Isten
áldására, hisz önzésünkben
elhagyjuk régi hitünket, hagyományainkat,
szülőföldünket, hogy máshol boldoguljunk,
kiüresítjük szálláshelyeinket,
idegenné tesszük nyelvünket és
szívünket egymás hibái iránt. A műben
negyvenháromszor előforduló, nem létező
földrajzi fogalom így válik egy
kisebbségben élő nép (=az erdélyi
magyarság) tragikus pusztulási folyamatává.
Sütő
elborítja az Advent a Hargitánt
sokatmondó
szimbólumokkal. Réka a gyönyörűséges
jégmadár, aki nem rak fészket, de
másrészt
a csak mesében élő tűzmadár is, aki gyújt
és lobog szüntelen. Fontos a szín-
és számszimbolika. A
művet három szín uralja: a kék, a piros és
a fekete. Ezek a székelység színei,
de a kék és piros a jégmadár két
színe is. A hideg, meleg és a gyász
színeivel,
a kettes, hármas, hetes, tizenkettes szám gyakori
megjelenésével, a beépített
erdélyi népdalokkal, a Mária
kántálási énekkel találkozunk. A
betlehemezés,
tűzugrás, serketánc legalább a szöveg
szintjén megjelenik, ahogy sok benne a
bibliai utalás. Két karácsony előtti adventet
foglal magába a történet, a
várakozást, de mindkét alkalommal maga az
ünnep elmarad, pusztulásba torkollik
az advent. Külön hangsúlyt kap a hallgatás
parancsa mint szimbólum. A
szereplőket Vencel óvja a hangos beszédtől, mert sokszor
elég egy kiáltás,
hangos szó, és elindul a hóomlás a hegyen.
Bódi Vencel Istenhez szóló
könyörgése a második részben dermesztő
hatású, könnyeivel küzd, aki hallgatja: „Szelídítsd meg, Istenünk a
hótornyaidat, és
add vissza nekünk a kiáltás, a
segélykiáltás jogát, hogy felemelt hangon
szólhassunk a mi gyermekeinkhez! Vedd el tőlünk, Uram, a
hallgatás
kötelességét. A némaság maga is
hangosabb és vidámabb nálunknál a mi
hegyeink
között, ám annál sajogóbb idebent a
szívben, amit nincs akihez fölemelni …
Ámen.”
Rubold
Ödön eredetileg 2013-ban,
Békéscsabán állította
színpadra Sütő színjátékát. A
jelenlegi előadás rendezője
is ő, most a Külhoni Magyar Nemzeti Színház keretei
között került színre. Az öt
szerepet Csáki Edina
(Réka), Csikos Sándor
(Bódi Vencel), Csokán
C. Raul
(Zetelaki Gábor), Hajdu
Géza (Zetelaki Dániel), Erőss Ivett Andrea (Mária)
játsszák tudásukhoz és
tehetségükhöz képest jól. A
díszlet erősen stilizált,
mindössze egy szobányi fakalitka, amiben asztal,
szék, tálas, talán szuszék
látható, emellett sok-sok lámpás,
amelyekből néhány az asztalon álló
fenyőfát
díszíti. Az ajtó fölött textilből varrt
jégcsapok, a ház körül ugyanebből az
anyagból hóbuckák állnak
(díszlettervező: Lenkefi
Réka). Az egyszerűsített
népies hatású jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte. A
zenét a háttérből
hallhatjuk, de mindig csak a Mária-kántálás
ismétlődik (zenei szerkesztő: Gulyás
Levente).
Az erősen
meghúzott drámai szöveg
mellett lecsökkent a zenei illusztráció, valahogy
kilúgozottá vált az egész
előadás, hiányoznak az élő zenészek, a
székely nők és férfiak, táncosok stb. A
gyönyörű szépségű költői szöveg
természetesen ezt is elbírja, de aki már
látta
korábban teljes fegyverzetben az Advent a
Hargitánt, annak hiányérzete támad.
A korrepetitor:
Czimbalmos Valéria, a fénytechnika
és a színpadmester: Bencsik
Mátyás, hangtechnika: Zöldi Csaba,
öltöztető-kellékes: Magyar-Kalotay
Rózsa.
Előadták:
2017. november 3-án
Budapest,
2017. november 5.
Földesdy
Gabriella