1909-ben
Móricz a Sári bíró c.
vígjátékával futott be mint színpadi
szerző a Nemzeti
Színházban. A bírónét (Sári)
Blaha Lujza játszotta, 1923-ban Rákosi Szidi a
Belvárosi Színházban, majd az 1946-os Nemzeti
színházi felújításban Gobbi Hilda
kapta a szerepet. E három színpadi változat
mindegyikében a bírót, Sári
férjét
Somlay Artúr alakította. Huszonnyolc évesen is,
meg hatvanöt évesen is.
Partnerei sosem illettek hozzá életkorban, amikor Somlay
negyvenkét éves volt,
Rákosi Szidi már hetvenegy, persze ez a
játékuknak nem ment a rovására. Az 1943-as filmváltozatban Sárit
Lázár Mária alakította,
a bírót Mály Gerő, és Hegedűs Tibor, a
Vígszínház akkori főrendezője rendezte a
filmet. Móricz színpadi művei közül ez a
legjobb, maradéktalanul pompás
történet a nagyravágyó, uralkodásra
termett parasztasszonyról, aki minden
családtagját és még sokakat a faluban a
markában tart furfangos eszével, a
benne lévő paraszti őserővel, főként a
szerzésvágyat tekintve. Sári uralkodó
típus, mindig győz, akkor is, ha a valóságban
veszít.
Móricz
vígjátéka nem a szegényparaszti
nincstelenség,
nem az osztályharcos gazdag-szegény ellentét
valamely fázisát akarja bemutatni,
egyszerűen a paraszti észjárást mutatja egy
cserfes, rátarti asszony figuráján
keresztül. Ezért is lehetett sikere a Nemzetiben, akkor
ötven előadást ért meg.
És azóta is töretlen a közönség
kitüntetése a vígjáték iránt.
Az
Újszínház most Nagy
Viktor rendezésében mutatta be
az általában mindig sikert arató darabot.
Ezúttal az egyéni karakterek
kibontakozása, a paraszti ízes beszéd, a
másiknak való jól odamondogatás, a –
mondjuk ki – másik átverése adja a
humorforrást, és ez mindig hozza a sikert a
közönségnél. Mintha ebben a rendezésben
még rá is játszottak volna erre a
vonalra. Kicsit több volt az ízes beszéd, a finesz,
az arcmimika, a gúnyolódás,
elnyújtott, csúfolódó replika. A
színészek látható örömmel
csinálták ezt végig.
A jelenetek néhány életképszerű
betoldással bővültek, mint a férfiak gyakori
pálinkázása, hasábfa aprítása
fejszével, a pipázás, aminek füstje a
nézőteret
is elérte időnként, vagy a nyíltszíni kelt
tészta gyúrása, kukoricamorzsolás.
Ezek sajátos bájt kölcsönöznek az
amúgy is hamisítatlan paraszti témát
és
környezetet mutató történetnek.
A cselekmény
mindössze egyetlen ötletre épül –
akár
Gárdonyinak A bor c.
vígjátéka –, a már
több mint húsz éve bírói
tisztséget viselő parasztgazda megelégelte, hogy nem ő
dönt a falu ügyeiben, de
még az otthoni problémákba sem engedi
beleszólni felesége, Sári. A falu el is
nevezte a férfit Sári bírónak, aki
már szabadulna e sok éve tartó
kötelezettségtől. A csúfolódás
mostanra nagy méreteket öltött, a falu új
bírót
szeretne egyhangúan. Mindezt az asszony háta
mögött, mert ő a parancsolást meg
nem unta még. A vígjáték másik
szála, hogy a házaspár legkisebb fia, Jóska
éppen annak a Pengő Kovácsnak a lányát
akarja feleségül venni, akit most a saját
apja helyett fognak bíróvá választani. A
fiatalok egybekelése is Pengő Kovács
megválasztásán múlik, Lizi
lányát különben máshoz adja.
Csík
György díszlet- és jelmeztervező szellős
díszlete jól szolgálja a
vígjátékot. Nem egy egész házat
tervezett a színpadra,
csak a háznak a gerendáit állította fel,
így is illúziót keltő a paraszti
lakhely, benne a néhány tárgy, almárium,
szakajtó, gyerekbicikli fából,
miegymás. A paraszti viseletek többsége korhű,
leszámítva Sári bíró barna
gombos kötött kabátkáját. Sári
világos tarka szoknyája, Terka fiatalasszony
fekete blúza és fehér kendője is furcsán
hat a nyírségi falu viseletei között.
Esztergályos
Cecíliát sosem tudtam volna elképzelni a
cserfes Sári bíróné szerepében, most
mégis ő játssza. Nagyszerűen felülmúlta
városias önmagát, fékezhetetlen
energiával küzd, pöröl, í-ző
nyelvjárásban
beszél szakadatlan. Ifj.
Jászai László a címszerepben most
igazán neki való
szerepet kapott, és jól is oldja meg, kifejezetten
élvezetes kettejük
összjátéka. Jóskát, a fiukat Almási Sándor kicsit
öreglegény módra alakítja.
Menyasszonyát, Lizit, Orosz
Csenge (e.h.) üdén, frissen, vehemensen.
Három
kitűnő epizódszerep is gazdára talált, a Veronit
játszó Bordán
Irén kitett
magáért, Hajdók sógort Vass György unott
egykedvűséggel hozta színre, ez az
unottság adta meg a karakterét. Incze József egy kevert
figurát eszkábált össze
Varnyu [eredetileg Varju] szerepéből. Ő a falu tolvaja, aki a
voksát pénzért
árulja, emellett koldul, részeges, hajléktalan
kinézete, rossz modora és
külseje van. Mindez benne volt az alakításban.
Szerepeltek még: Szakács
Tibor
(Pengő Kovács), Fehérvári
Péter (Gedi), Pikali
Gerda (Terka), Török
Sára [e.h.]
(Manci), Nagy Zoltán
(Tügyi), Tóth Tamás
(Tarcali), Jánosi Dávid
(Tokai), Szarvas Attila
(Csobaji), Kozári
András [e.h.]
(Gügye). Utóbbi öt szereplő
Móricznál nincs a szereposztásban.
A rendező munkatársa: Szelőczey Dóra, dramaturg: Falussy Lilla. A népi
muzsika play backről szól. A jó hangulat átterjedt
a
nézőtérre is, őszinte kacajokat csalt ki a
nézőkből a színpadi játék.
Bemutató:
2017. március 6.
Megtekintett előadás: 2017.
április 20.
Budapest, 2017.
április 23.
Megjelent
a Kláris
17/6. számában.
Földesdy Gabriella