A januári József és testvérei után
már nem csodálkozunk a következő monstre
bemutatón. Mintha a „kis színház –
monumentális irodalmi mű” meghirdetett
színházi program részeként mutatná
be az Örkény Színház most Shakespeare két
estére szánt királydrámáját,
a IV. Henriket egy estére
rövidítve, két
részben, Mácsai
Pál rendezésében. Újra
fordította: Nádasdy
Ádám 2017-ben (a
régi sem idős, Vas István jegyzi 1950 körül).
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara,
a
rendező munkatársa: Szabó
Julcsi.
Bár a
színházat a nyár folyamán
felújították, székeket
kicserélték, az akusztika nem lett jobb. A 15. sorban
ülve kb. a szöveg húsz százalékát
nem értettem, pedig az újrafordítás miatt
fontos lett volna. A szöveg tulajdonképpen nem
modernizált, többségében maradt
veretes, viszont a jelmezek a mai divatot követik. Épp
ezért már az első
jelenetben feltűnik a disszonancia, amikor
„munkaértekezlet” közepette jön
össze a király és stábja
megbeszélésre öltönyben, nyakkendőben, a
gesztusaik is
maiak, és kb. Arany korabeli nyelven társalognak. A
szöveg és a szituáció, jelmez,
díszlet közötti antagonizmus a továbbiakban is
megmarad, fűszerezve némi
vallásgyalázó cinizmussal, mint a szentostya
osztás profán jelenetben, vagy
transzvesztita prosti, bujálkodási
imitáció, szóval válogatott mai
ínyencségek
a porondon színházi ínyencek számára.
A
királydráma cselekménye – ha
nehezen is – követhető, amikor kellően odafigyelünk.
Egyre jobban
belebonyolódunk IV. Henrik király
uralkodásának viszályokkal teli
problémáiba.
Elődjét, II. Richárdot letaszítva a
trónról, majd eltéve láb alól,
uralkodik.
Hatalmát azonban csak úgy tudja megtartani, ha
időközben támadt ellenfeleit
csellel vagy fegyveresen legyőzi. Ellenfelei előbb-utóbb
feladják, elveszítik
erkölcsi és katonai fölényüket, a
vesztesek oldalára kerülnek. Henrik
megerősödik, fiai közül a legidősebb (a későbbi
V. Henrik) okozza a legtöbb
gondot. A fiú látványosan szembemegy apja
elvárásaival, Falstaff János
barátjával járja az országot, és
oroz, rabol, mellesleg lusta, léha, és időnként
apja halálát várja. Azonban látva
testvérei irigységét és a kedvező politikai
helyzetet, „megtér atyjához”, s annak
halálakor átveszi komoly arccal a trónt. A
komoly arc mögött tudatos elhatározás rejlik,
felkent királyként Falstaffot és
jöttment kíséretét elűzi a királyi
udvarból, még a környékről is.
Mondhatnánk
pestiesen, hogy a hála nem politikai kategória.
Shakespeare királydrámájának
üzenete a mához nem lehet más, mint az, hogy
ocsmány dolog a hatalomért
folytatott harc, ha győz is az egyik fél, hamarosan ő lesz
vesztes, mindenki
aljasságokat követ el eközben, amit vagy
megbán, vagy nem. A csúcson csak
ideig-óráig lehet lenni, a célok mindig
szentesítik az eszközöket. Úgy tűnik,
ennek soha nincs vége, mert mind a mai napig ez így
zajlik.
Mácsai
rendezésének legnagyobb
kihívása, hogy az öreg Henrik királynak
és Falstaffnak szerepét ugyanazon
színész, Csuja Imre
játssza. A Falstaff figura önmagában is jelentős, a
testes
mókamester bohóc is meg szélhámos is
egyszerre, saját zsebre dolgozik, újonc
toborzása kimeríti a súlyos korrupció
fogalmát, de mindezt szeretetreméltóan
csinálja. Henrik apaként szereti az öreget, vagyis
itt van egy közös pont: az
igazi apa (Henrik király) rideg és
távolságtartó, míg Falstaff
melegszívű,
barátságos lény, a fiatal Henrik vonzódik
hozzá, mert jobban betölti az apa szerepét.
Csuja Imre hatalmas kettős alakítása
önálló tanulmányt is megérne,
óriási
szellemi-fizikai energiákat mozgósít, hogy hiteles
alakítást nyújtson mindkét
figurában. Mert, hogy a korpulens alkat csak egy
adottság, nem minden testes
színész képes Falstaffot játszani,
és még IV. Henriket is, ráadásul ugyanazon
előadásban. A többi színésznek is több
szerep jutott, Nagy Zsolt
Henrik herceg
megtestesítőjeként még egy újoncot is
alakít. Polgár Csaba emlékezetes ifjabb
Percy, Morton és a prostituált Dolly. Vajda Milán négy
szerepben is nagyszerű
(Warwick, Blunt, Érsek, Maczkó), Znamenák István
háromban (Glendower, Poins,
Kopár). Znamenák figuráit
kabinetalakítássá formálja,
bohóckodása sokszor kilóg
a sorból. Kaszás Gergő
(m.v.) idősebb Percyt tolószékben
abszolválja, mígnem
hirtelen felindulásból felugrik és járni
kezd. Másik szerepében Lövőt, egy
bűnözőt játszik, soványsága, démoni
arca jót tesz az alakításának. A
többiek is
becsülettel helytállnak a nagy egész egy-egy
láncszemeként: Ficza
István
(Westmorland, Travers, Hűvös), Jéger
Zsombor (János herceg, Első rendőr,
Vékony), Pogány Judit
(Főbíró, Szaporáné,
Szóbeszéd), Zsigmond
Emőke
(Szobainas, Lady Mortimer, Tamás herceg, Vernon lovag), Novkov Máté (Bardolf,
Mortimer, Küldönc, Mowbray), Kókai Tünde
(Szélvész felesége, Ferkó pincér,
Humphrey herceg), Takács
Nóra Diána
(Worcester gróf, id. Percy felesége,
második rendőr), Máthé
Zsolt (Lord Bagot), Dóra
Béla (Douglas, Rozsdás), Herczeg Tamás (m.v.)
(Hastings) és Darvas Ferenc
(m.v.) (Csöndes).
A
színpadkép mai korunkat építi be a
történetbe. Színpad fölötti felirat
tudósít bennünket az aktuális
helyszínekről, díszletként
tárgyalóasztal, kanapé, élére
állított ágy szolgál
(tervező: Izsák Lili),
míg a jelmezek részben öltönyösek,
részben orkánanyagból
készült kapucnis dzsekik, arany, illetve ezüst
színű félkabátok a harcosok
számára, fegyverek helyett alumíniumlánc
csörög aláfestésként (Benedek Mari
jelmezei).
A
dalszövegeket Máthé
Zsolt szerezte, a zenét a háttérből Darvas Ferenc, Herczeg Tamás,
Kákonyi Árpád szolgáltatja.
A
Henrik-téma – sok humora,
fricskája ellenére – fárasztja a
nézőt, hosszú a három és fél
óra az ilyenfajta
véres küzdelemből, hatalmi harcból.
Végigvárjuk és megköszönjük tapssal
a
nézőért való fáradozást.
Bemutató és
megtekintett előadás:
2017. október 14.
Budapest, 2017. október 16.
Megjelent a Kláris 18/2. számában
Földesdy
Gabriella
