„A bűn fontosabb,
mint
az erény. A hatalom fontosabb, mint a szabadság.”
Hatalmas játék két részben –
áll a rendező, Frigyesi András
ajánlójában.
Görgey Gábor művének fő
témája a szabadság, illetve annak hiánya, a
társadalmi csoportok közötti helyes
párbeszéd lehetetlensége. Komédia, mely
tragikus társadalmi visszásságokat fejteget. A
hatalomtól megrészegült emberi
természet kiúttalanságát veszi
górcső alá. Akinél a fegyver, annál a
hatalom. A
színműnek minden sora, keletkezése (1966) után
fél évszázaddal még aktuálisabb,
mint valaha. Ambivalens érzés, hogy leginkább
sírni tudnánk az előadáson, de
közben nevetünk. Kikacagjuk a lehetetlen helyzetekben rejlő
tragikomédiát, a
különböző karakterek szarkasztikus
jellemvonásaiban olykor-olykor önmagunkat,
hibáinkat véljük felfedezni.
Öt társadalmi
prototípust jelenít meg a színmű: Cukit, az
alvilági figurát (Ilyés Róbert), a méltóságost (Szemán
Béla), Kisst, az értelmiségit (az intellektuelt) Chován
Gábor),
Mártont, a nép képviselőjét (a
vidéki, Bregyán
Péter) és K. Müllert, a kispolgárt, akit Böröndi Bence személyesített
meg. Ez utóbbi színészt külön
kiemelném mesteri alakításáért, a
karakter remek, sokszínű
megformálásáért. De a
többiek is igen hitelesen játszottak, kifejezetten
találó a szereposztás ebben
a felállásban, ez is az egyébként nagyszerű
rendezést dicséri. A nem túl sok
adottsággal rendelkező budaörsi kis színház
színpadképe, díszletei, színpadi
kellékei nagyon jól sikerültek, maximálisan
kihasználva az egyébként szűkös
lehetőségeket. Külön szót érdemel
ezért a díszlettervező Hajdu Bence is.
Talán azért
is érzem,
hogy a K. Müller által megformált karakter annyira
lényeges a darabban, mert a
magyar társadalomra, a mű keletkezésének
időpontjában és sajnos napjainkban is
rendkívüli mértékben jellemző ez a fajta
megalkuvás. A rosszindulatú
feljelentgetés, a hatalmat teljes odaadással
kiszolgáló kispolgár, annak
kénye-kedve szerint, aki az odavetett koncért
bármire képes bármilyen morális
normát átlépve, a többi embert semmibe
véve, azok kárára, önös érdekei
által
vezérelve, a legnagyobb gerinctelenségre is.
Úgy tűnik, a
hatalom
alapvető természete semmit sem változik,
átlépve egyik társadalmi rendszerből a
másikba, a szocializmus (a mű keletkezésének
időpontjában) rendszeréből átlépve
a demokráciába. De például
sajtószabadság nélkül nem létezik
demokrácia. Az
előadásban minden a szabadságot jelentő
„kulcs” körül forog.
Immanuel Kant így
fogalmazza meg a hatalom birtoklásának
lényegét A vallás a puszta ész
határain belül című művében:
„(…) akiknek a
hatalom a kezükben van (…), alapelvvé teszik azt,
hogy alattvalóiknak
egyáltalán nem felel meg a szabadság, s joguk van
őket az idők végezetéig távol
tartani attól, ez nem egyéb, mint beavatkozás az
istenség királyi jogaiba, aki
az embert szabadságra teremtette.” Az emberek azonban
tévesen istennek képzelik
magukat, és a legfőbb hatalomra törnek bármi
áron. Alapvető ösztönük a másokon
való uralkodásra vágyás. Ha máson
nem, saját gyermekeiken, családtagjaikon,
mindig a gyengébbeken és kiszolgáltatottakon. Ez a
leggyengébb láncszem elve.
Ha a hatalom közelébe kerülnek, elnyomják
lelkiismeretüket, mely ugyancsak Kant
szerint „az emberen önmagán
bíráskodó morális
ítéleterő”. Éppen ezt, az
erkölcsi tartásukat veszítik el először,
és embertársaik érdekeinek rovására
kezdenek viselkedni, zsarnokoskodni.
Erről eszembe jut egy
másik dátum, 1984. Az Orwell-i párt
szörnyűséges hármas jelmondata
Óceániában:
a háború – béke, a szabadság –
szolgaság, a tudatlanság – erő. A Komámasszony,
hol a stukker előadás
azonban megmutatja, hogy hova vezet ilyen elvek mentén az
Élet.
Jelmeztervező:
Fógel Adrienn, dramaturg: Kovács
Kristóf, zene: Darvas
Ferenc.
Bemutató és
megtekintett előadás: Budaörs, 2017. szeptember
30.
Budaörs, 2017.
október 2.
Eller Mária
