SZÍNHÁZ

ASIK KERIB

Tatár Állami Drámai Színház, Almetyjevszk

A MITEM keretében látogatott Budapestre az Almetyjevszki Tatár Állami Drámai Színház Almetyjevszkből (Oroszország). Az előadást tatár nyelven láthattuk, magyar felirattal.

Mindez már önmagában is felkeltette érdeklődésünket. Ráadásul a nézők is a színpadon foglaltak helyet, arccal az eredeti nézőtérnek, melyet letakartak – ez azonban nem volt akadálya annak, hogy olykor onnan jöjjenek elő szereplők, vagy éppen messze, a felső hátsó sorban álljon a vándorok jótevője.

„Lermontov meséje először a költő halála után öt évvel, 1846-ban jelent meg a Вчера и сегодня (Tegnap és ma) című folyóiratban, keletkezése 1837-re datálható, amikor Lermontov a Kaukázuson túl katonáskodott a nyizsegorodi dragonyos-ezred tisztjeként. Az Asik-Keribről szóló mondának több variánsát is (türkmén, azeri, grúz stb.) feljegyezték a XIX–XX. századi folkloristák. A szakirodalom szerint Lermontov egy azeri változat ismeretében dolgozhatott, de arab, örmény és perzsa vonatkozásai is vannak az elbeszélésnek. 1837. október elején Lermontov így ír Szergej Rajevszkijnek Tifliszből^*: „Tatárul kezdtem tanulni, amit itt és szerte Ázsiában legalább annyira illik ismerni, mint a franciát Európában...” Az 1830–40-es években az orosz köznyelvben általában „tatárnak”, „töröknek” nevezték a kaukázusi népeket: a török nyelvcsaládhoz tartozó azerit és nogájt, de a nem török nyelven beszélőket, például a cserkeszeket is. A költő minden bizonnyal ezért jelölte meg művét „török mesének”: a kor szóhasználata szerint ez egyszerűen „kaukázusi” mesét jelent.” http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/24_szam/24.html

Asik Kerib szerelme Magul-Megeri, a csodaszép és mint kiderült, hűséges leány. Lermontov meséje kedves, szerteágazó, a művészetek, jelesül az ének dicsőítése.

Az itt láthatott előadás autentikus népinek mondható. A díszletet is kellékek helyettesítették, így láthattunk dús kertet gyümölcsökkel és madárral, sebes folyót, a sivatagban tevekaravánt, a hideg éjben vacogást, gyors lovat vagy félelmes oroszlánt egyaránt.

Keretjátékkal kezdődött és fejeződött be a mintegy másfél órás előadás: egy vak énekes meséli el dalban a történetet – „tündérmesét” – az őt meglopott éhes fiatalembernek.

Ami érdekes, a hangjáról híressé váló vándorló énekes koldus dalait is az öreg vak énekestől ismerjük meg, minden éneket ő ad elő: igazából ő az idős Asik Kerib…

A fordítás (kivetítőn olvashatón) nem minden egyes szövegrészt közölt, így jobban figyelhettünk a dalokra, zenére, táncra, melyek amúgy is kifejezték a történet lényegét, a várakozást, a hűséget, az apa szeretetét lánya iránt, bár a 7 év elteltével mégis férjhez kellett (volna) adnia máshoz – a gazdag kérőhöz, jelesül Kursud-béghez – a lányát.

A negyven erszény arany megszerzése csaknem lehetetlen lett volna a szegény énekesnek (hiszen főként a szegényeknek énekelt, és nem fogadott el pénzt érte), ha nem meséről van szó. De még a csodásan megszerzett aranyának megvédése sem volt egyszerű Asik Kerib számára. Érdekes kérdés valóban: az éneklésért (művészetért) kapott arany megérdemelt-e? Becsületes úton szerzett vagyon-e? A válasz nem annyira az előadás feladata volt, mint inkább eredendően Lermontové, de akár mi is elgondolkodhatunk rajta legalább egyetlen percre…

Az előadás valóban kifejező és érdekes volt, gyereknek (mert gyerekek is voltak) és felnőtteknek egyaránt, akár szeretjük a meséket, akár nem.

De miért is ne szeretnénk?

A jelmezek is autentikus népies, talán tatár (?) nemzetiségnek megfelelőek voltak, színesek, sokfélék a szerepek szerint. Ironikus volt Asik Kerib „ellenfelének” (a „második dalnoknak”) alakja a gazdag pasánál, ugyancsak jellegzetes volt például Kursud-bég, a leány másik kérője is, vagy a jószívű, a szerelmeseket pártfogó kereskedő, akinek Magul-Megeri odaadta a tálat, hogy azzal kutassa fel szerelmét. Tehát – mellesleg – a leány nem csak várakozott (miközben elhessegette kérőit), de tett is azért, hogy szerelme visszatérjen hozzá a kiszabott időben, hogy a menyegző Kursud-bég helyett igaz szerelmével folytatódjék.

Kellemes mosolygással hagyjuk el a nézőteret, ha nem hiszünk a mesékben, akkor is.

Szereplők:

Asik Kerib idősen – Eduard Fagimovics Latipov

Asik Kerib – Dinar Vazimovics Husznutdinov

Magul-Megeri – Elmira Rafikovna Minhanova (?)

Ayan-aga, Magul-Megeri apja – Ramil Gajazovics Minhanov

Ilszur Muhamatdinovics Haertdinov

Ahmed, kereskedő és Hizr Ilias próféta – Rafik Rusztamovics Tagirov

Nailja Rifkatovna Miftahutdinova

Asik Kerib anyja – Szakina Gabdrahmanovna Minhanova

Ajrat Gabdulhajevics Miftahov

Gülnara Arszenalovna Valejeva

Gülnara Saukatovna Kasipova

Ilsat Fanzavijevics Agijev

Színpadi adaptáció: Gülnara Kasipova

Díszlet- és jelmeztervező: Dmitrij Hilcsenko

Zeneszerző: Lilija Bajarsz-Batirgarjeva

Koreográfus: Jelena Gorbunova

Rendező: Iszkander Szakajev

––––

 

^* Tifliz városáról beszél Lermontov, ami ma Tbiliszi.

 

Megtekinthettük: 2017. április 26.

Budapest, 2017. április 28.

 

Györgypál Katalin