Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Színházi kritika

SZÍNHÁZ

IV. HENRIK I-II.

Örkény István Színház

Shakespeare egyébként is nehezen emészthető két királydrámáját sűrítette Mácsai Pál rendező (dramaturg Ari-Magy Barbara) egy estés darabbá, alig több mint 3 órás játékidővel. Nem is annyira a királyok történetét nehéz követnünk – ebben segít a honlap eligazító szövege is –, mint inkább a királyi udvarbéliek és nem udvarbéliek éppen-hovatartozását, királypártiságát vagy ellene lázadását, egyeseknél a hűség kicsorbulását vagy éppen a nagy tétovázást: lázadni vagy nem lázadni.

Mire kell a hatalom? Természetesen a vagyonhoz. Földbirtokhoz, hiszen az 1400-as években vagyunk, Angliában, természetesen. Anglián belül azonban több helyszínen is, mindezt a háttérre vetített feliratok rendre közlik velünk. Lehetünk a királyi udvarban, kocsmában, országút mentén, a lázadók udvarában, csatákban… Ehhez olykor átrendezik a színt: az óriási bőrkanapét – ami akár trónra is emlékeztethet – áthúzgálják, a nagy asztalt beállítják másképpen, felfordítják őket, ekkor védelmül szolgálnak, elbújhatnak mögöttük-alattuk, vagy éppen háttérként szemlélhetjük, ha eléjük ülnek.

A rengeteg szereplő között már nehezebb eligazodnunk. Rajtuk nincs tábla. A színészek legtöbbje 2-3 szerepet is játszik, talán 2 színész az, akinek egy-egy szerepe van. „Női szereplő” most is kevés van, mint Shakespeare-nél általában (mit is kerestek volna a nők akkoriban nyíltan a hatalomban?!), közülük az egyiket meg férfi játszik (Paplanos Dolly – Polgár Csaba). Sok színésznő meg férfit, vagy férfit is.

Miután Nádasdy Ádám éppen ebben az évben újrafordította a darabokat, nem lehetne panaszunk a szöveg érthetőségére sem. Mégis nagy figyelmet követel az események pontos követése. Pedig a hangsúly most is az érzelmeken van. Még a skót nyelvű dalban is, természetesen, melyben a háborúba készülő férjét félti felesége.

Sok bravúrnak lehetünk tanúi az előadásban. Mindenekelőtt természetesen IV. Henrik király és Falstaff János lovag azonos megszemélyesítésének Csuja Imre nagyszerű játékával. Előfordul, hogy előttünk „vedlik át” Falstaffból királlyá, vagy akár fordítva – már nem is zavaró. Pogány Judit rezzenéstelen arcú Főbíró, akár IV. Henrik mellett, akár V. Henrik mellett – olyannyira, hogy V. Henrik kénytelen megbocsátani a főbírónak már királyként, hogy herceg korában őt lecsukatta. Pogány Judit ugyanakkor féltő, szerető idős Szaporáné „üzletvezető” (fogadós) a Disznófő kocsmában, ahol Falstaff és Henrik (Nagy Zsolt) — utóbbi még mint a Walesi herceg – rendszeresen tanyázik. Már amikor Falstaffék éppen nem rabolnak ki adománygyűjtőket, Henrik herceg meg Falstaffékat, vagy éppen nem csatába mennek. A csatában Falstaff nem jeleskedik, annál ő sokkal ügyesebb. Még Henrikkel is elhiteti, hogy ő ölte meg a lázadó ifj. Henry Percyt, Szélvészt (Polgár Csaba), akit pedig Henrik maga ölt meg.

Egyvalamiben tévedett Falstaff: hogy V. Henrik majd jó életet biztosít neki az udvarban, megbecsüli, értékeli addigi együttes lump életüket. Ez azonban nem következik be.

Azt is hihetnénk, hogy Henrik hercegnek nincsenek különösebb érzelmei, csak a kocsmát kedveli, és kész. Annyira, hogy nehéz elképzelnünk: ő a trónörökös azon a trónon, amit apja nehéz harcok és gyilkosságok árán szerzett és tartott meg. Ám olykor, éppen a kritikus pillanatokban napvilágra kerül Henrik herceg másik énje is, amikor apját megmenti a csatában, vagy később, apját már halottnak hívén, a koronának (ami itt egy arany kitűző) tesz szemrehányást, hogy tönkretette és meggyilkolta apját. Az a korona, az a hatalom, ami őrá is vár.

Sok emberi pillanatot láthatunk a színpadon. Tanácskozásokat. Vagy azt a tétovázást, amit Id. Henry Percy, őrgróf, Szélvész apja (Kaszás Gergő m. v.) mutat be nekünk oly’ látványosan előbb tolószékben, aztán onnan hirtelen felállva – később a Skóciába való menekülést választva, megadóan visszaülve a tolószékbe. De ahogy a felesége felkínálja neki azt a tolószéket! (Worcester grófja, az id. Percy öccse és Lady Percy, id. Percy felesége – Takács Nóra Diána.) De emlékezetes János herceg, a király kisebbik fia (Jéger Zsombor) színjátéka: elhiteti a lázadó ellenféllel (Yorki érsek – Vajda Milán), hogy békét kötnek, elküldhetik a csapatokat. Csak éppen a királyi csapatok fegyverben maradnak, a lázadókat pedig azonnal kivégeztetik – hiszen a király nevében ő csak azt ígérte meg, hogy orvosolják a király sértéseit.

Mert ígérni tudni kell és éppen a megfelelő időben. Ha meg elhiszik… hát bizony magukra vessenek!

Emlékezetes Kopár vidéki bíró is (Znamenák István), aki Londonba vágyik, nem sajnálja a másoktól kicsalt pénzt – de tudjuk, a terv felsül, hiába voltak jó ismerősök egykor abban a bizonyos kocsmában, Falstaffnak kitelt az ideje az udvarban. Életjáradékra azért még számíthat.

Fontos a szerepe a király mellett, a hatalomban Warwick grófnak (Vajda Milán) és a király sógorának (Westmorland őrgróf, Ficza István) is.

Játszanak még: Novkov Máté, Dóra Béla, Zsigmond Emőke, Kókai Tünde, Herczeg Tamás m.v., Máthé Zsolt, Darvas Ferenc m.v.

Dalszöveg: Máthé Zsolt.

Díszlet: Izsák Lili.

Jelmez: Benedek Mari. Legtöbben mai öltözékben jelennek meg, a korabeli ruházat legfeljebb csak jelzésszerű. A csatában a két fél ezüst, ill. aranyszínű fényes, tapadó dzsekiket visel a ruházata fölött. Amikor a trónörökös Henriket átöltöztetik, megfésülik – fehér ing és sárga színű nadrág az új öltözék, IV. Henrik halála után az udvarbéliek, már az új király szolgálatára hasonló ruházatban jelennek meg a Főbíró kivétel. Ő most is a hivatalos talárt viseli a törvény őreként. A falusi újoncok természetesen szedett-vedettek. Paplanos Dolly igen kirívó a pici szoknyában, magassarkú cipőben, csupasz derekával (ne feledjük, ő Polgár Csaba!).

A kifejező zene Darvas Ferenc, Herczeg Tamás, Kákonyi Árpád munkája, egész kis zenekar van a színpad hátterében.

Nehéz megemészteni, annyira sűrű, szövevényes és sokrétű az előadás. És persze nem annyira a csaták (a kardokat láncok helyettesítik) maradnak meg bennünk, mint inkább a közvetített érzelmek. Ahogyan annak lennie kell.

No és az áthallások? Szívesen mondanám, hogy igen, hogyne! – de inkább azt kell mondanom: a hatalom szinte örök törvényei ezek. Öldökölni-gyilkolni azonban nem mindig muszáj… de még ezt belátva sem leszünk „feldobottak”.

Bemutató: 2017. október 14.

Budapest, 2017. október 15.

Györgypál Katalin

♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©